Óda Van Helsinghez | Bram Stoker: Drakula

A mai nappal elkezdjük ízekre szedni Bram Stoker Drakuláját, minden vámpíros történet ősatyját. Előrebocsájtom, hogy igen valószínű, hogy újból két héten át maradunk egy könyvnél, mert rengeteg mondanivalóm van erről a történetről.

Kezdjük is rögtön a címmel. Nos, akik elolvasták már néhány bejegyzésemet, azok tudhatják, hogy kiver a víz azoktól a könyvektől, aminek a címe egy név. Ez azonban egy speciális eset, mert ki ne tudná, hogy ki az a Drakula. És mivel itt tényleg a vámpíros történetek ősatyjáról van szó, ettől a problémától jelen esetben eltekinthetünk. 😊

Habár… álljunk meg mégis csak egy vérszívásnyi időre. Mármint egy részről teljesen nyilvánvaló, miért lett a könyv címe éppen Drakula. Drakula a lény, a vámpír, aki ennek a történetnek a középpontjában áll. És ő a kuriózum is egyben. Az ismeretlen, a felfedezésre váró, a hihetetlen, a nagy szám. Ugyanakkor van nekünk itt egy másik főszereplőnk is. Mármint valaki, aki egy kicsit főbb szereplő a főszereplők közt. Van Helsing doktorra gondolok. Vajon miért nem a hős kapta a megtiszteltetést?

Erről hirtelen a Frankenstein jutott eszembe. Én is, mint oly sokan, beleestem abba a hibába, hogy Frankensteint a lénnyel azonosítottam. Hiszen teljesen egyértelműnek tűnt, hogy a történet a lényről szól, vagyis a könyv címe nem is lehet más, mint a lény neve. Holott azóta ugye már megtudtam, hogy Frankenstein valójában a tudós volt, aki a lényt megalkotta.

Na most az analógiánál maradva fennállt volna a veszély, hogy ha a könyv a Van Helsing címet kapja, akkor talán vele azonosították volna a vámpírt. Így viszont, nagyon lesarkítva a dolgokat, gyakorlatilag mindenki tudja, ki az a Drakula, viszont senki sem tudja, ki az a Van Helsing. (Legalábbis én homályban voltam ez ügyben.)

Mindenféle kutatásokból tudjuk, hogy az agyunk egyszerűen arra van trenírozva, hogy a rossz dolgokra koncentráljon, azokat raktározza el inkább. Ennek megvan a maga funkciója. Vagyis a saját biztonságunk, a túlélésünk érdekében ismernünk kell a ránk leselkedő fenyegetéseket, a gonoszt. De ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb lenne tudni, ki volt az, aki a gonoszt legyőzte.

Vagy csak az lenne a fontos, hogy azt tudjuk, hogyan? Ez egy nehéz és felettébb érdekfeszítő kérdéssé vált ebben a pillanatban számomra. Ugyanis emlékszem, hogy az egyetemen teljesen ki voltam akadva, hogy meg kellett tanulnom ötezer különböző tudós nevét, és hogy melyik mivel foglalkozott, és milyen úttörő dolgokat fedezett fel. Akkor ezt utáltam. Minek tudni ilyen lexikális dolgokat, mikor ezeket bármikor bárki megkeresheti? Most mégis úgy érzem, igenis illene tudnunk, ki az a Van Helsing, aki megszabadította a világot Drakula fenyegetésétől. (Igen, még mindig tisztában vagyok vele, hogy egy kitalált történetről beszélünk. De értitek, hogy értem, ugye? 😊😊)

Ha már ennyire belelovalltam magam a témába, folytassuk akkor a cím után továbbra is Drakula és Van Helsing viszonyának boncolgatásával.

Újabb dolog, amiről már-már köztudott, hogy nem csípem: a „szakszerű” elemzések egy-egy könyv elején vagy végén. Ebben a kötetben (még mindig az Európa Kiadó Kapszula Könyvtáras példányáról van szó) csupán egy előszó szerepel, amelyet Elizabeth Kostova írt. Bevallom, nem volt ismerős számomra a név, úgyhogy kutakodtam kicsit. A hölgy írta A történész című könyvet, mely szintén egy vámpíros történet, és nem is akármilyen vámpírral, hanem szintén Drakulával foglalkozik. (Legalábbis a fülszöveg alapján úgy tűnik.) És bár az előszó, amit a Drakulához írt, egy kicsit túl sok szerintem – szerencsésebb lett volna inkább a könyv végére tenni, tekintve, milyen sok, fontos információt fed fel a történetről –, érdekes dolgokat említett meg, amelyek felett talán a mezei olvasó el is siklott volna. Többek közt például azt, hogy kizárólag Drakula és Van Helsing külsejéről kapunk részletes leírást.

Az viszont eme apró részlet nélkül is teljesen egyértelmű, hogy itt tulajdonképpen a két említett szereplő csatájáról van szó. Ugyanis, ha nincs Van Helsing, akkor a többi szereplő soha az életben nem jut el a megfelelő következtetésekig. Drakulának nem kellett különösebben élelmesnek lennie, megvolt ugyanis az a roppant nagy előnye, hogy olyan vallású emberek közé próbált beilleszkedni, akik a legkevésbé sem hittek volna a létezésében. Pechjére azonban a sors éppen a megfelelő embert sodorta az útjába: a tudóst, aki nem csak arra volt képes, hogy a hitét összeegyeztesse a hivatásával, hanem hajlandó volt még ezen is túlmenni, és helyet adni a lehetetlennek. És így születnek a nagy dolgok. Kizárólag így, Van Helsing doktor közreműködésével sikerülhetett legyőzni a vámpírt.

Most tényleg teljesen átértékelődtek bennem az egyetemi dolgok. Abszolút jogosnak érzem, hogy a gonosz mellett igenis a jó nevét is tudni illene. Szóval jegyezzük meg, emberek: Abraham Van Helsing hathatós segítségével sikerült legyőzni Drakulát.

Jövő héten folytatjuk…

Szerinted érdemes lexikális tudásra szert tenni vagy az internet korában ez már felesleges?