Legutóbbi
kiadás: Helikon, 2015
Végre
sikerült hozzájutnom az Alice Tükörországban című könyvhöz is, amire én
valamiért mindig úgy gondoltam, hogy ez tulajdonképpen a Csodaországban második
része. És végül is az is, csak más értelemben, mint ahogy én gondoltam, ugyanis
Alice-en kívül egyik másik szereplő sincs benne az első részből.
A
beszerzés történetéhez még az is hozzátartozik, hogy sajnos nem sikerült a Helikon
Zsebkönyvek sorozatában megjelent példányt megvennem, azt ugyanis már nem lehet
kapni. Amin szintén mindig nagyon elcsodálkozom, hogy milyen gyorsan
„elfogynak” ezek a frissen kiadott könyvek. Mármint nekem egy öt évvel ezelőtt
kiadott könyv még frissnek számít… 😊
De úgy tűnik, ezzel csak én vagyok így. (Oké, most utánanéztem, és 2015-ben
adta ki a Helikon, azaz hét éve… Az meg nem tegnap volt. 😊)
A
lényeg a lényeg, hogy elolvastam ezt a rövidke kis könyvet. Előtte nézegettem
róla értékeléseket a molyon, és elég lehangolóak voltak, úgyhogy egy kicsit
tartottam tőle. De a félelmem szerencsére teljesen alaptalan volt.
A
könyvnek nyilvánvalóan az is az előnyére vált, hogy rövid. Ötszáz
oldalon keresztül nem biztos, hogy el tudtam volna viselni ennyi sületlenséget.
😊 De nagyon tudom
díjazni, mikor egy szerző eltalálja a „minőséghez” passzoló mennyiséget. Értitek
ugye, hogy hogy értem?
Viszont
éppen a rövidség miatt nem akarok belemenni a történésekbe. A Csodaországhoz
hasonlóan Tükörország is roppant mód szórakoztató, tele van fura figurákkal, és
nem érvényesek a fizika szabályai, szóval bármi megtörténhet. Tele
van ez a könyv is irtó elmés szójátékokkal, ami nyilvánvalóan a fordító
bravúrja is. És különösen pozitívnak találtam azt, hogy
azért a sorok közt olvasva néhány „felnőtt dologra” is rácsodálkozhatunk. Hogy
is tudnám ezt érthetőbben megfogalmazni? … Szóval, hogy van
ebben a könyvben néhány dolog, amin felnőtt fejjel érdemes elgondolkodni. Ez
pedig ugyebár minden korosztály számára élvezhetővé teszi Alice kalandjait.
Jó,
azért nem kell tőle Coelho mélységű életigazságokat várni, ez alapvetően
továbbra is inkább egy mese. De a mese is pont olyan szerintem, mint a
legendák: mindig van valami valóságalapjuk.
És
még mindig nincs vége a méltatásnak, van ugyanis még valami,
amire én előszeretettel csodálkoztam rá ebben a könyvben. Mégpedig először is a
gyerekek nem szokványos látásmódjára. És arra is, hogy Carroll ezt vissza tudta
idézni. Én időnként elgondolkodok azon, milyen jó lenne, ha
bizonyos helyzetek megítélésében nem játszanának szerepet a korábbi
tapasztalataim. És irigylem azokat, akik felnőtt fejjel is gyermeki
egyszerűséggel rá tudnak csodálkozni dolgokra.
Összefoglalva
a tapasztaltakat, ez a kusza kis könyv engem roppant mód szórakoztatott, talán
még jobban is, mint az Alice Csodaországban. Viszont azért azt nem gondolnám,
hogy mindenkinek olvasnia kellene, annyira nem magasröptű mű.
Mit
hiányolsz a gyermekkorodból?