Emlékül | Notre-Dame

A héten a NOHUN sorozat következő része lenne esedékes, de egy sajnálatos eset miatt ez most csúszik egy héttel. Ma egy különkiadást készítettem nektek. Bizonyára mind értesültetek a hétfői tragikus eseményről, a tűzesetről a Notre Dame-ban. Ez az eset engem végtelenül elkeserített. És mivel a templom az egyik listás könyv főszereplője, melyet ráadásul már olvastam is, így úgy döntöttem, írok egy megemlékezést.

Én magam egy véletlen folytán szereztem tudomást a tűzről, a Facebookon az egyik ismerősöm osztott meg egy HVG-s cikket. Viszonylag későn, olyan fél kilenc, kilenc körül láttam, de rögtön felhívtam a szüleimet. Mondták, hogy az egyik csatornán megszakították az adást, és épp erről beszélnek. Felhangosították nekem a tévét, és kihangosították a telefont, így hallgattuk együtt a híreket. Közben videókat keresgéltem a neten. Nem kellett volna. Szörnyű látvány volt, ahogy a hatalmas lángok elpusztítanak egy szeletet a történelemből.

Körülbelül egy órát beszéltünk telefonon, vagyis hallgattuk együtt a híradót, aztán a párom telefonján néztem a BBC élő közvetítését még jó fél órán keresztül. Aztán le kellett feküdnöm aludni, mert másnap reggel mentem dolgozni. De természetesen ébredés után az volt az első, hogy megnéztem, mi történt még az éjszaka. Hála Istennek nem tűnt el teljesen a Föld színéről ez a gyönyörű épület. De már soha senki nem fogja többé úgy látni, ahogy évszázadokon át sok-sok ezer ember látta.

Akik olvasnak, azoknak már bizonyára feltűnt, mennyire szeretem a történelmet. És most azt is megsúgom, hogy mindkét szakdolgozatomat templomokról írtam, az egyiket ráadásul kifejezetten gótikus templomokról. Szóval függetlenül attól, hogy hogyan ütött ki a tűz, számomra nagyon fájdalmas volt nézni, ahogy ledől a torony, beszakad a tető, és visszavonhatatlanul megsemmisül valami régi csoda.

És a könyv, amelynek ez a becses épület a főszereplője, Victor Hugo-tól A párizsi Notre-Dame. A könyvről a bejegyzésemet itt olvashatjátok. Hugo egy teljes fejezetet szentelt a templom részletes bemutatásának. És bár nem írtam ki róla túl sok idézetet, de emlékszem, hogy nagyon szépek voltak. Mindenképp érdemes elolvasni, legalább azt az egy fejezetet.

A moly.hu-ról viszont kigyűjtöttem két idevágó idézetet, íme:

„A székesegyház jelentette számára az egész társadalmat, sőt, többet annál: az egész világegyetemet, az egész természetet. Álmodni sem álmodott más lugasról, mint e mindig virágjukban álló, festett ablakokról, más árnyékról, mint arról, amelyet a szász oszlopfőkön tenyésző, madárlakta, dús kőlombozat vetett, más hegycsúcsokról, mint a templom hatalmas tornyairól, más óceánról, mint a tornyok lábánál zajgó Párizsról.”

„… az idő talán többet adott a templomnak, mint amennyit elvett tőle, bevonván a homlokzatot, a századoknak azzal a komor színével, amely a műemlékek öregkorát szépségük korává avatja.”

Én olyan szerencsés voltam, hogy háromszor is eljutottam Párizsba, 2007-ben, 2008-ban és 2015-ben. És mindháromszor voltam a Notre-Dame-ban. Első alkalommal voltunk fent a harangtoronyban is, meg fotózkodtunk a vízköpőkkel. Kívülről-belülről gyönyörű épület. A bejegyzés nyitóképe is saját fotó, illetve készítettem zárásképp egy montázst, szintén a saját képeimből.