Függőségeink | Robert Louis Stevenson: Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete

 

Ebben a bejegyzésben kicsit mélyebben belemerülünk Dr. Jekyll vallomásába, ahol ugyebár az előző részt éppen abbahagytam. Mert ez lenne az egész történet lényege.

De még mielőtt erre rátérnénk, talán kezdjük inkább mégis csak az elején. Már a címből egyértelműen kiderül, hogy Jekyll és Hyde közt van valami kapcsolat. Aztán rögtön a történet elején is kétségtelen bizonyítékokat kapunk erre vonatkozóan. Hyde a kedvezményezettje Jekyll végrendeletének, illetve szabad bejárása van Jekyll házába, és a csekk-könyvével is szabadon rendelkezhet.

A jóravaló, köztiszteletnek örvendő dr. Jekyll barátai és ismerői zsarolásra gyanakodnak. Ezt a későbbi események is alátámasztják. Sir Danvers meggyilkolása csak még nyilvánvalóbbá teszi az amúgy is nyilvánvalót, tudniillik, hogy Hyde gonosz, alávaló ember. Aztán kiderül, hogy Jekyll levelet hamisított a nevében.

Egyszóval kapunk egy csokorra való rejtélyt, és a szálak egy darabig folyamatosan csak bonyolódnak. Ám sajnálatos módon végtelenül gyorsan csöppenünk bele a végkifejletbe.

Az volt az érzésem, hogy Stevenson talált egy zseniális, újszerű és izgalmas témát, csak éppen egyáltalán nem volt kedve megírni, így a lehető legrövidebbre fogta a dolgot. Tett bele némi kis rejtélyt meg egy kegyetlen gyilkosságot, aztán gyorsan lezárta. Pedig éppen ez a téma még a könyv születésének korában is jóval bővebb kifejtést érdemelt volna.

Mert miről is van itt valójában szó? Az emberben bujkáló sötét oldalról, amit mindenki szeret(ne) rejtegetni mások és saját maga elől. Azokról a tulajdonságokról és kívánságokról, amelyeket összeegyeztethetetlennek érzünk a jellemünkkel, mégis ott vannak bennünk, és meg kell tanulnunk együtt élni velük.

Dr. Jekyll egy különös módját választotta az együttélésnek. Történetesen kikísérletezett egy italt, amellyel átváltoztathatta magát a saját, gonosz alteregójává, Mr. Hyde-dá.

Mr. Hyde teljesen máshogy néz ki, mint dr. Jekyll. Fiatalabb, alacsonyabb, száz százalékban gonosz, ezért is érez mindenki viszolygást a közelében. Hyde-ként Jekyll kiélheti minden gonosz hajlamát. Olyan dolgokat tehet meg, amelyekért a társadalom elítélné, és Jekyllként rögtön elvesztené a státuszát.

Jekyll a vallomásában elmondja, hogy ez a folytonos váltogatás a személyiségei közt nagyon kényelmes lett volna számára. Ám két olyan dolog is történt, amely megrémítette, és időlegesen az erkölcsös irányba terelte. Az egyik Sir Danvers meggyilkolása volt, a másik pedig, hogy egy este Jekyllként feküdt le aludni, ám Hyde-ként ébredt. Vagyis az átváltozások kezdtek irányíthatatlanná válni, és Hyde kezdett felülkerekedni Jekyllen.

Végül ez okozza a vesztét is. Bár a történet elején úgy viselkedik, mint aki tudja uralni Hyde-ot, sőt, akár végleg „meg tudja szakítani vele a kapcsolatot”, kicsúszik az irányítás a kezéből.

Hyde olyan volt Jekyll számára, mint valamiféle drog. Általa tudta felszabadítani magát a saját és a társadalmi kötöttségek alól. És úgy is viselkedett, mint egy függő. Eleinte meggyőződése volt, hogy ura a helyzetnek, ám végül a szer, jelen esetben Hyde magához ragadta az irányítást. És ez a függőség aztán az életükbe került.

Igen, a könyv elolvasása után nekem ez inkább hasonlít egy függőségi állapotra, mintsem egy hasadt vagy kettős személyiségre. Bár nem vagyok egyik téma szakértője sem. De az az érzésem, hogy az utóbbi esetében az egyes személyiségek teljesen különállóak, ami azt eredményezi, hogy sokszor nem is tudnak egymásról, és nincsenek kapcsolatban. Míg itt egyáltalán nem ez a helyzet. Sokkal inkább arról van szó, hogy Jekyll időről-időre megissza a „bájitalt”, ami megszabadítja a gátlásaitól.

Ez pedig elvezet minket ahhoz a morális kérdéshez, hogy mennyire volt valójában jó ember Jekyll. Ugyan nem tudjuk meg pontosan, hogy milyen aljasságokat művelt Hyde-ként. Illetve két konkrét esetről szerzünk tudomást, de általában véve Jekyll csak annyit vall be, hogy ezek a tettek nem illettek volna a róla fennálló, „a társadalom megbecsült tagja” képhez. Illetve azt is beismeri, hogy nehéz ezekről a tettekről úgy beszélnie, mintha tényleg ő követte volna el őket, annyira szégyelli azokat. Ezzel viszont éppen szemben áll az a kijelentése, hogy szánt szándékkal változtatta át magát folyton Hyde-dá, és nagyon sokáig nem akart erről a fajta „szabadságáról” lemondani. A mi jó doktorunk tehát pontosan annyira alávaló, mint Hyde. Hiszen Hyde gyakorlatilag ő maga a társadalmi elvárások/korlátok nélkül.

De visszacsatolva a jó néhány bekezdéssel ezelőtti megjegyzésemhez, ezt a témát bőven lehetett volna még fejtegetni, és egy nagyon izgalmas könyvet lehetett volna ebből írni. Sajnos ez így, ebben a formában nekem túlságosan kevés volt. Csalódtam.

Van valamilyen függőséged?