10 éves az 1001 könyv projekt

Ma egy személyes(ebb) poszt következik. Ennek apropója, hogy a blog hétfőn, október 16-án lett 10 éves. Szeretnék most egy kicsit a múltról és a jövőről mesélni.

Valamikor a tavasszal szembesültem azzal a ténnyel, hogy 2013-ban nyitottam meg az 1001 könyv projekt blogot. Ez idő tájt három dolog jellemezte az életemet: A) arra az egyetemre jártam, amelyikre szerettem volna, és azt a szakot végeztem éppen, ami az álmom volt; B) mégis utáltam az egész egyetemesdit, és emiatt nagyon-nagyon magam alatt voltam; C) ám eddigre már elkezdtem kijönni magam alól, és gőzerővel kerestem a kapaszkodókat, amelyek fenntarthatnak a víz felszínén. És egy ilyen kapaszkodó lett ez a blog.

Nem vagyok egy nagy asztrológia hívő, de vannak dolgok, amelyek nagyon igazak rám az ikrek jegyből. Például, hogy vonzanak az ellentétek. Szeretem az apró, titkos dolgokat, ugyanakkor a nagy, monumentális vállalkozásokat is. És úgy gondoltam annak idején – ami azóta be is bizonyosodott –, hogy 1001 könyv elolvasása ki fog tartani egy életen át. Vagyis lesz legalább egy biztos pontja az életemnek, amihez mindig visszatérhetek. Már persze, ha nem adom fel útközben…

A teljesítményem az elmúlt tíz évben elég erősen ingadozó volt – ami szintén egyébként is jellemző rám. Ha nagyobb a lelkesedés, jobban belevetem magam a munkába, de a nyugisabb időszakokban hajlamos vagyok jobban elengedni magam. Voltak évek, amikor ebbe a projektbe is több energiát fektettem, és szuper dolgokat csináltam, és nagyon élveztem. És volt, amikor csak csinálgattam. Volt majdnem egy egész év, a 2016-os, amit a blogon teljesen kihagytam, de az olvasással akkor sem álltam le. Bejegyzéseket is írtam az olvasottakról, amiket aztán a következő évben fel is töltöttem. Olyan is volt, hogy már előre tudtam, egy más szempontból elfoglalt év vár rám, és eleve úgy terveztem, hogy ritkábban teszek fel bejegyzéseket.

Így, kisebb-nagyobb fennakadásokkal és kétségtelenül hullámzó teljesítménnyel, de elröppent tíz év. És nem adtam fel. Szerintem ez egy fantasztikus dolog. Még úgy is, hogy távolról sem én vagyok a legolvasottabb könyves blog. Sőt, az a gyanúm, csak elvétve téved ide néha egy-egy kósza lélek. És egy kezemen meg tudom számolni, a tíz év alatt mennyi visszajelzést kaptam olyanoktól. De ez engem egyáltalán nem zavar. Sosem titkoltam, hogy magam miatt csinálom ezt a projektet – a bloggal együtt. Ha mások is profitálnak belőle, az persze szuper, de nem célom a direkt reklámozás és a nagy követőtábor, és semmilyen téren nincs is erre kapacitásom.

A sors furcsa fintora, hogy tíz évvel ezelőtt egyetemistaként vágtam bele a projektbe, és éppen a tíz éves évfordulón léptem be egy új egyetem és ezzel egy új életszakasz kapuján.

Ez pedig át is vezet a jövőbe, ugyanis, bár ma még csak a harmadik napot töltöm az egyetemen, az már most teljesen egyértelmű számomra, hogy a következő két év nagyon kemény lesz. Bár azt fogom tanulni, amit annak idején is tanultam, közben eltelt tíz év, amikor viszont egyáltalán nem foglalkoztam még csak hasonló dolgokkal sem. És most úgy érzem, úgy kellene folytatnom a tanulmányaimat, mintha nem lenne a két szakasz közt egy óriási, már-már leküzdhetetlennek tűnő szakadék.

Ezzel persze egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy éppen most, röviddel a tíz éves évforduló után fogom abbahagyni a projektet. Szó sem lehet róla. Meg akarom ünnepelni még a húsz és a harminc éves évfordulókat is. Abban viszont biztos vagyok, hogy maguk a bejegyzések a szokottnál is rendszertelenebbül fognak jönni. Legalábbis amíg fel nem tudom venni az egyetem ritmusát, addig biztos.

A közeljövőre vonatkozóan annyit tudok mondani, hogy szeretnék még egy bejegyzést, amelyben kicsit összegzem a tíz év tapasztalatait, élményeit. Aztán van még egy elolvasott könyvem, amiről még jön a szokásos tartalmi összefoglaló és értékelés. De ennél tovább egyelőre nem látok.

Nem készültem különösebben semmilyen születésnapi felhajtással. De annak idején, amikor a Hiúság vásárát olvastam, készítettem belőle egy olvasónaplót. Ha valaki szeretné megkapni, szívesen elküldöm neki – vedd fel velem a kapcsolatot a jobb oldalon, alul található kapcsolatfelvételi űrlap segítségével. (A válasz tekintetében máris a türelmedet kérem. Biztos, hogy válaszolni fogok, de elképzelhető, hogy beletelik néhány napba.)

Mi az a legfontosabb dolog az életedben, amihez kitartásra volt szükséged, és ki is tartottál?

Romantika a textilüzem árnyékában | Elizabeth Gaskell: Észak és Dél

Újabb helyesbítéssel indítanék. Az előző bejegyzésben ugye jeleztem, hogy sajnálatos módon a Gaskell másik könyvéről, a Cranfordról szóló bejegyzésben következetesen rosszul írtam az írónő nevét. ☹ Az Észak és Délről szóló bejegyzés feltöltése után pedig szinte rögtön szembesültem vele, hogy a könyv címét is rosszul írtam, ugyanis én végig kis betűvel írtam a dél szót a címben, pedig helyesen Észak és Dél. Ez egy olyan sajnálatos baklövés, ami engem sajnos rettenetesen bosszant, mert igyekszem odafigyelni a helyesírásra.

És ha már a címnél tartunk, akkor maradjunk is ennél a témánál még egy gondolat erejéig. Ugyanis az égtájak eme ellentéte nekem automatikusan Amerikához kötődik, így igencsak meglepődtem, amikor kiderült, hogy ennek a könyvnek a színtere teljes egészében Anglia. Maga az ellentét azonban nagyjából hasonló, ugyanis dél jelképezi a lassabb, nyugodtabb életvitelt folytató földműveseket, míg északon találjuk azt a büdös, piszkos, ködös, züllött iparvárost, ahová Hale-ék átköltöznek.

Bár a címben lévő ellentétnek természetesen lesz jelentősége a cselekmény szempontjából, azért itt alapvetően mégis inkább egy olyanfajta romantikus történetről van szó, amelynek egyik legkiemelkedőbb alakja Jane Austen. A két főszereplőnk különböző társadalmi rétegből jön ugyan, de a szerelem nem válogat. Mindketten végtelenül büszkék a maguk módján, ráadásul egy szerencsétlen véletlen folytán egy titkuk is lesz. És hogy még jobban megbonyolódjon a helyzetük, bár a titkot mindketten ismerik, de máshogyan értelmezik. Az olvasó pedig lényegében ennek a kapcsolatnak az alakulását követi nyomon.

Mindezek mellett persze erőteljesen jelen van, de azért főszerepet nem kap az észak és dél – Milton és Helstone – közti ellentét. Igazán üde színfolt volt, és szerintem nagyon feldobta a történetet az új helyszín, a gyárak, gyárosok és szakszervezetek világa. Érdekes volt ezekről olvasni egy alapvetően romantikus történetben. És mivel korábban nem találkoztam hasonlóval, meglepett ez a fajta témaválasztás. Sőt, talán az elején még egy picit bosszantott is. Bár lehet, hogy ez a bosszankodás igazából annak volt köszönhető, hogy nem derült ki konkrétan, hogy miért is kellett Hale-éknek elköltözniük. Csak annyi tudunk meg, hogy Mr. Hale lelkiismereti okokból ott akarja hagyni a lelkészi pályát, teljesen szakítani akar az egyházzal, és mivel közeli barátja, Mr. Bell Miltonból származik, ő javasolja neki, hogy költözzenek oda, mert ott tud segíteni neki állást találni. Nekem azonban ennyi magyarázat édes kevés. Nagyon érdekelt volna, hogy pontosan mi történt Mr. Hale-lel. De mivel nem tudtam meg, Margarethez hasonlóan rendkívüli módon bosszankodtam a költözésük miatt.

A bosszankodásom akkor kezdett elsőként alábbhagyni, amikor Margaret kezdte jobban megismerni Higginséket. Rajtuk keresztül ismerhetjük meg ugyanis a munkások nézőpontjait, és nyilván John szemén át látjuk a gyárosokat. Bár mindkét oldal leírása meglehetősen romantikusra sikeredett, azért az alapvető probléma – tudniillik, hogy ellenkező irányból szemlélik ugyanazt a dolgot – elég jól meg lett fogalmazva. És az a végtelenül egyszerű megoldás is ott sejlik a könyvben, amivel, ha teljesen nem is lehetne feloldani a két réteg közti ellentétet, azért enyhíteni lehetne.

Van tehát egy nagyon érdekes, izgalmas és újszerű aspektusa a könyvnek, de mint említettem, ez azért csak a díszlete egy romantikus történetnek. És ez nekem most egy picit fájt. Mert sokkal inkább érdekelt volna a gyáros sztori, mint Margaret és John szenvedése. Egyértelműen Higgins papa 😊 volt a kedvenc szereplőm, a munkásosztály áll közelebb hozzám, és sokkal inkább olvastam volna egy történetet róla, az ő szemszögéből.

Azért persze egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy nem tetszett a könyv. Pedig őszintén szólva ódzkodok már a négyszáz oldalnál vastagabb könyvektől is. Amit egyébként azért nem értek, mert szeretek elmerülni egy-egy történetben. De valamiért a vastag könyvektől mindig tartok egy picit. De ez nagyon jó volt. Izgalmas, újszerű. Szóval, ha valaki egy felturbózott, Jane Austen-féle romantikus történetre vágyik, annak meleg szívvel tudom ajánlani Elizabeth Gaskell Észak és Dél című regényét.

Utalás történik Az ezeregy éjszaka meséire és a Don Quijotéra.

A munkásosztállyal vagy a cégtulajdonosokkal tudsz inkább azonosulni?

Elizabeth Gaskell: Észak és Dél

A mai bejegyzésben Elizabeth Gaskell Észak és Dél című regényének történetét próbálom meg összefoglalni röviden, ami egy igazi kihívás lesz, mivel a regény majdnem 700 oldal. (Gaskell neve nem teljesen ismeretlen itt a blogon, hiszen olvastam már tőle a Cranford című könyvet. - Ezúton szeretnék egy helyreigazítást is tenni, ugyanis a Cranfordról szóló bejegyzésben végig rosszul írtam az írónő nevét.)

Az Észak és Dél főszereplője Margaret Hale, akivel Londonban találkozunk elsőként, egy esküvői készülődés során. Na nem az ő esküvőjére készülődünk, hanem az unokatestvére, Edith lakodalmára. Ám Margaret nem csak az esküvői előkészületekben vesz részt, hanem a saját kis életét is próbálja összecsomagolni éppen, ugyanis a lakodalom után rögtön visszatér a szüleihez egy délvidéki kis falucskába, Helstone-ba.

A várva várt visszatérés örömébe azonban elsőként egy kisebb, majd egy óriási bánat is vegyül. A kisebb az lesz, hogy újdonsült rokonának, Edith férjének, Lennox kapitánynak az öccse, akivel Londonban egyébként nagyon jó kapcsolatot ápolt, meglátogatja őt. Ám ez a látogatás nem minden hátsó szándék nélkül való, Henry Lennox ugyanis megkéri Margaret kezét, ám a lány kikosarazza.

Ennél sokkalta súlyosabb dolgokkal kell azonban Margaretnek megbirkóznia, méghozzá azzal, hogy az apja bejelenti, el fognak költözni, ő ugyanis feladja a Helstone-ban betöltött lelkészi pozícióját. Helyette felcsap magántanárnak egy északi iparvárosban, amelyet legjobb barátja, Mr. Bell javasolt a számára. A költözés és a hatalmas kontraszt korábbi és új életvitelük között minden családtagot megvisel, ám a legrosszabban Mrs. Hale-re hat.

Bár a család Mr. Hale magántanári munkája révén nagyon hamar szoros kapcsolatba kerül Milton egyik legbefolyásosabb gyártulajdonos-családjával, Margaret nagyon sokáig rossz véleménnyel van Thorntonékról. Tanulatlan, közönséges (a szó negatív értelmében), felfuvalkodott, önző és kegyetlen kereskedőnépségnek tartja őket. Sokkal szívesebben köt barátságot az egyszerű munkások körében.

Higginsék (a munkások) és Thorntonék látogatásaiból és beszélgetéseiből Margaret (és az olvasó is) képet kap egy hatalmas szövőgyár működéséről, a két, élesen elkülönülő osztály nézeteiről és a köztük feszülő ellentétekről.

Ezután az általános, helyzetfelvázoló rész után két fronton indulnak be az események. Az egyik vonalon láthatjuk, ahogy az imént említett feszültségek egy sztrájkba torkollnak, ami egy zendülésben csúcsosodik ki Thorntonék gyáránál. Az incidens során Margaret is éppen Thorntonéknál tartózkodik. Először meggondolatlanul a lázongó tömeg elé küldi John Thorntont, hogy beszéljen az emberek fejével. De, amikor látja, hogy itt a beszéd már hasztalan, maga áll John és a felbőszült tömeg közé, és a testével védelmezi John. Másnap John -, akinek egy ideje már felkeltette a figyelmét Margaret, mint nő -, felkeresi Margaretet az otthonában, és megkéri a kezét, de ő is fájó elutasításban részesül.

Ezzel párhuzamosan tanúi leszünk Mrs. Hale egészsége rohamos romlásának. A család nagyon aggódik, a doktor szerint a felépülésre nincs remény, ezért úgy döntenek, hazahívják Margaret bátyját, Fredericket, ez ugyanis Mrs. Hale leghőbb kívánsága. Frederick valamikor matrózként dolgozott, ám a pletykák szerint felkelést robbantott ki az utolsó hajón, ahol szolgált, ezért elmenekült, és Spanyolországban telepedett le. Frederick a legnagyobb titokban tér vissza Angliába, és Mrs. Hale sajnálatos halála után a legnagyobb titokban is szeretne távozni. Margaret kíséri ki őt a pályaudvarra az est jótékony sötétjében, ám sajnos véletlenül éppen Johnnal találkoznak össze útközben. John egészen eddig a pillanatig azért reménykedett, hogy talán idővel meg tudja lágyítani Margaret szívét. Ám mivel sejtelme sincs róla, hogy Margaretnek van egy bátyja, úgy gondolja, a férfi, akivel az este a lányt egyedül látta, csakis a kérője lehet.

Ez az eset aztán egy már-már kibogozhatatlannak tűnő félreértésbe bonyolódik. John éjszakákat virraszt át azon sajnálkozva, hogy halálosan beleszeretett egy lányba, aki durván elutasította őt és bizonyos tetteivel majdhogynem lerombolta azt az eszményképet, amelyet a férfi róla magában felépített. Margaret pedig lassanként rájön, hogy ő is beleszeretett Johnba, ám úgy érzi, bizonyos tetteivel végérvényesen elásta a lehetőségét annak, hogy ők valaha is együtt lehessenek. Ezen a faramuci helyzeten már csak az idő segíthet.

Ám az idő, eleinte úgy tűnik, egyáltalán nem akar segíteni a szerelmeseknek, ugyanis más egyéb frontokon is komoly megpróbáltatás elé állítja őket. Margaret nem sokkal az anyja elvesztése után az apját is elveszti, majd pedig a keresztapját. John gyárát pedig a sztrájk, illetve egy amerikai kereskedőház csődje a tönk szélére sodorja. Be kell zárnia a gyárat, és alkalmazotti munka után néznie. Ráadásul az apja halála után Margaret el is költözik Miltonból, visszatér Edith unkatestvére házába, Londonba, így még fizikailag is eltávolodnak egymástól.

Ennél a pontnál már azt gondolná az ember, hogy bizony ebből a románcból nem lesz semmi. De a szálak végül mégis csak szerencsésen szövődnek. Margaret ugyanis a keresztapjától jelentős vagyont és több miltoni ingatlant is örököl. Többek között azt a telket is, amelyen John gyára áll. Johnnak fel kell mondania a bérleti szerződést, ezért Londonba látogat. Mikor Margaret megtudja, milyen helyzetbe került John, felajánlja neki, hogy vegyen kölcsön tőle egy nagyobb összeget, amiből mind a gyár bérleti díját, mind a termelési költségeket fedezni tudja, és amikor majd egyenesbe jött, visszafizet neki mindent. Johnt nagyon megérinti Margaret nagylelkűsége, és úgy érzi, ez a remek alkalom, hogy újra felemlegesse a lány előtt a régi érzelmeit. Ezúttal pedig egy egészen másfajta választ kap, mint első alkalommal.

Ez lett volna tehát hétszáz oldalnyi esemény rövid összefoglalása. A következő bejegyzésben pedig majd elemezgetjük egy kicsit ezeket az eseményeket.

„És amikor látom, hogy a világ manapság milyen rossz úton jár, hogy olyan dolgokkal bajmolódik, amikről nem tud semmit, és nem teszi rendbe azokat, amik ott vannak az orra előtt, hát akkor azt gondolom, hagyjuk ezt a sok fecsegést a vallásról, és végezzük el mihamar azt a munkát, ami itt van az orrunk előtt!”

„Jó dolog engedelmeskedni a bölcs és igazságos parancsnoknak, és kitartani mellette, de még jobb dolog szembeszegülni az önkénnyel, azzal, aki igazságtalanul és kegyetlenül visszaél a hatalmával, nem a saját érdekünkben, hanem másokért, akik nem tudják megvédelmezni magukat.”

„Ha valaki azzal próbálkozik, hogy a világ összes baját a saját igazságának a medicinájával kúrálja ki, akkor annak ügyelnie kell, hogy mindenkinek másként, kinek-kinek a maga esze szerint adja be azt az orvosságot: és nem árt, ha vigyázatosan csinálja, mert különben a szegény beteg bolond talán visszaköpködi a képébe a csodaszerét.”

„Tudod, drágám, a gondolkodás sokszor elszomorított már életemben, de ha csináltam valamit, az soha!… Tégy valamit, húgom, jót, ha lehetséges, de mindenképpen tégy valamit!”

„Semmi nem hozza olyan közel egymáshoz az embereket, mint az evés!”

Mi a legnagyobb ellentmondás az életedben?