Építkezés és rombolás 2. | Lev Tolsztoj: Anna Karenina

Ebben a bejegyzésben még mindig az Anna Kareninát boncolgatom egy kicsit. (A tartalmi összefoglalókat itt és itt találjátok.) Az előző bejegyzésben már írtam egy kicsit bővebben a regény címének problematikájáról és a két párosunkról. Ma viszont ténylegesen Annára szeretnék koncentrálni.

Mivel Tolsztoj a regény címében Annát nevezte meg, szerintem ezt tekinthetjük úgy, mintha őt akarta volna megtenni a legfőbb szereplőnek, és az ő életére akart volna koncentrálni. Így én is szeretnék most egy picit bővebben írni róla és a kapcsolatairól.

Nehéz volt számomra megfogni Anna karakterét, pedig Tolsztoj többször is leírja őt. Legtöbbször jéghideg nagyvilági dámának tűnt fel, néha viszont játékos, bohókás életművésznek. A regény végéig nem tudtam eldönteni, hogy melyik lehet az igazi Anna.

A bátyja, Sztíva valóban egy életművész, aki nagyon jó érzékkel ismerte fel, hogy Anna a tökéletes ember arra, hogy kihúzza őt a regény kezdetén fennálló szorult helyzetéből. Az, hogy bármiféle probléma megoldásában számolt a húgával, számomra azt mutatja, hogy nekik nagyon jó gyerekkoruk lehetett, és meglepően szoros a kapcsolatuk.

Egy életvidám, nevetéstől hangos gyerekszoba képe lebeg a szemeim előtt, ha rájuk gondolok. Persze tudom, más az ország és más az évszázad is, vagyis mások a hagyományok. Minden bizonnyal ez magyarázza azt, hogy Anna végül hozzáment egy olyan emberhez, mint Alexandrovics Alexej.

Az ő házasságuk körülményeiről csak Alexandrovics Alexej egy homályos visszaemlékezéséből értesülünk. Annyi azonban teljesen egyértelműen kiderül, hogy egyik oldalról sem volt ez egy szerelmi házasság. Ami továbbá valószínűsíthető, hogy ez a házasság Anna számára sokkal előnyösebb volt, mint Alexandrovics Alexej számára. Sőt, nekem az is volt az érzésem, hogy a lánykérés szinte rá lett kényszerítve Alexandrovics Alexejre.

Bár a szerelmet az ő esetükben kizárhatjuk, azt lehet mondani, hogy összességében egész szépen éltek. Egy nyugalmas, ám unalmas kapcsolat volt ez, amiből Annát, akinek egyáltalán nem ilyen volt egyébként a habitusa, igen könnyen ki lehetett billenteni. Ennek ellenére mégis egészen sokáig tartotta magát.

Alexandrovics Alexej egyébként egy igen érdekes karakter volt. Ő maga is tisztában volt azzal ugyanis, hogy amit ő Annának nyújtani tud, az csak a kényelmes, kiszámítható élet. És mivel ő maga beérte ennyivel, úgy gondolta, ez Annának is elég lesz. Érdekes lett volna megtudni, vajon ő volt-e valaha igazán szerelmes. Vagy hogy fordított helyzetben hogyan viselkedett volna ő.

A megbocsátása és a visszatérése egyébként szívszorító volt. És az is, ahogy igen gyorsan ráébredt arra, hogy Annát és vele együtt a korábbi megszokott életét elvesztette. És arra is kíváncsi lettem volna, hogy miért ragaszkodott annyira a fiához, Szerjózsához. Azt nem gondolom, hogy ne szerette volna a maga módján. Bizonyára úgy volt vele, hogy ő, mint (erkölcsileg is) rendezett életet élő ember, megfelelőbb feltételeket tud számára biztosítani. Ezen talán változtathatott volna az, ha Annával hivatalosan elválnak, mert akkor Anna törvényesíthette volna a kapcsolatát Vronszkijjal. (Persze ki tudja, az is hová vezetett volna…)

Én nem éreztem azt, hogy Alexandrovics Alexej oldaláról szándékos bosszúállás lett volna az, hogy nem engedi át Szerjózsát Annának, és még a találkozásukat is próbálta ellehetetleníteni. Szerintem ő őszintén úgy gondolta, hogy ezzel megvédi a fiát egy erkölcsileg romlott nő befolyásától, még ha ez a nő éppen az anyja is.

