A
mai bejegyzésben visszatérünk még röviden Giovanni Verga A Malavoglia család
című regényéhez. (A korábbi bejegyzéseket ide és ide kattintva éred el.) Ez a család ugyanis engem annyira lenyűgözött,
hogy mindenképp szeretnék még néhány főbb szereplőt picit részletesebben
bemutatni.
Egyértelműen
’Ntoni gazda, a nagyapa az egyik főszereplője a regénynek. Ő
az, akinek a meggondolatlan üzleti lépése majdnem teljesen tönkreteszi a
családot. De a baj bekövetkeztekor nem omlik össze. Továbbra
is ő kormányozza a családi hajót mind átvitt értelemben, mint ténylegesen. Nem
menekül és nem kezd ügyeskedésbe. Tervet dolgoz ki arra, hogyan fogják
visszafizetni az elbukott üzlet miatt keletkezett adósságukat. Emellett pedig
azzal is aktívan foglalkozik, hogy véghez vihesse legidősebb lányunokája, Mena
kiházasítására szőtt tervét.
’Ntoni
gazda legfőbb segítője Longa, a menye, de
ő inkább a háttérbe húzódva tevékenykedik. Ennek nyilván az is az oka, hogy nő
létére ő ugyebár nem sok mindent tehet (nem sok mindenben dönthet). Bár még így
is erőn felül teljesít, hiszen mások ruháit mossa, tojást, kenyeret és
mindenféle dolgot árul, hogy hozzájáruljon a családi kasszához.
A
nagyobb lány, Mena az anyja nyomdokaiban jár. Mégis kiemelkedőbb a szerepe a
történetben, mert éppen eladósorban van, ezért igen hamar terítékre kerül az ő
kiházasítása. Mint fentebb említettem,
a nagyapjának erről is konkrét elképzelései vannak, amibe Mena, szófogadó
lányhoz híven bele is nyugszik, bár kezdettől fogva teljesen egyértelmű, hogy a
szíve máshoz húz. Az elrendezett házasságot végül a családi ház elvesztése
húzza keresztül, mivel ezzel egyértelművé válik, hogy Menának nincs hozománya.
Mena
szerintem az a szereplő, akinek a legtragikusabb a sorsa. Mert
nem csak a boldogság kerüli el, hanem még a halál megváltó ereje sem vet véget
a szenvedéseinek. Mégsem sajnálatra méltó a lány. Különös
bölcsességgel szemléli a sorsát, megtanulja elfogadni azt, és kihozni a
helyzetéből a legtöbbet. És ezek a tulajdonságai
végül tényleg szinte egy szent szintjére emelik. (Gyakran hívják őt Szent
Agáthának, annyira illemtudó lány.)
A
fiúk a nagyapával együtt járják a tengert, napszámba mennek, vagy kötelező
katonai szolgálatukat teljesítik. Közülük a legidősebbet,
’Ntonit emelném ki, mint harmadik főszereplőt, mert sajnálatos módon a család
fekete bárányává válik. ’Ntoniban mindig is volt
egy kis hajlandóság a lustaságra, és a dolgoknak sokszor a könnyebbik végét
ragadta meg. De amikor látta, hogy a családja szorult helyzetben van, ő is
megtette a magáét. Mégis, egyértelmű volt, hogy ő egy igen gyenge láncszem a
családban, mert könnyű belecsábítani dolgokba. Így történik meg az, hogy mikor
a faluban összetalálkozik két emberrel, akik szórják a pénzt a kocsmában, és
csak vigadoznak, eltökéli magát, hogy ő is elmegy
szerencsét próbálni. Hogy hová megy és mi történik vele, azt
nem tudjuk meg, de a számításai a meggazdagodást illetően nem jönnek be.
Visszasunnyog a családjához, de ekkor már nincs megállás számára a lejtőn. A
baj csak az, hogy nem csak maga alatt vágja a fát, hanem a családját is egyre
mélyebbre taszítja. Én valahol megértettem őt, bár
kétségtelen, hogy egy ponton egyre rosszabb döntéseket hozott.
Szerintem
teljesen jogosan merül fel egy adott generáció tagjaiban, hogy ők bizony
magasabb színvonalon szeretnének élni, mint az elődeik. Hogy ezért aktívan
tenni is akarnak, az mindig üdvözlendő. Hogy ehhez milyen eszközöket
választanak, az már időnként vitatható. ’Ntoni
pedig kimondottan rossz eszközöket választ. Persze azért nehéz egyébként ezt
egyértelműen megítélni, mert nem tudjuk meg, mi siklik félre akkor, amikor
elhagyja a családját a pénzszerzés reményében. De ott nyilvánvalóan valami nagy
csalódás éri, aminek hatására először úgy dönt, hogy kitartatja magát a falu
kocsmárosnéjával, később pedig kétes üzletekbe bonyolódik. Egyik sem a legjobb
stratégia. De, gondolom, a világért sem vallaná be a nagyapjának, hogy bizony
neki (mármint a nagyapának) volt igaza, így az a lehetőség, hogy visszatérjen a
normális munkához, szóba sem jöhet számára. Pedig a család továbbra is megtesz
érte mindent, de ’Ntoni túl büszke ahhoz, hogy elfogadja ezt a segítséget.
Itt
szerintem fontos azt látni, hogy ’Ntoni
nem csak belesodródott a rossz dolgokba, hanem tudatosan hozott rossz
döntéseket. Eleinte talán még rá is lehetett volna
fogni a lustaságra. De bűncselekmények elkövetése esetén ez a magyarázat már
nehezen fogadható el. (És az, hogy megértjük a tetteinek a miértjeit, nem
jelenti azt, hogy elfogadhatónak is tartjuk őket.)
A
regény végére a család létszáma erősen megcsappan. Több
tagot a halál ragad el, míg néhányan önszántukból távoznak. De
van két ember, akikben azok az erős alapok, amelyeket az idős ’Ntoni gazda, és
az anyjuk, Longa képviseltek, tovább él. És
ez reményt ad arra, hogy a Malavoglia nevet újra felvirágoztassák. Ennek a
folyamatnak a megindulását láthatjuk is a záró jelentekben.
Volt
már példa arra, hogy egy könyv tragikusan végződött, és akkor azt írtam, hogy
érzésem szerint nem is kaphatott volna más véget az adott könyv. A
Malavoglia család tele volt tragédiákkal, itt ellenben mégis azt éreztem, hogy
megérdemelné ez a regény a pozitív végkifejletet. És szerintem annyira
pozitívan zárult a történet, amennyire csak lehetett.
Összességében
azt mondanám, Giovanni Verga A Malavoglia család című regénye nem egy
szívderítő olvasmány. Ugyanakkor rendkívül értékes gondolatokat tartalmaz,
amelyeket érdemes lenne mindenkinek magáévá tennie. Ez a legpozitívabb
tragédia, amit valaha olvastam. Köszönöm az élményt!
Számodra
mit jelent jobban élni, mint az előző generáció?
