Biztonságos drog trip | Virginia Woolf: Orlando

Szolgálati közlemény: akik követik a blog Facebook oldalát, biztos észrevették, hogy a héten nem osztottam meg zenét. Nos, ez azért maradt el, mert szabadságon vagyok, és bevallom őszintén, teljesen kiment a fejemből. Holnap pedig nyaralni indulok, úgyhogy jövő héten sem zene, sem új bejegyzés nem várható. Legközelebb az október 14-ei héten jelentkezem.

Nagyon vártam a találkozást Virginia Woolffal, annak ellenére, hogy semmit sem tudtam róla azon kívül, hogy modern kori írónő. Mikor anyukám felfedezte a Poket Zsebkönyveket, akkor pedig meg is valósult ez a találkozás. Ez az aprócska, narancssárga kötet elvándorolt hozzám, és mind a mérete, mind a külalakja, mind az írónő olvasásért kiáltottak, úgyhogy azon melegében neki is estem. És úgy jártam vele, mintha csak egy forró kályhának estem volna neki: lepattantam róla, és nem csak az esés fájt, hanem az égési sérülések is.

Mondanám, hogy kezdjünk röviden a történettel, de az ennek a könyvnek nincs. Vagyis van, de annyira elhanyagolható, hogy az rögtön a könyv elején világossá vált, hogy itt nem a cselekményen lesz a hangsúly. Amivel nem lett volna baj, csakhogy számomra nem derült ki, hogy a cselekmény helyett akkor mégis mire kellene figyelnem.

A könyv saját bevallása szerint egy életrajz, mégpedig a címben szereplő Orlando életrajza, aki egy elég zavaros személyiség. Először férfi, utána nő, időnként lefekszik aludni, és egy új évszázadban ébred. Négyszáz éven át ír egy költeményt, aminek végül hihetetlen sikere lesz, és elvileg ez lenne a történet csúcspontja. De hogy lehetne egy olyan történetnek csúcspontja, amely önmagában egy nagy mélypont?

Az internet bugyraiban történt kutakodásaimnak köszönhetően megtudtam, hogy ez a könyv a tudatáram nevezetű írástechnikával készült. A tudatáram technika az emberi személyiséget a tér és az idő viszonylagosságában fellépő tudatállapotok segítségével mutatja be. (Forrás: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=32410 )

Woolf újító szándékkal lépett fel az irodalom színpadára, és kétségtelenül el is ért valamit, elvégre a könyveit klasszikusként emlegetik (ezen kívül további három van rajta az 1001-es listán). Nekem viszont ez az egész könyv olyan volt, mint egy durva drog trip. Vagy hát gondolom, hogy ilyesmi lehet, mert személyes tapasztalatom nincs az ügyben. De abszolút így bírom elképzelni, amikor gőzöd sincs, hogy ki vagy és hol vagy, próbálsz beilleszkedni a helyzetbe, de igazából teljesen lényegtelen, mit teszel és mit gondolsz, mert a következő pillanatban már valami egészen más történik. Megfoghatatlan vagy te is és a világ is.

Az egyetlen dolog, amit én is az írónő érdemei közé tudok sorolni, hogy kétségkívül érdekes témákat érintett, de számomra ez csak érintés maradt. Mert időnként filozofált az élet értelméről meg a nemekről, de se füle se farka nem volt az egésznek. Vagy legalábbis én nem sok értelmeset tudtam kihámozni ebből a szövegből. Sem életrajzként, sem korrajzként nem tudtam értelmezni, és egyáltalában fogalmam nem volt, hogy mit akart elérni, mit akart kifejezni Woolf.

Említésre került Swift: Gulliver utazásai című könyve.

„De ha már alvás, semmi más, nem állhatjuk, és kérdezzük, micsoda fajta alvás ez? Gyógyszer-e, holmi tetszhalál, mely legnyomasztóbb emlékeinket, életünk e nyomorítóit úgy súrolja fekete szárnyaival, hogy letörli érdességüket, s csillogóvá és izzóvá aranyozza mindannyit, a legrútabbat s a legaljasabbat is? Vajon a halál ujjának azért kell időnként érinteni a mi zajgó életünket, nehogy még összeroppanjunk súlya alatt? Úgy születtünk, hogy naponként kell magunkba adagolnunk a halált, különben nem bírnánk tovább az élet fáradalmait?”

„Orlandónak be kellett látnia, hogy a cigány szemében egy herceg csak afféle haramia vagy zsugori, aki pénzt, földet, mindent elszed a javaikhoz nem ragaszkodó emberektől, s utána nem talál ki jobbat, mint hogy háromszázhatvanöt szobát építsen magának, mikor az ember egyben is megvan, vagy esetleg a nélkül is.”

„Talán nincs is erősebb szenvedély az emberi szívben, mint az a ágy, hogy hitünket másokkal is elfogadtassuk.”

„Hogy valaki – gondolta – leessen az árbocról, mert meglátta egy nő bokáját; paprikajancsi módjára kicsípve feszítsen az utcán, csak azért, hogy tessék a nőknek; tudatlanságban tartsa a nőket, nehogy egy nap még kinevessék; megőrüljön akármelyik szoknyába bújt macska miatt, s ugyanakkor a teremtés koronájának tartsa magát. – Magasságos egek! – gondolta -, micsoda bolondot űznek belőlünk – micsoda bolondok is vagyunk”

„Hogy zaj után mélyebb a csend, ezt a tudománynak még be kell bizonyítani. De hogy az egyedüllét nyilvánvalóbb, ha előtte szerelmet vallottak, erre sok nő esküszik.”

„Talán csak abban hihetünk igazán, amit nem látunk.”

„…a költő egyszerre oroszlán és Atlanti-óceán. Az egyik darabokra szaggat, a másik elmerít. Ha kimenekülünk a karmokból, elmerülünk a hullámokban. Egy ember, aki szét tudja rombolni az illúziókat, vadállat és vad áradat egyben.”

„De ne higgyük, …, hogy a lángész … mindig egyenlő fénnyel ragyog, mert hiszen ha így volna, mindent világosan látnánk, közben meg magunk is elégnénk. A lángész munkálkodása inkább a világítótoronyéhoz hasonlít, amely időről időre kibocsát egy-egy fénysugarat, s utána egy ideig homályban marad; a különbség csupán annyi, hogy a lángész sokkal, de sokkal szeszélyesebb megnyilvánulásaiban: mivel hat-hét sugarat is kilövellhet egyszerre …, s utána sötétbe burkolódzik akár egy évre, akár mindörökre.”

„Mert hisz van-e, lehet-e rettentőbb felfedezésünk, mint hogy a jelen időben élünk?”

„…ahányszor megnyílik az idő mélye, s egy újabb másodperc buggyan elő, egyben valami ismeretlen veszedelem is előtörhet vele.”