A falusi élet esszenciája | Elisabeth Gaskell: A kisváros

Elisabeth Gaskell Cranford (A kisváros) című könyve azért volt meg nekünk otthon, mert annak idején készítettek belőle egy sorozatot, amit anyukám nagyon szeretett, és mikor megtudta, hogy ez eredetileg könyvként létezett, rögtön megvette. És mitagadás, a sorozat készítői nagyon jó érzékkel szimatolták ki a tökéletes alapanyagot. Látatlanban is azt mondhatom, hogy sorozatként ez a fajta „történet” sokkal jobban működik, mint könyvként.

Azért tettem az előző mondatban a történet szót idézőjelbe, mert itt nem beszélhetünk a klasszikus értelemben vett cselekményről. Nincs a könyvnek se eleje, se vége, inkább csak amolyan pillanatképekből áll. Elkezdődik egy önkényesen kijelölt pontnál, bemutat szintén önkényesen kijelölt eseményeket, aztán egyszer csak véget ér.

Hibái ellenére azonban egy végtelenül aranyos könyvről van szó, amely bemutatja nem csupán a XIX. századi angol vidéki életet, hanem még akár egy XX. század végi falu életét is. Mert miről is van itt tulajdonképpen szó? A címben is szereplő falucska, Cranford neves hölgykoszorúja összeül, és tereferél erről-arról. Az élet apró-cseprő dolgai itt óriási súllyal esnek latba, de tulajdonképpen ez a való élet. Mert mi is lehetne annál fontosabb, mint hogy drágult a tej, vagy hogy a szomszéd Mariskának itt voltak az unokái, és olyan borzasztó kellemetlen emberekké tette őket a város.

Én is falun nőttem fel, szóval nekem ez színtiszta nosztalgia volt. Jól esett visszacsöppenni egy kicsit abba a korba, amikor a szomszédok még ismerték egymást és az emberek nem csak, hogy szóba álltak egymással, de egyenesen keresték egymás társaságát. És igen, persze, voltak rosszmájú emberek, és voltak összezördülések is, és a problémák vagy a beszélgetés témái utólag sokszor nevetségesnek tűntek, de a világ valahogy sokkal barátságosabb és közvetlenebb helynek nézett ki.

Külön köszönet jár részemről az írónőnek, amiért megalkotta Miss Matty figuráját, aki kiköpött olyan, mint az egyik nagymamám. (Leszámítva azt az apró, ám korántsem elhanyagolható tényt, hogy a nagymamám nyilvánvalóan nem volt vénkisasszony.)

Nagyon jókor jött nekem ez a könyv, mert épp az utóbbi időben méláztam el azon, hogy nem igazán helyszínek vagy emberek hiányoznak a múltamból, hanem pontosan az az út és mód, ahogy éltünk mindannyian adott helyen, adott időben. És ez a könyv abszolút visszaadta azt az érzést, ami után mostanában sóvárogtam. De ettől eltekintve ezt a könyvet én nem kifejezetten ajánlanám olvasásra ebben a cselekményközpontú világban.

Utalás történik a Rasselasra, a Don Quijotéra és Az ezeregy éjszaka meséire.

Megjelenik egy új kártyajáték, a preferánsz. Írnom kéne már egy bejegyzést a kártyajátékokról…

„…egy kevés hiszékenység jól átsegít az életen – jobban, mint ha valaki folytonosan csak kételkedik és mindennek csak a nehézségeit meg a kellemetlen oldalát látja.”

„Azt hiszem, a világ nagyon-nagyon gonosz lehet, mert noha apám mindenkire gyanakszik, akivel üzleti kapcsolatba kerül, mégis, csak a múlt évben több mint ezer fontot veszített az emberek huncutságán.”

NOHUN #19 Fanny Burney: Camilla

Fanny Burney-nek nem ez az első könyve a listán. Az Evelináról elvileg készült fordítás, ámbár még nem sikerült beszereznem. Ezért most nézzük meg elsőként a másik listás könyvét, a Camillát.

Először is meg kell jegyeznem, ha valaki még nem szembesült volna ezzel az aprócska ténnyel velem kapcsolatban, hogy nem nagyon szeretem, ha egy név a könyv címe. Mert semmitmondó. Oké, nyilván a megnevezett illető lesz a főszereplő (bár néha ez sem igaz, lásd például itt…). De ezen túl semmit nem árul el magáról a könyvről, és így nem is tesz kíváncsivá.

De lendüljünk is tovább ezen az apró kitérőn, és nézzük meg, miről is szól a Camilla. A teljes címe körülbelül Camilla, avagy kép a fiatalságról (Camilla; or, A Picture of Youth). (Megjegyzem, ezzel a kis kiegészítéssel sem hozott lázba.) A könyvben néhány, a felnőtté válás előtt álló fiatal, Camilla, három testvére és egy unokatestvére életét követhetjük nyomon. Camilla épp házasság előtt áll, halálosan szerelmes a vőlegényébe, Edgarba. De apja és barátai tanácsára próbára teszi magát és a fiút is, mielőtt hozzámenne, hogy biztosan jól választott-e, és a fiú is valóban viszontszereti-e. Ez sok érzelemdús és humoros eseményhez vezet.

Burney ezzel a könyvével képet ad arról, milyen volt felnőni a XVIII. századi Angliában, milyen lehetőségei voltak a fiataloknak. Valamint külön hangsúlyt fektet arra, melyek azok a társadalmi fenyegetések, amelyektől a fiataloknak, különösképp a nőknek tartaniuk kell.

A nagy könyv elég érdekesen ír róla, először megjegyzi, hogy milyen realisztikusan vannak ábrázolva a szereplők, később viszont azt írja, hogy az érzelmeket igencsak túlozva ábrázolja. Csak én érzek némi ellentmondást??

Nem lettem meggyőzve arról, hogy ezt a könyvet érdemes lenne elolvasni. Eladó menyecskékről már mások is írtak, ilyesmiről szól például Jane Austen összes regénye. Aki őt szereti, az bizonyára ebben sem csalódna, de nekem ugyebár ő sem lett a kedvencem. (Bár határozottan javult a kapcsolatunk a korábbiakhoz képest.)

Források:

https://librivox.org/camilla-by-fanny-burney/

Tolsztoj for president! | Lev Tolsztoj: Kreutzer-szonáta

Időről időre belefutok olyan történetekbe, amelyen iszonyúan tetszenek, egészen a végkifejletig. Mert persze nyilván semmire sem megoldás sem az öngyilkosság, sem a gyilkosság. De azért azt gondolom, ép elméjű ember ezt fel tudja dolgozni, és helyén tudja kezelni. Mert ezek a történetek, például Az ifjú Werther szenvedései, az Ethan Frome vagy a szóban forgó Kreutzer-szonáta a halálon túl mind adnak valami értékeset nekünk, amin elgondolkodhatunk. Jelen esetben egy elnökjelöltet… J

Az oroszokkal alapjában véve nem túl rózsás a kapcsolatom (mármint az írókkal). Eddig csak Puskin tudott olyat alkotni, amit igazán élveztem, és most végre megismerkedtem Tolsztojjal, és fellélegezhetek. Kiderült, nem zsigerből utálom az orosz irodalmat. Csak meg kellett találnom a megfelelő műveket. Összességében az Iván Iljics halála is tetszett, és ugyanabban a kötetben volt ez a novella(??) (kisregény??) is, ami által kiderült számomra, hogy vannak még jó orosz írók Puskinon kívül.

A történet kezdetén egy vasúti kocsiban hallgatjuk, ahogy egy társaság a szerelemről beszél, és becsatlakozik egy rejtélyes férfi is, aki fennen hangoztatja, hogy a szerelem, mint olyan, nem létezik. Később ennek a férfinak az élettörténetével ismerkedünk meg. Elmeséli, milyen életet élt a házassága előtt, hogyan házasodott meg, hogyan élt utána, és mi minden vezetett a tragikus végkifejletig.

Tulajdonképpen a végkifejlet számomra nem is volt lényeges, sokkal inkább az oda vezető út, a főhősünk sajátos látásmódja, ami – rá kellett jönnöm – szerintem is egészen közel áll a valósághoz. Fejbevágó gondolatok hangzanak el a szerelemről, a házasságról, a szexről és úgy általában az életről. És elhangzik benne az az alapigazság, amit én először a Holiday című filmben hallottam, hogy tudniillik a szex kuszálja össze a dolgokat. Ha csináljuk, akkor azért, ha nem csináljuk, akkor meg azért.

Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy mostantól akkor ennek kell lennie a szentírásnak a párkapcsolatokat illetően. De kétségtelenül olyan gondolatok vannak ebben a rövidke történetben, amelyeket érdemes alaposabban átgondolni. Házasság előtt állóknak pedig kifejezetten ajánlott. J

„A szerelem az érzékiség kielégítésével kimerült, s mi ott maradtunk egymással szemben valóságos viszonyunkban, vagyis két tökéletesen idegen egoista, aki a másikon át lehetőleg minél több gyönyört óhajt kapni.”

„…úgy csinálják, hogy nem lehet többé rabszolgavásárt rendezni, s azt képzelik, s magukkal is elhitetik, hogy rabszolgaság nincs többé, s nem látják és nem akarják látni, hogy a rabszolgaság továbbra is megvan, minthogy az emberek éppen úgy szeretik, helyesnek is tartják, ha a mások munkáját kihasználják.”

„Ez az ember menekvése és büntetése, hogy amikor helytelenül él, el tudja ködösíteni, úgyhogy nem látja helyzete nyomorúságát.”

„Boldogtalan embereknek könnyebb városon élniük. Városon az ember száz évet is elélhet, s nem veszi észre, hogy rég meghalt és elrothadt.”