NOHUN #9 Samuel Richardson: Pamela

Samuel Richardsont az egyik legkorábbi angol regényíróként tartják számon. Ebben a hónapban és a következőben két könyvével is megismerkedünk a NOHUN sorozat keretein belül. Elsőként a Pamelával.

A könyv teljes címe Pamela, avagy az erény jutalma (Pamela; or, Virtue Revarded), amely gyakorlatilag össze is foglalja a tartalmat. A főhős, Pamela Andrews szolgálólány, aki védelem nélkül marad Mr. B-vel szemben, miután Mr. B anyja meghal. Mr. B-nek tetszik a lány, először megpróbálja elcsábítani. De amikor látja, hogy így nem ér célt, elrabolja a lányt, és megfenyegeti, hogy megerőszakolja. Pamela mindennek ellenáll, Mr. B pedig az utolsó lehetőséghez folyamodik, hogy ágyba cipelje a lányt; feleségül veszi. Pamela természetesen igent mond, mert titokban nagyon is vonzódik Mr. B-hez. És ez a házasság lesz az erényessége jutalma.

Az esküvő után még betekintést nyerhetünk Pamela mindennapi életébe, hogy hogyan sikerült beilleszkednie abba az új társadalmi rétegbe, ahová feljebblépett a házassággal, és ott hogyan állta meg a helyét.

Önmagában a történet különösebben nem fogott meg. De több olyan kortárs műben is említést tesznek róla, amelyeket már olvastam. Illetve több kortárs írót is megihletett, például Henry Fielding Shamela című könyve a Pamela paródiája. Érdekes lenne összehasonlítani a kettőt, mert a fentiek alapján nekem úgy tűnik, hogy Richardsonnak túlontúl romantikus elképzelései voltak az életről. És kíváncsi lennék, hogy Fielding mennyire esett túlzásokba a paródiában. J J

Forrás:

https://www.britannica.com/topic/Pamela-novel-by-Richardson

http://www.bl.uk/learning/timeline/item126703.html

Emlékül | Notre-Dame

A héten a NOHUN sorozat következő része lenne esedékes, de egy sajnálatos eset miatt ez most csúszik egy héttel. Ma egy különkiadást készítettem nektek. Bizonyára mind értesültetek a hétfői tragikus eseményről, a tűzesetről a Notre Dame-ban. Ez az eset engem végtelenül elkeserített. És mivel a templom az egyik listás könyv főszereplője, melyet ráadásul már olvastam is, így úgy döntöttem, írok egy megemlékezést.

Én magam egy véletlen folytán szereztem tudomást a tűzről, a Facebookon az egyik ismerősöm osztott meg egy HVG-s cikket. Viszonylag későn, olyan fél kilenc, kilenc körül láttam, de rögtön felhívtam a szüleimet. Mondták, hogy az egyik csatornán megszakították az adást, és épp erről beszélnek. Felhangosították nekem a tévét, és kihangosították a telefont, így hallgattuk együtt a híreket. Közben videókat keresgéltem a neten. Nem kellett volna. Szörnyű látvány volt, ahogy a hatalmas lángok elpusztítanak egy szeletet a történelemből.

Körülbelül egy órát beszéltünk telefonon, vagyis hallgattuk együtt a híradót, aztán a párom telefonján néztem a BBC élő közvetítését még jó fél órán keresztül. Aztán le kellett feküdnöm aludni, mert másnap reggel mentem dolgozni. De természetesen ébredés után az volt az első, hogy megnéztem, mi történt még az éjszaka. Hála Istennek nem tűnt el teljesen a Föld színéről ez a gyönyörű épület. De már soha senki nem fogja többé úgy látni, ahogy évszázadokon át sok-sok ezer ember látta.

Akik olvasnak, azoknak már bizonyára feltűnt, mennyire szeretem a történelmet. És most azt is megsúgom, hogy mindkét szakdolgozatomat templomokról írtam, az egyiket ráadásul kifejezetten gótikus templomokról. Szóval függetlenül attól, hogy hogyan ütött ki a tűz, számomra nagyon fájdalmas volt nézni, ahogy ledől a torony, beszakad a tető, és visszavonhatatlanul megsemmisül valami régi csoda.

