Friss megjelenések 2020.

Tavaly nyáron két teljes bejegyzést is szenteltem annak, hogy utánanézzek, mi a helyzet a klasszikusok kiadása terén. (Ezeket a bejegyzéseket itt és itt találjátok.) Sok érdekes dologra fényt derítettem, most pedig egy konkrét helyzet kapcsán úgy gondoltam, újra előveszem ezt a témát, de most már célzottan csak 2020-ra gondolva.

Ennek a bejegyzésnek az apropóját az adta, hogy egy nagyszerű dologra lettem figyelmes. Ahogy azt már észrevehettétek, én nem különösebben követem a friss megjelenéseket. Mármint ha valami szembejön velem, azt nyilván, mint könyvimádó, megnézem, de tudatosan nem kutakodok, hogy éppen milyen újdonságokkal készülnek a kiadók. (Ezzel egyébként tudatosan csökkentve a kívánságlistám méretét… Mert amiről ugyebár nem tudunk, hogy létezik, az nem is hiányzik. Azért azt meg kell jegyeznem, hogy a technika koránt sem működik tökéletesen… J) Szóval azzal, hogy egy-egy klasszikust újra kiadtak, általában akkor szembesülök, amikor épp próbálom beszerezni. (Vagy ha annyira tolják, mint például a 21. Század Kiadó az új Hemingway sorozatot, ami egyszerűen gyönyörű, de erről majd később.) Általában igyekszem egyszerre több könyvet rendelni, hogy csökkentsem a postaköltséget. És ilyenkor át szoktam nézni biztos, ami biztos azokat a címeket is, amelyeket a nagy könyv idézőjellel jelöl, vagyis aminek elvileg nincs magyar fordítása (és amelyeket egyébként a NOHUN sorozat keretében igyekszem bemutatni valamennyire). Így bukkanhattam rá idén Thomas Hardy Távol a világ zajától című művére, amely a nagy könyvben még Távol az őrjítő tömegtől címen szerepel, mivel akkor, amikor a nagy könyv megjelent, ennek a műnek még nem volt magyar fordítása.

El sem tudom mondani, mennyire örültem. Itt ugyanis nem a szokásos „adjuk ki a jó öreg klasszikust, mert az úgyis mindig kell, és azzal legalább kaszálunk” dologról van szó. Amivel egyébként abszolút semmi baj nincsen, mert egyrészt mind a kiadók, mind a könyvesboltok idén nagyon is rászorultak a „könnyű pénzre”, másrészt pedig a klasszikus az klasszikus. Hanem itt kérem szépen még extra energiát is fektettek a dologba, hiszen ezt a könyvet most először fordították magyarra. Vagyis a klasszikus könyvek piacán belül még azon szegmensnek sem áldozott le a napja, amelyik nálunk gyakorlatilag még nem is számít klasszikusnak. Elmondhatatlanul boldog voltam, természetesen a könyv azonnal a kosaramban landolt (sajnos még nem jutott ki hozzám), és rögtön eltökéltem magam, hogy ebből biza bejegyzés fog születni, mert ezt feltétlenül méltányolni kell.

Tehát hálás köszönet a Lazi Kiadónak, amiért idén megjelentette Thomas Hardy Távol a világ zajától című művét, ami most már nem a NOHUN sorozatba fog kerülni.

Egyébként személyes okokból is örültem a dolognak, ugyan Hardy-nak még csak egy könyvét olvastam, de az nagyon tetszett, szóval kíváncsi vagyok a munkásságára, és nagy reményeket fűzök a szóban forgó művéhez is.

Ezen felbuzdulva pedig úgy döntöttem, hogy utánanézek, mik is jelentek meg idén újra. Azt kell mondjam, hogy iszonyú sok klasszikust adtak ki idén. Nincs ugyan összehasonlítási alapom, tehát nem tudom megmondani, hogy többet-e vagy kevesebbet, mint egyébként, de az az érzésem, hogy többet, a már fentebb említett okból kifolyólag. Vagyis hogy a kiadóknak szüksége volt idén olyan biztos pontokra, amik tutira beváltják a hozzájuk fűzött reményt. Amivel, mint már szintén mondtam, egyáltalán semmi probléma sincsen. Sőt, én kifejezetten örülök neki. J

Végül húszig folytattam a kutatást, de biztos vagyok benne, hogy ennél sokkal több jelent meg. A tavalyi statisztikák alapján azt a három kiadót vettem szemügyre, amelyek akkor a legmagasabb számokkal szerepeltek, ez pedig az Európa, a Lazi és a Helikon voltak. Egyiken sem okoztak csalódást, nekik köszönhetően dúskálhatunk a jóban. Az Európa olyanokat adott ki (a teljesség igénye nélkül), mint A ragyogás (Stephen King), a Pi élete (Yann Martel), a Zsivago doktor (Borisz Paszternak) vagy a Szeretetről, sötétségről (Ámosz Oz). A Helikon egy egész sorozatot épített a klasszikusokra, ez a Helikon Zsebkönyvek, és ennek részeként idén friss köntösben olvashatjuk például az Alice Csodaországbant (Lewis Carroll) vagy a Dorian Gray arcképét (Oscar Wilde). (Egyébként nekem ez a sorozat nagyon tetszik, praktikus, pénztárcabarát és szép is, imádom!) A Lazi pedig a Hardy könyv mellett többek közt a Kisasszonyokat (Louisa May Alcott) is újra kiadta.

És mindenképp meg kell említenem még két könyvet. Az elsőt, azt hiszem, talán Facebookon vagy Instagramon láttam, és hát valami gyönyörűség. A Menő Könyvek újra kiadta a Büszkeség és balítéletet, de valami csodálatos borítóval, úgyhogy akinek még esetleg nincs meg, az mindenképp nézzen rá, és tuti, hogy a Menő Könyvek kiadását fogja választani. Én egyelőre még türtőztetem magam, ami az ilyen gyűjtenivaló szépségek megvételét illeti, de ha így folytatják a kiadók, lehet, hogy elcsábulok…

A másik pedig a már emlegetett Hemingway könyvek, melyek közül három jelent meg a 21. Század Kiadónál, és ezek is csodálatosan néznek ki, úgyhogy kezdetnek Az öreg halász és a tengert már be is szereztem.

Nos, végezetül még egyszer hálás köszönet a kiadóknak, hogy foglalkoznak a világ jó öreg klasszikusaival, ráadásul még „újakat” is adnak nekünk.