Végre sikerült kivallatnom Rousseau-t. Szögezzük le rögtön az elején, nem volt egy egyszerű dolog. Az öreg nagyon sokáig élt, nagyon sok mindent csinált, nagyon sok mindenkivel találkozott, és mindezeket a lehető legunalmasabb stílusban adta elő. De azért nem volt minden tanulságtól mentes az olvasás.
Lehet, hogy kicsit összeszedetlennek fogok tűnni, de bevallom őszintén, sokszor volt olyan, hogy azon kaptam magam, nem is figyelem igazán, hogy mit olvasok. Igazi önéletrajz volt ez, egy élet minden apróságával együtt, és néha nem volt túl érdekfeszítő. Rengeteg ismeretlen névvel volt tele, akik jötttek-mentek, feltűntek aztán újra el, és nem tudtam követni, hogy ki kicsoda. Éppen ezért sokszor nem kötött le. De azért a másik oldalon ott voltak az ismerős nevek és az érdekes dolgok, amik miatt mégis csak megérte elolvasni ezt a könyvet.
A könyvet az olvasógépemen olvastam, így nem tudom, valójában hány kötetes, valójában hogy is néz ki, és hány oldalból áll. Az olvasógépemen 2309 oldalt számlált. Ebből arra következtetek, hogy a valóságban is meglehetősen vaskos lehetett. Két részre volt osztva, amik ténylegesen elég jól elkülönültek egymástól. Az első részben a gyerek- és ifjúkorával foglalkozik, a második rész pedig a Párizsba költözésével indul, és gyötrelmes felnőttkorát mutatja be. Mindkét rész könyvekre volt osztva, de fogalmam sincs, hány könyvből áll összesen.
Az első részben tehát a fiatalságát mutatja be. Nem szeretnék részletesen kitérni az egyes jelentősebb eseményekre, amik vele történtek. Felesleges is lenne, hiszen arra ott van maga a könyv. Csak azokat a dolgokat emelném ki, amik számomra nagyon érdekesek voltak. Ebben a részben például a legfőbb dolog számomra az volt, hogy kialakultak azok a jellemvonásai, amelyek egyrészt rendkívül hasonlóvá tették hozzám, másrészt pedig később ezekből alakultak ki azok a jeles gondolatai, amelyek híres filozófussá tették.
Kesze-kusza nevelése ellenére nagyon erényes fiatalember lett belőle, az „igazság bajnoka”, ugyanakkor koránt sem bűntelen. Elvetette a pénz istenítését, szeretett olvasni, társaságban félszeg volt, nem találta a helyét, a világot visszataszítónak látta, ezért előnyben részesítette a magányt. Akkor volt a legboldogabb, amikor utazhatott. Türelmetlen volt, minden munkáját félbehagyta. Minden új dolog, ismeret iránt hatalmas fellángolást érzett, de ez hamar el is múlt. Mikor mindezeket felismertem benne, őszintén megdöbbentem. Hogy lehet az, hogy egy századokkal korábban élt híres filozófus ennyire hasonlíthat egy egyszerű, mezei kis senkire, mint amilyen én is vagyok? Sok hasonló gondolatunk és jellemvonásunk van.
A második részben párizsi és későbbi életét mutatja be. Bekerül a nagyvilági körökbe, a zenében, az irodalomban és a filozófiában is nagyot alkot, és nagy jövő várna rá. De mint tudjuk, a radikális gondolkodású embereket a saját koruk mindig is megveti, utálja és üldözi. És végül ez történik Rousseau-val is. Bár én azért nem gondolnám, hogy olyan Európát behálózó összeesküvést hajtanak végre ellene, mint amilyet ő maga leír, azt simán el bírom képzelni, hogy mindenhonnan kiutálták, felsőbb utasításra kitiltották városokból, műveit elégették. Egyszóval nem volt egyszerű élete.
Ez volt az első valódi önéletrajz, amit életemben olvastam. Izgalmas volt felfedezni a hasonlóságokat egy ilyen nagy ember, mint Rousseau és saját magam között. Voltak rendkívül érdekes, meglepő események is benne, amelyeket itt pontokba szedve szeretnék tárgyalni a teljesség igénye nélkül (csak ami számomra érdekes volt, plusz a szokásos, izgalmas apróságok ugyebár):
o Megélhetésének biztosítása céljából a fiatal Rousseau vállalja, hogy újból felveszi a kereszténységet. Igen, már ez önmagában elég érdekes momentum, de itt még nincs vége. Átnevelő intézetbe küldik, ahol a keresztény hittételekre tanítják. Meg arra, hogy a homokozás nem bűn. Mármint nem az a homokozás, amikor fogod a lapátot meg a vödröt, és homoksütit sütsz. Hanem amikor egy a kereszténységet éppen felvenni szándékozó muzulmán férfi szexuális vágyainak középpontjában állsz. Azért történtek akkor is megbotránkoztató és felháborító dolgok.