Anna ragaszkodása a fiához természetesen vitán felül áll. Nála sokkal inkább a lányával való kapcsolat vet fel kérdéseket. Úgy tűnt ugyanis, mintha a lányával nem tudna vagy nem akarna igazi anya-lánya kapcsolatot kialakítani. És ebben már érzek némi szándékosságot. De talán nem is Vronszkijt akarta ezzel büntetni, mint inkább attól félt, ha Annuskának adja minden szeretetét, azzal rá „pazarolná” azt is, amit valójában Szerjózsának szán.

Annának a gyerekeivel való különös kapcsolata volt az egyik dolog, amely szerintem nagyban befolyásolta a Vronszkijjal való kapcsolatát. A vágyakozása a fia után és a félelem attól, hogy a válással végleg elveszítheti őt nagyban hátráltatták azt, hogy a Vronszkij iránti vad szenvedélye megszelídüljön annyira, hogy ebből egy igazi, tartós kapcsolat lehessen.

A másik oldalról viszont van egy olyan félelmem, hogy ez a kapcsolat akkor sem lett volna tartós, ha végül hivatalossá tehetik. Ugyanis én is megláttam Vronszkijban azt, amiről a regény végén Anna is gondolkodott. Tudniillik, hogy Anna meghódítása számára presztízskérdés volt. Mikor viszont sikerrel járt, volt benne legalább annyi tartás, hogy ne dobja el a nőt rögtön. Ez a tartás viszont kevés lett volna egy hosszú, boldog élethez. Persze meg lehetett volna ezt a problémát oldani, de nem vagyok biztos benne, hogy erre ő ketten képesek lettek volna. Na és persze ezt már nem is fogjuk megtudni.

Bármennyire is tragikusan ért azonban véget a történetük, azt kell mondanom, hogy talán ez nem is lehetett volna másképp, és ez volt a tökéletes befejezés számukra. Ez ugyan rendkívül morbidul hangzik az események ismeretében. De, mint ahogy azt az előző bejegyzésben már kifejtettem, egy ilyen szenvedélyes kapcsolat ritkán érhet véget úgy, hogy a felek lenyugszanak. Sokkal jobban illett hozzá ez a szenvedélyes, érzelmektől túlfűtött befejezés.

Említésre kerültek Az ifjú Werther szenvedései és A puszta Lear királya című regények.

Mi magyarok is megjelentünk a regényben: „Szemben vele egy már nem fiatal tiszt ült, testőr-egyenruhában s osztrák-magyar katonasapkával a fején.” Ezzel a tiszttel a regény végén találkozunk, amikor Vronszkij már a szerb háborúba tart.

Egy új játékkal is megismerkedünk. Ez nem más, mint a pyramidli, ami a biliárd (vagy egy bizonyos fajta biliárdjáték, ez nem derült ki számomra teljesen egyértelműen) egyik elnevezése volt. De a már korábbról ismert bézique-t is megemlítik.

Hogyan terelhetők szerinted nyugodtabb mederbe a túlfűtött szenvedélyek? (Nem feltétlenül csak a szerelemben.)

Építkezés és rombolás 1. | Lev Tolsztoj: Anna Karenina

Itt következik tehát az értékelésem Tolsztoj Anna Karenina című regényéről. (A két kötet tartalmi összefoglalóit itt és itt olvashatod.)

Ahogy azt már az első tartalmi összefoglaló részben említettem, a könyvet én a MEK-ből töltöttem le. Az a kiadás, amit én olvastam, két kötetre volt osztva, a kötetek összesen nyolc részt öleltek fel, az egyes részek pedig további, római számokkal jelölt fejezetekre voltak osztva. Hogy hány fejezetből állt egy-egy rész, az változó volt. Apró érdekesség, hogy egyetlen egy fejezetnek volt külön címe, mégpedig annak, amiben Levin bátyja már egészen közel jár a halálhoz. Ez a fejezet nem túl meglepő módon A halál címet kapta.

Feltétlenül szeretnék kitérni a címre, amely itt egy igen fontos tényező. Vesszőparipáim azok a címek, amelyek pusztán egy névből állnak. Bár jelen esetben volt némi előismeretem a történetet tekintve, így annyira nem akadtam ki. Viszont talán épp emiatt voltak fenntartásaim a könyvvel, és haladtam vele szokatlanul lassan. (Egész pontosan október 8-án kezdtem és január 12-én fejeztem be.) Érzésem szerint ugyanis a regény egyáltalán nem Anna Karenináról szól.

Bár Anna az egyik, ha nem a legfőbb szereplője a könyvnek, valójában Tolsztoj itt kétféle szerelmet állított párhuzamba. Egyet, ami fokozatosan elpusztítja a két felet, és egyet, amelyben a két fél fokozatosan felépíti a közös életet. Lehet, hogy Tolsztoj eredetileg Anna történetét akarta megírni, de menet közben rájött, hogy sokkal hangsúlyosabbá teheti azt úgy, ha mellette egy igazán boldog kapcsolatot is bemutat.

Én legalábbis így értelmeztem ezt a koncepciót, viszont nekem ez a koncepció egyáltalán nem jött be. Értem, hogy miért gondolta úgy Tolsztoj, hogy a két pár – Anna és Vronszkij, valamint Kiti és Levin – története felerősítik majd egymást. De szerintem a két történet két külön regényben is megállta volna a helyét, és sokkal kerekebb egészeket adhattak volna ki, mint így összefésülve. Vagy talán az is segítség lett volna, ha a regény egy másik címet kap.

Engem teljesen félrevitt a cím. Ha a regény címe egy név, akkor nekem az a ki nem mondott elvárásom, hogy a történet a név tulajdonosáról szóljon. Jelen esetben én Annára lettem volna kíváncsi. Az ő életére, sorsára, döntéseire, végzetére. Ezt persze meg is kaptam, és még azt is mondhatom, hogy egészen kimerítő mélységekben. De számomra kellemesebb lett volna, ha az ő szenvedélyeit és szenvedéseit nem szakítja folyton meg egy másik pár története.

Azt el kell ismernem, hogy Tolsztojnak sikerült a világirodalom két legfelejthetetlenebb szerelmespárját megalkotnia. Külön-külön mind Anna, mind Kiti szála nagyon tetszett. Mindkettőben voltak mélységek és magasságok, szépségek és csúfságok. Épp, mint az életben.

Nézzük meg most egy kicsit részletesebben, milyen is ez a két szerelmespár.

Anna feladja kényelmes, nyugodt, nagyvilági látszatéletét és a fiát is egy mindent elsöprő szerelemért. Bevallom őszintén, én a kapcsolatuk kezdetében nem igazán láttam azt a fellobbanást, amire számítottam. De aztán valahol csodálattal tekintettem mindkettejükre. Vronszkijra, hogy milyen hosszan és kitartóan udvarolt mindenféle komolyabb visszajelzés nélkül. És Annára is, hogy milyen sokáig ellenállt annak a szó szerinti ostromnak, aminek ki volt téve. Vronszkij rendesen üldözte őt a szerelmével. Manapság talán már klinikai esetnek is tekintenénk őt, és ha egy nő most ilyenben részesülne, talán befáradna a legközelebbi rendőrőrsre, és távoltartási végzést kérne az őrült férfiú ellen.

A kettejük szerelme az a fajta szerelem, amit én mindenkinek kívánok, hogy egyszer az életében tapasztalja meg. Gyönyörű, érzéki, bódító. Kár lenne nélküle élni. Ugyanakkor pusztító is. Persze az ő kapcsolatukat további tényezők is nehezítették. De egy ennyire túlhevült érzelemmel indító kapcsolatba valahogy eleve bele van kódolva, hogy nem tarthat örökké, fel fogja emészteni saját magát. Mert ebben nem tudsz gondolkodni, nem tudsz megfontolt lenni, nem tudsz érett felnőtt módjára viselkedni. Csak egy módon tudod kivédeni: ha nem engedsz neki.

Az a baj az ilyen szerelmekkel, hogy óhatatlanul véget fognak érni. Nem feltétlenül olyan csúnyán, mint Anna és Vronszkij kapcsolata. De egy ilyen szerelem nem éli túl szerintem az érzelmek lanyhulását, ami viszont idővel elkerülhetetlenül be fog következni.

Ezzel szemben Kiti és Levin kapcsolata meglehetősen nehezen indul. Majdnem nem is lesz belőle semmi. Szerintem a legmesszebbmenőkig becsülendő, ha egy férfi egy balul elsült lánykérés után újra össze tudja szedni a bátorságát, és felteszi ugyanazt a kérdést ugyanannak a nőnek még egyszer.

Bevallom, sokáig idegesített az ő kapcsolatuk alakulása, vagyis az elején inkább a nem alakulása. Teljesen biztos voltam benne ugyanis, hogy ők még össze fognak jönni. De valamiért azt gondoltam először, hogy ez mindkét részről egyfajta meghunyászkodás lesz. Hogy végül mindketten azért választják a másikat, mert ha ló nincs, jó a szamár is. És kicsit ez is történt, de közben meg mégsem. Ők ketten a történet elejétől fogva kedvelték egymást. Egyértelmű, hogy ez nem az a lángoló, mindent elsöprő szerelem volt, mint Anna és Vronszkij esetében. De már ott volt annak a csendes, ám kitartó szeretetnek és egymás iránti tiszteletnek a csírája, amire szerintem egy hosszú távon is jól működő házassághoz szükség van.

A ha ló nincs, szamár is jó témája mindkettejük fejében megfordult, mindketten küzdöttek ezzel a gondolattal, és sokáig épp ez tántorította el őket attól, hogy hamarabb is egymásra találjanak. De végül mindketten leküzdötték magukban az egójukat, és a boldog jövőt választották. Mert mindketten tudták valahol, hogy ez a másikkal abszolút kivitelezhető.

A sikeres lánykérés egyébként szerintem a regény egyik, ha nem a legszebb és legromantikusabb jelenete. És onnantól, bár vannak persze súrlódások, nézeteltérések, véleménykülönbségek és viták, mégis minden egy szoros szövetség, és ezáltal egy boldog élet felé vezet. És ezt aztán nagyon jól esett olvasni.

Meglehetősen hosszúra nyúlt már ez a bejegyzés, de még lenne miről írnom, úgyhogy jövő héten még biztosan az Anna Kareninával folytatom.

Adtál már második esélyt valakinek/valaminek? Jól sült el, vagy csalódtál?

Lev Tolsztoj: Anna Karenina 2. kötet

Nagy-nagy örömmel és büszkeséggel jelenthetem be, hogy a végére értem az Anna Kareninának. Így végre prezentálhatom a második kötet tartalmi összefoglalóját (az első kötetét itt találjátok). Aztán pedig jöhet az értékelés. És azzal egy újabb listás életművet pipálhatok ki.

Ahogy az az első kötet összefoglalójából már kiderült, a regényben kisebb-nagyobb kitérőkkel két párt követünk, Annát és Vronszkijt, valamint Kitit és Levint. Bár mindkét szerelem beteljesül, a két pár útja két homlokegyenest különböző pályát jár be.

Kiti és Levin a csendes lánykérés után csakhamar már az esküvőre készülődnek. Sajnálatos módon nemsokkal az egybekelésük után nagy csapás éri Levint, ugyanis meghal az egyik bátyja. Ám ekkor már tudja, hogy a felesége várandós a gyermekével. Nemsokára kisfiuk születik. És bár Levin az események közepette óriási lelki válságokat él át, a könyv végére úgy tűnik, helyrezökkennek benne a dolgok, és boldogan élhetnek.

Anna és Vronszkij kapcsolata ennél sokkal viharosabban alakul. A törések a kapcsolatukon már a külföldi tartózkodásuk alatt megjelennek. Anna rettenetesen hiányolja a fiát. Vronszkij pedig, bár nagyon szereti Annát, kiszakítva megszokott környezetéből nem igazán tud mit kezdeni magával. Unalmát mindenféle fellángolásokkal akarja elütni, például festegetni kezd. Mikor már teljesen tűrhetetlenné válik a helyzet, visszatérnek Oroszországba.

Elsőként Pétervárra mennek. Itt Vronszkij többé-kevésbé visszatér a megszokott életéhez, társaságba jár és remekül szórakozik. Anna azonban ezt nem tudja megtenni, hiszen ő a társadalom krémje szemében egy bukott asszony. Ezzel a következménnyel ő is számolt, ám mégsem tudja sokáig tartani magát. Egyszer felkerekedik és elmegy egy ismerősével a színházba. Ám a feltűnése nagy botrányt kavar.

A színházas incidens után a pár Vronszkij vidéki birtokára megy, ahol próbálnak csendben meghúzódni és békében élni, de nem ez van megírva számukra a csillagokban. Végül visszatérnek a városba, hogy ott várják ki Alexandrovics Alexej végleges válaszát a válást illetően. De ez a folytonos helyváltoztatás csak időlegesen segít rajtuk.

Anna féltékenykedik, ami egyrészről ugyan alaptalan, másrészről viszont Vrosznkij azért érezteti vele, hogy ő mégis csak többet megtehet mint egy asszony, és még többet, mint egy házasságtörő asszony. Ez a játszmázás végül pattanásig feszíti köztük a húrokat. És ezen az sem sokat segít, hogy Anna nem is igazán forszírozza a válást, mert tudja, hogy akkor végleg elveszítené a fiát, illetve a lányával pedig meglehetősen hidegen viselkedik.

Az utolsó csepp a pohárban az lesz, amikor megtudja, hogy Vronszkij anyja hozzá akarná adni a fiát a szomszédja lányához. Mikor Vronszkij egy veszekedést követően bejelenti, hogy meglátogatja az anyját, Anna teljesen kiborul. Úgy érzi, itt az ideje a végleges szakításnak, de aztán mégsem tudja rászánni magát. Nem tudja, hogy mitévő legyen, így úgy dönt, hogy ellátogat Dollihoz, hogy kikérje a véleményét. Azonban nem tud vele érdemben beszélni, mert éppen ott van Dollinál a húga, Kiti a kisfiával. Ez a találkozás igen kellemetlenül érinti Annát.

Végül úgy dönt, hogy Vronszkij után utazik, hogy utoljára beszéljen vele, aztán elhagyja. Összepakol néhány holmit, és vonatra száll. Az egyik állomáson leszáll egy kicsit levegőzni. Épp jön egy tehervonat. Korábban már megfordult Anna fejében, hogy az öngyilkossággal magát is megszabadítaná ettől a méltatlan helyzettől, és úgy gondolja, hogy ez Vronszkijnak is jó büntetés lenne. Mikor meglátja a közeledő vonatot, egy pillanat alatt elhatározza magát, és a sínekre ugrik.

Később Vronszkij anyjának beszámolójából megtudjuk, hogy Vronszkij azonnal a helyszínre sietett, és ott teljesen összetört. A lányát, aki törvény szerint Alexandrovics Alexejhez tartozott, át is engedte a férfinak, ő maga pedig önként jelentkezett, hogy egy század élén részt vesz a szerb háborúban. Akkor látjuk utoljára, amikor a megváltó halálban bízva épp indulni készül oda.

