A történet szerint egy öregember egy bambusznádban egy csodálatos lányra bukkan, akit hazavisz magával, és felneveli. Ő lesz eme kurta kis történetnek a főhőse, Kaguya hime. Az öregember később, mikor a lány felnőtt, megpróbálja férjhez adni. Kaguya himének öt kérője akad. A lány azonban nem akar férjhez menni, ezért kiállhatatlan próbák elé állítja a kérőket. Ők meg persze nem is tudják kiállni a kiállhatatlan próbákat, és szép sorban elbuknak. Aztán a császár is szeretné elvenni, de őt is lerázza, azonban vele levelezésbe kezdenek. Majd a történet végén a lány közli a szüleivel, hogy ő a Holdról jött, büntetésből küldték a Földre, és most el fognak érte jönni, és visszaviszik. Ez be is következik, pedig a császár kétezer fős sereget küld a lány védelmére, de a Holdról jött emberektől nem védheti meg semmi. Mivel tudja, hogy ha felveszi a tollruhát, utána minden földi érzése elmúlik, ezért búcsúzóul levelet ír a szüleinek, hogy ha hiányzik nekik, azt olvasgassák. Ezután felveszi a tollruhát, és felszáll az égbe.
Ebből a rövid összefoglalásból két dolog is kitűnhet. Egyrészt, hogy a történet az égvilágon semmit nem akar mondani. Nem fogalmaz meg nagy igazságokat, nincs tanulság, ez csak egy egyszerű kis sztori. Másrészt pedig, mivel egyszerű kis sztori, felmerülhet a kérdés, hogy miért került be az 1001-es válogatásba.
Lássuk először is az első dolgot. Minden nem japán számára ez a történet egy kellemes kis novella lenne egészen addig, amíg elmeséli, hogy az egyes kérők hogy próbálják megoldani az eléjük állított feladatot, és hogy buknak el. De aztán jön a császár, majd ez a fura „mennybemenetel”, ami olyan oda nem illő. Ezt talán betudhatjuk annak, hogy a mesélő valahogy próbálta teljessé, kerek egésszé tenni a lány történetét, és így zárja le földi pályafutását. De ha megvizsgáljuk az egyes kérőkről szóló fejezeteket, azokban sokkal több dolog rejlik szerintem, mint ami elsőre látszik. Ugyanis minden fejezet végén valami ehhez hasonló mondat van: „Mióta a herceg a csészét eldobta, és utána ismét udvarolni kezdett, a szégyentelenséget úgy nevezik, hogy 'hachi o sutsu '.” Azaz különféle kifejezéseknek az eredetét igyekszik megmagyarázni. Én nem igazán értek a távol keleti nyelvekhez, de arról van némi sejtésem, hogy ott mindenféle metaforákkal írnak le bizonyos dolgokat. Szerintem jelen helyzetben is valami ilyesmivel állunk szemben. És ha valóban így van a dolog, akkor megtudhatjuk még a bolygó lelkek, a váratlan dolgok, a be nem teljesülő dolgok és az apró örömöt szerző dolgok leírására használt kifejezések eredetét. Ennek fényében pedig máris más színben tűnik fel a történet.
Ami a másik dolgot illeti, hogy miért kerülhetett ez az 1001-es listára, nos, arra talán az utószóból tudhatjuk meg a választ, abban ugyanis többek közt arról olvashatunk, hogy talán ez volt az első japán prózai mű, az első monogatari, amivel egyben megteremtődött ez a műfaj.
Mást nagyon nem tudok hozzáfűzni ehhez a műhöz. Talán még azt, hogy a távol-keleti művekhez hasonlóan (legalábbis azokhoz, amiket eddig olvastam) szintén találhatóak benne versek. Ezekkel kommunikálnak Kaguya hime és a kérői.
A következő áldozattal még mindig a Távol-Keleten maradunk, de ha jól tudom, áthajózunk Kínába. Jön a Vízparti történet, ami a Gendzsi regényéhez hasonlóan szintén három kötetes. Ma vettem ki mindhárom kötetét a könyvtárból, egy kicsit belelapozgattam, és meg is rettentem, mert telistele van nevekkel. Azért persze belevágok, lesz, ami lesz!
/Ha valakit érdekelne, itt megadom a linket, ahol a történet elérhető: http://terebess.hu/keletkultinfo/taketori.html#10 /
