Elmélkedések Jane Austen Büszkeség és balítéletéről (Tanári segédlet sorozat)

Némileg módosítottam a sorozat címét, amint az látszik is, mert bár a forrás ugyanaz maradt, azért az általam íródott bejegyzések igencsak távol állnak egy segédlettől, inkább csak további, reményeim szerint mélyebbre nyúló elmélkedések.

Ha valamelyik könyvnél biztos voltam, hogy van hozzá tanári segédlet, az a Büszkeség és balítélet volt. Minden elképzelhető módon tapasztalom, hogy mennyien szeretik, mennyire fontos mű. Ugyan engem azért nem vett le teljesen a lábamról, mint például a Jane Eyre, de második olvasásra egészen jónak tűnt. Így nagy lelkesedéssel bele is vetettem magam a segédlet tanulmányozásába, és arra kellett rájönnöm, hogy rengeteg témáról lehet elmélkedni a könyv kapcsán.

Azt most is, mint a sorozat többi részénél, le kell szögeznem, hogy tanároknak nagyon fontos lenne ezeket forgatni, mert eszméletlenül jó, hasznos, kreatív feladatok vannak benne. Én imádtam volna, ha ilyen feladatokat kaptam volna a magyar tanáraimtól. (De ugye nálunk még az „én elmondom, hogy neked mit kell gondolnod a műről” fedőnevű akció működik…)

Öt témáról elmélkedtem a könyv kapcsán, mindegyiknél pontokba szedem a gondolataimat.

Első benyomás

• A kézirat eredetileg az Első benyomások címet viselte, ami véleményem szerint sokkal jobban illett volna a történethez. Már csak azért is, mert ugye én a mostani cím balítélet részével nem teljesen értek egyet, de erről itt már kifejtettem a véleményem. Meg azért is, mert a büszkeség és balítélet szavak a két főszereplőre vonatkoznak, míg az első benyomásoknak másokkal kapcsolatban is jelentőségük volt, lásd például Wickham esetét.
• Az első benyomás kapcsán érdekes kérdéseket emlegetett fel a segédlet. Például hogy melyek azok a dolgok, amelyeket biztosan meg lehet állapítani valakiről első ránézésre. Elsőre erre a kérdésre elég sok válasz eszembe jutott, de jobban belegondolva például attól, hogy látunk egy férfit egy drága öltönyben, abból nem következik egyenesen, hogy jómódú. Austen korában biztosan meg lehetett mondani az illető nemét, manapság néha már az is kérdéses. Továbbá be lehetett lőni a korosztályát, azt, hogy házas-e, és egyes esetekben meg lehetett mondani az illető foglalkozását.
• Az első benyomás azért nem csak a külsőből áll, a viselkedésünkkel is adunk hozzá a jó vagy éppen rossz megítélésünkhöz. Ezt baltázta el ugye Darcy, mert rögtön felfedte a nem kívánatos tulajdonságait. Ami nyilvánvalóan nem volt egy jó indítás, ráadásul alapot adott Wickham meséihez. Ebből pedig az derült ki számomra, hogy hajlamosak vagyunk gyorsan bekategorizálni az embereket. De az még mindig a jobbik eset, ha valakinek van lehetősége rossz benyomást kelteni. Ez így önmagában furán hangzik, de gondoljunk csak a jó öreg sztereotípiákra…
• Ide soroltam még egy érdekes dolgot, bár nem tartozik szorosan ide. Elizabeth-nek ugyebár elég egyértelműen rossz benyomásai születtek Darcy-ról. Mégis az volt az érzésem minden további találkozásuk alkalmával, míg csak Netherfieldben tartózkodott Darcy, hogy Elizabeth mintha direkt provokálná, hogy vele foglalkozzon. Mintha kifejezetten fel akarná magára hívni a férfi figyelmét azért, hogy bebizonyíthassa, hogy Darcy ítélete róla egyáltalán nem igaz.

 

Társadalmi helyzet

• Ebben a kategóriában most kifejezetten csak a gyerekek „társadalmi helyzetéről” gondolkodtam. Az ilyen klasszikusoknál engem mindig végtelenül felháborít az, hogy nem mindegy a szülőknek a gyerek neme. Fontos volt, hogy az első gyermek fiú legyen, a lányokat alapvetően nem igazán szerették. Ebből a szempontból a Bennet lányok szerencsések, legalábbis a könyvben arra nincs célzás, hogy bár inkább fiúk lettek volna. Viszont Mrs. Bennetnek ugye az egész további életét lekötötte az, hogy jól házasítsa ki a lányait. Viszont azt gondolhatnánk, hogy így a XXI. században ennek már nincs különösebb jelentősége, de bizony van. Szerintem mindenki ismer legalább egy orvos vagy ügyvéd „dinasztiát”, ahol elég erős az elvárás főként az első gyerekkel szemben. És ami szintén dívik még manapság is, hogy az első gyerek legyen fiú, hogy továbbvigye a család nevét. Ettől én speciel falra mászok, de hát kinek a pap, kinek a papné.
• A másik dolog itt, ami Mrs. Bennet törekvéseihez kapcsolódik, hogy régen nem volt divat a vénkisasszonyság. Sőt, az igazából szégyennek számított, ha valaki pártában maradt. Ezt a téves nézetet sem dolgozta még ki magából a társadalom. Mert bár a nagy nyilvánosság előtt mindenki úgy nyilatkozik, hogy nincs azzal semmi gond, ha egy nő egyedül szeretné leélni az életét. De azért a legtöbben még furán néznek azokra a nőkre, akik legalábbis nem élnek párkapcsolatban, mert ők ugyebár biztos defektesek.

 

Család

• Azt hiszem, az eredeti posztban is felemlegettem Mr. Bennet nevelési vagy inkább nem nevelési szokásait. A két nagyobbik lányát talán még nézi is valamibe, de a három másikkal abszolút nem tud mit kezdeni, ahogy az anyjukkal sem. Egyértelműen kivonja magát a lányai életéből, mondván, a nevelésük nem az ő feladata. De épp ezzel el is veszti minden tekintélyét a saját gyerekei szemében, és szerintem így történhet meg az, hogy Lydia minden lelkiismeret-furdalás nélkül lelép Wickham-mel, és aztán minden lelkiismeret-furdalás nélkül tér vissza. És ezt nem tudja azzal kompenzálni, hogy Elizabeth-et többé-kevésbé egyenrangú partnerként kezeli.
• Minden fentebb leírt dolog ellenére mégis Mr. Bennet a szerethetőbb karakter, ha már anya és apa figurája közt kell választani. De itt azt hiszem, a „ha két rossz van, melyik a jobb” esete forog fenn. Mert míg Mrs. Bennet saját megnyugvása érdekében akarja férjhez adni a lányait, vagyis gyakorlatilag ha a kérő átment a vagyonossági rostán, onnantól kezdve gyakorlatilag neki mindegy, Mr. Bennet megadja a lányoknak a saját választás lehetőségét. Így történhet meg ugye az, hogy Elizabeth-nek nem kell hozzámennie Collinshoz.

 

Esküvő

• A fentebbi témához köthetően még érdekes azt vizsgálgatni, hogy mit tudhatnak a szülők, amiért úgy gondolják, hogy ők jobb párt tudnak választani a gyerekeiknek. Ugye manapság azért ez már nem így megy, de régen igenis a szülők jelölték ki a gyerek jövendőbelijét, aminek oka pusztán az volt, hogy a házasság régen inkább egy gazdasági szövetségnek számított. Ami, ha jobban belegondolunk, sokkal inkább illik az emberek természetéhez. (Mondom ezt úgy, hogy én is most tervezgetem a cseppet sem gazdasági alapokon nyugvó esküvőmet…) Na de bárhonnan is nézzük a dolgot, azt azért el kell ismerni, hogy a vagyon több házasságot tart egyben, mint a szerelem.
• A könyvhöz szorosabban kapcsolódva még azon elmélkedtem, hogy egészen a történet végén Elizabeth-et két oldalról is támadás éri Darcy lánykérésével kapcsolatban. Egyrészt ugye Collins fejti ki ellenérveit, aki Elizabeth rokona, másrészről pedig Lady Catherine, aki pedig Darcy rokona. És bár igazán egyiknek sincs joga beleszólni a dologba, figyelemre méltó, milyen érveket hoznak fel a házasság ellen. Nem gondolnám egyébként, hogy Collins-ot a jó szándék vezérli, mégis elfogadhatóbb az ő érvelése, mert mégis Elizabeth mellett áll ki (még ha nem is hisszük el neki, hogy valóban így is gondolja). De a slusszpoén az egészben, hogy tulajdonképpen mindketten Elizabeth származására hivatkoznak, mégis milyen ellentétesen használják fel ugyanazt a tényezőt.

 

Kor

• Talán ez a kategória áll végülis legtávolabb magától a cselekménytől, ugyanakkor számomra érdekes dolgok kerültek ide, így semmiképp nem szerettem volna kihagyni. (Bár most látom, hogy jó hosszúra nyúlt ez a bejegyzés. J) Az első, amit feltétlenül szeretnék megemlíteni, az a levelek fontossága. Levelezni szerintem szuper dolog. Mondom ezt úgy, hogy ezer éve nem írtam kézzel levelet. De ezt nagyon is sajnálom! Mert a kézzel írt levélnek van egy különleges hangulata. Valakinek elég fontos vagy ahhoz, hogy tájékoztasson az életéről. És elég fontos vagy ahhoz, hogy ebben a rohanó világban hajlandó tollat ragadni miattad klaviatúra helyett. A könyvben is fontos szerepet kap a levelezés, már csak azért is, mert akkoriban ez volt az egyetlen távkommunikációs forma. És érdekes belegondolni szerintem abba, hogy például mi lett volna, ha Elizabeth azelőtt kapja meg a nővére levelét Lydia szökéséről, mielőtt elérik Pemberley-t. Az tehát, hogy manapság gyorsabban mennek ezek a dolgok, nem feltétlenül jelent előnyt. (És most persze megint kicsit magam ellen beszélek, mert nekem is jó érzés külföldön élve, hogy bármikor egy szempillantás alatt beszélhetek például a szüleimmel.)
• A levelezés mellett számos más dolog is megjelenik a könyvben, amit ma már haszontalannak, elavultnak, unalmasnak találunk, holott olyan nagy szükségünk lenne időnként arra, hogy behúzzuk a féket, és gyakrabban csináljunk lassú dolgokat. Ide tartozik például a lovas kocsival való utazás, amelynek köszönhetően bárhová is sietett az ember, mégis volt ideje gyönyörködni a tájban. De például ide sorolom a bálokat is, ahol az emberek annak idején táncoltak, beszélgettek, ismerkedtek. Ma meg mindenki csak piál és szelfizik, hogy villoghasson a közösségi médiában. És a sort elég sokáig lehetne még folytatni, gondoljunk csak arra még, hogy például a Bennet lányok gyalog jártak át a szomszéd faluba, beszélgettek egymással, társaságban kártyáztak, zongoráztak, énekeltek.

Ennyi mindent sikerült még kihámozni a Büszkeség és balítéletből a Penguin kiadó tanári segédletének segítségével. Ha bármivel egyetértesz vagy épp nem értesz egyet, nyugodtan oszd meg a gondolataidat komment formájában.

Az eredeti segédletet itt találod.