Tanári segédlet az Emmához

A héten visszatérünk egy rég nem látott ismerőshöz, a tanári segédlet sorozatunkhoz. Egy kis ismétlés: a sorozat alapja az amerikai Penguin Publishing Group könyvkiadó által készített tanári segédletek bizonyos művekhez. Erről van szó. Minden segédletet más írt, ezért más a felépítésük is. De többé-kevésbé mindegyikre igaz (amiket eddig megnéztem), hogy nagyjából összefoglalják a könyv eseményeit és a főbb szereplőket. Ezen felül pedig segítséget nyújtanak a tanároknak abban, hogyan érdemes az adott művet feldolgozni iskolai keretek között. Rengeteg (szerintem) szuperjó, cselekvésre ösztönző feladatot tartalmaznak, amelyek persze mind valamilyen formában kapcsolódnak az adott könyvhöz. A feladatok által pedig nem csak mélyül a diákok megértése, hanem szórakozva fedezhetik fel a történetet.

Nem célom, hogy egy az egyben lefordítsam ezeket a segédleteket. Pusztán a magam szórakoztatására olvasgatom őket, és a múltba révedve siratom a saját pocsék irodalom óráimat. Aztán pedig írok egy kis összefoglalót azokról a felvetett gondolatokról és kérdésekről, amelyeket én valamiért érdekesnek és/vagy fontosnak találtam. Ennyi lenne ennek a minisorozatnak a lényege. Vágjunk is bele.

Ezalkalommal tehát a legutóbb olvasott könyvről, Jane Austen Emmájáról lesz szó, ami ugyan nem lopta be igazán magát a szívembe, de azért elgondolkodtatott. A könyvről magáról ugye már itt írtam múlt héten. Most nézzük meg, milyen pluszt adott hozzá a segédlet.

• Az első dolog, ami megdöbbentett, nem kapcsolódik szorosan az Emmához, inkább Austenhez általában, mégpedig az, hogy napjainkban is milyen népszerű. Én magam is annyiszor hallottam már, hogy Mr. Darcy a tökéletes. De csak most gondolkodtam el azon, vajon miért is lehet ez így. És bevallom őszintén, semmire sem jutottam. Mert alapjában véve egyik karaktere sem az a hű de romantikus valaki. Vagy legalábbis tőlem nagyon távol állnak. Valaki mondja meg, mi a baj velem!?!?!?! J J
• Most már térjünk rá konkrétan az Emmára, melynek egyik fő témája, a szokásos austeni triumvirátus (társadalom, vagyon, kapcsolatok) mellett a feleségek alárendelt szerepe. És valóban, már a nyitókép megrendítő, ahogy Mr. Woodhouse siratja a szegény Mrs. Westont, akire nézve a legnagyobb csapás, hogy férjhez ment, és boldogan élhet, míg meg nem hal. Másodiknak pedig ott van mindjárt a szintén szegény Isabella, Emma nővére, aki házasságával csak azt érte el, hogy jó messzire került a családjától. És akkor ne is említsük Mrs. Eltont, aki mindig urának és parancsolójának hívja a férjét. Szóval kissé komikusan ugyan, de valóban elég elnyomottaknak vannak beállítva ebben a könyvben az asszonyok. Ettől függetlenül számomra meglepő volt, hogy Emma sokáig olyan eltökélten ragaszkodott a vénlánysághoz. (Nem mintha az előkelőbben lett volna megjelenítve…) Ebből a szempontból tehát (és véleményem szerint egyébként sem) egyáltalán nem tekinthető az Emma romantikus történetnek.
• A következő kérdés megint nem kötődik szorosan az Emmához, csak felmerült bennem, mert a segédlet több feladatot is ajánl olvasás előtt annak érdekében, hogy a diákok jobban megismerhessék az adott kort és helyet. Persze az iskolában, ahol a tanulás a cél, ez érthető, de egyébként fontos-e, hogy ismerjük egy könyv korát és szellemiségét. Nem épp azért olvasunk könyveket, hogy azokból ismerjük meg ezeket?
• Hasonlít-e bármiben is Emma Cupidóra? Ez a kérdés engem mélységesen felháborított. Már eleve ott nem lehet kettejüket összehasonlítani, hogy Emma egy ember. És az emberi mivoltát mi sem tükrözi jobban, mint az, hogy az ő kis „szerelemnyilai” nagyon eltévesztették a célt.
• Hogy miért nem akar Emma férjhez menni, arról bevallom, eddig azért nem gondolkodtam, mert olyan visszataszító karakternek találtam, hogy egyáltalán nem érdekeltek a gondolatai. De a segédletben annyiszor visszaköszönt ez a kérdés, hogy kénytelen voltam rá időt fordítani. J És két lehetőség jutott az eszembe. A kulturáltabb verzió szerint azért, mert még soha nem volt igazán szerelmes. A kevésbé kulturált, de annál igazabb(nak tűnő) verzió szerint pedig úgy gondolta, hogy még nem született meg az a férfi, aki hajlandó lenne elviselni az önfejűségét.
• Többször felvetődik a színjáték témája is, egész pontosan az, hogy a szereplők bizonyos szituációkban megjátsszák magukat. Például Jane Fairfax majdnem az egész könyv alatt. Na most azon túl, hogy Jane egy elkerülhetetlen butaságot csinált ugyebár, és utána nem lehetett őszinte senkivel, azért mi mindannyian, minden korban szerepeket játszunk. Hiszen annyiféle feladatunk van, emberek vagyunk elsősorban, de aztán még szeretők, barátok, szülők, felettesek vagy beosztottak, és szerencsés esetben nagyon sokáig gyermekek. És ezek egytől egyig más gondolkodásmódot is jelentenek. Szóval a szerepjátszás valamilyen szinten az életünk része. Az persze már más kérdés, ha valaki hazugság miatt kényszerül szerepet játszani. Vagy azért, mert társadalmi pozíciója erőltet rá valamit, amiről itt ugyebár szó van. Hiszen például hányszor említésre kerül, hogy Emma a háta közepére se kívánja Miss Batest, de muszáj meglátogatnia, erre kötelezi őt a rangja.
• Rendkívül érdekes kérdés következik. Vajon ártalmatlan szórakozás vagy veszélyes játék a kisvárosi pletykálkodás? Ez legszembetűnőbben ott érhető tetten, amikor új szereplők jövetelét jelentik be. Hiszen mind Mrs. Eltont, mind Mr. Churchillt úgy várták, mint a messiást, és már jóval az érkezésük előtt beszéltek róluk. Azért én ebben a könyvben nem gondolnám, hogy a pletyka volt a problémák elindítója. Sőt, én magam is kisvárosból származom, ahol annak idején mindenki ismerte a másikat, és a mai napig, ha hazalátogatok, én is megkérdezgetem, hogy ezzel meg azzal mi történt. Ebben szerintem nincs semmi rossz. Meg alapvetően a találgatásokban sem, csak azt ugye illő lenne megtartani magunknak, főleg, ha valakiről valami rosszat feltételezünk. Mert azért az kétségtelen, hogy meg lehet keseríteni mások életét az alaptalan, rosszindulatú híresztelésekkel.
• Most már szorosabban a történethez kapcsolódó kérdések fognak következni. Kezdjük is rögtön azzal, hogy miért barátkozik Emma éppen Harriettel? Erre nekem egy összetett válaszom van. Először is rögtön a könyv elején megtudjuk, hogy éppen űr keletkezett az életében, hiszen „elvesztette” a nevelőnőjét. Aztán azt Emma maga fogalmazza meg, hogy nem akar Jane Fairfaxszel barátkozni, pedig ő is tudja, hogy Jane jobban illene hozzá. De azt hiszem, rá olyan mértékben féltékeny, hogy nehezére esik egy légtérben megmaradnia vele. Harrietnek pedig „szerencséje” volt, hogy nem ismertek a szülei, mert így Emma bármilyen hátteret kitalálhatott a lánynak, gyakorlatilag ez tette lehetővé, hogy egyáltalán szóba álljanak. Plusz szerintem Emma kicsit a határait is feszegetni akarta, hogy vajon tud-e valakit csinálni egy senkiből. (Ez nagyon csúnyán hangzott, tudom, de ez van.)
• Aztán itt a következő érdekes dolog. Vajon mi lehet az oka Mr. Woodhouse hipochondriájának? És a még érdekesebb válasz: talán az, hogy túl régóta özvegy. A lányai csak enyhíteni tudnak a kínján, de valójában egy erős kezű asszonyra lenne szüksége, aki megregulázza. Ez pedig ugye szöges ellentétben áll azzal a dologgal, amiről már fentebb volt szó, hogy tudniillik milyen sanyarú volt is a sorsuk az asszonyoknak.
• Érdemes megvizsgálni közelebbről a Mrs. Elton – Jane Fairfax és az Emma – Harriet párost. Hiszen az elv ugyanaz, Mrs. Elton és Emma mindketten segíteni szeretnének valakin, aki szerintük rosszabb sorban van, mint ők. De vajon tényleg így van? Vajon tényleg olyan borzasztó lett volna Harrietnek, ha hozzámegy Mr. Martinhoz már az elején? És bár az is csak utólag derült ki, de Jane sem volt rászorulva a segítségre ugyebár. Szóval mint látható, bár Mrs. Elton és Emma nem szívelték egymást, mégis oly hasonlóak voltak egymáshoz.
• Mitől érzi úgy a könyv végén Emma, hogy feladhatja a függetlenségét? Erre a kérdésre gyakorlatilag már válaszoltam fentebb. Mert talál valakit, aki mellett, úgy érzi, megtarthatja, aki szabad kezet ad neki. Aki képes beköltözni az apjához, és őt pátyolgatni. Szerintem semmi romantikus nincs Mr. Knightley közeledésében, pláne nincs Emma felfedezésében. A férfinak csupán egy gyerekre van szüksége, valakire, akit pátyolgathat, aki felett őrködhet, Emmának pedig egy olyan társra, akit valójában maga alá rendelhet, aki férj ugyan, de biztosítja a nő számára a kívánt szabadságot.
• És végül a kérdés, amelyre nem leltem választ. Miért kaphatta a könyv címnek a főhős nevét? Hát fogalmam sincs. Mert oké, hogy Emma körül forog minden, de egyrészt, én ugye Harrietnek szurkoltam, aki ugyanúgy végig a fókuszban volt, másrészt én semmi, de semmi fejlődést nem láttam Emma jellemében, sőt, szerintem egyre rosszabb lett. Szerelemféltésből és érdektelenségből „elhagyja” Harrietet a könyv végére. Ugye miután saját élete rendezgetésével lesz elfoglalva, már nem lesz érdekes számára a lány. És a nagy felismerés, hogy ő mindvégig Mr. Knightleyt szerette. Nem, nem és nem! Én ezt nem tudom elfogadni. Ha valaki jópár évvel idősebb nálam, folyton az apámnál lóg, és néha megkritizálja a tetteimet, akkor nem szeretek bele. Inkább elkerülök minden lehetséges kapcsolódási pontot. És nem, Mr. Knightley egyáltalán nem volt romantikus. Kicsit sem. Semennyire. Inkább egy nagy marha volt ő, hogy képes volt feláldozni a saját szabadságát egy ilyen lányért. Akkor már jobban járt volna Harriettel.

Ennyi lett volna a Jane Austen Emmájához tartozó tanári segédlet kivonata, mely a számomra lényeges gondolatokat tartalmazta. Remélhetőleg másokat is gondolkodásra késztetnek a kérdések, és jól fog szórakozni, míg a saját válaszait keresi. J