A hét idézete

„Vizsgálódj előbb, azután helyeselj, s végül szeress. Szemed legyen vak a vonzó külsőre, füled süket a csábító hízelgésre, sima beszédre.” /Anne Bronte: Wildfell asszonya/

2018. augusztus 22., szerda

NO HUN #2 Garci Rodríguez de Montalvo: Amadís de Gaula



A NOHUN sorozat következő könyve Garci Rodríguez de Montalvotól az Amadís de Gaula. Egy újabb lovagregénnyel állunk szemben. (Na jó, talán ha minden lovagregény meglett volna magyar fordításban, lovagregényitiszt kaptam volna… J) Illetve egész pontosan egy több könyvből álló regényfolyamról van szó, amiről a kutakodásaim során egyértelműen kiderült, hogy elég kevés a biztos információ. Nem lehet tudni, hogy pontosan hány könyvre is duzzadt fel az évek során. Általában az első négy könyvet tekintik az alapműnek, melyeknek egyébként nem írója a fent megnevezett Montalvo. Csupán azért van ő íróként megjelölve, mert talán ő volt az első, aki összegyűjtötte, és egyben kiadta a könyveket, sőt, kicsit ki is egészítette. Az ő kiadása a XVI. század elejére datálható, de nem kizárt, hogy az első könyvek már a XIV. század elején vagy akár a XIII. század végén megjelentek.

A könyv címe tulajdonképpen a főszereplő neve. Amadís a tökéletes férfi, a lovagi erényeket mind megtestesíti, inkább egy ideál, mint egy hús-vér ember. És ez tulajdonképpen az egész könyvre igaz. Minden eléggé valóságtól elrugaszkodott benne, vagy azért, mert nem is létezik (pl. a varázslók), vagy azért, mert túl tökéletesek. Ezért egy időben egyfajta erkölcsi kódexként is szolgált.

Az én feltételezésem az, hogy valószínűleg volt ennek az egész lovagság dolognak az irodalomban egy szép íve. Kezdődött a tényleges cselekmények megírásával, ilyen lehetett a Fehér Tirant. Már úgy értem a tényleges cselekményeket, hogy közelebb álltak a valósághoz az események; azért a főszereplő még megsérült, legyengült, elfáradt, néha rossz útra tért. Aztán kezdték egyre jobban piedesztálra emelni a hősöket. Ennek a tetőzése lehetett a szóban forgó Amadís. Végül pedig kezdték már ezt az egész tökéletes hőst nevetségesnek tartani, és akkor jöttek a paródiák, mint például a Don Quijote.

Ami miatt kiemelkedő a könyv, hogy rengeteget merít az angol Arthur-mondakörből, gyakorlatilag azt dolgozza át egy, a katolikus spanyolok számára is emészthető könyvvé.

A tartalmáról bővebben nem akarok értekezni. Egyrészt azért, mert arról legtöbbet a könyv magyar nyelvű Wikipédia oldalán olvastam, ami, mint tudjuk, nem a legmegbízhatóbb forrás. Másrészt pedig az innen-onnan felcsipegetett morzsákból gondolom, hogy csak olyan lovagformán mennek benne az események. Van ármány meg szerelem, meg titkok, meg harcok.

Mivel a Fehér Tiranthoz képest ez inkább már átcsaphat mesébe, így ez annyira nem keltette fel az érdeklődésem. (Persze A gyűrűk ura is egy nagy mese, szóval… J)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése