Hol is kezdjem? … Én igazán mindent megtettem, ami tőlem telt, de sajnos nem sikerült egyelőre beszereznem a Vízparti történetet, ezért úgy döntöttem, félbe hagyom, és továbbléptem, nem kis bánatomra. Sajnos az itthoni könyvtár nem elég nagy az igényeimhez, és bár antikváriumból viszonylag olcsón be lehetne szerezni, most nem akarok ebbe pénzt ölni, úgyhogy a sok száműzött ivócimbora történetének befejezését későbbre kell halasztanom.
Következett Apuleiustól Az aranyszamár. Az 1959-es kiadás bevezetőjében szó esik róla, hogy Apuleius egy olyan korban alkotott, amikor az irodalom nem igazán állt a helyzet magaslatán. Ezért is olyan kiemelkedő az ő műve. Valószínűleg ezért kerülhetett fel ez a könyv az 1001-es listára. Más okot nem sikerült találnom rá.
A könyv magának Apuleiusnak az életéről, pontosabban az életének egy időszakáról szól. Vándorlásai közepette betér egy ismerőse ismerőséhez, ahol aztán roppant együgyű módon szamárrá változik. Szerény véleményem szerint kicsit meg is érdemelte. Szamárként veszélyesebbnél veszélyesebb kalandokat él át, és legalább nyolcszor gazdát cserél. (Oké, nem számoltam meg, de elég soknak tűnt.) Majd a történet végén természetesen isteni közbeavatkozással (erre van is egy kifejezés, nem??) sikerül visszaváltoznia emberré, és feltehetően boldogan él, amíg meg nem hal. (Deus ex machina, közben utánanéztem. J) Ez tulajdonképpen a kerettörténet, amiben túl sok izgalmas dolog nem is történik, inkább azokban a kis sztorikban, amik meg-megszakítják az alaptörténetet. Így hát Apuleius műve lényegében vetekedik Kafka Átváltozásával és Az ezeregy éjszaka meséivel is, de mindkettőből kiszedi az előnyös aspektusokat, úgy mint A.) nem egy undorító bogárrá változik át a főhős, így az embernek nem támad hányingere olvasás közben; B.) kellemes ritmusban váltogatja az alap- és a kiegészítő sztorikat, de nem ötezer oldalon keresztül. (Ez meg költői túlzás volt… :D)
Olvasás közben szinte végig az volt az érzésem, hogy ha kihagynánk vagy átírnánk a gusztustalan részeket, akár egy kellemes kis mesekönyvnek is beillene. De sajnos volt benne egy-két meglepően… nem igazán tudok rá jobb szót, mint hogy gusztustalan, igen, kifejezetten gusztustalan részlet. Nem is tudtam hova tenni, miért kellettek ezek bele. Nyilván ennek meg kéne mutatnia valamit az akkori emberek élethez való viszonyulásáról, de nekem erről csak annyi jut eszembe, hogy már akkor is léteztek ízléstelen emberek, akik csupán magukat és szintén ízléstelen embertársaikat tudták elszórakoztatni. (Manapság egynémely Adam Sandler filmhez tudnám hasonlítani.)
Ezen kívül, bár egyértelműen nem volt célja a könyvnek filozófiai mélységekbe menni, felvillant egy-két érdekes dolgot is, amire én sokkal kíváncsibb lettem volna, mint mondjuk arra, hogy szamárként hogyan tudunk megszabadulni egy dühös vénasszonytól. Például hogy az író/főszereplő hogyan viszonyult a homoszexualitáshoz, a kereszténységhez (ami ekkor már terjedőben van). Illetve, hogy ha valaki veszélyben volt, már akkor is tüzet kiabáltak, nem azt, hogy segítség. (Újabb bizonyíték arra, hogy nem a XXI. századi ember találta fel a spanyol viaszt.)
Én a magam részéről szívesen olvasnék egy olyan átváltozásról, amelyben mondjuk kifejezésre kerül, hogy a „más” állapot milyen befolyással lesz az emberre, amikor visszaváltozik, vagy éppen hogyan látja az állat-ember az ember-ember önmagát vagy úgy egyáltalán az emberiséget. (Persze lehet, hogy ez Kafkánál megvan, de sajnos nem emlékszem semmi másra, csak a bogárra…)
Összefoglalva én azt mondanám, hogy érdemes elolvasni, hiszen régmúlt korban és kultúrában keletkezett, ebből kifolyólag feltétlenül érdekes lehet, de maradjunk annyiba, hogy nekem nem ez lesz a kedvenc könyvem a listáról. /Viszont Amor és Psyche történetét mindenki olvassa el, az végtelenül aranyos./
Végül pedig jöjjön a szokásos rész:
„Bizisten a legmegátalkodottabb tökfejűnél is ostobább vagy, ha mindazt hazugságnak bélyegzed, amiről még sohasem hallottál, ami új a szemednek, vagy ami oly megfoghatatlannak tűnik, hogy semmiképp sem fér a kobakodba.” /Talán ez ma már elcsépelt lehet, de akkor még fontos szentenciának számított./
„Hiszen velem is, veled is, minden emberrel annyi csodálatos és szinte lehetetlen dolog esik meg, hogy aki nem élte át, el sem hiszi, ha elmondják neki.” /Ezt tapasztalatból tudom, hogy így van!/
„Szóval a haj oly pompás ékesség, hogy egy asszony teleaggathatja magát arannyal, ékszerrel, szép ruhával, minden cifrasággal, mégsem fogja senki szépnek mondani, ha nem tartja választékos rendben a haját.”
„Segítség, Fotisom, könyörülj rajtam, hamar-hamar! A háború, amelyet hivatalos hadüzenet nélkül ellenem indítottál, íme: itt van. Égek a harci vágytól. Amint a kegyetlen Cupido első nyílát a szívembe fúródni éreztem, magam is vitézül felvontam íjamat s most oly rettentőn megfeszült az idegje, hogy szörnyen rettegek: megreped. De hogy annál teljesebb legyen az élvezetünk, oldd meg a hajadat, bontsd ki, hadd omoljon le hullámosan s így kulcsolj magadhoz forró öleléssel.” /Ritka szép megfogalmazása a dolgoknak J/
„Kérlek tehát, hogy amit csak jámbor lelked szentélyére bízok, őrizd ott örökre hét zárral zárva és viszonozd szigorú hallgatással az én bizalmas őszinteségemet.”
„Újra meg újra csak azt forgattuk elménkben, hogy igazán nincs már tisztesség a földön, mert az emberi aljasság iránti utálatában elköltözött a holtak szellemeihez, az alvilágba.” /Nagy igazság, bár kicsit furcsán hangzik egy rabló szájából, nem?/
„…halálra-váltan remegtem-reszkettem riadt rettegésemben.” Ezt csak azért tettem ide, mert az egész szöveg tele van ilyen alliterációkkal és más, bonyolult szóvirágokkal.
„Azért szántják föl páros ökrök az ugart,/Hogy jövőre dúsan sarjadhasson a vetés.” Ez egy jóslat, és azért került bele a válogatásba, mert a szerző éppen azt taglalta, hogy hányféleképpen lehet egy ilyen jóslatot értelmezni, és nagyjából mindenféle helyzetre rá lehet húzni. Megint egy érdekes rész (pláne, ha figyelembe vesszük az adott kort, de miért is ne vennénk figyelembe??), ami arra billenti a mérleget, hogy legalább egyszer az életben olvassuk el ezt a könyvet.
„Hát mit csodálkoztok, ti hitvány lelkek, ti tökkelütött ügyvédek, vagy jobban mondva taláros keselyűk, hogy manapság minden bíró pénzért méri az igazság-jogot, ha már az őskorban is, istenek és emberek közt fölmerült ügyben, részrehajlás fertőzte meg az ítéletet, s a hatalmas Jupiter bölcsességével kiszemelt paraszti-juhász bíró igazságos ítéletét … jövendő kéjek fejében eladta…” /Paris és az aranyalma történetének méltatása. Ez is roppant érdekes vélemény./
Megjegyzés: most már valószínűleg teljesen fel fog borulni a sorrend, mert szűkültek a lehetőségeim. Szerettem volna sorban haladni, de a fő cél mégiscsak az, hogy minél több könyvet elolvassak. (Lehetőleg mindet, ami magyarul elérhető.) A 16-os sorszámú Don Quijote az első könyv, amiből van saját példányom. Az aranyszamár volt a hatodik. A kettő közt három olyan könyv van, aminek nincs magyar fordítása, illetve csupán kettő van, ami megtalálható a helyi könyvtárban. Elég negatív kilátások, de ez van. Ez egy kegyetlen világ. Legközelebb tehát F. de Rojas Celestinája lesz terítéken, ha az égiek is úgy akarják. ;)
