Újabb Teacher’s Guide következik, most a Frankensteint vesszük górcső alá. Az eredetit itt találjátok. A szisztéma hasonló lesz az Ethan Frome-hoz, először most is a konkrétan a történetre vonatkozó dolgokat veszem végig, aztán jönnek az általános(abb) gondolatok. Csapjunk is bele.
Ø Újfent az Ethan Frome-ot kell emlegetnem, mert hogy ez is egy kerettörténet. Így itt is adódik a kérdés, megbízhatunk-e a narrátorban. Az éremnek pedig ismét két oldala van. Walton barátra vágyakozik, és láss csodát, épp az útjába kerül valaki, aki pontosan olyan ambiciózus és nagyratörő, mint ő. Felnéz Frankensteinre, issza a szavait. Épp ezért rögtön az elején elég egyértelművé válik, hogy kinek a pártján fog állni. Ugyanakkor elég hitelesen közli azt a részt is, ami a teremtmény életéről szól. Tárgyilagosnak tűnik, nem ítélkezik. Ez persze adódhat abból is, hogy hűen szeretné visszaadni azt a történetet, amit Frankenstein előadott neki.
Ø Waltonnál maradva még egy gondolat erejéig, az azért egy kissé ironikus, hogy kapott egy barátot, csak azért, hogy végignézhesse, ahogy az meghal. De belegondolt bárki is abba, hogy mi lett volna, ha Victor életben marad? Hogyan alakult volna a kapcsolatuk? Talán még fájdalmasabb lett volna Robert számára, ha búcsút kell vennie Victortól, mivel Victor feltehetően nem adta volna fel a teremtmény üldözését.
Ø Térjünk át most magára Frankensteinre. Ő ugyebár a főszereplőnk, ezért ő az, akivel a könyv egyik fontos, romantikus motívuma folyton összhangban van. Ez a romantikus motívum pedig a természet. Gyönyörű és nagyon érzékletes tájleírások vannak a könyvben, amelyek mindig tökéletesen illenek Frankenstein hangulatához és az eseményekhez. (Gondoljunk csak a havas tájra, ahol Victor találkozik a teremtményével, vagy éppen arra a szigetre, ahol a második teremtményt próbálja befejezni.)
Ø A következő pontunk véleményem szerint a mai világban már eléggé magától értetődő, de Shelley korában elképzelhető, hogy még nem volt az. Ez pedig az, hogy Victor bűntudata milyen erőteljes hatással van az egészségére. Hát igen, kérem szépen, a bűntudat már csak ilyen csúnya dolog.
Ø Végül pedig egy rendkívül fontos kérdés, ami őszintén szólva nekem eszembe sem jutott. Milyen leckét tanult Victor az esetből? Azt mindenképpen, hogy hullákból ne állítson össze még egyszer élő embert. De most viccet félretéve, onnantól kezdve, hogy elszabadult a pokol, neki a legnagyobb problémája az volt, hogy mi lesz a családjával és a barátaival. Soha egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy valami jót cselekedjen a saját kreálmányával. Többnyire menekült előle, később pedig egy rövid ideig üldözte őt. Úgyhogy véleményem szerint elmondhatjuk, hogy morálisan leszerepelt.
Ø Ugorjunk most már át a teremtményre. Az első és legfontosabb kérdés vele kapcsolatban, hogy miért nem kapott nevet. Azon túl persze, hogy a drága édesapja három tizedmásodperccel a születése után elszelelt a tetthelyről. (Milyen vicces kedvemben vagyok ma… :O) Nos, Shelley ezzel minden bizonnyal arra akart utalni, hogy a teremtmény a saját alkotója és a társadalom szemében is egy senki. Még szimbolikusan sem lett tagja a társadalomnak.
Ø Amikor Victor és a teremtménye találkoznak, megismerjük a teremtmény életét az ő saját szemszögéből. Ez egy érdekes nézőpontváltás. Valahol a tudatunk mélyén tisztában vagyunk vele, hogy ezt az egész sztorit Victor szájából halljuk, mégis elhisszük, hogy abban a pillanatban a teremtmény beszél, és ezáltal valahogy közelebb kerül hozzánk. De aztán elgondolkodtam, hogy hozzám már korábban is ő állt közelebb. Victor lelkesedése és elkötelezettsége vonzó volt az elején, de ennyiben ki is merült a szimpátia iránta.
Ø Megint csak egy érdekes kérdés, amiről úgy magamtól nem jutott eszembe elmélkedni. Milyen szerepet játszik a DeLacey család a teremtmény életében? Gyakorlatilag tudtukon kívül és akaratuk ellenére ők lesznek a teremtmény nevelőszülei. Ők „tanítják meg” mindenre, és ezért kialakul egyfajta kötődés köztük, ami persze egyoldalú, de akkor is kötődés. Épp ezért valószínűleg az ő elutasításuk sokkal jobban fáj a teremtménynek, mint mondjuk annak az apának a viselkedése, akinek a gyerekét megmenti.
Ø Azokról a kérdésekről, hogy jogos és helyénvaló volt-e a teremtmény kérése, illetve hogy jogosak voltak-e Victor ezzel kapcsolatos negatív feltételezései, naphosszat lehetne vitázni és érvelni mindkét oldalon. Ezért inkább ugorjunk egy érdekesebb tárgyra. Miért döntött a teremtmény a könyv végén maga is a halál mellett? Amikor befejeztem az olvasást, számomra egyértelmű volt erre a kérdésre a válasz. Meghalt az egyetlen ember, akitől bármi jó dolgot (vagy legalábbis egy életcélt) remélhetett. De most újra átgondolva a dolgot, ez átvezet bennünket egy másik kérdésre. Mégpedig arra, hogy embernek tekinthetjük-e egyáltalán ezt a lényt? Én úgy gondolom, ha csak egy kicsit is ember lett volna, választhatott volna másik célt, megkereshette volna a maga boldogságát. Mert számomra teljességgel elképzelhetetlen, hogy egy ember annyira függjön egy másik embertől, hogy ha az illető meghal, akkor emberünk is inkább öngyilkos lesz. (Erre persze pont most cáfolt rá a pasik, aki miatt egyébként a múlt heti bejegyzés elmaradt. J)
Ø Egy futó, de annál fontosabb pillanat erejéig térjünk át Elizabeth-re, hogy mi az ő szerepe a történetben. Ő gyakorlatilag felbukkanása óta Victornak van szánva. Én legalábbis végig úgy éreztem, hogy csak a percre várnak, amikor végre egybekelhetnek. Szóval Victornak kezdettől fogva adva van egy nő (engedtessék meg, hogy most ilyen csúnyán fogalmazzak), akit ráadásul még boldoggá is tesz az, hogy a Victoré lehet. Ennek ellenére ennek a szerencsétlen fazonnak eszébe nem jutna, hogy együtt „kreáljanak úgy teremtményeket”. Hát persze, az túl átlagos lett volna, olyat mindenki tud. Ő meg úgy gondolta, neki egyedül is menni fog, de csúfos kudarcot vallott.
Szóval Elizabeth, egy másodlagos szereplő képviseli a könyvben az értelmet, amiből – valljuk be – elég kevés van.
Ø Végezetül pedig térjünk ki Justine-ra. Rajta egy másodpercig sem gondolkodtam olvasáskor, de mikor a teacher’s guide-ot (bocs, nem tudom, mi lenne a leghelyesebb magyar kifejezés erre) olvasgattam, elbizonytalanodtam. Ő aztán végképp másodlagos szereplő a történetben, mégis részletesen megismerjük a történetét. Vajon miért ilyen fontos ez? Nyilván felerősíti Victor bűntudatát. De csak ennyi? Ezen még morfondírozok…
Ø Ide tartozik még egy rendkívül érdekes feladat, amelynek lényege, hogy a szereplőket bizonyos hasonló helyzetű szereplőkkel kell összehasonlítani. A segédlet ad is pár példát, amiből én most kettőt szeretnék megemlíteni. Mindkét esetben a teremtményt kell összehasonlítani; először Shrekkel, másodszor pedig a Szépség és szörnyetegből a szörnyeteggel. Főként a szörnyeteges összehasonlítás gondolkodtatott el, és ezzel újfent csak visszakanyarodtam ahhoz a kérdéshez, hogy embernek tekinthetjük-e a lényt… (Adott jó pár gondolkodnivalót ez a segédlet.)
Már így is elég hosszúra nyújtottam ezt a bejegyzést, de azért még gyorsan nézzük meg az általános dolgokat is, mert itt is sok érdekességről lehet elmélkedni.
Az általános vonatkozásoknál igazából négy fő témát szeretnék megemlíteni. Pontosabban három plusz egyet. A negyedik eléggé konkrétan erre a könyvre vonatkozik, valahogy mégsem illett az előző felsorolásba.
Ø Az első dolog, hogy a könyv tartalmaz jó néhány korjellemzőt is, aminek kapcsán lehet és érdemes is kutakodni (már ha valakit érdekel) az adott korról. A következőkre kell itt gondolni:
- erősen patriarchális társadalom, mely alatt jelen esetben a férfiközpontúságot kell érteni
- ezzel kapcsolatban a férfiak önmegvalósítása, mint elsődleges, mindent felülíró cél
- szintén ezzel kapcsolatban a nők helyzetének vizsgálata (passzív, férfiaktól függő nők, lásd Elizabeth)
- Locke és Rousseau ide vonatkozó elméletei
Ø A tudomány helyzete és fejlődése a következő dolog, amiről érdemes elmélkedni a könyv kapcsán. Van-e, lehet-e a tudománynak határa? Kell-e, hogy határa legyen? Tényleg szemben áll-e egymással a tudomány illetve az emberség/emberiesség? Hogyan alakul a tudomány felelőssége, tekintve itt konkrétan a klónozást, az új élet teremtését? Jogosak vagy elítélendők a „prométheuszi ambíciók”? Illetve elbitorolhatják-e büntetlenül a reprodukciós képességet a nőktől? Milyen eredményekkel és következményekkel jár(na) ez? Súlyos kérdések, melyekről mindenkinek kell, hogy legyen véleménye.
Ø Szintén fontos téma, és például az iskolásoknak kifejezetten hasznos lehet a szülő-gyerek kapcsolatról és egyáltalán a szülőségről való gondolkodás. Először csak úgy általában írtam fel a mások iránti felelősségvállalás címszót, de aztán konkretizáltam ezt a gyerekekre, ami egy rendkívül fontos téma, és szerintem kellene, hogy erről az iskolákban beszélgessenek a fiatalokkal. Anyukám munkája révén egészen közelről vagyok érintve a kérdésben, és szomorúan látom, milyen felelőtlenül gondolkodnak egyesek a gyerekvállalásról. Szóval ez egy olyan téma, ami jó lenne, ha nem lenne tabu, és ez a könyv egy remek alap lehetne, amiből kiindulva meg lehetne beszélni olyan fontos kérdéseket, mint a következők. A szülő vagy a társadalom feladata felnevelni a gyereket? A gyerekek eredendően jók? Szüksége van-e a gyerekeknek szülőkre? Feltétel nélkül szeretik-e a szülők a gyerekeket? Illetve egy kissé már más vizekre evezve: a sérült gyerekeket el kell-e különíteni a nem sérültektől?
Nem szokásom a végletekig leszólni egy könyvet, de ismételten csak az jutott eszembe, mennyivel hasznosabb lenne, ha a Candide helyett inkább ez lenne kötelező olvasmány az iskolákban. Ha másért nem, legalább a fent említett téma miatt.
Ø És akkor a végére jöjjön a plusz egy téma, egy rendkívül érdekes gondolat, ami szintén csak a segédlet olvasgatásakor jutott eszembe, egyébként nem. Ez pedig az, hogy beszélhetünk-e a teremtményről úgy, mint Frankenstein „sötét énjéről”? Ők ketten olyanok lennének, mint Jekyll és Hyde? Ez a kérdés pedig elvisz bennünket Jung gondolataihoz, amik egy korábbi munkám kapcsán nagyon kedvesek nekem. Akit érdekel a pszichológia, nézzen utána Jung archetípusainak, rendkívül érdekfeszítő dolgokra fog bukkanni.
Nos, ennyi lett volna a mai bejegyzés. Remélem, mint mindig, most is hasznos, gondolatébresztő dolgokat osztottam meg veletek. Ne féljetek megosztani a véleményeteket e-mailben, hozzászólásban, füstjelekben, akárhogy.
/A képek forrása a Google./
