A hét idézete

„Vizsgálódj előbb, azután helyeselj, s végül szeress. Szemed legyen vak a vonzó külsőre, füled süket a csábító hízelgésre, sima beszédre.” /Anne Bronte: Wildfell asszonya/

2015. szeptember 9., szerda

Vu Cseng-en: Nyugati utazás avagy a majomkirály története 1. kötet

Belevágtam tehát az egyik nagy mumusba, a Nyugati utazás két vaskos kötetéből az elsőbe. Jó, valójában nem tudom, hogy mennyire vaskosak, mert e-olvasón olvasom. Néhány más, keleti műhöz hasonlóan ezt is a Terebess Tárban találtam meg:


Az első kötet a következőkről szólt. A könyv első harmadában (körülbelül) megismerkedtünk főhősünkkel, a majomkirállyal. Megismertük születése történetét, hogy hogyan lett király, hogyan tett szert a halhatatlanság és mindenféle más, hasznos művészetekre, hogyan lett belőle az Éggel Egyenlő Nagy Szent, milyen csínytevéseket csinált. Végül pedig hogyan robbantott ki háborút az istenek közt, akik együttes erővel mind ellene indultak, de végül Buddhának sikerült legyőznie, és bezárta őt egy bűvös hegy alá, hogy ott vezekeljen a bűneiért. Mert hogy ez a majom meglehetősen önző, piszkosul magabiztos, pofátlansága határtalan. Egyszóval nem épp egy olyan karakter, aki elsőre belopná magát az ember szívébe.

Miután Szun Vu-kung, mert hogy ez a majomkirály neve, bezárattatik (kissé a könyv nyelvezetének hatása alá kerültem…) a hegy alá, ugrunk néhány száz évet és kilométert, és megismerjük Hszüan-cang történetét. Az ő története azért fontos, mert Buddha egyszer meghagyja egyik tanítványának, hogy zarándokoljon el keletre, Kína földjére, és keressen egy barátot, aki majd visszazarándokol magához Buddhához nyugatra, és elhozza tőle a szent könyveket, hogy az ő vallását hirdethesse keleten. (Ezért is lett a könyv címe Nyugati utazás.) Ez a barát lesz majd Hszüan-cang. Az ő története jóval rövidebb, mint a majomkirályé, mégis valahogy izgalmasabb, olyan kellemes, kis keleti történet csodákkal, szörnyekkel és ármányokkal. A majomkirály örökös pofátlankodása után igazán üdítő volt ezt a részt olvasni.

Na, tehát Hszüan-cang lesz a kiválasztott barát, aki elindul nyugatra a szent könyvekért. A barát útjának első szakaszában olyan démonokkal találkozik össze, akik hozzá társulnak. Az első démonból lesz a lova, a második démon maga a majomkirály, aki első számú tanítványa és védelmezője lesz a barátnak. A harmadik démon egy disznó fejű tanítvány lesz, a negyedik pedig a Homoki Barát. Összesen tehát öt tagból áll a küldöttség, a mester, a három tanítványa és a lova. Ezek a démonok mind valamilyen csodálatos kalandok során szegődnek a barát mellé, és együtt is sok-sok démont legyőzve haladnak majd előre az útjukon.

Körülbelül ebből is áll az utazás. Mennek, összetalálkoznak egy démonnal, legyőzik, mennek tovább. Tehát körülbelül a harmadik sztori után az ember már halálra unja magát. Esküszöm, az összes kalandjuk úgy írható le, hogy variációk egy témára. Itt-ott van némi színesítés, de egy idő után azok is elkezdenek ismétlődni.

A variációk közül eddig a következőkbe futottam bele:

o   harc a démonnal, akit általában legyőznek,

o   vagy csellel győzik le,

o   vagy segítséget kérnek valakitől a legyőzéshez,

o   vagy egyenesen Buddha tanítványától, a bódhiszattvától kérnek segítséget a legyőzéshez,

o   megmentenek egy lányt, akit a démon elrabolt és a feleségévé tett,

o   megmentenek egy uralkodót, vagy más fontos személyiséget,

o   megmentenek egy egész falut,

o   Hszüan-cang csapdába esik, és őt mentik meg,

o   vagy nem csak ő esik csapdába, hanem a disznó meg Homoki Barát is, és a majom egyedül menti meg őket,

o   vagy a majom is csapdába esik, de csellel kiszabadul, és megmenti az egész csapatot

Kíváncsi leszek, vajon a második kötetben bővül-e a fentebbi lista. J

Továbbá azt is a sémák közé lehet venni, hogy a disznó és a majom állandóan hadakozásban vannak egymással. Szun Vu-kung mindig felismeri a démont, akármilyen alakot is vesz fel, de Hszüan-cang soha nem hisz neki, mindig inkább a disznónak hisz, általában így esik csapdába. És soha nem tanul a hibájából! Rendkívül idegesítő egy barát! Egyszer annyira megharagszik Szun Vu-kungra, hogy elbocsátó levelet ad neki, de később olyan veszedelembe kerülnek, hogy maga Nyolctilalmas (ez a disznó neve) hívja vissza.

Szóval itt tartok éppen most. Mennek, mendegélnek, és állítólag még nagyon sokára érnek oda. A második kötet hosszabb az elsőnél, és el se merem képzelni, miről fog szólni. Ha abban is csak folyamatosan vándorolnak, és sablon-kalandokba keverednek, akkor nagyon sokára fogom befejezni ezt a könyvet. Még szerencse, hogy most van néhány off-poszt ötletem.

Bővebben most nem is szeretnék erről már írni, inkább „gyorsan” átrágom magam a második köteten, és a formai és egyéb dolgokat, amik feltehetően mindkét kötetben megegyeznek, azokat majd az összefoglalóban leírom, hogy az is szóljon valami értelmesről.

„Nincs a világon semmi nehéz, csak legyen az ember merész.”

„Azt tartották a régiek…, hogy ha akarod, hogy előtted út legyen, ne tedd, hogy eltűnjön a semmiben.”

„Ha feltámad a szív, attól támadnak fel mind a démonok is. Ha a szív vágya elenyészik, a démonok serege is.”

„Ki a világtól megvált, csak jóban jár, akár a tavaszi kert füve, növését nem látni, csak nap mint nap növekedik! Ellenben a gonosz ember akár a köszörű köve, fogyatkozását nem látni, csak nap mint nap fogyatkozik!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése