Építkezés és rombolás 1. | Lev Tolsztoj: Anna Karenina

Itt következik tehát az értékelésem Tolsztoj Anna Karenina című regényéről. (A két kötet tartalmi összefoglalóit itt és itt olvashatod.)

Ahogy azt már az első tartalmi összefoglaló részben említettem, a könyvet én a MEK-ből töltöttem le. Az a kiadás, amit én olvastam, két kötetre volt osztva, a kötetek összesen nyolc részt öleltek fel, az egyes részek pedig további, római számokkal jelölt fejezetekre voltak osztva. Hogy hány fejezetből állt egy-egy rész, az változó volt. Apró érdekesség, hogy egyetlen egy fejezetnek volt külön címe, mégpedig annak, amiben Levin bátyja már egészen közel jár a halálhoz. Ez a fejezet nem túl meglepő módon A halál címet kapta.

Feltétlenül szeretnék kitérni a címre, amely itt egy igen fontos tényező. Vesszőparipáim azok a címek, amelyek pusztán egy névből állnak. Bár jelen esetben volt némi előismeretem a történetet tekintve, így annyira nem akadtam ki. Viszont talán épp emiatt voltak fenntartásaim a könyvvel, és haladtam vele szokatlanul lassan. (Egész pontosan október 8-án kezdtem és január 12-én fejeztem be.) Érzésem szerint ugyanis a regény egyáltalán nem Anna Karenináról szól.

Bár Anna az egyik, ha nem a legfőbb szereplője a könyvnek, valójában Tolsztoj itt kétféle szerelmet állított párhuzamba. Egyet, ami fokozatosan elpusztítja a két felet, és egyet, amelyben a két fél fokozatosan felépíti a közös életet. Lehet, hogy Tolsztoj eredetileg Anna történetét akarta megírni, de menet közben rájött, hogy sokkal hangsúlyosabbá teheti azt úgy, ha mellette egy igazán boldog kapcsolatot is bemutat.

Én legalábbis így értelmeztem ezt a koncepciót, viszont nekem ez a koncepció egyáltalán nem jött be. Értem, hogy miért gondolta úgy Tolsztoj, hogy a két pár – Anna és Vronszkij, valamint Kiti és Levin – története felerősítik majd egymást. De szerintem a két történet két külön regényben is megállta volna a helyét, és sokkal kerekebb egészeket adhattak volna ki, mint így összefésülve. Vagy talán az is segítség lett volna, ha a regény egy másik címet kap.

Engem teljesen félrevitt a cím. Ha a regény címe egy név, akkor nekem az a ki nem mondott elvárásom, hogy a történet a név tulajdonosáról szóljon. Jelen esetben én Annára lettem volna kíváncsi. Az ő életére, sorsára, döntéseire, végzetére. Ezt persze meg is kaptam, és még azt is mondhatom, hogy egészen kimerítő mélységekben. De számomra kellemesebb lett volna, ha az ő szenvedélyeit és szenvedéseit nem szakítja folyton meg egy másik pár története.

Azt el kell ismernem, hogy Tolsztojnak sikerült a világirodalom két legfelejthetetlenebb szerelmespárját megalkotnia. Külön-külön mind Anna, mind Kiti szála nagyon tetszett. Mindkettőben voltak mélységek és magasságok, szépségek és csúfságok. Épp, mint az életben.

Nézzük meg most egy kicsit részletesebben, milyen is ez a két szerelmespár.

Anna feladja kényelmes, nyugodt, nagyvilági látszatéletét és a fiát is egy mindent elsöprő szerelemért. Bevallom őszintén, én a kapcsolatuk kezdetében nem igazán láttam azt a fellobbanást, amire számítottam. De aztán valahol csodálattal tekintettem mindkettejükre. Vronszkijra, hogy milyen hosszan és kitartóan udvarolt mindenféle komolyabb visszajelzés nélkül. És Annára is, hogy milyen sokáig ellenállt annak a szó szerinti ostromnak, aminek ki volt téve. Vronszkij rendesen üldözte őt a szerelmével. Manapság talán már klinikai esetnek is tekintenénk őt, és ha egy nő most ilyenben részesülne, talán befáradna a legközelebbi rendőrőrsre, és távoltartási végzést kérne az őrült férfiú ellen.

