Mindössze 600 Ft-ért sikerült beszereznem e műnek egy antikvár példányát, aminek nagyon örültem. Mikor aztán kinyitottam, akkor már kevésbé voltam boldog, ugyanis jó hősi eposzhoz méltóan versszakokból állt. Ez már Odüsszeusz esetében sem jött be, így fogalmam sem volt, hogy fogok ezzel a háromszáz oldallal megbirkózni. Aztán csak belevágtam, és most, a végén üveges tekintettel meredek előre, és azon gondolkozom, kiáltványt intézek a magyar tanárokhoz, melyben követelem, hogy azonnal vegyék fel ezt a művet a kötelező olvasmányok listájára.
Emberek, ez az első könyv az eddig olvasottak közül, amire az elejétől fogva igazán azt tudom mondani, hogy jó volt, szórakoztatott, érdekes volt! Egyszerűen… egyszerűen jó volt, és kész, mit kell ezt túlragozni.
Már önmagában a téma is nagyon jó választás volt, ugyanis az egész mű Vasco da Gama nagy utazásáról szól (tudjátok, Afrika megkerülésével Indiába). Egy valós esemény. De még milyen esemény! Ez abban a korban nagyjából olyan lehetett, mint a XX. században az első holdra szállás. Valami olyanra készült emberek egy viszonylag kis létszámú csoportja, amire még azelőtt soha senki. Nem igazán voltak biztosak benne, hogy oda fognak jutni, ahova indulnak. Nem tudták, hogy mi vár rájuk, hogy milyen kalandokban lesz részük. És azt sem tudták, hogy egyáltalán túl fogják-e élni. De belevágtak, és ezzel beírták magukat a történelemkönyvekbe. Erről viszont már tényleg csak a történelemkönyvekben olvashatunk, mivel nincs élő ember, akit megkérdezhetnénk róla. Erre kiderül, hogy itt egy könyv, ami éppen erről szól. Ehhez én csak annyit tudok hozzászólni, hogy miért ilyen rövid???????? Véleményem szerint kevés izgalmasabb dolog van a Földön, mint elmerengeni arról, hogy vajon ötszáz, ezer, ezerötszáz, sok, rengeteg, stb. évvel ezelőtt hogyan látták az emberek ugyanazt a bolygót, ahol most mi élünk. Vajon mi volt más, miben volt más és miért volt más? És miért változott meg? Egyszóval ez a könyv nekem maga volt a Kánaán. És több szempontból is sokkal értelmesebbnek és olvasásra érdemesebbnek tartom, mint Odüsszeusz tévelygéseit.
Szóval elindulunk a kicsiny kis Portugáliából hajóval, Afrika partja mentén, hogy végül kikössünk Indiában, ahol majd üdvözöljük az uralkodót, barátságot kötünk vele, és visszatérünk a hazánkba. Ez nagyjából a fő történetszál, amely már önmagában lehetőséget ad arra, hogy Camoes, az író (sajnos nem tudok hullámvonalat tenni az o betű fölé, ezért utólag és előre is elnézést kérek) az egekig magasztalja saját népét. De remek művészi vénával megáldott szerzőnk ezt még megspékeli egy kis csavarral, méghozzá úgy, hogy lehetőséget ad a főszereplőnek arra, hogy elmesélje népe korábbi hőstetteit is. Így lényegében ez a mű olyan a portugáloknak, mint nekünk a Gesta Hungarorum. Szerepel benne minden fontos személy, hely, csata. Lényegében ez egy nép egész történetének rövidített változata, kihangsúlyozva a számukra pozitív eseményeket.
Mint már korábban is említettem, az eposzhoz hűen énekekből áll, az énekek pedig versszakokból. (Oké, egészen pontosan stanzákból, de mivel nem értek hozzá, és őszintén szólva a legkevésbé sem tartom fontosnak, ezért ezt most ne firtassuk.) Viszonylag gyakran él az eposz eszközei közül az „isteni beavatkozással”, vagyis amikor egy istenség lép közbe, hogy általában pozitív irányba befolyásolja az eseményeket. Viszont az isten(ek) kérdése felettébb érdekesen alakul ebben a műben. A klasszikus eposz ugye a görög istenekkel játszik. Ez itt már a rómaiakkal, ami idáig rendben is van, mivel a kettő ugyebár nagyjából megfeleltethető egymásnak. Viszont a mű keletkezésének idejében a kereszténység már igencsak létező dolog volt, így érdekes megfigyelni, hogyan viszonyítja egymáshoz a szerző a görög/római isteneket és a keresztény Istent.
Ha már a görög/római isteneknél tartunk, rengeteg a műben az ókori és a keresztény utalás. A rengeteget pedig jelen esetben úgy kell érteni, hogy nagyjából minden versszakban van legalább egy, de inkább több. Telis tele van velük, ezért ha az ember nem rendelkezik némi alapismerettel az említett témákban, az eléggé megnehezítheti a mű értelmezését. (Bár szerintem el lehet tőle tekinteni. Én sem ismertem sokat közülük.) Segítségként viszont mellékeltek a műhöz egy „Jegyzetek” című fejezetet, amelyben megmagyarázzák ezeket az utalásokat, viszont nem mindet, és teljesen véletlenszerű, hogy melyiket igen és melyiket nem. Illetve a szövegben nincs jelezve, hogy melyik utaláshoz készült jegyzet. Tehát ez a fejezet nagyjából annyit ér, mintha minden embernek lenne egy harmadik füle, csak éppen nem hallana vele. Na, ebből nagyjából ki lehet találni, hogy mégis mennyit.
