Tegnap volt ugyebár a szokásos blog-nap, a bejegyzés viszont elmaradt, mert még nem volt megírva. Gondoltam, majd megírom aznap, és kiteszem, de közben el kellett utaznom Pestre, délután pedig felhívott az egyik barátnőm, aki a Földgolyó másik oldalán él, hogy hazajött. Minden az ő lelkén szárad tehát! J
Végére értem a Nyugati utazásnak. Hát nem volt könnyű! Ugyanis bejött a sejtésem, a szokásos kalandok folytatódtak a második kötetben is. Végig. Végig…
Az előző bejegyzés listája igazából nem bővült, csak volt néhány egyedi eset, például amikor Szun Vu.kungnak hasonmása született, vagy amikor Nyolctilalmas és Hszüan-cang teherbe esnek, mert isznak egy folyó vizéből. Illetve de, mégis bővül egy tétellel, itt már többször is előfordult, hogy a démonok megpróbálták elhitetni a tanítványokkal, hogy már megették Hszüan-cangot.
Hszüan-cangot egyébként azért akarják mindenáron elfogni a démonok, és megenni, mert aki eszik a húsából, az elnyeri az örök életet. A női démonok pedig megpróbáltak frigyre lépni vele, ugyanezen indíttatásból. Maguk a démonok pedig általában valamelyik isten háziállatai, akik elszöktek. Meglehetősen gondatlan istenek voltak…
Sikerül egyébként a kis társaságnak eljutni Buddhához, és elkérik tőle a szent könyveket, de persze még ez sem alakul egyszerűen. Aztán még a hazafelé úton is kalandokba keverednek, mert valaki kiszámolja, hogy Buddha elé csak kilencszer kilenc megpróbáltatás után lehet odaállni, Hszüan-cang pedig még csak nyolcvanon volt túl, mire odaért.
A lényeg tehát, hogy küldetés teljesítve, visszaviszik a könyveket Kínába, aztán pedig mind felszállnak az égbe. Hszüan-cangból a Szantálfa Érdemes Buddhája lesz, Szun Vu-kungból a Harcban Győzedelmes Buddha, Nyolctilalmasból a Tisztaságos Oltár Követe, Homoki Barátból pedig az Aranytestű Arhat.
Én pedig köszönöm szépen, egyelőre megint elég volt a távol-keleti kultúrából. Jöhet az összefoglaló!
Ebből a kötetből csak két idézetet írtam ki. Az első nagyon jól jellemzi főszereplőnket, Szun Vu-kungot. A második pedig egy vers, amivel, mint leíró technikával egyébként gyakran operál a könyv (ahogy általában a keleti könyvek), ez most épp egy fának a leírása, azt hiszem.
„Ment Szun Vu-kung a négy mennyei mesterrel a Bűvös Esthajnalpír Drága Csarnokába, a Jáde Császár elébe, ott leborult a trónus előtt nagy tisztelettel, s eléadta kérését.
- Hol tanultál, te majom, ennyi tisztességet, hogy ilyen szépen meghajoltál? – nevette Szun Vu-kungot az egyik udvarbéli halhatatlan.
- Nem tanultam én ezt sehol, kérem alázatossággal – hajolt meg Szun Vu-kung még egyszer -, hanem most fütykös nélkül vagyok!”
„Széllel, dérrel dacolok ezer éve,/Délceg törzsem, bűvös ágam büszke erő./Éj csendjében hangom eső neszezése,/Őszi fényben árnyam felhő, terjedező./Girbegurba sok gyökerem örök éltű./Sorsom adta; nem öregszem, nem fog idő,/Darvak, sárkány látogatnak szakadatlan,/Sátram árnya halhatatlan, szent pihenő.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése