A
NOHUN sorozat ehavi részében Eliza Haywood Túláradó szerelem című könyvét
vesszük górcső alá.
A
három részes könyv főszereplője D’elmont gróf. Az ő szerelmi életét követhetjük
nyomon, amely vetekszik egy brazil szappanopera bonyolult kapcsolati hálójával.
Éppen ezért csak nagyvonalakban próbálom meg bemutatni a könyv cselekményét.
Az
első részben két nő, Amena és Alovisa versenyzik a gróf kegyeiért. De mivel nem
közölhetik nyíltan a szándékaikat, ezért Alovisa arra vetemedik, hogy egy névtelen
szerelmes levélben vallja meg érzéseit. A gróf viszont azt hiszi, hogy Amena
írta a levelet, ezért találkozgatni kezdenek. De Amena apja nem nézi jó szemmel
ezt a dolgot, mivel a gróf nem tesz házassági ajánlatot a lányának. Ezután
titokban folytatják tovább a kapcsolatukat, és épp Alovisát kérik meg arra,
hogy biztosítson nekik helyszínt a találkozókhoz. Alovisa kapva kap a lehetőségen,
leleplezi a párt, ezért Amenát zárdába küldik. Közben színre lép D’elmont
bátyja, aki beleszeret Alovisa testvérébe. Végül a két férfi megegyezik, hogy
elveszik a testvérpárt.
Igen,
ez már önmagában elég csavaros sztori, de itt még csak az első résznek van
vége.
A
második részben D’elmont beleszeret egy szolgálóba, Melliorába. Megkéri egy
barátját, hogy segítsen neki becserkészni a szolgálót. Ugyanakkor Alovisa is
megkéri ugyanezt a barátot, hogy segítsen neki kideríteni, ki a férje
szeretője. D’elmont meg akarja erőszakolni a szolgálót, de az utolsó pillanatban
meggondolja magát. Míg D’Espernay, a barát szexuális ajánlatot csikar ki
Alovisából a segítségéért cserébe. Az egész káoszból végül az keveredik ki,
hogy Alovisát véletlenül megöli D’elmont, D’Espernay is meghal, Melliora vissza
akar térni a zárdába, ahol nevelkedett, a tragédiák hatására pedig D’elmont
önként száműzetésbe vonul, Olaszországba utazik.
A
harmadik részben D’elmont megmenti egy férfi életét, akiről később kiderül,
hogy ő Frankville, Melliora bátyja. Frankville szerelmi élete körülbelül
annyira tiszta és átlátható, mint D’elmonté, így a két férfi elég hamar jó
kapcsolatba kerül. Megtudják, hogy Melliorát időközben elrabolták a zárdából,
ezért útra kelnek, hogy kiszabadítsák a lányt. Ez sikerül is neki, D’elmont
végül elveszi Melliorát, Frankville felesége pedig időközben meghal, ezért ő is
elveheti szívszerelmét, Camillát, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Nos,
ez volt a rövidített verzió…
Első
blikkre is láthatjuk, hogy ez nem egy egyszerű könyv, hiszen rengeteg
szereplővel dolgozik. Ráadásul tovább nehezítheti az olvasást, hogy az első
könyvben a két női főszereplő nevét elég könnyű összekeverni.
Ugyanakkor
elég érdekes témát boncolgat (bár vélhetően elég hosszú lehet a könyv, talán
túl hosszú is). A könyv fő témája a nők helyzete a párkapcsolatban. Ugyan
minden forrásban szerelmet emlegetnek, de én azért vigyáznék ezzel a
kifejezéssel. A mű a XVIII. század elején keletkezett, amikor a nők nem
fejezhették ki szabadon az érzéseiket, vágyaikat, vagy ha megtették, akkor
erősen szembe mentek a társadalmi elvárásokkal. És ez a tény erősen
befolyásolta azt, hogy milyen szerepet játszhattak egy párkapcsolatban. Már
csak az én kis rövidített tartalomleírásomból is jó pár lehetőséget ki lehetne
listázni, és az is elég nyilvánvaló, hogy egyik sem garantálja azt, hogy az
ember boldog lesz a jövőben.
Valamint
teljesen úgy tűnik, hogy a könyv happy enddel végződik. De először is kérdem
én, hogy hogy mehet hozzá egy nő valakihez, aki korábban megpróbálta megerőszakolni.
Másodszor pedig, sem D’elmont, sem Frankville nem szolgált rá arra, hogy boldog
legyen, már csak azért sem, mert mindketten „büszkélkedhetnek” egy-egy megcsalt
feleséggel. És a boldogságuk egyáltalán nem ad(hat) felmentést a korábbi
tetteikre. Véleményem szerint az, hogy valaki már a házassága után találja meg
élete szerelmét, nem hatalmazza fel őt arra, hogy tönkretegyen más embereket a
saját boldogságáért. Már csak azért sem, mert ha gondolkodó lényeknek tartjuk
magunkat, akkor tudhatnák a helyén kezelni a szenvedélyeinket.
Összességében
felettébb érdekes témát dolgoz fel a könyv, és a mód is érdekes, hogy Haywood
„szerelmi” háromszögeken keresztül próbálja meg bemutatni a nők lehetőségeit.
Ugyanakkor elég lehangoló, mert úgy tűnik, hogy a főbb
szereplők közül itt senki sem boldog. Mintha egy szomorú látlelet lenne ez a
könyv arról, milyen siralmas volt a nők helyzete a XVIII. században. Azt
hiszem, engem felettébb dühítene ez a mű.
A
címről még egy gondolatot. Nem tudom, hogy csak a lista fordítói adták-e ezt a
magyar címet a könyvnek, de én egyáltalán nem érzem úgy, hogy illene a
történethez. Mert a túláradó szóból én inkább egy heves, de reménytelen
szerelemre, vagy pedig egy fojtogató szerelemre gondolnék. Sőt, a szerelem szó
sem illik hozzá, mert itt – amennyire meg tudtam ítélni – leginkább csak
szexuális vágyakról van szó. Eredetileg van viszont egy alcíme a könyvnek, The
Fatal Enquiry, ami szó szerinti fordításban végzetes érdeklődést jelent. Na ez
már inkább passzolna a könyvhöz. Kevésbé félrevezető a témát illetően, bár
nyilvánvalóan nem hangzik olyan jól, mint a Túláradó szerelem.
Forrás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése