Tobias Smollett: Humphry Clinker kalandozásai

/A bejegyzés eredeti keletkezési időpontja: 2018.01.01. Kezdem már utolérni magam. :)/

A Humphry Clinker kalandozásai Tobias Smollett fantasztikusan zseniális levélregénye (irónia!). Ez a könyv elsősorban (és valószínűleg kizárólag) azért lesz emlékezetes számomra, mert bár olyan esettel már találkoztam, hogy gőzöm sem volt, miért kapta az adott könyv éppen azt a címet, amit kapott, de ebben az esetben azt gondoltam, ez elég egyértelmű lesz, és így jó nagyot kellett csalódnom. (Hű, de szép hosszú mondat kerekedett ebből :D) Szóval, azt akartam ezzel mondani, hogy a közel hatszáz oldalból, amivel ez a könyv operál, el kellett olvasnom majdnem 150! oldalt ahhoz, hogy megtudjam, ki is az a Humphry Clinker. Na, gondoltam, végre itt a CÍMszereplő. De sajnos főszereplő véleményem szerint a továbbiakban sem lett belőle. Úgyhogy jelenleg is értetlenül állok a könyv címe előtt, ezért lépjünk is tovább. Aki tud erről bővebb felvilágosítást adni, legyen szíves, és ne habozzon, mert én tűkön ülök!

Hogy miről is szól a könyv? Aki megnéz néhány részt jó magyar sorozatunkból, a Barátok köztből, körülbelül képet kaphat, milyen is ez a könyv. Matt Bramble, húga, Thabita, unokaöccse, Jerry, Jerry húga, Liddy, valamint Thabita szolgája, Win egészségügyi utazáson vesznek részt. Ez az utazás adja az események keretét, valamint a levelek apropóját. Minden egyes szereplő levelekben tudósítja az út eseményeiről a számára fontos embert.

Eredetileg azért kerekedik útra a társaság, hogy Matt, a családfő Bathban kúráltathassa mindenféle betegségeit. Bathból aztán továbbmennek Londonba, majd pedig Skóciában kalandoznak egy ideig, és végül hazatérnek. Utazás közben természetesen jónéhány kalandba is belekeverednek. De azért összességében nem izgulja halálra magát a kedves olvasó. Megvan benne a kor kalandregényeinek szinte minden eleme, szerelem, ármány, utazási balesetek, szerencsés egymásra találások. De nem pörögnek úgy az események, mint például a Tom Jonesban. Ezért is egy darabig nem nagyon haladtam az olvasásával. De most lett egy kis időm, és amikor egyhuzamban száz oldalakat elolvastam, akkor rájöttem, hogy így nem is olyan rossz.

A levelek többségét Matt és Jerry írja; Matt az orvosának, Jerry pedig egy iskolai barátjának. Matt leveleiből inkább a helyeket ismerhetjük meg, amiket utazásaik során érintettek. Részletesen bemutatja Bath városát, és London egyes helyeiről is elég pontos tudomást szerezhetünk. Míg Jerry inkább az eseményekről tudósít. Az ő, Jerry levelei mindig a leghosszabbak, és ebből kifolyólag néha kissé unalmasak is. Például a londoni tartózkodásuk alatt egyszer töviről hegyire elmeséli barátjának egy irodalmi érdekeltségű személyek körében tett látogatását.

Minden levél végén volt dátum, de mivel egy-egy levél akár tíz-tizenöt oldal hosszúságú is lehetett, mire a végére értem, elfelejtettem, hogy az előző mikor íródott, így valahogy nem tudtam követni az idő múlását a könyvben. Úgyhogy például még csak megsaccolni sem tudom, mennyi időt tölthettek az egyes helyeken.

A levelekről még. Néha egy-egy eseményről több ember is tudósít. Ez azért érdekes, mert amit egy ember egy adott módon értelmez, azt egy másik esetenként sokkal jobban látja. Na meg azért is, mert másokon keresztül jobban megismerhetjük egy adott szereplő igazi jellemvonásait. Például Thabitát igazán Matt leveleiből ismerjük meg. (Bár ez főként azért is igaz, mert Thabita írja a legkevesebb levelet, három-négyet talán. De elég valószínű, hogy ha többet is írna, akkor sem jellemezné magát férjvadász élősködőként… J) Máskor pedig egy adott esemény folytatását másvalaki leveléből ismerjük meg.

A levelek lezárásait szeretném még itt megemlíteni. Az elköszönést ugyanis majdnem minden esetben beleszövik a levél utolsó mondatába, és ez nekem nagyon tetszik. Ebben a gyakorlatban pedig Jerry jeleskedett a leginkább, íme néhány példa, mire is gondolok:

„Most pedig attól tartok, megemészthetetlen mennyiségű ételt zúdítottam rád, minden íz nélkül, amiért – remélem – nem vonod meg jóindulatodat hű barátodtól, aki

maradtam

J. Melford”

„Még sok egyéb mondanivalóm is van e hadfiról, amit majd a következő leveleimben közlök; addig is méltányos, hogy lélegzetnyi szünethez jussál ama levélözönben, amellyel eláraszt

szerető barátod

J. Melford”

Egy-két levélben, amelyben feltűnik egy skót úriember, bizonyos Lismahago, aki az utolsó oldalakon fő(bb) szereplővé avanzsál, azért érdekes okfejtéseket is lehet olvasni. Tehát, ha valaki mégis a kezébe venné ezt a „szörnyet”, én a magam részéről a következő oldalakat ajánlom feltétlenül olvasásra:

Ø  330 – 332 az indiánok megtérítéséről,

Ø  333 a skótok és angolok közti ellenszenvről,

Ø  336-tól az angol nyelv elkorcsosulásáról.

Magáról a történetről nem szeretnék mondani semmit, mert, mint említettem, az oldalszámhoz képest nem történik igazán túl sok érdekfeszítő dolog a könyvben. Hasonló kategóriában szerintem sokkal jobb könyveket lehet találni, például a már említett Tom Jonest. Azért persze tartogatott néhány érdekességet, lásd majd az apró kincsek kategóriát. A szereplők között sem lett igazán kedvencem. Úgyhogy összevetve nem volt rossz, de igazán jó sem. Engem nem győzött meg, hogy bármilyen fontos listán lenne a helye. Csak az időmet vesztegettem. L

Két másik listás könyvre történik utalás, az Érzelmes utazásra és Az ezeregy éjszaka meséire.

Tanuljunk:

Ø  Kaledónia a mai Skóciában található. A rómaiak nevezték így a Hadrianus falon túl lévő, barbárok lakta területet. Nevét ma a Kaledóniai-hegység őrzi.

Ø  A hikorifa egy Észak-Amerikában, főként az északi, hidegebb területeken elterjedt diófafajta, melynek fájából manapság előszeretettel készítenek például dobverőt.

Ø  A metodizmus eredetileg az anglikán egyházon belül egyfajta megújulási hullám volt. A metodisták elvetették az intézményes egyházat, kezdetben laikus igehirdetők köré szerveződő lelkes csoportok voltak. A metodizmus a XVIII. században alakult ki, és még az évszázad végén önálló felekezetté is vált. Szerte a világon elterjedt, többek közt Magyarországra is elért.  Könyvünkben Thabita Bramble lelkes rajongója a metodizmusnak, Humphry Clinkerben pedig felfedezhetjük a laikus igehirdetőt.

Apró kincsek:

¯  Smollett egy helyütt saját magáról, egy másik helyen pedig egyik rokonáról ír. Némileg egocentrikus, nem?? J

¯  A skót nyelv nagyon emlékeztetett engem A gyűrűk urára (pl. Morven, Fingal)… J

„Hát a türelem is olyan, akár az izmos walesi póni ló: sokat kibír, nagy utat tesz, de végtére is kifárad.”

„Feltámasztottuk ifjúságunkat: a holtak életre keltésének egy fajtáját éltük át, mintha megvalósultak volna azok az érdekes álmok, amelyek visszahozzák a sírból régen volt barátainkat.”

„Ami a sajtószabadságot illeti, ezt is, mint minden más kiváltságot, bizonyos határok közé kell szorítani; mert ha odáig fajul, hogy a törvény, a vallás és emberszeretet meghurcolása lesz belőle, a legnagyobb csapások egyikévé válhat, mely valaha is egy társadalmat ért.”

„Úgy vélem, az irigység csírája mindenkiben megtalálható, s ezt talán énünknek egy lényeges ösztöne plántálta oda. Attól tartok, néha azzal halványítjuk el e vétkünket, hogy ezt a tetszetős nevet adjuk neki: vetélkedés.”

„Furcsa, milyen tévutakra révül a világ azzal, hogy mindig a különlegeset keresi.”

„Humor és szellem csak akkor ragyog teljes fényében, amikor az elme fesztelen szabadságot élvez,…”

„A katonai szolgálatban való előrejutás, mint a siker általában, azok osztályrésze, akiknek több a készpénze és hitele, egyforma érdem és rátermettség feltételezése mellett.”

„Furcsa, hogy nálunk mindenkit az izgat, hogyan lehetne gyarmatosítani Amerikát, amikor saját szigetünk műveletlen területeit nagyobb haszonnal lehetne benépesíteni.”

„Én a szerelmet csak egy módon tudom értelmezni, de ez az egy mód olyan mélyen gyökerezik szívemben, hogy onnan józan fontolgatás kihúzni, sem benne a hűvös közöny megfagyasztani nem tudja.”

„Az bizonyos, hogy a barátság az élet legtöbbet érő balzsama!”

„Nem kétséges, a legnagyobb előny, amit az utazás és annak révén a világ valódi mivoltában való megismerése nyújt, abban áll, hogy eloszlatja azokat a szégyenletes fellegeket, amelyek elhomályosítják a józan észt, és megakadályozzák abban, hogy tisztán és pontosan ítéljen.”

„Ülök itt, és bőgök egymagamban, és szagolgatom az üvegcsét és égett tollat és gyertyahamvát, és szüntelenül kérem az Isten kegyelmét, hadd láthassam meg az égi fény világánál azt az utat, mely kivezet e siralom völgyéből; pedig hát semmi teljesületlen óhajom nincs e szerető család körében, ahol minden teremtett lélek csak kedves és udvarias hozzám, hogy az ember már azt hiheti, csupa mennyei szent veszi körül.”

„Mindinkább az a meggyőződésem, hogy minden betegeskedő túlságosan sokat ül, túlságosan szabályosan él, túlságosan óvatoskodik; néha azért kellene a gép mozgását meggyorsítani, hogy az élet kerekeit megszabadítsuk a kölöncöktől, hébe-korba pedig azért kellene fejest ugrani a mértéktelenség hullámaiba, hogy egy kissé megacélozzuk a szervezetünket.”

„A gondolkozást a megszokás csodálatosan alkalmazkodóvá teszi, sőt ragaszkodóvá is, oly határig, hogy a természetük szerint kellemetlen, sőt ártalmas dolgokról sem tud vonakodás és sajnálat nélkül lemondani.”