H. G. Wells: Dr. Moreau szigete

Szolgálati közlemény: Mivel újfent kihagytam néhány hetet, és az elkövetkező időszak sem néz ki könnyebbnek, azt hiszem, kiveszek egy hosszabb szünetet. Eredetileg csak a szeptembert akartam kihagyni, mert akkor hivatalosan is kivonulok a civilizációból. De azt hiszem, hozzá kell csapnom az augusztust is. Már csak azért is, mert ugyan már belekezdtem egy következő olvasmányba, ez egy hosszabb lélegzetvételű regény, és még csak nagyon az elején tartok. Viszont sajnos most nem nagyon van energiám az olvasásra. Találkozunk októberben!

Folytattam az ismerkedést H. G. Wells munkásságával, ezúttal a Dr. Moreau szigete volt terítéken, amit Az időgéphez hasonlóan a MEK-ből töltöttem le. Ide kattintva ti is megszerezhetitek teljesen ingyenesen és legálisan.

A Dr. Moreau szigete című könyv szintén nem egy túlzottan hosszú regény, ám annál eseménydúsabb. Főszereplője egy Prendick nevű hajótörött, akit néhány napi magányos, tengeren való hánykódás után kiment egy arra járó hajó. Ezen a hajón Prendick (akit én valamiért folyamatosan Pendricknek akarok átkeresztelni 😊) megismerkedik egy titokzatos emberrel, bizonyos Montgomery-vel, akinek az életét köszönheti. Montgomery és ősz hajú útitársa egy szintén titokzatos szigetre tartanak egy furcsa, visszataszító külsejű szolgáló és jónéhány csomag társaságában. A sziget közelében ők átpakolnak egy kisebb csónakba, hogy azzal közelítsék meg a szigetet. A hajó kapitánya azt akarja, hogy Prendick is távozzon velük, ők azonban nem akarják magukkal vinni. Prendick egy mentőcsónakban próbál menekülni, miután a hajó kapitánya elüldözi. Montgomery és társasága végül megszánják őt, és magukkal viszik a szigetre.

A szigeten aztán igen furcsa dolgok történnek. Különös kinézetű emberek bukkannak fel mindenfelé, a csendet pedig rendszeresen szívet tépő, keserves és fájdalmas üvöltések törik meg. Egy ártalmatlannak tűnő séta során néhány újabb felfedezés félelmetes következtetésekre sarkallja Prendicket. Azt képzeli, hogy Dr. Moreau, Montgomery ősz hajú társa embereket boncol fel élve és valahogy állatokká alakítja őket. Fejébe veszi, hogy vele is ezt akarják tenni, ezért elmenekül. Úgy dönt, egy időre csatlakozik ezekhez az elkorcsosult emberekhez, de Dr. Moreau és Montgomery üldözőbe veszik őt, és megparancsolják a lényeknek, hogy segítsenek elkapni Prendicket.

Egy rövid tengerparti tárgyalás után Prendick hajlandónak mutatkozik arra, hogy meghallgassa Moreau verzióját a történtekről és a látottakról. Amit hall, az csak egy fokkal lesz jobb annál, mint amit eredetileg feltételezett. A csúf lények eredetileg állatok voltak, akiket Moreau megpróbált emberré formálni, de eddig csak részeredményeket ért el.

Miközben Prendick azon gondolkodik, hogyan tudna elszabadulni erről a pokoli helyről, egy végzetes esemény történik, ami aztán rohamos gyorsasággal elég sok tragikus momentumot hoz magával. Ezek eredményeként Prendick egyszer csak egyedül találja magát a szigeten az állatemberekkel, ahogy ő nevezi őket, csónak és bármilyen használható eszköz nélkül, ami kimenthetné a szigetről. Az egyetlen hasznos dolog, ami nála van, egy fegyver, de lőszerrel igencsak híján van. Ezzel a fegyverrel ideig-óráig kordában tudja tartani az idővel visszaállatiasuló lényeket. De tudja, hogy az óráig meg vannak számlálva itt.

Kétszer is megpróbál tutajt építeni, de nem sikerül neki. Szerencséjére aztán egy elhagyatott hajó a sziget felé sodródik, végül ezzel sikerül elmenekülnie, és visszatérnie a civilizált világba, de már sosem lesz az az ember, aki volt.

Nem tudnám igazán besorolni egy műfajba ezt a könyvet. Számomra ez nem igazán volt sci-fi. Bár volt valami tudományosnak tűnő magyarázat Moreau nézeteire, számomra ez nem igazán volt most kielégítő. Néhány jelenet elég horrorisztikus volt, de azért horrornak sem igazán mondanám.

A könyv célját tekintve viszont mégis inkább a horror felé hajlok. Míg Az időgép esetében egyértelműen átjött a társadalomkritika, itt már nehezebb volt értelmet találni a sorok közt az ijesztgetésen és az elborzasztáson kívül.

Végül arra jutottam, hogy talán azt a morális kérdést akarta bedobni Wells a köztudatba, hogy mi áldozható fel a tudomány oltárán. Elfogadható-e az állat- vagy adott esetben emberkínzás egy „nemes” cél érdekében? Meddig mehet el egy tudós a válaszok hajszolásában? Egy fontos(nak vélt) kutatás érdekében szemet kellene-e hunynia a társadalomnak az embertelenség, a könyörtelenség felett? Avagy a cél szentesíti-e az eszközt?

Wells bemutatja Moreau-n keresztül a lelkiismeretlen tudóst, akinek csak és kizárólag a saját kutatása, a saját meggyőződése számít. Prendick szemén keresztül pedig minden jó érzésű ember el tud szörnyülködni a következményeken. És mindezek után már csak egy kérdés marad: milyen álláspontot képvisel Montgomery?

Montgomery karaktere egy igazi szürke zóna. Nem tudjuk meg, hogyan is került ő a szigetre. Nekem viszont valamiért az volt az érzésem, hogy az elején ez valamiféle kényszer lehetett a számára, és egyszerűen muszáj volt alkalmazkodnia a körülményekhez. Ebből kifolyólag pedig azt is gondoltam, hogy talán épp azért kezdett inni, mert csak úgy tudta elviselni a körülményeit, amiből viszont tudta, hogy nem tud szabadulni. Moreau-nak aztán végül sikerült „beidomítania” annyira, hogy szabadon engedhette a nagyvilágban is, akkor is visszatért hozzá. Montgomery egy furcsa, tudathasadásos állapotban volt, amiben úgy érezte, nem tudja megakadályozni Moreau szörnyűségeit. Cserébe viszont igyekezett emberségesen állni az állatemberekhez. Például magához vette az egyiküket, és emberi dolgokra, például főzésre, takarításra, favágásra tanítgatta, meg persze beszélni.

Bár az volt az érzésem, hogy Wells véleményét Prendicken keresztül halljuk, érdekesnek találom, hogy nem vett észre egy furcsa ellentmondást. Megtudjuk ugyanis, hogy Moreau annak idején a civilizáció berkeiben is működött, ám amikor kiderült, hogy nem túl etikus kísérleteket végez, a tudós körök kivetették magukból. Ezután viszont senkinek nem jutott eszébe ellenőrizni, hova tűnt és mivel foglalatoskodik. Ezt némileg képmutatásnak érzem. Bár az is lehet, hogy szánt szándékkal akarta maga Wells felhívni erre az olvasók figyelmét.

Összességében nem tudom azt mondani, hogy rossz könyv lett volna a Dr. Moreau szigete. Ám a felvetett témákról, úgy mint emberszerű lények „előállításáról” és ennek következményeiről, tudományos kérdések etikus, morális vonatkozásairól már korábban is született egy könyv, amelyet valamivel átfogóbb (habár válaszokat ott sem kapunk a nagy morális kérdésekre). A szóban forgó könyv nem más, mint a Frankenstein.

A regényben több helyen megjelennek bizonyos tengeri nyulak, amelyek a leírásuk alapján inkább hagyományos nyulakra hajaznak. Próbáltam rákeresni, hogy mi lehet itt az igazság. A tengeri nyúl névvel manapság egy roppant viccesen kinéző tengeri állatot illetünk, amely viszont egyáltalán nem illik a regénybe, tehát biztosan másról lehet szó. Feltettem a kérdést a Gemininek, ami egy meglehetősen értelmes és érdekes választ hozott össze, de a valóságtartalmát sajnos hosszú keresés után sem tudtam ellenőrizni, így eltekintek ennek a közlésétől.

Rendkívül érdekesnek találtam még az „ollendorfszerű mondások” kifejezést, és ennek értelmezésében valamivel többre jutottam. Ezzel a kifejezéssel írja le Moreau az állatemberek beszédét, akik gépiesen ugyanazokat a nagyon hasonló mondatokat ismételgetik. Ez a jelenség egy korabeli nyelvtanulási módszer alapja volt, melyet kitalálójáról, Heinrich Gottfried Ollendorffról neveztek el. A módszer egyébként roppant felvilágosult módon a szóbeli kommunikációra helyezte a hangsúlyt, ám a gyakorlatai hasonlóan néztek ki, mint ahogy a regényben az állatemberek a Moreau által beléjük táplált törvényeket skandálták.

„A szánalom csak akkor nyugtalanító, ha a szenvedés hangot talál s megrázza idegeinket.”

„Hiszen tulajdonképen az, a mit erkölcsi nevelésnek mondunk, nem egyéb, mint az ösztönök mesterkélt módosítása és kiforgatása.”

„A kín egyszerű belső tanácsadónk, mely óv és ösztönöz.”

A tudomány vagy a hit fontosabb számodra?