Ebben
a hónapban a NOHUN sorozat keretein belül Bazán grófnő naturalista regényével,
az Ulloa kúriáival (Los pazos de Ulloa) ismerkedünk meg egy kissé. A cím
feltehetően a cselekmény helyszínére utal, bár engem kapásból nagyon érdekelne,
hogy miért szerepel többes számban a kúria szó.
A cselekmény a
források alapján elég egyszerűnek tűnik. Adott egy nehézkes, tudatlan,
erkölcstelen, kicsapongó életet élő földesúr, akit egy pap megpróbál jó útra téríteni. Ennek érdekében még az egyik
unokahúgát is felajánlja Don Pedro Moscosonak, aki el is vesz egyet közülük, de
mivel az lányt szül neki, eltaszítja magától a nőt és a gyermeket is.
Az írónő
valószínűleg a földesurak nehézkességét és egyszerű, de erkölcstelennek tűnő
értékrendjét akarta szembeállítani a polgári erényekkel és értékrenddel. Nekem azonban ezen túlmenően egy
konkrét momentumon akadt meg a szemem. A nagy könyv ugyanis azt írja, hogy a
könyv utolsó momentuma, ahogy a pap tíz évvel azután, hogy elhagyta a birtokot,
visszatér, és ott találja az unokahúga sírját, valamint a kislányt, aki
szegről-végről az ő rokona is, és akit az apja rongyos ruhákba öltöztet.
Ellentétben a más nőtől, törvénytelen úton született fiával, akiről látszik,
hogy őt szánja a birtok örökösének.
Minden
tiszteletem Bazáné, és persze holmi cikkekből az ember nem tudja megítélni,
hogy jó-e az adott könyv vagy sem. És azt is készséggel elismerem, hogy
bizonyára remek képet festett a korabeli földesurak „működéséről”. És azt is tudom, hogy nem írhatott
nyilvánvalóan másról, mint arról, amit maga is látott és tapasztalt. De olyan
kár, hogy megint itt egy könyv, amiben arról olvashatunk, hogy a lány gyerekek
bár meg se születtek volna. Hát csoda, hogy néha megpróbáljuk megnehezíteni a
férfiak életét? Valahogy belénk van ez kódolva genetikailag, hogy meg kell mutatnunk,
hogy nem vagyunk feleslegesek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése