Az
angol Penguin kiadó Teacher’s Guide sorozatában az Állatfarmhoz is tartozik egy
kis segédlet, úgyhogy következzen most
néhány kiegészítő gondolat George Orwell művéhez.
Illetve
először jöjjön egy kis magyarázat a korábbi bejegyzés címéhez. Úgy érzem, nem nagyon illik sem a szöveghez, sem hozzám. Egyrészt
nagyon nehéz erről a könyvről úgy írni, hogy ne érintsünk semmilyen megosztó
témát. Másrészt nekem egyébként elég határozott véleményem van bizonyos megosztó
dolgokban, de ezekkel általában csak egy szűk kört traktálok, akikről tudom,
hogy nem szedik le a fejem ezért. J Szóval a
politika igenis az asztalom, sőt, azt vallom, hogy mindenkinek az asztala
kellene, hogy legyen. De amikor az ember azt látja, hogy a vitakultúra, mint
olyan, kezd eltűnni, akkor elkezdi bizonyos témákban nem hangoztatni a
véleményét, elkerülvén ezzel az esetleges konfrontációt. (És konfrontáció alatt
nem ellenvéleményt értek, hanem anyázást.)
A
segédletben megfogalmazott kérdések és feladatok többsége persze nagyon hasznos
azoknak a fiataloknak, akik most ismerkednek az érintett történelmi
eseményekkel, de én ezeket most átugrottam, és csak néhány érdekes kérdést
emelnék ki.
Elsőként
azt, hogy a segédlet szerint az Állatfarm bizonyos vonatkozásaiban nagyon
hasonlít a fabulákra, kivéve azt, hogy nincs tanulság a történet végén. Hiszen mindegy, hogy mit látnak a
leskelődő állatok az utolsó jelenetben, az nem viszi közelebb őket egy jobb
élethez.
Erről
a témáról rögtön két dolog is eszembe jutott. Elsőként az, hogy mi van, ha éppen
az a tanulság, hogy nincs mit tenni, a világ egyszerűen így működik, hogy
egymást váltják a hatalmon a zsarnokok.
A
második gondolatom pedig összefüggésben van két másik kérdéssel is. Volt egy
feladat a segédletben, mégpedig össze kellett írni a jó vezető tulajdonságait.
A másik pedig, hogy el kellett gondolkodni azon, hogy mi történt volna akkor,
ha Napóleon valahogy kikerül a képből, és Hógolyó irányítja tovább a farmot. De
mi
van, ha jelen esetben nem a fejétől bűzlik a hal, és nem a vezetővel van baj,
hanem a néppel? Mert
mi a jó vezető egyik ismérve? Hogy a nép érdekeit nézi. Oké, de a népen belül
mindig lesznek különböző vélemények, vagyis egy jó vezetőnek a többség érdekeit
kellene nézni. Ebből pedig egyenesen következik, hogy mindig lesz egy
elégedetlen kisebbség. Vagyis ebben a vonatkozásban nincs jó vezető. Az tehát,
hogy tanulság helyett mi történt ennek a történetnek a végén, nem egy nagy
meglepetés. Továbbá a szituáció adja azt a sokkal inkább helyénvaló(nak tűnő)
kérdést, hogy milyen a jó nép? Bizony nem
mindig kellene a vezetőkre mutogatni, hanem előbb a saját házunk táján kellene
sepregetni.
A
történet elején kapunk egy csokorra való alaptörvényt, amelyek szerint az
állatok élni akarnak, de ezeket a disznók igen hamar elkezdik megszegni. Amivel
szerintem alapvetően nincs probléma, mármint abban az értelemben, hogy ahol
szabályok vannak, ott mindig lesznek szabályszegők is, ez egyfajta
törvényszerűség. (Mondhatni, ez egy Murphy…J) Sokkal
problémásabbnak látom azt a dolgot, és ez tulajdonképpen átvezet egy másik
témához is, hogy a többi állat a nyilvánvaló törvényszegéseket szó
nélkül hagyja minden egyes alkalommal.
Pedig
nagyon hamar, még Hógolyó irányítása alatt elkezdődnek ezek a törvényszegések. Először talán
jelentéktelennek tűnnek ezek a lépések, de épp ott kellett volna elejét venni a
kihágásoknak. Az
elejét venni pedig koránt sem azt jelenti, hogy szembe kell menni a
törvényszegőkkel. Nyilván a nép szintjén az a legjobb megoldás, egyéni szinten
viszont van egy másik lehetőség is: ott kell hagyni a törvényszegőket. A
lényeg, hogy valamit lépni kell, különben egyre rosszabb irányba fognak
fordulni a dolgok, és ezt kiválóan mutatja is a könyv.
Itt
van az a pont, ahol érdemes megvizsgálni két, jelentéktelennek tűnő karaktert. Az
egyik Benjámin, a szamár. Úgy tűnik, hogy Benjámin sok mindent tud, és sok
mindent ért. És mindezek ellenére nem tesz semmit, csak megy a tömeg után,
elvan a maga langyos pocsolyájában. Pedig benne annyi potenciál rejtőzik. De
itt vissza is kanyarodhatunk az egyik fentebbi kérdéshez, hogy mi van akkor, ha
ő azt is tudja, hogy úgysem tud tenni a fennálló rend ellen semmit?
A
másik pedig Micike, aki elég hamar kilép a történetből azáltal, hogy elszökik a
farmról. És nyilvánvalóan nem tudjuk őt követni, mert akkor nem látnánk, mi
történik a farmon. Viszont érdemes elgondolkodni az ő „probléma megoldási
módszerén”.
Térjünk vissza
még egy pillanatra Hógolyóra, akiből bámulatos sebességgel lett közellenség.
Közellenségre pedig általában a manipuláláshoz van szükség. És ez például egy
olyan aspektusa a könyvnek, ami nem szűnt meg létezni. Ma is kipécézünk
csoportokat vagy kinevezünk dolgokat közellenségnek, és ezt a hatalom prímán
fel tudja használni ellenünk.
Érdemes
ezen is egyéni és társadalmi szinten is elgondolkodni. Miért hasznos egy
közellenség? És biztos, hogy az a bizonyos közellenség tényleg közellenség? Az
éremnek mindig két oldala van.
Rengeteg
téma lenne még, amiről lehetne még napjaink vonatkozásában is beszélni, de ez a
bejegyzés már így is elég hosszúra nyúlt. Talán még két rövidke végtanulságot
bebiggyesztek ide. Az első, hogy tanuljunk, emberek! Orwell
a legokosabb állatok kezébe adta a hatalmat, de talán csak azért tudtak olyan
sokáig hatalmon maradni, mert nem volt elégséges ellenpólus. Hiszen a többi
állat nem tudott olvasni, így könnyű volt őket például a törvényekkel
megvezetni. Tanuljunk, és ha valamivel nem értünk egyet, akkor merjünk nemet
mondani.
A második pedig,
hogy igyekezzünk közösségi, társadalmi szinten is gondolkodni bizonyos
problémákról. Persze
mindenkinek saját maga az első, ez nem önzőség, de ne felejtsük el, hogy
rajtunk kívül is van élet.
A
politika a te asztalod?
