E.T.A. Hoffmann: Murr kandúr életszemlélete

Soron következő könyvünk E.T.A. Hoffmanntól a Murr kandúr életszemlélete, valamint Johannes Kreisler karmester töredékes életrajza. A 434 oldalas könyv két kötetet foglal magában. Mindkét kötet két-két további szakaszra oszlik, melyek többé-kevésbé egy-egy életszakaszt mutatnak be Murr életére vonatkozóan.

A könyv címe tulajdonképpen meg is adja a témát, valóban egy macska életrajzáról van szó. A karmester csak úgy keveredik bele ebbe a dologba, hogy az ő életrajzának lapjaira írja Murr a sajátját. Ezért a történet kezdetén, a szerkesztői előszóban felhívják az olvasó figyelmét, hogy kis rövidítésekkel lesz jelezve, mikor kiről olvashatunk épp. (Mintha egyébként nem derülne ki… De azért vicces, mert a karmester részleteit s.p. – selejtpapír – rövidítéssel jelzik.)

Sajnos sehogysem tudtam lekaparni az akciós matricát a borítóról... :(

Murr életrajza kronológiai sorrendben követi az eseményeket, kezdve a születésétől eljutunk egészen a felnőtt koráig. És mivel egy macska önéletrajzáról van szó, sejthető, hogy akkor ez valamiféle kifigurázása lesz az emberi létnek. És ilyen vonatkozásában egyébként szórakoztató lehetne ez a könyv. Tényleg végigveszi életének főbb fázisait, amelyeket meghatározónak gondol. Nagy hangsúlyt fektet a tanulmányaira, valamint arra, hogy milyen társaságokba keveredett, és ezek milyen hatással voltak a gondolkodására, világlátására. Mindezeket pedig nagy-nagy önbizalommal írja le, ebből pedig sokszor igen mulatságos dolgok keverednek ki. És igen, hölgyeim és uraim, még mindig egy macskáról beszélünk.

Mellette viszont ott van Kreisler karmester életrajza, amiről ugyan már a címben megtudjuk, hogy töredékes, de nem ez az egyetlen seb, amiből vérzik. A legnagyobb baj vele véleményem szerint az, hogy inkább tekinthetjük Ábrahám mester életrajzának, mert róla sokkal többet megtudunk, mint Kreislerről. Ő egyébként tanítója és pártfogója volt Kreislernek. A másik baj pedig, hogy Murr részeivel összehasonlítva kevésbé szórakoztató és érdekes. Kreislernél éppen akkor jutnánk el az érdekfeszítő részekhez, amikor a könyv váratlanul véget ér. Amire sajnos egy szavunk sem lehet, Hoffmann bizonyára tervezte a folytatást, erre célzásokat is találunk a történet végén, de időközben elhalálozott.

A védőborító alatt

Hogy miért ezt a megoldást választotta Hoffmann, arról fogalmam sincs. Nem igazán értettem, miért erőltette bele a könyvbe a Kreisler-életrajzot. Ugyanis szerintem a két külön történetet nem igazán lehet párhuzamba állítani. Azon kívül, hogy mindketten művészek – Murr verseket ír (bár én őt inkább a tudósok közé sorolnám), Kreisler pedig ugyebár zenét szerez – sok hasonlóság nincs köztük. És az sem segít sokat a dolgon, hogy Kreisler életének inkább csak egy bizonyos időszakát ismerjük meg. Még pedig vélhetően azt a részét, amikor először igazán szerelembe esik. Ez adhatna okot némi izgalomra, de sajnos a történet véget ér, mielőtt a férfi igazán a nő meghódítására indulhatna.

Kutakodásaim során aztán igen hamar kiderítettem, hogy ez a Kreisler Hoffmann más műveiben is szerepel, és feltehetően az író önmagát azonosította vele. De ez az információ nem adott számomra túl sokat a megértéshez. Szimpla olvasóként sokkal jobban élveztem volna ezt a könyvet, ha csupán Murr kandúr életszemléleteivel ismertet meg. Az tényleg szórakoztató volt, abszolút érezni lehetett az iróniát benne, és érdekesen írt olyan témákról, amik engem is foglalkoztatnak. Ilyen volt például az, amikor arról értekezett (több helyen is), milyen különbségek vannak a tudósok/művészek és a hétköznapi, világban jártas emberek között. Vagy például több konkrét eseten keresztül is megfigyelhetjük, hogy a tudóst/művészt a fejletlen szociális képességei miatt milyen könnyű befolyásolni, és belevinni a rosszba.

Azért Kreisler becsületére azt meg kell mondani, az ő felében is volt egy érdekes rész, mégpedig az, amikor arról beszélt, hogyan szól bele a hatalom, a politika a művészetbe.

Összességében sajnos én nem találtam túl jónak ezt a könyvet. A Kreisler-életrajz egyértelműen eltörpül a Murr-önéletrajz mellett mind történetileg, mind stílusban. Talán jó kontraszt lehetett volna, de ahhoz túl nagy volt a különbség, feleslegesnek éreztem, számomra csak rontott a könyvön. Ez egy szuper paródia lehetett volna, de a Kreisler részek sajnos elég hosszúak voltak ahhoz, hogy élvezhetetlenné tegyék a Murr részeket. Nekem túl töredékes volt, amivel önmagában valószínűleg nem lett volna baj, de mivel az egyik szálat én teljesen élvezhetetlennek és értelmetlennek találtam, így a könyvet egészében tekintve sajnos nem tudok pozitívan nyilatkozni róla.

• Említésre kerül az Érzelmes utazás, az 1001 éjszaka meséi, a Vallomások, a Mindenmindegy Jakab és a Don Quijote

„Ki tudná megmondani, kinek van csak sejtelme is róla, hol a határa az állatok értelmi képességének? Ha a Természetben ez vagy az – vagy inkább minden – kifürkészhetetlen számunkra, nyomban a kezünk ügyébe akad valami elnevezés; balga, iskolás bölcsességünkkel kérkedünk, holott az nem ér messzebb az orrunknál. Így intéztük el az állatok gyakran oly csodálatos módon megnyilvánuló szellemi képességeit is az ösztön megjelöléssel.”

„A törekvő ifjú keblében, akit szorongó kételyek gyötörnek,vajon van-e elég lelkiereje, felbuzdul a bátorság, ha azt olvassa, hogy kisfiú korában a nagy ember is katonásdit játszott, mértéktelenül torkoskodott, s néhanapján el is fenekelték, mert lusta volt, neveletlen és faragatlan.”

„Vad, tébolyult vágy tör fel bennem gyakran valami után, amit szüntelen hajszában keresek saját magamon kívül, pedig a lelkemben rejlik; valami homályos titok ez, a legszentebb megnyugvás édenkertjéről szőtt kusza, rejtélyes álom, nevet még maga az álom sem adhat neki, csak sejtheti, és ez a sejtelem tantaluszi kínokkal gyötör.”

„Okozhatna-e bármi is nagyobb fájdalmat a géniusznak, mint az, ha félreismerik, sőt kigúnyolják? Mi keseríthetne el jobban egy nagy szellemet, ha nem az, hogy ott is akadályokba ütközik, ahonnét a lehető legtöbb segítséget várta?!”

„…bízhatunk az örök hatalomban: az a maga idején mindenkit a maga helyére állít.”

„Az életművésznek értenie kell ahhoz, hogy mindannak, amit a saját kedvtelésére csinál, olyan színezetet adjon, mintha mások kedvéért tenné, s azok aztán lekötelezve érzik magukat, és készségesen megtesznek mindent, amit várunk tőlük.”

„Az már a természetünkben rejlik, hogy a sarokban egészen másként cselekszünk, mint a nyílt utcán.”

„Ó, előítélet, égbekiáltó előítélet, milyen elfogulttá is teszed az embereket, s főleg azokat, akiket úgy hívnak, hogy: kiadók!”

„Az embernek a legnagyobb rémület is jobban esik, mint a kísértetiesnek látszó dolgok természetes magyarázata, semmiképp sem akar kiegyezni ezzel a világgal, látni akar valamit abból a másikból, amelynek nincs szüksége testre, hogy megnyilatkozzék.”

„Mégiscsak szép…, ó, szép itt a földön; nem nyújtja-e legpompásabb csodáit nekünk a Természet, mint jó anya kedves gyermekeinek?”

„Sóvárgás, forró vágy tölti el a szívet, de ha végre elnyertük azt, amiért ezernyi gonddal-bajjal küzdöttünk meg, ez a vágy hamarosan halálos-hideg közönnyé dermed, s mint ócska játékszert, hajítjuk el megszerzett javainkat. És alighogy ezt tettük, keserűen megbánjuk hebehurgya cselekedetünket, újra küszködünk, s életünk vágy és undor közt így telik el.”