o Nem csak ebből, hanem más okokból és az erősen hiányos szexuális nevelésből kifolyólag a fiatal Rousseau-nak voltak ám perverziói. Például szerette mutogatni magát fiatal és kevésbé fiatal lányoknak és asszonyoknak sötét kapualjakban.
o Rousseau évekig egy nála idősebb asszony, bizonyos Warensné fennhatósága alatt élt. Rousseau mindig is anyjaként tekintett Warensnére, az asszony azonban ennek ellenére vagy éppen ezért úgy gondolta, kezébe veszi a tudatlan fiatal szexuális oktatását. Rendkívül érdekes kapcsolat volt az övék.
o Valamelyik Rousseau-ról szóló bejegyzésben már említettem, hogy ő egy olyan ember, akiről már mindenki hallott az iskolában. De hogy mennyi mindent nem tudunk róla, ahhoz elég csak annyi, hogy Rousseau nagyon sokáig és nagyon behatóan foglalkozott a zenével. Sokáig kottamásolásból élt, valamint operákat és más zenei műveket is írt.
o A falusi jós című vígoperáját azért adja ki névtelenül, mert kíváncsi rá, hogy mekkora sikert tud elérni akkor, ha nem a neve alapján ítélik meg a művét. Az opera hatalmas sikert arat, nekünk pedig ez a kis momentum megmutatja, hogy már akkor is érdemes volt jóban lenni a gazdag és befolyásos emberekkel, különben nem tudtál érvényesülni, bármennyire is jól dolgoztál. (És ez a tény, lássuk be, azért elég elszomorító.)
o Olyan nagy emberek voltak a kortársai, és kapcsolatban is állt velük, mint Voltaire, Diderot, Hume, stb.
o Két helyen is említésre kerül Magyarország. Egyszer az egyik rokona kapcsán jegyzi meg, hogy Magyarországon is szolgált. Másodszor pedig felkeresi Svájcban egy ember, aki állítólag magyar, azért, hogy tőle, mint nagy filozófustól tanulhasson.
o Több emléke leírása közben is megemlíti, hogy az adott esemény ihlette valamelyik művének egy-egy jelenetét. Így például leírja, kikről mintázta a szavojai vikáriust, vagy hogyan született az Új Héloise csónakázós jelenete.
Ezek lettek volna gondolataim Rousseau önéletrajzáról. Persze biztosan lehetne még rajta mit tárgyalni, de nem akarok én itt tanulmányt írni a könyvről. Csakis amit én említésre méltónak tartottam. Akit pedig érdekel Rousseau élete, az olvassa el maga.
Az 1001-es listára pedig feltehetően azért kerülhetett fel, mert ez volt a modern kori önéletrajzoknak az őse, hiszen Rousseau előtt sok-sok évig senki sem gondolt arra, hogy őszintén megírja a saját életét, ahogy ő maga gondolkodik róla.
„A meglevő pénz a szabadság eszköze, a hajszolt pénz a szolgaságé.”
„Mindig rossz módszer tehát úgy olvasni mások szívében, hogy a magunkét rejteni akarjuk.”
„…ha mindenki tudna olvasni mindenki másnak szívében, többen akarnának lejjebb szállni, mint fölfelé emelkedni.”
„A hívők általában olyanná teszik Istent, amilyenek ők maguk: a jók jóvá, a gonoszok gonosszá.”
„…bármily keserves a kötelességnek és az erénynek hozott áldozat, bőségesen megfizet érte a szív mélyén hordott édes emlék.”
„De hát úgy áll a dolog, hogy ezek a nagy tudósok, akik annyi mindent tudnak, igen kevéssé tudják azt, hogy mindenkinek csak a maga mesterségében szabad ítélkezni.”
„Eladó tollból nem származhatik erő és nagyság.”
„…mindig éreztem, hogy írónak lenni csak akkor dicső és tiszteletre méltó feladat, ha az írás nem mesterség.”
És végül egy olyan idézet, amelyet Rousseau saját magáról ír, de akár én is mondhattam volna ezt magamról:
„Szeretek semmiségekkel foglalatoskodni, belevágni száz dologba, és eggyel se jutni semmire, jönni-menni, ahogy eszembe jut, minden pillanatban tervet változtatni, …, nagy hévvel belekapni egy tízéves vállalkozásba, és sajnálkozás nélkül abbahagyni tíz perc múlva, egyszóval szöszmötölni naphosszat rendszer és állhatatosság nélkül, és sohasem törődni mással, csak a pillanat szeszélyével.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése