Színház az egész világ | Jekyll és Hyde

 

Ma egy rendhagyó bejegyzéssel készültem, és annyira boldog vagyok, hogy erről írhatok, hogy azt el sem tudom mondani. A történet még valahol 2016-ban kezdődött, amikor is külföldre költöztünk. Azóta minden évben, mielőtt megyünk haza szabadságra, végigböngésztetem a szüleimmel a színházi menüket, mert az például nagyon hiányzik. De eddig még nem jártunk sikerrel. Most viszont, szeptemberben a Facebook feldobott egy hirdetést, hogy a Budapesti Operettszínházban adni fogják a Jekyll és Hyde-ot, épp akkor, amikor otthon leszünk. A hirdetés megpillantásától számított 15 percen belül már megvoltak a jegyek.

Nem szeretnék most igazán a történetről írni, csak annyit, ami feltétlenül szükséges a többi dologhoz. Azért még így is lesznek valószínűleg spoilerek. Főképp magáról az élményről lesz szó, ami – már most meg kell mondjam – zseniális volt.

A zsenialitás pedig már a jegyvásárláskor elkezdődött, ugyanis számomra meglepően olcsóak voltak a jegyek. Nekem meggyőződésem volt, hogy 10.000 Ft alatt már nem juthat el az ember Pesten színházba, de mindössze 8.000 Ft volt a jegy darabja. Oké, nyilván nem páholyban ültünk, sőt, elsőre elég szerencsétlennek tűnt a helyünk, ugyanis már csak a nézőtér legszélén volt annyi hely egymás mellett, amennyit szerettünk volna. A helyzetet súlyosbította, hogy a nézőtér egyáltalán nem emelkedett, úgyhogy az elején kicsit meg voltam ijedve, hogy majd nem fogunk látni semmit. De az aggodalmam az első percekben szertefoszlottak.

Maga az épület csodaszép. Kívülről annyira nem néztük meg, mert érkezéskor bajlódtunk egy kicsit a parkolással, úgyhogy már csipkedni kellett magunkat, távozáskor pedig siettünk hazafelé. De a termet volt időnk alaposan megnézni, és valami elképesztően szép. Annyira szép, hogy már csak azért is érdemes volt felmenni.

Na de azért az előadás sem volt semmi. Aznap este, amikor mi voltunk, Homonnay Zsolt játszotta Jekyllt (és Hyde-ot is természetesen J), és zseniális volt. (Bár megmondom őszintén, nekem Hyde-hoz jobban illett az arca és a játéka is.) Külön tetszett, hogy a jelmezeivel is érzékeltették a változásait.

Lucy-t Polyák Lilla játszotta. Vele sem volt alapvetően semmi baj, de nekem Lucy karaktere valahogy nem volt szimpatikus.

Sokkal jobban tetszett Emma, akit Dancs Annamari alakított. Bizonyára azért volt ez így egyébként, mert Emma karakterével sokkal jobban tudtam azonosulni. Valamint Emmának és az apjának volt egy csodaszép duettje, az lett az egyik kedvenc jelenetem.

Aztán volt pár karakter, akiknek a felbukkanását nem igazán értettem, de gyanítom, hogy a könyvben jelentősebb szerepet játszanak. (Ilyen volt például Spider, akinek ráadásul saját dala is volt, amit pláne nem tudtam hova tenni.)

A dalok nagy része érthető volt, és volt pár nagyon mély értelmű dal is benne. De hát a téma meg is követelte ezt. Csak én nem számítottam erre, lévén, hogy operett volt a műfaj. Egyetlen egy olyan dal volt, ami egyáltalán nem tetszett, mert abban két-két szereplő teljesen más szöveget énekelt ugyanabban az időben, és ennek köszönhetően egyiket sem lehetett érteni.

A színészek és a dalok is tehát nagyon jók voltak, és a körítésről sem tudok rosszabbat elmondani. A díszletek tetszettek. Volt pár nagyon ötletes megoldás a fényekkel, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy néhol viszont szerintem egy kicsit túlzásba vitték a villogást. A füstgépet is néha pihentethették volna. Sokkal hatásosabb lett volna, ha tényleg csak azokban a jelenetekben használták volna, ahol indokolt volt.

És akkor magáról a történetről pár szó. Azzal persze tisztában voltam, hogy a két főszereplőnk tulajdonképpen egy. De én egy picit más jellegű történetre számítottam. Nem gondoltam, hogy lesznek itt női főszereplők. Vagyis inkább hogy csak női főszereplők lesznek még benne a címszereplőn kívül. Legalábbis a darabban Emma és Lucy voltak a legjelentősebbek Jekyll és Hyde mellett.

Továbbá nagyon tetszett Jekyll elszántsága, és abszolút értettem, hogy miért azok voltak az első áldozatai, akik. Azt viszont már kevésbé tudtam összerakni, hogy hogy jött a képbe Lucy. Lucy karaktere számomra nem volt annyira jelentőségteljes. Sokkal inkább értettem volna azt, ha Emma is áldozattá válik. Bár ha jobban belegondolok, végeredményben ő is az lett, csak nem úgy, ahogy Lucy. És akinek a felbukkanását még nem nagyon tudtam hova tenni, az Jekyll apja volt. De azt gondolom, hogy a vele kapcsolatos összefüggések a könyvben jobban ki vannak fejtve.

A történet vége nagyon drámai volt. Persze tudtam, hogy ki fog derülni az igazság, és abban is biztos voltam, hogy tragikus véget ér a történet, de erre a befejezésre nem voltam felkészülve.

Nagyon várom, hogy elolvashassam végre a könyvet. (Amint be tudom szerezni, ez meg is fog történni.) De azért is nagyon hálás vagyok, hogy láthattam ezt a darabot. Nem tudom elégszer leírni, hogy zseniális volt. És csak arra tudok biztatni mindenkit, hogy járjatok színházba, mert abszolút megéri!

Milyen szerepet játszik az életedben a művészet?

Eljött a te országod | Samuel Butler: Meslohes

 

Utolsó kiadás: 2006, Koinónia

Butler e könyve a nagy könyvben még úgy szerepel, mint aminek nincs fordítása, tekintve, hogy az első fordítás 2006-ban született meg. Nagyon megörültem, amikor ezt felfedeztem, bár a beszerzés nem volt egyszerű. De a lényeg, hogy sikerült.

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre a különleges címe miatt. Magamtól valószínűleg nem jöttem volna rá, azt hiszem, a nagy könyvben olvastam, hogy a Meslohes visszafelé Seholsem. Ez a kis játék – akár felfedezi az ember, akár nem – már önmagában ad egy alaphangulatot.

Főhősünk, aki, azt hiszem, nincsen megnevezve, egy jobb élet reményében először is egy új brit gyarmatra megy, ott pásztorként áll munkába, de a végcélja, hogy felfedezzen egy érintetlen földdarabot, amit meghódíthat, magáévá tehet, és ott felépítheti saját kis gazdaságát. Ennek érdekében pedig egy ősszel felkerekedik, hogy átkeljen egy hatalmas hegységen, és megnézze, talál-e mögötte művelésre alkalmas földeket.

Éppen akkor kezdtem el olvasni a könyvet, amikor Szlovéniában jártunk, a hegyek közt, tehát az első pár fejezet hangulatát nagyon át tudtam élni. Szlovénia csodálatos, Butler tájleírásai pedig zseniálisak. Vannak itt erdők és tisztások, hegyi patakok és gleccserek, szorosok, szurdokok és hágók. És főhősünk mindezeken átküzdi magát, és legnagyobb meglepetésére emberek közé érkezik a túloldalon, egy titkos országba, Meslohesbe.

Innentől kezdve Meslohest ismerhetjük meg tüzetesebben. Illetve főleg azokat a részeit, amikkel a főhős nem ért egyet. Például a bűnüldözéssel, illetve hogy mit tekintenek Meslohesben bűnnek. A múltjuknak egy szelete is feltárul, ugyanis néhány száz évvel korábban érdekes dolgok történtek Meslohesben, az emberek fellázadtak a gépek „fennhatósága” ellen, és a legtöbbet tönkretették, megszüntették és betiltották.

De egyáltalán nem kell itt egy korai sci-fi történetre gondolni. Azért az rögtön a Meslohesbe érkezés után egyértelművé válik, hogy Butler bizony saját kora eszementségeit írja le, persze kicsit kitekeri, kicsit kiszínezi, de azért a legtöbb dologban fel lehet fedezni a „valóságot”. Nekem a következő dolgot „tetszettek” a leginkább: a Zenei Bank, a már emlegetett Géprombolás, az Oktalanság Egyeteme és a lólábiszony. Azért tettem idézőjelbe a valóság és tetszett szavakat, mert ennek a könyvnek a legnagyobb zsenialitása abban áll, hogy 2022-ben is épp olyan aktuális, mint a megjelenésekor lehetett. Ez egyszerre döbbenetes, félelmetes és keserédes. Szívesen nevetne rajta az ember, de mikor a saját bőrén tapasztalja ezeket a „hülyeségeket”, akkor azért koránt sem viccesek.

Persze tudom, hogy ez így homályos, de nem nagyon akarok részletekbe bocsátkozni, mert akkor éppen a leglényegesebb dolgokat árulnám el. De azért álljon itt két idézet, csak úgy ízelítő gyanánt:

„Ugyanis míg az athéniak új dolgok meglátásával és meghallgatásával töltötték az életüket, az oktalanság professzorai annak szentelték a magukét, hogy becsukják fülüket minden új vélemény előtt, és olyan szentélynek tekintsék a saját agyukat, amelyből ha egyszer gondolat szabadul e világra, azt élő ember meg nem cáfolhatja.”

„Akárhogy fessen is a dolog, a lólábiszonynak nevezett betegség végzetesen tönkretette mindazok értelmét, akiket megfertőzött, márpedig az Oktalanság Egyetemén kisebb-nagyobb mértékben mindenki elkapta a bajt. Pár év alatt elsorvad a beteg önálló véleménynyilvánítási képessége…”

Összességében a Meslohes nem volt egy rossz könyv, de azért jó sem. De ez egyáltalán nem Butler hibája. Csak nagyon tömény, nagyon figyelni kell, lassan kell haladni, át kell gondolni az olvasottakat. És szomorúan lehet a végén konstatálni, hogy büszke emberi fajunk valójában nem nagyon fejlődik sehová az évszázadok során.

Még rögtön a könyv elején egy érdekes helyet a hegyek közt a főhős Twll Dhuhoz hasonlít. Rákerestem, mert gondoltam, ez egy valós helyszín lesz, ahogy a később – és más könyvekben is – emlegetett Fingal barlangja. Nos, erről a bizonyos Twll Dhuról egyetlen egy dolgot találtam, mégpedig a Wikidata oldalán egy rajzot, amely valóban egy sziklaképződményt ábrázol. Valaki hallott már róla? Ez egy igazi apró és (majdnem) elfeledett kincs. J 

Ha egyetlen dolgot megváltoztathatnál a társadalom működésében, mi lenne az? (És mennyiben érintene ez a változás téged?)

„…mi gondja a léleknek, amíg a test örül?”

„Csak keveseket nem óv meg a legmarcangolóbb fájdalomtól abbéli képtelenségük, hogy a saját cselekedeteik, szenvedéseik és lényük mélyébe lássanak.”

„A dolgok jelenlegi állása szerint az állam nagyobb terhet ró a szülőkre, mint amennyit hús-vér teremtmény elviselni képes, majd hangosan sopánkodik a baj miatt, amiért egyedül ő a felelős.”

„Mondják, minden baj forrása a pénz. A pénz hiánya nemkülönben.”

„Minden tervezgetésnek alapja az a bizonyosság – s ebben a hitben történik életünk minden tudatos cselekedete -, hogy a jövő nem önkényes és változékony, hanem bizonyos jelenből csupán bizonyos jövő következhet. Ha nem így volna, céltalanul botorkálnánk az életen át, nem hinnők a cselekvés értelmében, és híjával a bizonyságnak, hogy a következmény az eddigiekhez hasonló lesz, nem is cselekednénk többé.”

„Az műveli meg a legnagyobb gonddal a jelenét, az gazdálkodik a legokosabban vele, aki rendületlenül bízik abban, hogy a jövő eltéphetetlen szálakkal fűződik a jelenhez.”