Ahogy már írtam is, nekem érdekes az, hogy az adott kor embere hogyan vélekedett a világról, és ebből a szempontból ez a könyv fantasztikus volt, mert nagyon sok érdekes dolgot leírt benne a legkülönfélébb dolgokról. A negyedik énekben például van egy rész, amelyben az író a dicsőségről ír, hogy az emberek milyen rettenetes dolgokat meg nem tesznek azért, hogy fennmaradjon a nevük. Például ilyen lehetetlen és teljesíthetetlennek tűnő kalandtúrákra vállalkoznak. JNagyon szépen meg van egyébként fogalmazva, ezt a részt feltétlenül érdemes elolvasni. De ugyanígy ír például több helyen a pénzről is, mint az emberek megrontójáról. Ezen kívül, mivel éppen földrajzi felfedezéseknek vagyunk a tanúi, az is érdekes, hogyan írja le az író a különböző helyeket. Például India leírása egészen részletes. És az is furcsa mai szemmel, hogy annak ellenére, hogy nem volt telefon, milyen tájékozottak voltak az emberek arról, hogy a kontinens másik végében éppen mi zajlik, így például tisztában voltak a törökök előrenyomulásával Kelet-Európában. (Nyilván az is elősegítette ezt, hogy ahogy a hírek sem terjedtek olyan gyorsan, úgy az események sem történtek olyan sebességgel, mint manapság. Hiszen ha ma katonákat akarsz vinni A pontból B-be, akkor felülteted őket egy repülőre, és fél nap alatt, akár a Föld másik felén is lehetnek, míg akkoriban csak a jó öreg pacik voltak.) És ha már a földrajzról esett szó, szintén egy kiemelendő rész az ötödik énekben a Jóreménység fokának leírása. Valószínűleg emiatt a legenda miatt kapta a Jóreménység nevet, de nem akarom elárulni a sztorit, aki kíváncsi, járjon utána.
Azt is fura volt még olvasni, maradva még egy egész kicsit a földrajznál, hogy bizonyos helyeket már akkor is ugyanúgy hívtak, mint most, például Madagaszkárt, Ceylont, Borneót. Viszont sokat egyáltalán nem úgy hívtak, mint most. Érdekes lenne erről olvasni egy tanulmányt, hogy vajon ezek a helyek beazonosíthatóak-e, és megfeleltethetők-e mai helyszínekkel.
(Sőt, ugyanez igaz a népek neveire is, ami számomra még pluszban különösen érdekes.)
Mielőtt összefoglalnám a véleményemet, még egy dolgot szeretnék kiemelni. Van ugyanis ennek a műnek egy kis hazai vonatkozása is. Mégpedig az, hogy egy régi legenda úgy tartotta, hogy az első portugál uralkodó magyar leszármazott volt. Ezt Camoes több helyen is megemlíti. És bár később bebizonyosodott, hogy ez tényleg nem több, mint egy legenda, én mégis azt mondanám, ki tudja.
Szóval, összegezve az élményeimet, továbbra is csak azt tudom mondani, hogy a kötelezők közt a helye. Sok olyat messze felülmúl, amiket elolvastatnak szegény diákokkal. Annak ellenére, hogy tele van antik és keresztény utalásokkal, nem kell az embernek szakértőnek lennie. A lényeg attól még nagyon is érthető. Itt egy ember, aki egy korszakalkotó eseményen keresztül felvázolja népe történetét. Lehet ennél nemesebb célja egy írónak?
„De amikor szép fürjeit kioldva,/ a rózsacsíkos Hajnal színre lépett” (A nappal és éjszaka változásai vannak a legszebben megfogalmazva. Ez csak egy ízelítő belőle.)
„senkinek sincs felettem oly hatalma,/mint e fenséges, könnyező szemeknek”
„Coimbrában egyetemet nyitott, hol/hatékony műhelyt nyert Minerva népe” (Mondjuk ez a mai egyetemekre nem igaz, de szép megfogalmazás, nem?)
„…a dícsért erény szebb fényre lobban, s a dícsérő fennkölt tettekre sarkall.”
„…e nehéz sors ül már az újszülöttön:/szilárdan tartja magát a nyomasztó,/míg a boldogság érvénye mulandó.”
„A nagy dolgok iránti szenvedélyét/ne szűnjék hát fenntartani a lélek,/mert érdeme, ilyen vagy olyan úton,/lehetetlen, hogy érvényre ne jusson.”
„Ezért, ha szíveteknek az a vágya,/hogy tiszteltek legyetek s megbecsültek,/keljetek talpra a pipogya restek álmából, mely rabbá teszi a lelket.”
És mielőtt még elköszönnék, ezzel a remek könyvvel és az alább látható tortácskával szeretnék boldog születésnapot kívánni a blogocskámnak. Napra pontosan egy éve indítottam, és nagyon büszke vagyok magamra, hogy még most is írom... :)
(Oké, tudom, kicsit túl sok a gyertya... :))