„Tudta, hogy az emberek elől az egyedüli menekvés az, ha eltitkolja a sebeit előlük…”

„Lásd, ha te csak azért fáradsz, azért tanúlsz, hogy jutalmat kapj érte, úgy nehéznek fog látszani előtted a munka…”

„A feleséggel is sok baj van, de a nem-feleséggel még több.”

„…ha az ember valakit szeret, úgy kel szeretnie, a milyen, nem pedig a milyennek szeretné.”

„Azért adatott az embernek az ész, hogy megszabadítsa magát attól, a mi bántja…”

Szerinted létezik szerelem második látásra?

Helló, 2026! | Listafrissítés 2025/26

Bár az Anna Kareninát ígértem kezdésnek, még mindig nem sikerült befejeznem. Így viszont alkalmam nyílik erősíteni a tavalyi évben elkezdett hagyományt. Ebben a bejegyzésben tehát megnézzük, mik kerültek fel a 2025-ös olvasmányaim közül a listáimra.

 

Kedvencek

Nem csak 2025 kedvenc könyve lett a Germinal, hanem az abszolút favorit listán is ott a helye! Zola egy bányászfalu közösségén keresztül lenyűgöző módon (már ha szabad ebben a kontextusban ezt a kifejezést használni) mutatja be a munkások és a tőkések/tulajok közt feszülő ellentéteknek, a sorok közt egy nem szokványos szerelmi szállal.

 

Kedvenc gonosz csapatom

Igazán jó gonoszra nem akadtam tavaly.

 

Kedvenc papjaim

E prominens listán helyet szerzett magának Tolbiac abbé az Egy asszony élete című könyvből.

Tolbiacról nem írtam az eredeti bejegyzésben, mert ő csak egy huszadrangú mellékszereplő, ám rendkívül érdekes jelenség volt.

Ő nem egy klasszikus, a szerelem bűnébe eső pap. Keménykezű, vaskalapos papnak ismerhettük meg, aki nem tűri a mellébeszélést, és tűzzel-vassal irtja a paráznaságot. Meg bottal. Annyira kivan ugyanis a testiségtől, hogy képes agyonverni egy éppen kölykedző kutyát. Éreztem némi frusztrációt a karakterében. Annyira fontos volt neki a szexualitás mindenféle megjelenésének eltávolítása a világból, hogy még egy állat brutális megölésétől sem riadt vissza. Érdeklődve olvastam volna egy regényt, amelynek ő a főszereplője.

 

Erős nők

Az erős nők ligája sem bővült 2025-ben.

 

MEK

A Magyar Elektronikus Könyvtár a következő könyvekkel járult hozzá az előmenetelemhez:

Middlemarch

A Patkányfogó

Nana

Állat az emberben

Az ördöngősök

 

Ajándéklista

Mivel a MEK-es listám meglehetősen hosszú volt tavaly, ebből egyenesen következik, hogy csak kevés fizikai példányt szereztem be, és egyelőre egyiknél sem érzem, hogy megválnék tőle, így az ajándéklista sem bővült.

 

Szerintem ez a bejegyzés kiváló nyitánya lesz az évnek, úgyhogy igyekszem majd megtartani. Ezennel a 2026-os évet elindítom, és sok jó olvasmányt kívánok mindenkinek az évre!

Hogyan indult számodra az új év?

Viszlát, 2025!

2025-ben is elérkeztünk az utolsó bejegyzéshez, ami a szokásos módon egy éves összefoglaló lesz. Vágjunk is bele!

Idén is röhejesen kevés könyvet sikerült elolvasnom, összesen 14 darabot. Ebből viszont 9 volt listás. De idén legalább van mentségem, szereztem egy diplomát. Az elég kemény menet volt, ott hónapokon keresztül csak szakirodalmat olvastam.

A blogon ezzel együtt összesen 28 bejegyzés született. A szigorúan könyves tartalmakon kívül született januárban egy utazós bejegyzés, amiben Alessandro Manzonihoz köthető helyeket próbáltam felkeresni Milánóban, három író listás életművét is összefoglaltam (George Eliotét, Émile Zoláét és Dosztojevszkijét), kitöltöttem egy book tag-et, és két személyes jegyzet is született.

Az idei év itt a blogon Zola-lázban telt, hiszen gyors egymásutánban négy könyvet is elolvastam tőle. Az év kedvencén pedig nem kellett sokat gondolkodnom. Volt ugyanis egy könyv, ami nem csak az idei könyvek közül emelkedett ki toronymagasan, hanem, ha az összes eddigi, általam olvasott listás könyvet nézem, akkor is egy meglehetősen előkelő helyezésre pályázhatna. Ez pedig nem más, mint Zolától a Germinal. Kicsit talán morbid ezt mondani a regény cselekményét tekintve, de nagyon tetszett a bányászok élete (vagy inkább ahogy Zola bemutatta az életüket), ahogy egymásnak feszültek a munkások és a tőkések, és a mindeközben, csak szinte mellékesen bemutatott egyéni sorsok.

A dolog pikantériája, hogy az év legkevésbé pozitív olvasásélményét is Zola szolgáltatta, méghozzá egy, szerintem a Germinalnál egyébként jóval ismertebb regényével, a Nanával.

Visszanéztem a molyos értékeléseimet is, és meglepődtem, mert a Nanára és Dosztojevszkij Az ördöngösökére is két csillagot adtam. És valóban, nem igazán tetszett egyik szóban forgó regény sem, de közben meg azt érzem, hogy össze sem lehet hasonlítani őket.

Idénre az egyetem miatt nem sok mindent terveztem, hiszen tudtam, hogy az év első felében a szakdolgozatommal leszek elfoglalva. Érdekes módon azonban olvasás szempontjából pont az év első fele sokkal erősebbre sikeredett, mint a második.

Az év utolsó olvasmányát, az Anna Kareninát október elején kezdtem el, és bármennyire is nem szerettem volna átvinni a következő évre, már nem fogom tudni befejezni, még mindig van belőle kb. 100 oldal. Hogy miért nyúlt ilyen hosszúra ez az olvasás, az majd jövőre kiderül.

A jövő évet nézve szintén nem tudok nagy terveket felállítani. Illetve tudnék, de magamat ismerve nem tudom, mennyire lenne az reális. Az idei évvel ellentétben most épp a bizonytalanság az, ami miatt nem nagyon tudok egyelőre tervezni. Szeretném ugyanis folytatni a tanulmányaimat, de a mesterszakos diplomám megszerzésével beléptem egy olyan mezsgyébe, ahol a dolog már nem olyan egyszerű, hogy csak beadom a jelentkezésem, felvesznek, és megy minden, ahogy kell.

Azt viszont bizton állíthatom, hogy a blog nem fog bezárni! Idén ünnepeltük a tíz éves jubileumot. Bár nem volt semmilyen ünneplés, nekem ez egy nagyon-nagyon fontos mérföldkő volt, ami csak még inkább megerősített abban, hogy nincs megállás. Talán nem lesz dübörgés, nem lesz rohanás, nem lesz minden héten bejegyzés (ahogy én azt egyébként szeretném), de megállás sem lesz.

2026-ot tehát Tolsztojjal és Anna Kareninával fogjuk kezdeni, és remélhetőleg sok jó olvasmány vár ránk. (De abban is kiegyezek, ha sok átlagos lesz és egy nagyon kiemelkedő, mint 2025-ben.)

Mindenkinek, aki ezt olvassa, kívánok nagyon boldog, sikerekben, békességben, egészségben és minden jóban gazdag új évet! Találkozunk jövőre!

Mi az az egy dolog, amit semmiképp nem akarsz magaddal vinni 2026-ba?