Ó, herceg, hercegem | Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

 

Több mint eleget írtam A félkegyelműről az előző bejegyzésben, de úgy éreztem, hogy koránt sem írtam eleget Miskin hercegről. Úgyhogy szentelek még egy nyúlfarknyi bejegyzést neki.

Bárhol utánaolvastam Dosztojevszkij eme könyvének, mindenhol azzal találkoztam, hogy a hercegben az író a tökéletes, eszményi embert igyekszik életre kelteni. Szerintem ez hülyeség. Miskinnek igenis vannak hibái. Távolról sem egy szent életű buddha. De alapvetően sokkal több jó tulajdonsággal és erénnyel rendelkezik, mint egy átlagember. Olyanokkal is, amelyeket sokan nevetségesnek tartanak, pedig egyáltalán nem azok, és erről szerintem mindenképp érdemes beszélni.

Miskin herceg egy jó ember. Mindenkinek igyekszik segíteni, minden helyzetben a békére törekszik. A legaljasabb gonoszságot is megbocsátja. Nem fél segítséget kérni, de nem használja ki az embereket. Tisztában van a saját gyengeségeivel. Több tárgyról is határozott véleménnyel van, és nem fél a véleményét megosztani.

A herceg jelleme teljesen elüt a környezetétől. A képmutatás számára ismeretlen fogalom. Ami a szívén, az a száján, de nem bunkó, szánt szándékkal nem sértene meg senkit.

Én csupán két nagy hibát véltem felfedezni benne. Az egyik, hogy naiv. Magából indul ki, és álmában sem feltételezné másokról, hogy esetleg ártó szándékkal közelednének hozzá. A másik pedig, hogy rossz emberbe szeret bele. Bár ez nem is igazán hiba, hiszen tudjuk, hogy a szerelem bizony össze tudja kuszálni az ember fejében a dolgokat.

Most egy icipici EXTRA SPOILER fog következni.

Ezt az utóbbi dolgot azért sajnáltam, mert bár véleményem szerint egyébként egyik nő sem érdemelte volna meg, hogy őt válassza a herceg, kettejük közül én mégis Aglájának szurkoltam. De már amikor elindultak a herceggel arra a bizonyos találkozóra, tudtam, hogy ez bukta lesz.

EXTRA SPOILER VÉGE

Egyszóval be kell vallanom, totálisa lenyűgözött engem a herceg. De nem úgy, mint férfi, hanem mint ember. Szeretném elszipolyozni a jó tulajdonságait, és szerintem a világnak is jót tenne, ha többen hasonlítanának rá. Nagyban megkönnyítené az együttélést, boldogabb embereket, jobb kapcsolatokat eredményezne.

Vagy tévednék ezügyben?

És akkor legyen most ez az aktuális journaling kérdés is: jobbá tenné a világot, ha több ember hasonlítana Miskin hercegre?

Aki nem játszmázik, ne is egyék | Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

 

Legfrissebb kiadás: 2010, Fapadoskonyv.hu

Dosztojevszkijtől ez volt a harmadik könyvem. Eddig a Feljegyzések az egérlyukbólt és a Bűn és bűnhődést olvastam tőle. A félkegyelműt a MEK-ből töltöttem le, itt ti is megtalálhatjátok. És még van egy könyve a listán, de azt bizton állíthatom, hogy nem a közeljövőben fogom olvasni. Meg kellett ugyanis állapítanom, így a harmadik könyv után, hogy Dosztojevszkij stílusa nagyon-nagyon messze áll attól, amit én szeretni tudnék.

Csak egész röviden a történetről: a főszereplőnk Miskin herceg, aki gyakorlatilag gyerekkorától fogva Svájcban nevelkedett és gyógykezelés alatt állt egy rejtélyes betegség miatt. (A betegség nem kerül megnevezésre a könyvben, ezért én sem fogom megnevezni.) Akkor találkozunk vele, amikor éppen úton van vissza Oroszországba, ahol szándékában áll felkutatni a rokonait, illetve egy örökösödési ügyet elintézni. Viszonylag hamar elég sok emberrel megismerkedik, köztük két igen szemrevaló és éppen eladó sorban lévő menyecskével is. És igen, nem nagy meglepetés, hogy itt kezdődnek el majd bonyolódni a dolgok. De nem ám úgy, ahogy azt az egyszerű ember várná. Dosztojevszkij olyan szerelmi négyszöget kanyarít az olvasó elé, hogy öröm nézni. Vagyis öröm lenne, ha nem lenne az egész könyv átitatva éppen Dosztojevszkij stílusával.

Itt aztán nagyon sok minden elég homályosan van előadva, hogy az ember sokszor nem tudja, mit is gondoljon. Példának okáért itt van mindjárt az egyik menyecske, Filippovna Násztászja esete. Két dolgot tudunk meg róla. Az egyik az, hogy még kisgyermek korában szerencsétlenség érte a családját, és őt a család egyik gazdag ismerőse vette magához, akit a nő szívből utál. A másik pedig, hogy őt nagyjából az egész orosz nemzet egy rossz életű nőnek tartja. És akkor az ember rakjon össze valamit ebből a két információmorzsából. Tessék, lehet kombinálni. Aki nekem ebből egy épkézláb teóriát összerak, azelőtt én kalapot emelek.

Ezen kívül pedig rengeteg – vagy legalábbis nekem rengetegnek tűnt – felesleges és hosszú jelenet van benne, amiben a szereplők csak filozofálnak. De ez önmagában nem viszi előre a cselekményt, és sajnos legtöbbször nem is túl érdekfeszítő. (Lásd például Hippolit emlékiratait.)

Összességében tehát ez nem volt egy jó könyv, de ezt fáj kimondanom, ugyanis ritkán jön szembe velem olyan regény, amiben ennyire zseniális karakterek és ötletek vannak.

Imádtam a főszereplő Miskin herceget, aki magának a címben szereplő félkegyelműnek a megtestesítője. Pedig hát nem volt ő félkegyelmű, csak egy kissé talán naív, a világ dolgaiban járatlan. Bár ez utóbbi nem is annyira meglepő, tekintve, hogy élete nagy részét egy svájci faluban töltötte. Üdítő színfolt volt abban a képmutató világban, amibe belecsöppent. És legnagyobb szerencséjére fel sem vette, hogy folyton lehülyézték. Csak hát aki nem száll be a képmutatásba, annak a legritkább esetben osztanak lapot. Így szegény sokszor csak elszenvedője volt az eseményeknek, nem pedig tevékeny résztvevője.

A két menyecske is felettébb érdekes karakter volt. Filippovna Násztászja igencsak temperamentumos, bosszúra hajlamos, nagy hangú, vezéregyéniség típusnak tűnt elsőre, de volt a két menyecske közt egy kiváló jelenet, amikor is a vetélytársnő, Aglája igen csak rátapintott a lényegre, hogy tudniillik Filippovna Násztászja az egész életét és jellemét a szenvedésre építette fel, és hogy ő a mások sajnálatára játszik rá. Ugyanakkor ott volt Aglája, akiről azt hihetnénk, hogy hozza a tipikus gőgös, elkényeztetett, gazdag családból származó lányt. De annál ő sokkalta agyafúrtabb. Na azért persze ő sem tud mindent, és én azt hiszem, hogy végül ő is éppen abba a hibába esik bele, amivel Filippovna Násztászját vádolta.

A mellékszereplők is majdnem mind tetszettek, bár például Rogozsint, a szerelmi négyszög negyedik csúcsát ki lehetett volna egy picit jobban dolgozni. Lebegyevet, Kolyát és az egész kompániát nagyon bírtam, talán az egy Hippolit kivételével. Gányát és a testvérét is kimondottan érdekesnek találtam. De az abszolút kedvencem – a herceg után persze – Prokofjevna Lizaveta volt. Ő volt az előkelő Jepancsin család matrónája és a herceg távoli rokona. Erős akaratú vezéregyéniség szeretett volna ő lenni, csak sosem tudta, hogy éppen mi a helyzet, viszont rengeteget beszélt. Minden témához hozzászólt, mindenről volt véleménye, és ha megjelent a színen, mindig ő volt a középpontban. Az elején egy kicsit még idegesített, de annyira édesen bugyuta volt, hogy nem lehetett nem szeretni.

Megmondom őszintén, hogy a két menyecske találkozásáig nem voltam teljesen biztos benne, hogy itt valóban egy szerelmi négyszögről van szó. Nem is számítottam egy ilyen jelenetre, de le a kalappal Dosztojevszkij előtt, ez a jelenet zseniális volt. És ugyanez elmondható a végkifejletről is, amire mondjuk én személy szerint egyáltalán nem voltam felkészülve, távolról sem számítottam rá, még csak a lehetőség sem jutott eszembe. Egyszóval teljesen ledöbbentem az események ilyetén váratlan fordulatán, de így utólag nézve nem is történhetett ez másképp.

A nagy könyv szerint Dosztojevszkij Miskin hercegben a tökéletes embert szerette volna életre kelteni. De amint már fentebb is írtam, sajnos az ilyen típusú embereknek a legritkább esetben osztanak lapot. Ezért így külső szemlélőként fájdalmas volt látni, hogy mit meg nem tettek vele, és végül hova jutott. Öröm az ürömben, hogy neki fogalma sem volt arról, mi zajlik körülötte. De azért sajnálatos, hogy még maga az író is úgy gondolta, hogy egy ilyen típusú embernek nincs helye a „való világban”.

Utalás történik a Don Quijotéra.

Szerinted kifizetődő a mai világban jónak lenni?

„…de tetszik tudni, nem csak szórakozásból áll az élet, vannak elvégezni való dolgok is…”

„Önnek akár a halálbüntetést, akár egy pálczát mutassanak meg, mind a kettőből egyformán magasztos eszmére fog következtetni és meg lesz vele elégedve. Így könnyű az élet.”

„…gyerekektől semmit sem kell eltitkolni azon ürügy alatt, hogy ők kicsinyek s hogy még jókor volna nekik egyet-mást megtudni. Mily szomorú és szerencsétlen gondolat!”

„Vannak nők, akik csak szeretőknek valók, azonkívül semmire sem jók.”

„A pénz éppen azért mindennél hitványabb és gyűlöletesebb, mert az még szellemi tehetségeket is szerez a tulajdonosának.”

„Semmi sem alkalmasabb az embert megjavítani, mint a régiekre való bűnbánó visszaemlékezés.”

„Illemre és méltóságra a szív tanít, nem a tánczmester.”

„…én szerintem nevetségesnek lenni néha még jó is: így könnyebben meg lehet egymással barátkozni, könnyebben ki lehet egymással békülni; úgy sem lehet mindjárt mindent megérteni, nem kezdheti senki sem mindjárt a tökéletességgel.”