A hét idézete

„A növény azokra a makacs emberekre hasonlít, akiktől sok mindent meg lehet kapni, ha a maguk módján kezelik őket.” /Johann Wolfgang von Goethe: Vonzások és választások/

2019. február 6., szerda

Kirándulásaim Kukutyinba | J. D. Salinger: Zabhegyező



Kicsit előrébb hoztam J. D. Salinger könyvét, ugyanis idén január 1-jén volt az író századik születésnapja, és ennek apropóján találtam egy kihívást a molyon. Egy művet kellett elolvasni az írótól, és hát mi más is lehetett volna ez, mint a listán is rajta lévő Zabhegyező.

A Zabhegyező már-már kultikus magasságokba emelkedett az évek folyamán. Én is megkaptam anno a szüleimtől, feltehetően azért, hogy rossz napjaimon majd társa találok a főhős személyében. De bevallom őszintén, csak most, a 28. évem felé közeledve sikerült rábírnom magam az elolvasására. Mert én egy makacs ember vagyok. És a makacsságom arra is kiterjed, hogy ha épp rossz napom van, akkor köszönöm szépen, de hagyjanak már meg engem a rossz hangulatomban. Nincs nekem szükségem senkire olyankor, se olyanra, akinek hasonlóan rossz hangulata van, de olyanra se, akinek jó. Ha meg jó hangulatom van, akkor meg pláne nincs szükségem olyanra, akinek rossz van. És hát Holden Caulfield nem épp egy szívderítő társaság.

A történetről dióhéjban: főszereplőnk, a már említett Holden néhány napját követhetjük figyelemmel azután, hogy megtudta, kicsapták az épp aktuális középiskolájából. Azért írom, hogy aktuális, mert nem ez az első iskola, amit elfogyasztott. Nyilvánvalóan nem akarja idő előtt a szülei tudomására hozni, hogy újfent kirúgták, ezért nem tájékoztatja őket, de nem nagyon van maradása a kollégiumban sem, ezért mégis visszamegy New Yorkba, ahol egyébként a családja él. Ott aztán különböző érdektelennél érdektelenebb események történnek vele. Ismerősökkel és ismeretlenekkel találkozgat, a húgával beszélget, tök részegen kacsák után nyomoz, meg jó sokat bagózik. Vége.

Komolyan. Itt, kérem szépen, nem váltjuk meg a világot, nem mentünk meg senkit, nem esünk szerelembe, semmi jelentőségteljes dolgot nem teszünk. Csak éljük a mindennapjainkat. Pontosabban egy tini srác mindennapjait. És ez, már az, hogy egy tini srác a főszereplő, némileg megnehezítette azt, hogy igazán bele tudjam élni magam az eseményekbe. Már csak a nemi különbözőségek miatt is. De ettől függetlenül a könyv olyan érzelmi hullámvasútra ültetett fel, ami számomra elképesztő volt.

Kezdjük ott, hogy rendelkeztem némi hallomásból szerzett előismerettel a könyvről. Hogy előszeretettel ajánlják tizenéveseknek olvasásra, mert hogy az egy nehéz időszak, és Holden élményeit olvasva talán minden tinédzser úgy érezheti, hogy nincs egyedül a problémáival, bla, bla, bla… Na most én abból a szempontból a mai napig megmaradtam tinédzsernek, hogy folyton lázadok bizonyos konvenciók ellen. Így tömör undorral indultam neki ennek a könyvnek. Mert hát honnan is tudhatnák már a felnőttek, hogy mi a jó a tinédzsereknek. (Persze ez közel harminc évesen kissé még saját magam számára is nevetségesen hangzik, de hát igyekszem megértő lenni magammal szemben. J)

Tehát egyrészt úgy kezdtem el olvasni a könyvet, hogy már előre eldöntöttem, hogy nem fog nekem tetszeni. Másrészt viszont, mivel annyit hallottam már róla, hogy pedig ez hú de hasznos, így elkezdtem keresni azokat a dolgokat a könyvben, amelyek alátámaszthatják azt a kijelentést, hogy ez minden idők tinijeinek a bibliája. Szóval próbáltam valahogy elemezgetni minden egyes szereplőt, eseményt és mindent, minden egyes szót. De az egészből a végére csak egy nagy katyvasz jött ki.

Holden elsőre nem tűnt szimpatikus figurának. Eleve a beszédmódja sem tetszett, úgy füstölt, mint egy gyárkémény, olyan igazi, gusztustalan kis hülyegyereknek tűnt. Úgyhogy azzal nyugtatgattam magam a könyv elején, hogy mindjárt vége. (Csupán kétszáz oldalról van szó, legalábbis a régi fordításban, az újról nem tudok nyilatkozni.) Aztán ezeken a teljesen jelentéktelen, hétköznapi eseményeken keresztül kezdtek olyan tulajdonságai is megvillanni, amelyek a gusztustalan hülyegyerek sztereotípiáján jócskán kívül állnak.

Például egészen érdekesen gondolkodott a lányokról és a szexről. Volt egy rész, ahol konkrétan arról beszélt, hogy a fiúk mindig pont addigra gerjednek be, mire a lányok meggondolják magukat, és hogy ő ilyenkor mindig leállítja magát. Ezért is lehet az, hogy ő még szűz.

Aztán meg az egyik bárban felkért pár idősebb nőt táncolni. Ez volt az a momentum, amikor arra gondoltam, hogy fenébe a korkülönbséggel (pedig határozottan nem eseteim a tőlem fiatalabbak), nekem kell ez a pasi. Mert imádom a táncoló pasikat. És imádom, mikor egy pasinak van vér a pucájában, odamegy egy csajhoz, és felkéri, és tényleg táncolni akar vele, nem pedig a parketten tapizni.

Szóval egy darabig egészen elképesztő információkat tudtam meg róla, amelyektől kezdett szimpatikussá válni. Sőt, néha már annyira túlzásba vitte a dolgot, hogy az volt az érzésem, még nekem is kamuzik, nem csak a többi szereplőnek. De azért persze megvoltak a maga kis hülyeségei is, a bagózás, a káromkodás, a piálás. Ugyanakkor tény, hogy történt vele néhány nagyon szar dolog is. Például meghalt az egyik testvére. És, bár a szülei nem szerepeltek túl sokat, és nem is emlegette őket túl sokszor, mégis, abból a kevésből is az volt az érzésem, hogy nem lehettek a helyzet magaslatán. Ugyanakkor…

A végtelenségig tudnám folytatni a dolgok egymással való szembeállítását, mert Holden Caulfield maga a megtestesült ellentét. Vannak benne elképesztően jó dolgok, és vannak benne olyanok is, nem is kevés, amelyek igencsak okot adnak a kritikára. De a könyv végére arra jöttem rá, hogy ő is csak egy ember. Mert hát végeredményben mind így épülünk fel. Vannak jó és rossz tulajdonságaink is vegyesen. És bizony mind csinálunk hülyeségeket is, és vannak rossz, sőt, igazán pocsék napjaink is.

Holden ráadásul pont a legrosszabb korszakában van épp. Már nem gyerek. Már felelősséget kellene vállalnia az életéért. De még nem is felnőtt. Kinevetik és lekicsinylik a problémáit, feltehetően nyűgnek tartják a szülei, csak egy lusta idióta, akit mindenhonnan kicsapnak. Sehová sem tartozik. Csoda, hogy két véglett között brutális gyorsasággal ingadozik a hangulata? És hogy mindenkit utál?

Szóval a könyv végére határozottan elmúlt az undorom. De azt azért szintén határozottan tudom állítani, hogy nem kedveltem meg a könyvet. A hangulatom inkább a „minek-adták-ki-ezt-a-sz*rt?” és az „oké-értem” között ingadozott, viszont körülbelül olyan hirtelenséggel, mint főszereplőnk kedve. Arra pedig, hogy milyen lett volna 15-16-17 évesen elolvasni, nagyon kíváncsi lennék, de ugye ez már veszett fejsze nyele.

Mivel így is meglehetősen hosszúra nyúlt a fejtegetésem, a könyv címéről tervezek egy külön posztot írni.





Említésre kerül a Twist Olivér, A nagy Gatsby és a Búcsú a fegyverektől.

A Zabhegyező is rajta van a 100-as poszteren (ha nem tudod, miről van szó, itt megnézheted), úgyhogy ígéretemhez híven idebiggyesztek egy képet róla. Kaparás közben fennhangon kérdeztem, vajon kacsa lesz-e alatta. És tádám:








„Azt hiszem, ha az ember nem szereti a lányt, akkor jobb, ha egyáltalán nem vacakol vele, viszont ha szereti, akkor biztosan az arcát is szereti, és ha szereti az arcát, akkor nem csinál vele ócska dolgokat, például nem köpköd rá vizet.”

„Mindig azt mondom: „Örültem a szerencsének!” – olyanoknak is, akikkel megismerkedni kész szerencsétlenség. De ha élni akar az ember, ilyen dumákat kell bevágni.”

„Régen azt hittem, egész intelligens – és hülye. Azért hittem, mert színházról, darabokról, irodalomról, meg ilyesmikről elég sokat tudott. Ha pedig valaki ezekről a dolgokról elég sokat tud, akkor időbe kerül kideríteni, hogy valójában buta-e vagy nem.”

„Csak egy-két lépésre tanítottam, a többi jött magától. Arra úgysem lehet valakit megtanítani, hogy kell igazán táncolni.”

„Csak szerintem sokszor az ember maga se tudja, mi érdekli jobban, míg el nem kezd beszélni valamiről, ami nem érdekli túlzottan.”

„Az a helyzet a kis srácokkal, hogy ha el akarják kapni az aranykarikát, hagyni kell őket, nem kell semmit se szólni. Ha leesnek, hát leesnek, de az nem jó, ha az ember szól.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése