Viszontlátásra 2021!

Eljött az év utolsó szerdája (illetve csütörtöke), amikor is vissza szoktam tekinteni az elmúlt évre a blog szempontjából.

Először is egy nyúlfarknyi kis magyarázkodás következik arról, hogy miért tűntem el decemberben. Nagyon lesarkítva azért, mert decemberre lett tele az a bizonyos hócipő… Kicsit részletesebben pedig… nos, az év első felében elég jól előre tudtam haladni, viszont amint újra elkezdtem dolgozni, sem időm, sem energiám nem nagyon volt sajnos sem a bloggal foglalkozni, sem olvasni, úgyhogy fokozatosan csökkent a színvonal, ezt éreztem is, aztán decemberre meg elengedtem az egészet. Hiába, az időbeosztást még tanulnom kell. (Illetve minden panaszkodás nélkül meg kell jegyezzem, hogy a nyári szezonban nagyon sokat dolgoztam, novembertől pedig egy új helyen vagyok, ami nem csak nekem új, hanem tényleg vadonatúj, még meg sem nyitott, magasabb beosztásban, szóval még több stressz, túlórák, stb.)

De azért történt néhány dolog az év során, inkább nézzük meg ezeket.

Elsőként a könyvek tekintetében, idén 13 listás könyvet sikerült elolvasnom, ami nevetségesen kevésnek tűnik, de egyrészt kettővel több, mint tavaly, másrészt pedig volt néhány vaskosabb kötet köztük. Ez utóbbi tényt jól mutatja, hogy 4 könyvről több bejegyzést is írtam, annyi mondanivalóm volt, és ez legtöbbször a mű terjedelmének köszönhető.

Idén is volt egy félbehagyott könyvem. Saját magam legnagyobb meglepetésére kezdem egész komfortosan érezni magam e tekintetben. J A nyomorultakkal idén sajnos nem tudtam megbirkózni, és majdnem biztos vagyok benne, hogy jövőre sem fog újra terítékre kerülni, de nem akarom kizárni a lehetőséget, hogy egyszer még átrágom magam rajta.

A NOHUN sorozat is robogott tovább, 8 bejegyzés született, aztán pihenőpályára tettem, mivel végére értem az 1800-as évek lefordítatlan műveinek, és nem akartam túlzottan előreszaladni.

A NOHUN sorozat helyett találtam ki ideiglenesen a Megfőzöm a könyvet sorozatot, ami egyelőre három részt élt meg, és valószínűleg nem is fog többet. Át kellett ugyanis értékelnem a dolgot, mivel a konyhában való tevékenykedés alapvetően nem áll hozzám túl közel. Mindhárom bejegyzésnél erősen igénybe vettem a férjem képességeit. És bár mindig biztosít róla, hogy nagyon szívesen segít, ez az én projektem, és olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni a blogon, amiket én csinálok. (Vagy talán ha olyan izgi ételeket találok, mint például az ánizskenyér, akkor visszatér a sorozat egy-egy különkiadás erejéig.)

Idén is voltak tag-ek, elmélkedések, különféle – természetesen könyvekhez kapcsolódó – témákról is írtam. És amit még mindenképp meg szeretnék említeni, egyrészt az Alice Csodaországban című művel átléptem az első százas határt, másrészt pedig idén töltöttem be a harmincat, ami számomra egy fontos mérföldkő volt, és ennek is szenteltem egy bejegyzés.

Egy nagyon fontos, nem teljesen könyves dolgot is elindítottam idén, ez pedig nem más, mint a Kedves naplóm / Journaling program. Ezt mindenképp szeretném jövőre is folytatni.

Ez volt tehát a 2021-es év a blogon, röviden összefoglalva. Most pedig tekintsünk egy kicsit a jövőbe. Ez nem nagyon volt eddig szokásom, mert persze mindig tele vagyok ötletekkel, de hát ki tudja, mit hoz az élet, és mi fog megvalósulni a terveimből. Természetesen szeretnék jövőre is jó sokat olvasni, és a Journaling programot, ahogy azt már fentebb említettem, folytatni. Ezek fix tervek, és persze ezeken kívül folyton keringenek bennem ötletek például a blog kinézetével, olvasónaplókkal, különféle idézetes gyűjteményekkel kapcsolatban, de az utóbbi kettőt illetően például még nem találtam meg a megfelelő formátumot. Viszont azt már most biztosan kijelenthetem, hogy kénytelen vagyok az ütemezést illetően némi drasztikus változást eszközölni. Ezt egy kissé fájó szívvel teszem meg, de most úgy érzem, hogy szükségem van erre. Ez egész pontosan két dolgot fog jelenteni. Elsőként azt, hogy a teljes január hónapra még szabadságolom magam, vagyis egész januárban nem lesznek bejegyzések. Valamint az év többi részében is csak kéthetente. Nem akarom magam az idővel stresszelni, és már most látom, hogy az év eleje a munkám szempontjából még mindig nagyon sűrű és bonyolult lesz, úgyhogy minden mást igyekszek most nyugalmasabbra tervezni. Ez pedig fájdalmas lemondásokkal jár, de ezt most meg kell lépnem a saját érdekemben.

Ez természetesen érinti a Journaling programot is, ami nagyon gyorsan hatalmas kedvencemmé vált, de mivel ezt is a könyvekhez kapcsolódóan szeretném továbbvinni, így valószínűleg a kérdések is februártól majd csak kéthetente fognak jönni.

A végére hagytam a legizgalmasabb részt, mégpedig az idei kedvenceimet.

Karakterek szempontjából nem igazán tudnék senkit kiemelni, ami persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem ismerkedtem meg kiváló jellemekkel. Inkább csak azt, hogy voltak már jobbak is. Viszont azt hiszem, lett egy új kedvenc íróm, aki nem más mint George Eliot. Idén két könyvet olvastam el tőle, a Bede Ádámot és A vízimalmot, és összességében mindkettő nagyon tetszett. Még két másik könyve van a listán, amiket szeretnék jövőre beütemezni, és már most nagyon izgatottan várom őket.

Az idei legjobb olvasmányom viszont egy harmadik mű, Anne Bronte Wildfell asszonya című regénye. Koránt sem egy szívderítő történet, viszont tekintetbe véve a kort, amelyben született, zseniális. És azt hiszem, összességében Helen Huntingdon teljes joggal beléphet az erős nők klubjába.

Kicsit hosszúra nyúlt ez az évértékelő, de nem bánom, mert ez azt jelenti, hogy sok említésre méltó dolog történt 2021-ben. Bízom benne, hogy ez 2022-re is igaz lesz majd. Én legalábbis ezen fogok dolgozni. Apropó munka, ilyenkor év végén minden földi jót szoktunk kívánni a másiknak. Ezt a szokást én most szeretném megtörni, és inkább sok-sok energiát és lelkesedést kívánok neked, kedves Olvasó, ahhoz, hogy minden jövő évi tervedet meg tudd valósítani. (Mert nem elég csak kívánni, dolgozni is kell érte. Ez is valami, amit még tanulnom kell.)

A jövő évben pedig elsőként február 2-án fogunk találkozni, amikor is a Jáva gazdag és éhezik című műről hozom majd el a gondolataimat.

Adventkor lassuljunk le... vidéken

Elérkezett az advent, ami szerintem az év egyik legszebb időszaka. És bár nekem sajnos idén sincs időm igazán lelassulni, tekintve, hogy ismét új munkahelyen kezdtem dolgozni… J (ezennel most már komolyan hivatásos álláshalmozó lettem J), de azért javasolni még javasolhatom ezt másoknak. J Szóval szerintem lassuljatok le. Gondoljátok végig, mi történt veletek 2021-ben, vonjátok le a tanulságokat, és ezek alapján tervezzétek 2022-t (már amennyire lehet ezekben a változékony időkben tervezni…). És persze olvassatok, mert az például remekül lelassít.

Emlékeim szerint többször is említettem már, hogy faluról származom. Gyerekként sosem értékeltem a falusi életformát. Bezzeg most sokszor visszasírom! Félreértés ne essék, egyáltalán nem akarom én itt idealizálni a falusi életet. Mert mind minden másnak, annak is megvannak a hátrányai. És az előnyei is. Az, hogy nem érhetsz el mindent azonnal, türelemre tanít, meg arra, hogy partnerként kezeld a természetet.

Ha pedig valaki velem együtt szívesen térne vissza, vagy ismerkedne meg ezzel az életformával, annak a következő könyveket tudom ajánlani:

A Zöld Henrik főhőse ugyan városban él, de hosszabb időszakokat tölt vidéki rokonainál, ahol egyértelműen kiderül számára, hogy falun élni nem is unalmas, hiszen itt ismerkedik meg az első szerelmével.

George Eliotnak eddig két könyvét olvastam, és mindkettő tökéletesen passzol is ide. A vízimalomban ugyan inkább a szereplők jellemén van a hangsúly, a Bede Ádám viszont tökéletes választás lehet. Van ott szó többek közt földművelésről, állattartásról, sajtkészítésről, és még egy ünnepségre is bekukkanthatunk.

Elisabeth Gaskell Cranfordja pedig egyenesen a vidéki élet esszenciája. Itt a cselekmény teljességgel elhanyagolható, a hangsúly azon van, milyen körülmények között élnek a falusiak, és milyen „nagyon fontos” napi elfoglaltságaik vannak. J

Végezetül pedig, bár nem teljesen illik a sorba, de mindenképp meg kell említenem Thoreau Waldenjét. Itt az író két évi remeteségéről olvashatunk, amikor is magányosan élt egy kunyhóban a Walden tó partján. Ez tehát egy speciális eset, viszont a lelassulást keresőknek tökéletes olvasmány lehet, például részletesen megismerkedhetnek a tó és környékének élővilágával.

A fentebb említett könyvek cselekménye összességében ugyan nem túl szívderítő, de a vidéki élet bemutatásában mind jeleskednek. Szerintem tökéletesen hozzák azt a hangulatot, amire én például kellemesen bizsergető nosztalgiával gondolok mindig. Hogy az emberek szorosabb kapcsolatot tartottak fenn egymással és a természettel is. Nagyra értékelték a természetet, nem pedig csak egy helynek tekintették, ahol élnek. Egyszerűen rá voltak kényszerítve, hogy szimbiózisban éljenek az életterükkel, mégsem tűnt úgy, hogy ők ezt kényszernek érzik. És nem rohantak sehova. Mindennek megvolt a maga ideje. És nem vágytak mindig egyre többre, csak egy egyszerű, békés, nyugodt életre. Ha pedig mi magunk is erre törekszünk, boldogabbak lehetünk.

Mit jelent számodra az advent?