És a könyv, amelynek ez a becses épület a főszereplője, Victor Hugo-tól A párizsi Notre-Dame. A könyvről a bejegyzésemet itt olvashatjátok. Hugo egy teljes fejezetet szentelt a templom részletes bemutatásának. És bár nem írtam ki róla túl sok idézetet, de emlékszem, hogy nagyon szépek voltak. Mindenképp érdemes elolvasni, legalább azt az egy fejezetet.

A moly.hu-ról viszont kigyűjtöttem két idevágó idézetet, íme:

„A székesegyház jelentette számára az egész társadalmat, sőt, többet annál: az egész világegyetemet, az egész természetet. Álmodni sem álmodott más lugasról, mint e mindig virágjukban álló, festett ablakokról, más árnyékról, mint arról, amelyet a szász oszlopfőkön tenyésző, madárlakta, dús kőlombozat vetett, más hegycsúcsokról, mint a templom hatalmas tornyairól, más óceánról, mint a tornyok lábánál zajgó Párizsról.”

„… az idő talán többet adott a templomnak, mint amennyit elvett tőle, bevonván a homlokzatot, a századoknak azzal a komor színével, amely a műemlékek öregkorát szépségük korává avatja.”

Én olyan szerencsés voltam, hogy háromszor is eljutottam Párizsba, 2007-ben, 2008-ban és 2015-ben. És mindháromszor voltam a Notre-Dame-ban. Első alkalommal voltunk fent a harangtoronyban is, meg fotózkodtunk a vízköpőkkel. Kívülről-belülről gyönyörű épület. A bejegyzés nyitóképe is saját fotó, illetve készítettem zárásképp egy montázst, szintén a saját képeimből.

#hallgasdhétfőn 2. | A bambuszgyűjtő öregember története

Már el is érkeztünk az új, zenés sorozat második részéhez. A bambuszgyűjtő öregember történetéhez csupán három zenét találtam. Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy a mezei, európai emberek (vagy legalábbis én) nem nagyon tudják, hogyan is keressenek távol-keleti zenéket. Valamint ezzel szoros összefüggésben, mivel távol-keleti történetről van szó, feltehetően nem volt annyira ismert Európában, így kevesebb zeneszerzőt ihlethetett meg. (Bár ezzel az utóbbival vitatkoznék azért. Ha nagyon keres az ember ihletet, elképesztő dolgokat tud találni. Persze könnyű ezt mondani a Google korában.)

Az alábbi zenéket hallgatuk meg:

Robert Moran: From the Towers of the Moon (opera) – Tessék, mindjárt az első egy kivétel, bár az illető amerikai, nem európai. J

Isí Maki: Kaguyahime: the Moon Princess (kortárs balett)

Joe Hisaishi: The Tale of the Princess Kaguya (filmzene)

A három közül nekem a filmzene nyerte el a leginkább a tetszésem. Több számot is meghallgattam az albumról, nem csak azt az egyet, ami kikerült Facebookra, és mind nagyon kellemes.

Visszatérés a Megyébe | BubbleBook megaBubble box unboxing

Ismételten kicsomagoltam valamit, és tudom, tudom, hogy le vagyok maradva, mert rajtam kívül nagyjából már mindenkihez rég odaért ez a csomag. De mivel én nem Magyarországon lakom, így hozzám lassabban jutnak el ezek a dolgok.

Mindenesetre most itt van, illetve én vagyok jelenleg ott, ahol a csomag, szóval jól kibontottam, és megmutatom nektek (ha esetleg valaki még nem látta volna... :)).

A BubbleBook megaBubble csomagjáról van szó egyébként, amely Középfölde témában készült. Bevallom őszintén, eredetileg azért csaptam le rá, mert azt hittem, hogy gyűrűk urás kincsek lesznek benne. Az meg sem fordult a fejemben, hogy nem csak A gyűrűk ura játszódik Középföldén. De jöjjenek először a képek...



A BubbleBook egy magyarországi, könyves meglepetéscsomagokat megálmodó, összeállító és forgalmazó csapat. Korábban egyszer már rendeltem tőlük egy dobozt, méghozzá az egyik 2018 karácsonyára összeállított dobozukat, ez a megaBubble box pedig a második volt. A megaBubble box nem tartalmaz könyvet, hanem egy-egy témához szorosan kötődő ajándéktárgyakat. Azt hiszem, ez volt a második ilyen megaBubble boxuk, és hát mikor megláttam, hogy Középfölde lesz a téma, rögtön lecsaptam, két okból is. Az egyik, hogy nagyon szeretem az egész Középfölde univerzumot. A másik pedig, hogy ez jó témát biztosít majd egy bejegyzéshez. :)

Mint mondtam, egészen a nyitás pillanatáig fel sem merült bennem, hogy nem csak gyűrűk urás dolgok lesznek a dobozban, így nagyon meglepődtem, amikor széthajtottam azt a pergament, amely a fekete selyempapíron kívül fogadott.

Mert az ugyanis nem volt más, mint egy szerződés Tölgypajzsos Thorintól, miszerint elvállalom a betörő szerepét a törpcsapatban. És ez ugyebár A hobbit cselekményének szerves része. Ami egyébként szintén rajta van a listán, tehát valamikor majd újra fogom olvasni, és szintén Középföldén játszódik. De én valamiért gondolatban teljesen összekötöttem Középföldét A gyűrűk urával. (A mellette lévő kártya tételesen felsorolta a doboz tartalmát.)

Amit elsőként megpillantottam a dobozban, az a Funko Pop figura volt. Bármennyire igyekeztem is, nem tudtam teljes mértékben kikerülni a neten kerengő spoileres képeket, így tudtam, hogy lesz benne ilyen figura. Ami, bevallom őszintén, engem nem nyűgözött le, mert nem gyűjtöm ezeket a figurákat. Véleményem szerint ahhoz képest, hogy semmire sem jók, nagyon sokba kerülnek. A csekély lelkesedésemet pedig még tovább rontotta, hogy az én dobozomban egy Witch King volt.

Viszont ahogy bontogattam tovább a dobozt, a tekintetem egyre visszatért erre a figurára. Mert ő ugye egy gonosz karakter, viszont ez a figura halálosan cuki. Úgyhogy akárhányszor ránézek, folyton elmosolyodok. (Egyszer olvastam valahol, hogy azért szeretik az emberek az állatkölyköket, mert bizonyos dolgokban hasonlítanak az ember gyerekére. Például abban, hogy a testükhöz képest túl nagy a fejük, és ez a látvány tudatosan beindítja a szülői géneket. És ennél a figuránál is ez van, vagyis ez itt egy bébi Witch King, akit egyszerűen nem lehet utálni. :) :))

A másik jó nagy tétel, amely rögtön szemet szúrt, egy Prancing Pony-s bögre, amit viszont egyenesen imádok, mert imádom a mindenféle fan bögréket, meg úgy a bögréket általában.

Természetesen ezt azonnal kitéptem a kartonjából, elmostam, és fel is avattam. Igaz, csak teával. :)

Volt a dobozban még valami, ami extra dobozba volt csomagolva. Ez pedig nem más volt, mint egy kulcstartó, amit szintén csak imádni tudtam, ugyanis az egyetlen dolog, amit mai napig gyűjtök, azok a kulcstartók. (De ez valószínűleg nem a gyűjteménybe fog rögtön kerülni, hanem a lakáskulcsomra.)





Ezeken kívül volt még benne három darab poháralátét. Őszintén szólva ezt nem nagyon tudtam mire vélni. Biztos, hogy soha nem fogom használni őket, mert egyáltalán nem használok poháralátétet.

Illetve volt még benne egy óriási Középfölde térkép. Illetve csak egy részét ábrázolja Középföldének, és tényleg hatalmas. Ez valószínűleg ki fog majd kerülni a régi szobám falára.

Összesen tehát hat dolog volt a dobozban. Ebből kettőnek, a bögrének és a kulcstartónak igazán nagyon örültem, de a többi engem személy szerint nem vett le a lábamról. Ettől függetlenül nem mondanám azt, hogy kidobott pénz volt, mert egyrészt ajándékba kaptam végeredményben. Másrészt ha sosem próbáltam volna ki ezeket a meglepetés dobozokat, akkor mindig sóvárogtam volna utánuk. De azt hiszem, én ezekhez már túl öreg vagyok... :)