Szolgálati
közlemény! A mai bejegyzéssel megkezdődik a szokásos nyári szünetem, vagyis a
következő három hónapban csak kéthetente lesznek új bejegyzések. Szolgálati
közlemény vége.
Őszintén
szólva mielőtt belekezdtem ebbe a könyvbe, a Moby Dicket akartam elkezdeni,
mert az már egy ideje bolygatja a fantáziámat. De a legutóbbi nagy, MEK-es
letöltésemkor felfedeztem, hogy sok könyv rövidített, átdolgozott formában
került fel oda, többek között a Moby Dick is. Ezen felbuzdulva úgy döntöttem, hogy
akkor inkább rendelek pár könyvet, mert szeretném a teljes műveket olvasni.
Viszont azzal kellett szembesülnöm rendelés közben, hogy sok könyvből még az
antikvár példányok közt is csak a rövidített változat található meg. Így
kénytelen voltam elengedni a ragaszkodásomat, és nekiestem elsőként Charles
Dickens A Jarndyce-örökösök című könyvének, amiről időközben szintén kiderült,
hogy egy rövidített változat. De ekkor már ezen igyekeztem egy legyintéssel
túllendülni.
Szóval a dolog
fő tanulsága, hogy mindig nézzétek meg, hogy milyen kiadást töltötök le a
MEK-ből.
Na
de most már beszéljünk a könyvről is. J Szóval A
Jarndyce-örökösök. A cím engem ez esetben totál félrevezetett. A csavar
a dologban, hogy a könyv tényleg a Jarndyce örökösökről szólt, csak nem teljesen
abban a formában, ahogy én számítottam rá. Maga az örökösödés és az ahhoz
kapcsolódó per nem igazán játszik szerepet a történetben, ezek inkább csak
eszközül szolgáltak ahhoz, hogy a szereplők „összeverődjenek”.
A történet
nagyjából két szálon fut. Vagyis inkább egy szálon, meg egy másikon, ami
eleinte szintén elágazik több szálra.
De
persze a végén minden szál összefut, és kerek egész lesz a sztori. Az egyik fő szál
Eszter története, akit kezdettől fogva egy titok leng körül, nem tudni ugyanis,
hogy kik voltak a szülei. A nagynénje neveli fel, aztán egy
ismeretlen jóakaró segítségével bentlakásos iskolába kerül, később itt kezd el
dolgozni, de az ismeretlen jóakaró magához veszi. Ez az ismeretlen jóakaró egy
bizonyos John Jarndyce, a szóban forgó per egyik érdekeltje, és Eszter, bár ő a
főszereplő, igazából csak rajta keresztül kerül kapcsolatba a perrel.
A másik szál
elég zavarosan indul, rengeteg különféle szereplőt megismerünk. Körülbelül a
könyv feléig folyamatosan csak új szereplők jönnek be, és mindenféle rejtélyes
dolgok történnek, például különös halálesetek, fátylas nők tűnnek fel és el,
fontos iratoknak is nyoma vész.
Aztán
egy idő után az embernek persze lesznek sejtései, hogy hogyan is kapcsolódik
össze ez a sok különféle esemény. Pusztán arra kell majd jó sokat várni, hogy
ez az egész hogy kapcsolódik az Eszter féle szálhoz. Vagyis persze sejteni már
itt is elég korán lehet dolgokat, de a tényleges megerősítés elég sokára
érkezik meg. Utána viszont meglepően hamar lezárulnak a dolgok, a perrel együtt
egyébként, és szerencsére akik megérdemelték, azok boldogan élnek, míg meg nem
halnak.
A
nagy könyv szerint ez a regény sokkal inkább akart egy
társadalomkritika lenni, mint szórakoztató mű. És azt hiszem, ezt a célját
ténylegesen és tökéletesen el is érte. Mert Dickens mindenféle
rendű és rangú embert felsorakoztat elénk, és mindről el is mondja a
véleményét. Persze ezek nagyrészt általánosítások, de azért valljuk be, az
általánosítások nem alaptalanul jönnek létre.
Én
viszont sokkal inkább a történetért szeretem elolvasni a könyveket, épp ezért
ez a könyv elég felemás emlékeket hagyott bennem. Esztert nagyon megkedveltem,
szerettem a gondolkodásmódját, ahogy hozzáállt az élethez, és szerettem a
kapcsolatát John Jarndyce-szal. És az ő szála, bár ott is voltak jócskán
szereplők, mégis valahogy összeszedettebb is volt. Azt hiszem, ha az egész
könyvet az ő szemszögéből írták volna meg, az nyilvánvalóan inkább az ő
története lett volna, csak akkor sokkal jobban tudtam volna én értékelni ezt a
könyvet.
Aki tehát
kíváncsi a XIX. század végi Anglia társadalmára, az bátran vegye kezébe ezt a
művet, mert nem fog csalódni, sőt, még szórakozni is fog közben. Mindenki más
azonban, azt hiszem, találhat ennél jobb történetet is.
Összességében
nem volt rossz, de azért az igazán jótól is távol áll. Talán csak a félrevezető
cím miatti csalódottság beszél belőlem, de hát ezt már nem tudom meg nem
történtté tenni. Én egy perre számítottam, és az akörüli eseményekre, de itt a
perről igazán szó sem volt. (Bár meg kell hagyni, az egyetlen perrel kapcsolatos
esemény viszont nagy poén volt a könyv végén.) És sajnos a csalódottságomat még
Eszter sem tudta igazán elfeledtetni velem. Viszont így utólag nézve a
dolgokat, örülhetek, hogy csak a rövidített verzió jutott nekem, mert lehet,
hogy ha nekiülök a teljes műnek, az Üvöltő szelek után felbuzdulva inkább
otthagyom.
„…megtakarítani
egy pennyt annyi, mint szerezni egy pennyt!”
„…ilyen
a természetem, ami rossz, az túlontúl felizgat, nem tehetek ellene semmit.”
„…Angolországban
nem szokás nemességet adományozni olyan embereknek, akik békés cselekedetekkel
tüntetik ki magukat, akármilyen szép és nagy cselekedetek azok – kivéve ha
történetesen egy nagy rakás pénz felhalmozásából áll a tettük.”
„…s
ahol nem hiányzik az akarat, …, ott nem hiányzik az eredmény sem végül.”
