A hét idézete

„Vizsgálódj előbb, azután helyeselj, s végül szeress. Szemed legyen vak a vonzó külsőre, füled süket a csábító hízelgésre, sima beszédre.” /Anne Bronte: Wildfell asszonya/

2019. szeptember 25., szerda

Tolkien Book Tag



Ma egy újdonsággal készültem nektek, méghozzá egy book tag-gel. Én magam még egyet sem töltöttem ki korábban, viszont mindig érdeklődéssel olvastam másokét. És már az első után úgy éreztem, hogy egy ilyet én is szívesen kitöltenék, csak kerestem a megfelelő első választást. Most pedig el is jött az ideje.

Középfölde témában több féle book tag-et is találtam, de végül ennél maradtam, mert ez nem szorítkozik kizárólag A hobbitra vagy A gyűrűk urára. Nem egy szokványos book tag, mert itt nem könyveket kell párosítani a megadott szempontokhoz, ugyanakkor én nagyon élveztem a kitöltését. (A jövőben pedig még több hasonló poszt várható, ezt bizton állíthatom!)

Másoknál engem nagyon bosszant, amikor csak szimplán megválaszolnak egy-egy kérdést, ezért igyekszem majd nem egyszavas válaszokat adni, hanem megindokolni a választásaimat. Bízom benne, hogy érdekesnek fogjátok találni. Aki pedig esetleg kedvet kapna, hogy maga is kitöltse, tegye meg bátran, akár itt kommentben is!

Vágjunk is akkor bele!

  1. Hogyan kezdődött a te középföldei utazásod?
    Nos, az enyém egyértelműen A gyűrűk ura filmekkel kezdődött. Rögtön az első, A gyűrű szövetsége elvarázsolt, és tulajdonképpen a filmeknek köszönhetően szereztem tudomást a könyvekről.
     
  2. via GIPHY
  3. Melyik a kedvenc könyved, amely Középföldén játszódik?
    A gyűrű szövetsége, mégpedig azért, mert itt olvashatunk a szóban forgó szövetség kialakulásáról, és itt még együtt vannak a főszereplők. És nekem ez a szövetség nagyon szimpatikus.
    Őszintén szólva A gyűrűk urán és A hobbiton kívül csak két másik könyvet olvastam eddig, amelyek szintén Középföldén játszódnak. Ezek ugye a fentebb említett könyvek eseményeinél korábban játszódnak, egyfajta történelemkönyveknek is tekinthetők, és én így is kezelem őket. Inkább ismeretterjesztő könyvek, sem mint kalandregények. Bár a nemrégiben megjelent Beren és Lúthien még változtathat az erre a kérdésre adott válaszomon. (Bár azt hiszem, nekem az ultimate Middle Earth love akkor is az Aragorn-Arwen páros marad.)
     
  4. via GIPHY
  5. Melyik a kedvenc filmed, amely Középföldén játszódik?
    Szintén A gyűrű szövetsége a fentebb említett okokból, meg azért is, mert ez volt az a mű, amely megalapozta a Középfölde iránti vonzalmamat.
     
  6. via GIPHY
  7. Filmek vagy könyvek?
    Aki olvasta A gyűrűk ura bejegyzéseimet (főleg ezt), az tudhatja, hogy bár fájó szívvel, de ebben az egyetlen esetben azt kell mondanom, a filmek. Nekem ugye esélyem sem volt megalkotni a magam Középföldéjét, hiszen készen kaptam azt a filmekkel, de őszintén szólva kétlem, hogy ilyen gyönyörűnek tudtam volna elképzelni ezt a világot, úgyhogy nem haragszom ezért. És a filmek gyengéd húrokat pengettek meg a lelkemben (újfent az Aragorn-Arwen párost kell emlegetnem).
     
  8. via GIPHY
  9. Melyek a kedvenc karaktereid?
    A filmekben Aragorn, mert nagyon szépen lett ábrázolva, ahogy a kétségeiből „kigyógyulva” lassanként a nép vezére lesz (és mert… nem akarom ismételni magam, lásd az előző zárójeles félmondatom). És tulajdonképpen Thorin is nagyon el lett találva számomra, habár ő épp ellentétesen változik, a nemes tündöklése szép lassan foszlik szerte vele együtt.
    A könyvekben pedig Samu, mert még a filmbeli megjelenítésnél is sokkal ragaszkodóbb, hűségesebb és hősiesebb.
     
  10. via GIPHY
  11. Melyik középföldei fajhoz tartoznál?
    Szívem szerint a tündékhez csatlakoznék, de ha a mostani valómat kellene átkonvertálni… szerintem ent lennék. (Az a tény, hogy ők csak igen indokolt esetben szólnak… nos, tisztára mintha én lennék. Nekem sem kenyerem a dumálás.)
     
  12. via GIPHY
  13. Melyik a legjobb színész-karakter párosítás?
    Az igazság az, hogy én a legtöbb színész-karakter párosítással meg vagyok elégedve, szerintem majdnem mindenkit nagyon jól eltaláltak. Azért külön kiemelném Richard Armitage-t, mert nem hittem volna, hogy egy törp lehet szexi. J (De hát a best azért Viggo Mortensen marad.)
    Szóval ennél a kérdésnél én inkább azt emelném ki, hogy ki az, akit véleményem szerint nem találtak el. Cate Blanchett számomra az egyik legkevésbé kedvelt karakterré tette Galadrielt, egyszerűen feláll a szőr a hátamon, ha meglátom őt. Nem igazán tudom eldönteni, hogy a színésznővel vagy magával a karakterrel van-e bajom, de ez a kettő így együtt borzasztó párosítás lett. Én Galadrielt ennek következtében a negatív karakterek közé sorolom. És bár Lee Pace alakításával alapvetően semmi bajom sincs, sajnálom, hogy egy olyan negatív karaktert játszott, mint Thranduil. Ezzel szemben viszont akkor már meg kell jegyeznem, hogy tök jó viszont Hugo Weavinget pozitív szerepben látni! Valamint én egyáltalán nem erőltettem volna Evangelin Lily karakterét, számomra felesleges és oda nem illő volt. (Sem ő, sem a szerelmi háromszöge nem kellett volna.)
     
  14. via GIPHY
  15. Melyik a kedvenc helyed Középföldén?
    Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert nagyjából az összes helyet, ahol a két mű szereplői megfordultak, szívesen felfedezném magamnak. (Persze orkok és más gonosz, barátságtalan lények nélkül.) Azért persze ha választanom kellene, le tudnám szűkíteni a kört, de nagyon nehéz, mert Tolkien és Jackson sok gyönyörű és érdekes helyet megálmodtak. Csak hogy néhányat kiemeljek: Hobbitfalva, a Pajkos Póni, Völgyzugoly, Erebor és Suhatag fénykorukban, a fehér város, Beorn háza. De ha tényleg csak egyetlen egy helyet lehetne választani, akkor azt hiszem, az az Argonath lenne. Monumentális, lenyűgöző, történelmi, misztikus, varázslatos.
     
  16. via GIPHY
  17. Melyik a kedvenc idézeted a könyvekből vagy a filmekből?
    Alapvetően Gandalf megszólalásait kedvelem a leginkább. Nem is csoda, elvégre ő lenne itt a nagy bölcs. És ha egyet ki kellene emelnem, az A hobbitból (film) a trollok legyőzése utáni pillanat, amikor Thorin és Gandalf váltanak néhány szót:
    „- Hová tűntél, ha szabad kérdeznem?
    - Előrementem.
    - És mi hozott vissza?
    - Hogy hátranéztem.”
    Ami persze így önmagában egy teljesen érdektelen beszélgetés, és épp ez tetszik benne, hogy semmitmondó, ugyanakkor kontextusba helyezve nagyon is találó.
  18. via GIPHY

Az eredeti, angol nyelvű tag-et itt találtam:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése