Ismerkedésem a biedermeierrel | Adalbert Stifter: Nyárutó

 

Ha nagy ritkán meghallottam a biedermeier kifejezést, lelki szemeim előtt mindig székek és asztalok jelentek meg. Most viszont meg kellett tudnom, hogy bizony az irodalomban is találkozhatunk a biedermeier stílussal. Ezt a listán Adalbert Stifter Nyárutó című regénye képviseli, amiről azt írták, hogy a biedermeier kiemelkedő alkotása.

Nos, azt mindjárt az elején meg kell állapítanom, hogy egy cseppet sem csodálnivaló az, ha az ember a biedermeiert főképp csak a bútorművészetből ismeri. Másrészt viszont igencsak sajnálatos, hogy az ember a biedermeiert főképp csak a bútorművészetből ismeri. Értitek ugye, hogy mire akarok kilyukadni? J Pusztán csak arra, hogy ez a könyv a Jáva gazdag és éhezikhez hasonlóan borzasztóan fenomenális volt. Persze teljesen más értelemben, mint a Jáva.

Na jól van, elég a rébuszokból, inkább ismerkedjünk meg most már ténylegesen a biedermeierrel és a Nyárutóval. Főhősünk, kinek neve olyannyira jelentéktelen, hogy nagyon sokáig nem is tudjuk, tanulmányi célzattal rendszeres látogatást tesz az osztrák hegyvidékre. Egy ilyen alkalommal megismerkedik a másik főhőssel, akivel elég hamar megtalálják a közös hangot, és mondhatni jó barátok lesznek, dacára az égbekiáltóan óriási korkülönbségnek. Illetve az idősebb főhős inkább egyfajta szellemi vezetője lesz a fiatalabbnak. Rengeteget filozofálnak tudományokról, művészetekről, gazdálkodásról.

Egy látogatás alkalmával, nők is felbukkannak az idős úr házában. A fiatalabb főhős a nőkkel – egy anyáról és a lányáról van szó – is hamar barátságot köt, s a fiatalabb nő iránti érzelmei lassan, de biztosan szerelembe csapnak át. A fiatalok kapcsolatát mindenki jóváhagyja, az idős úr pedig a lakodalom előtt elmeséli a fiatalabbnak, hogy tulajdonképpen milyen szálak is fűzik őt a két nőhöz.

Ennyi a rendkívül érdekfeszítő cselekménye egy több, mint 700(!) oldalas könyvnek. Érezhető az irónia, ugye? De ez csak azért van, mert a Nyárutónak koránt sem a cselekmény a leglényegesebb része. Sokkal inkább egyrészt a fentebb már említett filozofálgatások. Meglehetősen sok témát meglehetősen alaposan kiveséznek. De hát erre bőven van idő a 700 oldal során. Másrészt pedig az egyszerű, de boldog élet bemutatása; és ez a színtiszta biedermeier.

A fiatalabb főhős a tudományoknak, egész pontosan a földtudománynak szeretné szentelni az életét, a hegyekben végez kutatásokat, ezért elég sokat utazik. De nagyjából mindig ugyanoda, és mindig ugyanakkor, ugyanazokkal az emberekkel, és ugyanabból a célból. Mégsem érezni rajta, hogy őt ez untatná, vagy utálná emiatt az egyhangúság miatt az életét. De azt sem érezni rajta, hogy változtatni szeretne. Elégedett az életével, és emiatt boldog. Egyszerűen és szerényen él, és alázatosan dolgozik. És ez teszi boldoggá. Mi ez, ha nem irigylésre méltó dolog? Mert hát valljuk be, az átlagember élete is nagy távlatokban nézve elég egyhangú tud lenni, de azért ezzel sokan nincsenek kibékülve.

Persze mondhatjuk, hogy a főhősnek könnyű, mert nem kell a pénz miatt törnie magát, így azzal foglalkozhat, amivel csak szeretne. Ez szóba is kerül egy helyütt közte és idősebb társa közt. És a tapasztaltabb öregúr meg is jegyzi, hogy bizony nagyon elkeserítő dolog, amikor az embernek fel kell áldoznia saját magát a pénzszerzés oltárán.

Bennem is sokszor megfogalmazódott már az a gondolat, hogy ha nem kellene a pénz miatt „akármilyen” munkát elvállalnom, és valóban azzal foglalatoskodhatnék, amivel csak szeretnék, talán megtalálnám a hétköznapokban a lelki békét. Talán sokkal hamarabb észrevenném az élet egyszerű szépségeit, és sokkal boldogabbá tennének ezek.

S az egyszerű, szenvedélyektől mentes, megfontolt élet kielégítőbb mivoltát bizonyítja az öregúr élettörténete is. Rá utal ugyanis a cím, aki már csak idősebb korában, a „nyárutóján” élvezheti az életet, amikorra sikerült lehiggadnia, megbékélnie a sorsával, és egy csendes, de azért tevékeny életben találta meg végső boldogságát.

Rengeteg értékes gondolat van ebben a regényben, de mint a Jáva esetében, itt is azt tudom mondani, hogy azért ember legyen a talpán, akinek sikerül kihámoznia a kincseket ebből a történetből. Nekem most valamiért fekszenek ezek a nagyon lassú, „vidéki” sztorik, de azért még az én türelmemet is próbára tette.

Mi az, ami untat?

„Van a régi szokásokban valami megnyugtató, még ha az nem is más, mint az állandóság és a jól ismert dolgok nyugalma.”

„A régi bútorokban, csakúgy, mint a régi képekben, az elmúlt és elvirágzott dolgok bája lakik, amely az embernél is úgy válik egyre erősebbé, ahogy az évei szaporodnak. Ezért igyekszik megőrizni, ami a múlté, amiként neki is megvan a múltja, amely már nem igazán illik a körötte felnövekvők üde jelenéhez.”

„Azt gondolhatnánk, hogy az ellenkezőjének kellene történnie, hogy jobban kellene ismernünk magunkat, mint az idegent, és sokan így is hiszik; de nem így van. Az emberiség tényeit, sőt saját bensőnk tényeit is, mint már mondottam, elleplezik előlünk, vagy legalábbis elhomályosítják szenvedélyeink és önzésünk.”

„…tény az is, hogy az öregedő hitvestárs meleg, igaz és hű szeretete biztosabban és tartósabban tesz boldoggá, mint a fiatal és sugárzóan szép menyasszony lobogó szenvedélye.”

„…amit a művészetben csodálunk, az nem más, mint hogy egy ember szelleme, aki számunkra szinte érzékileg megragadható, aki szeretetünk és tiszteletünk tárgya, hibásan ugyan, de ebben-abban mégis utánozni tudta azt a valakit, akit értelmünkkel igyekszünk megragadni, akit nem tudunk szeretetünk korlátolt körébe zárni, és aki előtt fenségességének láttán annál nagyobb lesz imádatunk és alázatunk borzongása, minél jobban megismerjük őt.”

„Milyen különös, gondoltam, hogy az embernek és a legtöbb teremtménynek éppen akkor kell álomra szenderülnie, amikor a Föld parányi, ámbátor ezerféle szépségei eltűnnek, és a messzi, néma fénypompában feltárul a világűr mérhetetlen szépsége!”

„…a művész úgy alkotja műveit, ahogyan a virág virágzik: az virágzik a sivatagban is, akkor is, ha soha egyetlen tekintet sem vetődik rá.”

„A család az, amire korunknak szüksége van, nagyobb szükség van rá, mint a művészetre és tudományra, a közlekedésre, kereskedelemre, fellendülésre, haladásra vagy bármire, ami kívánatosnak látszik. A családon nyugszik a művészet, a tudomány, az emberi haladás, az állam.”