Ismerkedés a barátommal :)

A pénztárcámon és a könyvtárakon kívül a legnagyobb segítőm a projektben az olvasógépem. Egy PocketBook Touch Lux 2 márkájú gép büszke tulajdonosa vagyok. Hogy miért épp ezt választottam? Sajnos nem tudom mindenféle technikai adatokkal alátámasztani a döntésemet. Egyszerűen azért lett ez, mert anyukámnak is pont ilyenje van, kipróbáltam, bejött. J

Kikapcsolt állapotban látszik néhány fontos tudnivaló a képernyőjén:

Amelyek nekem ezek közül fontosak voltak:

• a világítás, amikor még a szüleimmel laktam, azért, hogy ne tűnjön fel nekik, hogy még hajnali kettőkor is olvasok, most pedig leginkább azért, mert a párommal jelenleg nem egy az időbeosztásunk
• az E-Ink Pearl technológia, ennek valami olyasmi a lényege, hogy szemkímélőbb a képernyő egy sima számítógéphez/laptophoz/tablethez/telefonhoz képest; egyébként az én személyes tapasztalatom az, hogy valóban nem fárad el a szemem hamarabb, mint egy sima könyv olvasásánál (sajna szemüveges vagyok, úgyhogy viszonylag gyorsan elfárad)
• és az, hogy különböző formátumokat is tud kezelni; szintén tapasztalat, hogy a valóban e-könyves formátumokkal nincs probléma (epub, mobi), de azért a pdf-fel és a word-del vigyázni kell

Jár hozzá egy vezeték, amivel csatlakoztatni lehet számítógéphez/laptophoz, így lehet feltölteni rá a könyveket. Egyébként már eleve tartalmazott jó néhány idegen nyelvű könyvet, ami szerintem külön szuper.

A legfrissebb feltöltéseket, valamint az utoljára megnyitott könyveket mindig kilistázza a nyitóoldalon, ami praktikus. Viszont a címekkel bajban van, néha csak egy csomó betűből és számból álló sorozatot ír ki, így a tokjában (ez nem alapfelszereltség) én mindig tartok egy jegyzetlapot, amire kiirkálom, hogy melyik kód melyik könyvet takarja.

Ami még tök szuper, hogy van beépített szótára. Igazából még csak az angolt próbáltam ki, nem tudom, hogy milyen más nyelveket tudna még. Tűzoltásnak jó, de azért én szeretek papír alapú szótárt használni, mert főleg egy könyvnél nem biztos, hogy az adott szót az elsődleges jelentésében használta az író, és ennyire azért nem bonyolódik bele a szótár a dologba. J Valamint lehet a szövegen belül könyvjelzőket tenni (többet is), kiemelni és jegyzeteket írni, ami marha hasznos, ezeket előszeretettel használom. Ezeket a gép eltárolja, tehát később is visszakereshető, ha csak nem töröljük manuálisan, vagy nem töröljük magát a könyvet. (Vagy nem helyezzük át a könyvet egy másik mappába. Ezt ugyanis úgy érzékeli, mintha letöröltük és újra feltöltöttük volna. Egyszer jól meg is szívtam ezzel. J)

(Most megnéztem egyébként, van egy csomó szótár rajta, de nem magyarok, vagyis például egy olasz szöveget angolra tud fordítani. Aztán az angolt lefordíthatod magyarra… Jobban jársz, ha megtanulsz olaszul, ha már olasz könyvet akarsz olvasni. J)

Aztán vannak még rajta játékok, ezeket anno kipróbáltam, de mivel nem erre vettem a gépet, így nem szoktam rajta játszani. Van számológép, azt meg inkább a telefonon használom, szintén nem ezen, mivel nem ez az elsődleges funkciója. Na és van még rajta egy csomó olyan dolog, amit én egyáltalán nem használok, például a könyváruházat vagy a könyvértékelő funkciót. A beállításokat sem nagyon szoktam változtatni, mert nekem például édesmindegy, milyen betűtípus van beállítva.

Az aksija egyébként remekül bírja a gyűrődést, bár az is igaz, hogy nincs agyonhasználva. (De amikor viszont használom, akkor nem kímélem J) Ami viszont nem működik rajta szerintem tökéletesen, az az érintőképernyő, de én azt csak akkor használom, ha muszáj, például a kiemeléshez, mert egyébként lapozáshoz vannak rajta gombok.

Még egy fontos dolog. Az e-könyveket három helyről szoktam beszerezni: megvásárolom őket (ez leginkább a nem projektes könyvekre vonatkozik), letöltöm őket a MEK-ből, letöltöm őket a Terebess Ázsia-Tárból. Utóbbi kettő ingyenes és teljesen legális forrás.

Összefoglalva a szerkezet közel sem tökéletes. Talán nem ez a legjobb márka a piacon. Én viszont összességében elégedett vagyok vele, mert az én elvárásaimat messze felülmúlja. (Mondjuk nem volt nehéz dolga, mert én pusztán csak olvasni szeretnék rajta, semmi egyebet.)

És hogy szeretem-e? Igen, szeretem, mert praktikus. Egyáltalán nem olyan élmény, mint egy igazi könyv. Én is szeretek beszagolni a lapok közé, forgatni, nézegetni, itt erről nyilván nem lehet szó. Viszont volt egy időszak, amikor komolyan elgondolkodtam, hogy ha egyszer végérvényesen ki kell költöznöm a szülői házból (az olvasott könyveim ott nyaralnak), akkor vajon mégis hová a búbánatba fogok tenni ennyi könyvet???????????????? Azért persze ez nem gátol meg abban, hogy újabb és újabb papíralapú köteteket vegyek. De jó tudni, hogy van egy ilyen lehetőségem is. Ha tehetném, például ennél a projektnél majd minden könyvet e-könyvben szereznék be, mert azért a legtöbbet nem valószínű, hogy valaha is újra kézbe venném. (Ezért is találtam ki ezt az elajándékozósdit.) Szóval azt nem hinném, amíg könyvmolyok élnek ezen a bolygón, hogy valaha is ki fogja ütni a ringből a papíralapú könyveket, mert azoknak van egyfajta hangulata, ami növeli az olvasás élményét. De véleményem szerint egyáltalán nem az ördögtől való, hanem nagyon is hasznos és praktikus kis kütyü.

/Egyébként a projekten kívül általában kétféle típusú könyveket szoktam feltölteni rá. Egyrészt találkoztam már olyan történettel, ami csak e-könyv formátumban jelent meg. Másrészt ha kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy tetszeni fog-e egyáltalán a könyv. Ide jórészt olyan könyvek tartoznak, amiket anyukámnak szereztem be, ezeket magamnak is el szoktam menteni, de azért ezek nagyon-nagyon hátul állnak az olvasási listán, illetve több, manapság menőnek számító, főként young adult könyvek./

NO HUN #1 Joanot Martorell: Fehér Tirant

Most, hogy túl vagyok az első nagyobb volumenű blokkon, összegyűlt már pár könyv, melyeknek nincs magyar fordítása, ez pedig remek apropó egy új sorozat indítására. Arra gondoltam ugyanis, hogy egy-egy bejegyzés keretein belül bemutatom ezeket a „szerencsétlenül járt” könyveket. (Már azért jártak szerencsétlenül, mert valamiért nem voltak méltóak a fordításra. Ami szöges ellentétben áll azzal, hogy viszont ezeket a könyveket feltétlenül olvasásra ajánlják. Ami meg megint csak szöges ellentétben áll azzal, hogy azért nem kell ezeket az ajánlásokat készpénznek venni… Nehéz dolgok ezek. J J )

Szóval a legelső olyan könyv a listán, amelynek nincs magyar fordítása, Joanot Martorelltől a Tirant Io Blanch. A nagy könyvben magyarul Fehér Tirantként szerepel a címe. Amennyit ki tudtam deríteni, Martorell eleve elég jómódú családba született, így volt pénze utazgatni, és mindig közel volt ahhoz a bizonyos tűzhöz, így elég magas szinten vett részt a Konstantinápoly eleste utáni újabb keresztes háború szervezésében. Mivel a részvételt a kereszténység újraegyesítésében egyenesen kötelességének tekintette, így mondhatjuk, hogy többé-kevésbé saját magát írta bele a Fehér Tirantba, mely – nem meglepő módon – lovagregény.

Fehér Tirant a lovagi erények száz százalékos megtestesítője, valószínűleg nem véletlenül kaphatta a fehér jelzőt. Azonban egészen emberi alak is lehetett, mert a nagy könyvben az áll róla, hogy nem segítik őt emberfeletti erők, minden eredményét saját kitartásának és képességeinek köszönheti, valamint bemutatásra kerül a gyenge oldala is. És ezalatt nem csak azt kell szerintem érteni, hogy elfárad vagy megsebesül, hanem a szerelembe esése is ide sorolható. Éspedig azért sorolnám ezt a dolgot a gyengeségei közé, mert a könyv tartalma szerint (amely egyébként itt olvasható, németül tudók előnyben) Konstantinápolyt elérve már kevésbé lelkesen veti bele magát a harctéren folyó küzdelembe, inkább a párnacsatát választja.

Összességében azonban bizonyára érdekes olvasmány lehet, mert a nagykönyv szerint kellemes mértékben keverednek benne a valós lovagi élet történései az eszményi lovagi élet elképzeléseivel, és kis mértékben csodás elemeket is tartalmaz. Valamint valós helyszíneket és eseményeket vonultat fel, tehát történelmi szempontból sem lebecsülendő.

Mivel általában véve jó tapasztalataim vannak a lovagregényekkel, és ennek a könyvnek kifejezetten figyelemfelkeltő tartalma van, én fájlalom, hogy ez a mű nem volt érdemes a fordításra.

Magyar Elektronikus Könyvtár

Már régóta szerettem volna írni erről a közkincstárról, a Magyar Elektronikus Könyvtárról, mivel a projekt során több könyvet is letöltöttem már innen.

A legislegfontosabb infó, amit nekünk, könyvmolyoknak tudnunk kell róla, hogy a tárban található minden dokumentum teljesen ingyen és legálisan megtekinthető és letölthető. Tehát mindenképpen érdemes kihasználni az általa nyújtott lehetőségeket. Én a következő könyvek esetében tettem meg ezt:

Új Héloise

A jegyesek

Kohlhaas Mihály

A Rackrent-kastély

(Hm… többre emlékeztem, de ezek szerint csak négy volt eddig.)

A következő fontos dolog (bár talán ezzel kellett volna kezdeni, de már mindegy… J), hogy a MEK itt érhető el. J

A MEK létrehozásának ötlete már 1994-ben megfogalmazódott, és 1995-ben kezdődtek el a munkálatok, amelyek azóta is töretlenül folynak, hiszen az állomány folyamatosan bővül. A saját leírása alapján a MEK magyar nyelvű vagy magyar és közép-európai vonatkozású, tudományos, oktatási vagy kulturális célokra használható dokumentumokat (szöveges művek, térképek, kották) gyűjt és oszt meg. (Azért ez időközben már kibővült szerintem.)

A dokumentumokra több szempont alapján is rá lehet keresni (pl. szerző, cím, kulcsszó), valamint lehet csak megtekintésre megnyitni vagy letölteni. A legtöbbjük több különböző formátumban nyitható meg/tölthető le. Nyilván nem fogjuk megtalálni rajta a legfrissebb Trónok harca kötetet, de ha valami klasszikusra vágyunk, arra van esély, ahogy azt az én példám is mutatja.

Szóval egész nyugodtan tessék kihasználni azt a szuper lehetőséget, amit a MEK nyújt, és ha van rá lehetőség, tessék támogatni is, mert ez egy jó és hasznos dolog. (Én például most fedeztem fel, hogy adó 1%-ot is fel lehet ajánlani a MEK egyesületének.)

Ha bárkiben esetleg kétségek merülnének fel, tájékoztatásul közlöm, hogy nem állok kapcsolatban senkivel sem a MEK-től, és ezért a bejegyzésért sem pénzt, sem egyéb juttatást nem kaptam. Saját önszántamból szerettem volna ezt a bejegyzést megírni, pusztán, hogy felhívjam mások figyelmét egy szuper dologra.

Maria Edgeworth: A Rackrent-kastély

Maria Edgeworth története az első az 1800-as és 1900-as évek közötti szakaszból. A könyvet, pontosabban a Tájfun című művet, melynek része A Rackrent-kastély, a MEK-ből töltöttem le, íme. A Tájfun alcíme Klasszikus angol kisregények, amiből rögtön ki is derül, hogy A Rackrent-kastély kisregény. Az olvasógépemen 265 oldal hosszúságú volt. (Ennyit egyébként arról, hogy mi a kisregény. Rövid. Rövidebb, mint a regény. Próbáltam utánajárni, de a többi szerintem marhaság. Bár én készséggel megszavazom neki a regény titulust is. Kit érdekel, milyen hosszú? Sőt, miért lett hirtelen divat 3-400 oldalas könyveket írni? A 200 olyan kellemes lenne, ami pont beleférne egy laza hétvégébe…)

A könyv történetét tulajdonképpen Thady Quirk, a Rackrent család egyik szolgálója meséli el. Gyakorlatilag bemutatja pár generációig visszamenőleg a Rackrent családot, hogy hogyan szerezték meg a címben szereplő kastélyt, és hogyan dorbézolták el gyakorlatilag. A Rackrent család genetikailag pazarlónak minősült, valamint a lehető legrosszabbul választottak feleséget. Bár, ha jobban belegondolok, pont magukhoz illő párt választottak, sőt, a legtöbb nő túltett pazarlásban a férjén.

Az első Rackrentet még nem ismerte Thady, ahhoz képest elég bőbeszédűen szól róla. A többiek idejében viszont már ott volt a kastélyban, vagyis első kézből figyelheti, ahogy sorsára hagyják a kastélyt, a birtokot, a földeket, mindent. De hát ő nem is az épületet szolgálja, hanem a családot, a kastély épp aktuális urát, és minden időkben feltétlen hűségről tesz tanúbizonyságot. Vele azonban szöges ellentétben áll a saját fia, aki szintén főszereplővé lépteti elő magát, de ezt a „poént” fedje homály, hogy mikor és miért és hogyan. (Azért nem akarom ezt kifejteni, mert bár jelentős momentum, de végeredményben nem ez a könyv lényege.)

Gyakorlatilag ennyiből áll ez a könyv, egy rövidített családfa. És tulajdonképpen a történet legislegvégén maga Thady mondja ki azt, hogy a könyv célja az volt, hogy képet nyújtson az angolok számára az írek jelleméről. Erre pedig azon apropóból volt szükség, hogy Írország 1801-ben csatlakozott Nagy-Britanniához. Azért szerintem ez inkább ellenpropagandának minősül, maradjunk annyiban, hogy nem fest túl rózsás képet a történet az írekről.

• Utalás történik Goethe Az ifjú Werther szenvedéseire (Werther keservei címen).
• Egyszer az egyik Rackrentről megjegyzi Thady, hogy: „Intettem én, hogy való ugyanazt a Banshee-tündért hallottam, akit a nagyapám hallott Sir Patrick ablaka alatt, pár nappal annak halála előtt.” Ami csak azért volt meglepő, mert az egyik kedvenc sorozatomban is van egy Banshee. A banshee eredetileg a kelta klánokhoz tartozó tündérasszony, aki a sikoltozásával előre jelezte egy családtag halálát.

„…van, aki ha nyakig ül is az adósságban, csak annál vígabban éli világát, mert nem veszi szívére a nehézségeket, máskülönben miként is lehetne, hogy olyan jól és gondtalanul élnek sokan, amint lépten-nyomon láthatjuk, miután már tönkrejutottak?”