A kettejük szerelme az a fajta szerelem, amit én mindenkinek kívánok, hogy egyszer az életében tapasztalja meg. Gyönyörű, érzéki, bódító. Kár lenne nélküle élni. Ugyanakkor pusztító is. Persze az ő kapcsolatukat további tényezők is nehezítették. De egy ennyire túlhevült érzelemmel indító kapcsolatba valahogy eleve bele van kódolva, hogy nem tarthat örökké, fel fogja emészteni saját magát. Mert ebben nem tudsz gondolkodni, nem tudsz megfontolt lenni, nem tudsz érett felnőtt módjára viselkedni. Csak egy módon tudod kivédeni: ha nem engedsz neki.

Az a baj az ilyen szerelmekkel, hogy óhatatlanul véget fognak érni. Nem feltétlenül olyan csúnyán, mint Anna és Vronszkij kapcsolata. De egy ilyen szerelem nem éli túl szerintem az érzelmek lanyhulását, ami viszont idővel elkerülhetetlenül be fog következni.

Ezzel szemben Kiti és Levin kapcsolata meglehetősen nehezen indul. Majdnem nem is lesz belőle semmi. Szerintem a legmesszebbmenőkig becsülendő, ha egy férfi egy balul elsült lánykérés után újra össze tudja szedni a bátorságát, és felteszi ugyanazt a kérdést ugyanannak a nőnek még egyszer.

Bevallom, sokáig idegesített az ő kapcsolatuk alakulása, vagyis az elején inkább a nem alakulása. Teljesen biztos voltam benne ugyanis, hogy ők még össze fognak jönni. De valamiért azt gondoltam először, hogy ez mindkét részről egyfajta meghunyászkodás lesz. Hogy végül mindketten azért választják a másikat, mert ha ló nincs, jó a szamár is. És kicsit ez is történt, de közben meg mégsem. Ők ketten a történet elejétől fogva kedvelték egymást. Egyértelmű, hogy ez nem az a lángoló, mindent elsöprő szerelem volt, mint Anna és Vronszkij esetében. De már ott volt annak a csendes, ám kitartó szeretetnek és egymás iránti tiszteletnek a csírája, amire szerintem egy hosszú távon is jól működő házassághoz szükség van.

A ha ló nincs, szamár is jó témája mindkettejük fejében megfordult, mindketten küzdöttek ezzel a gondolattal, és sokáig épp ez tántorította el őket attól, hogy hamarabb is egymásra találjanak. De végül mindketten leküzdötték magukban az egójukat, és a boldog jövőt választották. Mert mindketten tudták valahol, hogy ez a másikkal abszolút kivitelezhető.

A sikeres lánykérés egyébként szerintem a regény egyik, ha nem a legszebb és legromantikusabb jelenete. És onnantól, bár vannak persze súrlódások, nézeteltérések, véleménykülönbségek és viták, mégis minden egy szoros szövetség, és ezáltal egy boldog élet felé vezet. És ezt aztán nagyon jól esett olvasni.

Meglehetősen hosszúra nyúlt már ez a bejegyzés, de még lenne miről írnom, úgyhogy jövő héten még biztosan az Anna Kareninával folytatom.

Adtál már második esélyt valakinek/valaminek? Jól sült el, vagy csalódtál?

Lev Tolsztoj: Anna Karenina 2. kötet

Nagy-nagy örömmel és büszkeséggel jelenthetem be, hogy a végére értem az Anna Kareninának. Így végre prezentálhatom a második kötet tartalmi összefoglalóját (az első kötetét itt találjátok). Aztán pedig jöhet az értékelés. És azzal egy újabb listás életművet pipálhatok ki.

Ahogy az az első kötet összefoglalójából már kiderült, a regényben kisebb-nagyobb kitérőkkel két párt követünk, Annát és Vronszkijt, valamint Kitit és Levint. Bár mindkét szerelem beteljesül, a két pár útja két homlokegyenest különböző pályát jár be.

Kiti és Levin a csendes lánykérés után csakhamar már az esküvőre készülődnek. Sajnálatos módon nemsokkal az egybekelésük után nagy csapás éri Levint, ugyanis meghal az egyik bátyja. Ám ekkor már tudja, hogy a felesége várandós a gyermekével. Nemsokára kisfiuk születik. És bár Levin az események közepette óriási lelki válságokat él át, a könyv végére úgy tűnik, helyrezökkennek benne a dolgok, és boldogan élhetnek.

Anna és Vronszkij kapcsolata ennél sokkal viharosabban alakul. A törések a kapcsolatukon már a külföldi tartózkodásuk alatt megjelennek. Anna rettenetesen hiányolja a fiát. Vronszkij pedig, bár nagyon szereti Annát, kiszakítva megszokott környezetéből nem igazán tud mit kezdeni magával. Unalmát mindenféle fellángolásokkal akarja elütni, például festegetni kezd. Mikor már teljesen tűrhetetlenné válik a helyzet, visszatérnek Oroszországba.

Elsőként Pétervárra mennek. Itt Vronszkij többé-kevésbé visszatér a megszokott életéhez, társaságba jár és remekül szórakozik. Anna azonban ezt nem tudja megtenni, hiszen ő a társadalom krémje szemében egy bukott asszony. Ezzel a következménnyel ő is számolt, ám mégsem tudja sokáig tartani magát. Egyszer felkerekedik és elmegy egy ismerősével a színházba. Ám a feltűnése nagy botrányt kavar.

A színházas incidens után a pár Vronszkij vidéki birtokára megy, ahol próbálnak csendben meghúzódni és békében élni, de nem ez van megírva számukra a csillagokban. Végül visszatérnek a városba, hogy ott várják ki Alexandrovics Alexej végleges válaszát a válást illetően. De ez a folytonos helyváltoztatás csak időlegesen segít rajtuk.

Anna féltékenykedik, ami egyrészről ugyan alaptalan, másrészről viszont Vrosznkij azért érezteti vele, hogy ő mégis csak többet megtehet mint egy asszony, és még többet, mint egy házasságtörő asszony. Ez a játszmázás végül pattanásig feszíti köztük a húrokat. És ezen az sem sokat segít, hogy Anna nem is igazán forszírozza a válást, mert tudja, hogy akkor végleg elveszítené a fiát, illetve a lányával pedig meglehetősen hidegen viselkedik.

Az utolsó csepp a pohárban az lesz, amikor megtudja, hogy Vronszkij anyja hozzá akarná adni a fiát a szomszédja lányához. Mikor Vronszkij egy veszekedést követően bejelenti, hogy meglátogatja az anyját, Anna teljesen kiborul. Úgy érzi, itt az ideje a végleges szakításnak, de aztán mégsem tudja rászánni magát. Nem tudja, hogy mitévő legyen, így úgy dönt, hogy ellátogat Dollihoz, hogy kikérje a véleményét. Azonban nem tud vele érdemben beszélni, mert éppen ott van Dollinál a húga, Kiti a kisfiával. Ez a találkozás igen kellemetlenül érinti Annát.

Végül úgy dönt, hogy Vronszkij után utazik, hogy utoljára beszéljen vele, aztán elhagyja. Összepakol néhány holmit, és vonatra száll. Az egyik állomáson leszáll egy kicsit levegőzni. Épp jön egy tehervonat. Korábban már megfordult Anna fejében, hogy az öngyilkossággal magát is megszabadítaná ettől a méltatlan helyzettől, és úgy gondolja, hogy ez Vronszkijnak is jó büntetés lenne. Mikor meglátja a közeledő vonatot, egy pillanat alatt elhatározza magát, és a sínekre ugrik.

Később Vronszkij anyjának beszámolójából megtudjuk, hogy Vronszkij azonnal a helyszínre sietett, és ott teljesen összetört. A lányát, aki törvény szerint Alexandrovics Alexejhez tartozott, át is engedte a férfinak, ő maga pedig önként jelentkezett, hogy egy század élén részt vesz a szerb háborúban. Akkor látjuk utoljára, amikor a megváltó halálban bízva épp indulni készül oda.

„Tudta, hogy az emberek elől az egyedüli menekvés az, ha eltitkolja a sebeit előlük…”

„Lásd, ha te csak azért fáradsz, azért tanúlsz, hogy jutalmat kapj érte, úgy nehéznek fog látszani előtted a munka…”

„A feleséggel is sok baj van, de a nem-feleséggel még több.”

„…ha az ember valakit szeret, úgy kel szeretnie, a milyen, nem pedig a milyennek szeretné.”

„Azért adatott az embernek az ész, hogy megszabadítsa magát attól, a mi bántja…”

Szerinted létezik szerelem második látásra?

Helló, 2026! | Listafrissítés 2025/26

Bár az Anna Kareninát ígértem kezdésnek, még mindig nem sikerült befejeznem. Így viszont alkalmam nyílik erősíteni a tavalyi évben elkezdett hagyományt. Ebben a bejegyzésben tehát megnézzük, mik kerültek fel a 2025-ös olvasmányaim közül a listáimra.

 

Kedvencek

Nem csak 2025 kedvenc könyve lett a Germinal, hanem az abszolút favorit listán is ott a helye! Zola egy bányászfalu közösségén keresztül lenyűgöző módon (már ha szabad ebben a kontextusban ezt a kifejezést használni) mutatja be a munkások és a tőkések/tulajok közt feszülő ellentéteknek, a sorok közt egy nem szokványos szerelmi szállal.

 

Kedvenc gonosz csapatom

Igazán jó gonoszra nem akadtam tavaly.

 

Kedvenc papjaim

E prominens listán helyet szerzett magának Tolbiac abbé az Egy asszony élete című könyvből.

Tolbiacról nem írtam az eredeti bejegyzésben, mert ő csak egy huszadrangú mellékszereplő, ám rendkívül érdekes jelenség volt.

Ő nem egy klasszikus, a szerelem bűnébe eső pap. Keménykezű, vaskalapos papnak ismerhettük meg, aki nem tűri a mellébeszélést, és tűzzel-vassal irtja a paráznaságot. Meg bottal. Annyira kivan ugyanis a testiségtől, hogy képes agyonverni egy éppen kölykedző kutyát. Éreztem némi frusztrációt a karakterében. Annyira fontos volt neki a szexualitás mindenféle megjelenésének eltávolítása a világból, hogy még egy állat brutális megölésétől sem riadt vissza. Érdeklődve olvastam volna egy regényt, amelynek ő a főszereplője.

 

Erős nők

Az erős nők ligája sem bővült 2025-ben.

 

MEK

A Magyar Elektronikus Könyvtár a következő könyvekkel járult hozzá az előmenetelemhez:

Middlemarch

A Patkányfogó

Nana

Állat az emberben

Az ördöngősök

 

Ajándéklista

Mivel a MEK-es listám meglehetősen hosszú volt tavaly, ebből egyenesen következik, hogy csak kevés fizikai példányt szereztem be, és egyelőre egyiknél sem érzem, hogy megválnék tőle, így az ajándéklista sem bővült.

 

Szerintem ez a bejegyzés kiváló nyitánya lesz az évnek, úgyhogy igyekszem majd megtartani. Ezennel a 2026-os évet elindítom, és sok jó olvasmányt kívánok mindenkinek az évre!

Hogyan indult számodra az új év?

Viszlát, 2025!

2025-ben is elérkeztünk az utolsó bejegyzéshez, ami a szokásos módon egy éves összefoglaló lesz. Vágjunk is bele!

Idén is röhejesen kevés könyvet sikerült elolvasnom, összesen 14 darabot. Ebből viszont 9 volt listás. De idén legalább van mentségem, szereztem egy diplomát. Az elég kemény menet volt, ott hónapokon keresztül csak szakirodalmat olvastam.

A blogon ezzel együtt összesen 28 bejegyzés született. A szigorúan könyves tartalmakon kívül született januárban egy utazós bejegyzés, amiben Alessandro Manzonihoz köthető helyeket próbáltam felkeresni Milánóban, három író listás életművét is összefoglaltam (George Eliotét, Émile Zoláét és Dosztojevszkijét), kitöltöttem egy book tag-et, és két személyes jegyzet is született.

Az idei év itt a blogon Zola-lázban telt, hiszen gyors egymásutánban négy könyvet is elolvastam tőle. Az év kedvencén pedig nem kellett sokat gondolkodnom. Volt ugyanis egy könyv, ami nem csak az idei könyvek közül emelkedett ki toronymagasan, hanem, ha az összes eddigi, általam olvasott listás könyvet nézem, akkor is egy meglehetősen előkelő helyezésre pályázhatna. Ez pedig nem más, mint Zolától a Germinal. Kicsit talán morbid ezt mondani a regény cselekményét tekintve, de nagyon tetszett a bányászok élete (vagy inkább ahogy Zola bemutatta az életüket), ahogy egymásnak feszültek a munkások és a tőkések, és a mindeközben, csak szinte mellékesen bemutatott egyéni sorsok.

A dolog pikantériája, hogy az év legkevésbé pozitív olvasásélményét is Zola szolgáltatta, méghozzá egy, szerintem a Germinalnál egyébként jóval ismertebb regényével, a Nanával.

Visszanéztem a molyos értékeléseimet is, és meglepődtem, mert a Nanára és Dosztojevszkij Az ördöngösökére is két csillagot adtam. És valóban, nem igazán tetszett egyik szóban forgó regény sem, de közben meg azt érzem, hogy össze sem lehet hasonlítani őket.

Idénre az egyetem miatt nem sok mindent terveztem, hiszen tudtam, hogy az év első felében a szakdolgozatommal leszek elfoglalva. Érdekes módon azonban olvasás szempontjából pont az év első fele sokkal erősebbre sikeredett, mint a második.

Az év utolsó olvasmányát, az Anna Kareninát október elején kezdtem el, és bármennyire is nem szerettem volna átvinni a következő évre, már nem fogom tudni befejezni, még mindig van belőle kb. 100 oldal. Hogy miért nyúlt ilyen hosszúra ez az olvasás, az majd jövőre kiderül.

A jövő évet nézve szintén nem tudok nagy terveket felállítani. Illetve tudnék, de magamat ismerve nem tudom, mennyire lenne az reális. Az idei évvel ellentétben most épp a bizonytalanság az, ami miatt nem nagyon tudok egyelőre tervezni. Szeretném ugyanis folytatni a tanulmányaimat, de a mesterszakos diplomám megszerzésével beléptem egy olyan mezsgyébe, ahol a dolog már nem olyan egyszerű, hogy csak beadom a jelentkezésem, felvesznek, és megy minden, ahogy kell.

Azt viszont bizton állíthatom, hogy a blog nem fog bezárni! Idén ünnepeltük a tíz éves jubileumot. Bár nem volt semmilyen ünneplés, nekem ez egy nagyon-nagyon fontos mérföldkő volt, ami csak még inkább megerősített abban, hogy nincs megállás. Talán nem lesz dübörgés, nem lesz rohanás, nem lesz minden héten bejegyzés (ahogy én azt egyébként szeretném), de megállás sem lesz.

2026-ot tehát Tolsztojjal és Anna Kareninával fogjuk kezdeni, és remélhetőleg sok jó olvasmány vár ránk. (De abban is kiegyezek, ha sok átlagos lesz és egy nagyon kiemelkedő, mint 2025-ben.)

Mindenkinek, aki ezt olvassa, kívánok nagyon boldog, sikerekben, békességben, egészségben és minden jóban gazdag új évet! Találkozunk jövőre!

Mi az az egy dolog, amit semmiképp nem akarsz magaddal vinni 2026-ba?

Lev Tolsztoj: Anna Karenina 1. kötet

Sikerült a végére jutnom az Anna Karenina első kötetének (tehát kb. a teljes sztori felénél járok), úgyhogy vágjunk is bele. Ez tehát egy erősen spoileres bejegyzés lesz Tolsztoj Anna Karenina című regényének első kötetéről.

Kezdésként egy fontos technikai információ. A könyvet én a MEK-ból töltöttem le, ezen a linken ti is megtaláljátok, és letölthetitek teljesen ingyenesen és legálisan. A MEK-ban egyébként két különböző fordítás is szerepel, a linken Ambrozovics Dezső fordítását találjátok, amit én is olvasok épp. De nem olyan régen, egész pontosan 2021-ben megjelent új fordításban is. (Ezt azért is tartottam fontosnak megemlíteni, mert a fordításokban eltérő módon szerepelhetnek a nevek. De azért feltehetően nem annyira eltérőek, hogy ne lehessen őket beazonosítani.)

Először is szeretném felsorolni a főbb szereplőket körülbelül a színrelépésük sorrendjében. Elsőként ugyanis nem a címbeli Annával ismerkedünk meg, hanem a moszkvában élő Sztívával, vagyis Arkágyevics Sztepánnal, aki Anna bátyja, és annak feleségével Dollival. Következőként lép színre Anna. Az ő férje Alexandrovics Alexej, aki befolyásos hivatalnok Szentpéterváron. Nekik van egy fiuk, Szerjózsa. Dollinak van egy húga, Kiti, akinek két udvarlója is van, a földbirtokos Levin és a jómódú, fiatal, csinos katonatiszt, Vronszkij.

Az első kötet elején rögtön egy nagy felfordulásba csöppenünk. Dolli ugyanis egy levélből értesült a férje hűtlenségéről, és el akarja hagyni őt. Anna azért érkezik Moszkvába, hogy megbékítse Dollit, ezzel helyreállítva a bátyja házasságát. Ez több-kevesebb sikerrel össze is jön neki.

Ezzel párhuzamosan Levin is Moszkvába érkezik, mert végre elszánta magát, hogy megkéri a szívszerelme, Kiti kezét. Ők már korábbról ismerik és kedvelik egymást, ezért Levin joggal bizakodik egy beleegyező válaszban. Ám pechjére megtudja, hogy amíg nem tartózkodott Moszkvában, felbukkant a láthatáron egy új kérő Vronszkij személyében. Ugyan ő sem kérte még meg Kiti kezét, de minden jel arra mutat, hogy már csak az anyja jóváhagyására vár, aki bármelyik pillanatban megérkezhet Moszkvába. Így a végeredmény sejthető, Levin kosarat kap, és Kiti egyre várja, hogy Vronszkij feltegye neki a nagy kérdést.

A váltakozó szemszögeknek köszönhetően viszont megtudjuk, hogy Vrosznkijnak esze ágában sincs megkérni Kiti kezét. Az, hogy a hősszerelmest játssza, csupán szórakozás számára. Egészen addig, míg nem találkozik a vasútállomáson Annával. Mert, mint kiderül, Anna és Vronszkij anyja egészen Pétervárról együtt utaztak Moszkvába. Egy végzetes pillantás, és a baj megtörténik. Vronszkij agyából kitörlődik Kitinek még az árnyéka is, és Anna hajkurászásába kezd. Ő szegény egész sokáig ellenáll. De mivel a férjétől egy cseppnyi gyengédséget és udvarlást sem kapott soha, nem könnyű a helyzete. És bizony csakhamar beadja a derekát, és Vronszkij szeretője lesz.

A dolog hamar kitudódik, mivel mindenkinek feltűnik, hogy igyekeznek egy társaságba járni. Alexandrovics Alexejnek is gyanús lesz a dolog, de ő inkább a homokba dugott fej technikáját választja a probléma megoldására.

A baj viszont tovább fokozódik, mivel Anna váratlanul(?) teherbe esik Vronszkijtól. (Ugye senki nem számított erre? Ugye nem?) Egy ideggyenge pillanatában bevallja a férjének, hogy gyűlöli őt, és Vronszkijba szerelmes, és Alexandrovics Alexejtől várja a helyzet megoldását. Ő pedig, nem tudván mi mást tenni, beadja a válókeresetet, és elutazik Pétervárról, amíg a válási procedúra le nem zajlik.

Anna terhessége nem minden probléma nélkül zajlik le. Elég hisztérikussá válik, és a szülés előtt úgy érzi, meg fog halni, ezért hazahívatja a férjét. Alexandrovics Alexej nem tudja mire vélni a dolgot, de azért csak visszatér Pétervárra, és valóban elég rossz állapotban találja Annát. Az orvosok sem jósolnak sok időt már neki. Alexandrovics Alexej mindkettejüknek megbocsát, mármint Annának és Vronszkijnak is, és Annával marad. Anna szerencsésen meggyógyul, viszont ennek következtében újra kiszeret a férjéből. Alexandrovics Alexej érzi, hogy ők ketten már nem, hogy boldogok nem lehetnek, hanem egyszerűen nem tudnak egymás mellett élni, de már nem akar elválni, mert úgy érzi, azzal pusztulásba taszítaná Annát. Anna el akar válni, de nem meri maga javasolni ezt a megoldást a férjének, mivel az olyan nagylelkűen megbocsátott neki. Végül Sztíva oldja meg a helyzetet, aki először kipuhatolja Annánál, hogy tényleg ez a kívánsága, aztán javasolja a dolgot Alexandrovics Alexejnek, mint egyetlen megoldást. Alexandrovics Alexej végül beadja a derekát, de még mielőtt a hivatalos procedúra lezajlana, Anna már elutazott Vronszkijjal külföldre, Imádott Szerjózsáját pedig az apjánál hagyta.

Mindeközben Kiti teljesen belebetegszik abba, hogy Vronszkij faképnél hagyta, és hogy ő éppen miatta utasította vissza a második legjobb partit. Olyannyira rosszul lesz, hogy csak egy külföldi utazás segíthet rajta. Levin munkaterápiával próbálja kigyógyítani magát a szerelmi bánatból, de akármihez kezd, semmivel sem jut előrébb. Végül, kellő idő után, a „szerelmesek” újból találkoznak egy „véletlen” ebéden, ahol Levin játékos formában újra felteszi a kérdést Kitinek, aki ezúttal boldogan elfogadja az ajánlatot.

Ez lenne az első kötet rövid tartalmi összefoglalója. Nem ígérem, hogy jövő héten, de remélhetőleg hamarosan jövök a második kötettel. (Azért idén mindenképp szeretném befejezni ezt a könyvet! 😊)

„Bizony, pajtás, az asszonyok – ez az a csavar, a mely körül minden forog.”

„Az élet minden változatossága, minden bája, minden szépsége árnyékból és fényből van összerakva.”

„Az badar beszéd, hogy a mit a mult nem engedett meg, azt az élet sem engedi meg. Küzdeni kell, hogy az ember jobban, sokkal jobban éljen…”

„A helyzetével senki sincs megelégedve, de az eszével igen…”

„De hiszen voltaképpen azt nevezzük józan házasságnak, a mikor már mindakét fél kitombolta magát. Olyan ez, mint a vörheny. Át kell esni rajta.”

„Az asszony, az olyasvalami, bármennyire tanulmányozod is, mindig egészen újnak látod…”

„Minden helyzetnek van megoldása. Csak el kell szánni az embernek magát…”

„Van olyan idő, a melyből az ember egy egész hónapot szívesen odaad egy poltináért, de olyan is van, a melyből semmi pénzzel se lehet megfizetni akárcsak egy félórácskát is.”

„Én azt hiszem, hogy semmiféle tevékenység nem lehet eredményes, a mely nem az egyéni érdeken alapszik.”

„…legnagyobbrészt úgy van, hogy az ember csak azért vitatkozik a legnagyobb hévvel, mert sehogy’ se tudja megérteni, mit akar az ellenfele bebizonyítani.”

„Az embernek jól meg kell magát rázni s egyenesen a szemébe kell néznie az életnek.”

Hiszel a monogámiában?