Bram Stoker: Drakula

Stoker Drakulája az időrendi sorrend szerint még később következett volna, de mikor láttam, hogy megjelent az Európa Kiadó Kapszulakönyvtár sorozatában, ami nekem eleve nagyon tetszik, akkor egyszerűen be kellett szereznem. Utána pedig csak ott állt a polcon, és búslakodott… Meg kellett vigasztalnom! 😊

Ebben az első bejegyzésben először tehát a tartalomról:

De mielőtt ténylegesen rátérnénk az eseményekre, azt mindenképp meg kell említenem, hogy az egész könyv naplóbejegyzésekből, levelekből és egy-egy újságcikkből áll össze. De nem kell megijedni, vannak benne párbeszédes részek is.

Rögtön a könyv elején belecsapunk a sűrűjébe, ugyanis Jonathan Harker ügyvéd mellé szegődünk, aki úton van Drakula gróf erdélyi kastélyába, hogy londoni lakásvásárlással kapcsolatos hivatalos ügyeket vitassanak meg. Egész hosszú időn át vendégeskedik a grófnál, és ez idő alatt legnagyobb bánatára tökéletesen tisztába jön a gróf titkával. Csak sajnos ekkor még egyszerűen nem képes elhinni.

Jonathant éppen a legszorultabb helyzetben hagyjuk hátra, és térünk át a felesége naplójára. Illetve ekkor még csak a menyasszonya. Mina feljegyzéseiből megismerjük Lucy Westenrát, aki valamilyen különös betegségben szenved. Mina Lucy egyik kérőjét, egy bolondokházát vezető orvost, doktor Sewardot kéri meg, hogy próbálja meggyógyítani Lucy-t. Innentől aztán belelátunk majd egyrészt Seward naplójába is, ami szintén megnyit egy mellékszálat. Valamint további főszereplővel is gazdagodunk, Abraham Van Helsing lép színre, mint Seward egykori orvosa és barátja, aki szintén Lucy meggyógyításán ügyködik.

A szálak nagyjából a történet felénél kezdenek szépen összeállni egy kerek egésszé. Doktor Van Helsing gyanúját Lucy betegségével kapcsolatban Mina és főleg Jonathan erősítik meg. Sajnos azonban Lucy-t az életnek már nem, csak az örökkévalóság számára tudják megmenteni. Ezután viszont kis csapatunk, vagyis Mina, Jonathan, Seward doktor, Van Helsing doktor, valamint két további, kisebb mellékszereplő, Arthur Holmwood (a későbbiekben Lord Godalming), Lucy egykori vőlegénye és az ő egyik barátja, Quincey Morris összefognak, hogy megszabadítsák a világot Drakulától.

Mivel tudják, hogy Drakula Angliában van, elsőként itt kísérlik meg elpusztítani, de ő megszökik előlük. Ezután a csapat is tengerre száll, tesznek egy egész szép kis körutat, majd megérkeznek Várnába, onnan továbbmennek Galacba, majd onnan gyakorlatilag visszatérnek Drakula kastélyába, és végül ott sikerül véget vetni a galád vámpír ámokfutásának.

Röviden és tömören ez lenne Bram Stoker Drakula című könyvének a tartalma. De ebben a könyvben jóval több rejtőzik még a sorok közt, tele van tömve érdekességekkel. Alig várom, hogy jövő héten veletek is megoszthassam a felfedezéseimet.

Mit gondolsz a vámpírokról és egyéb természetfeletti lényekről?

„Az öregek fél lábbal állnak a koporsóban, és egyáltalán nem szeretik ezt, és nem akarnak félni tűle. Ezér űzök belülle tréfát, hogy felviduljak kicsinyég.”

„Mer az élet végül is csak várakozás valamire, ami más, mint amit most csinálunk, és a halál az egyetlen, ami biztos.”

„A jó gazdaember nem fogja felásni az elültetett tengerijét, hogy megnézze, nő-e már; ilyet gyermekek csinálnak, akik gazdálkodást játszanak, de nem az, akinek ez az életfoglalkozása.”

„Jusson eszébe, barátom, hogy a tudás erősebb, mint az emlékezet, és nem szabad a gyengébbre hagyatkoznunk.”

„A hibából tanulunk, nem a sikerből!”

„Higgyen olyan dolgokban, amelyekben nem hihet. Hadd szemléltessem. Hallottam egyszer egy amerikait, aki így határozta meg a hitet: Ami képessé tesz minket, hogy hitelt adjunk oly dolgoknak, amelyekről tudjuk, hogy nem igazak.”

„Azt hiszem, ez az emberi természet sajátja, hogy bár tudjuk, mi az igazság, azt hitetjük el magunkkal, amit szeretnénk.”

Friss megjelenések 2020.

Tavaly nyáron két teljes bejegyzést is szenteltem annak, hogy utánanézzek, mi a helyzet a klasszikusok kiadása terén. (Ezeket a bejegyzéseket itt és itt találjátok.) Sok érdekes dologra fényt derítettem, most pedig egy konkrét helyzet kapcsán úgy gondoltam, újra előveszem ezt a témát, de most már célzottan csak 2020-ra gondolva.

Ennek a bejegyzésnek az apropóját az adta, hogy egy nagyszerű dologra lettem figyelmes. Ahogy azt már észrevehettétek, én nem különösebben követem a friss megjelenéseket. Mármint ha valami szembejön velem, azt nyilván, mint könyvimádó, megnézem, de tudatosan nem kutakodok, hogy éppen milyen újdonságokkal készülnek a kiadók. (Ezzel egyébként tudatosan csökkentve a kívánságlistám méretét… Mert amiről ugyebár nem tudunk, hogy létezik, az nem is hiányzik. Azért azt meg kell jegyeznem, hogy a technika koránt sem működik tökéletesen… J) Szóval azzal, hogy egy-egy klasszikust újra kiadtak, általában akkor szembesülök, amikor épp próbálom beszerezni. (Vagy ha annyira tolják, mint például a 21. Század Kiadó az új Hemingway sorozatot, ami egyszerűen gyönyörű, de erről majd később.) Általában igyekszem egyszerre több könyvet rendelni, hogy csökkentsem a postaköltséget. És ilyenkor át szoktam nézni biztos, ami biztos azokat a címeket is, amelyeket a nagy könyv idézőjellel jelöl, vagyis aminek elvileg nincs magyar fordítása (és amelyeket egyébként a NOHUN sorozat keretében igyekszem bemutatni valamennyire). Így bukkanhattam rá idén Thomas Hardy Távol a világ zajától című művére, amely a nagy könyvben még Távol az őrjítő tömegtől címen szerepel, mivel akkor, amikor a nagy könyv megjelent, ennek a műnek még nem volt magyar fordítása.

El sem tudom mondani, mennyire örültem. Itt ugyanis nem a szokásos „adjuk ki a jó öreg klasszikust, mert az úgyis mindig kell, és azzal legalább kaszálunk” dologról van szó. Amivel egyébként abszolút semmi baj nincsen, mert egyrészt mind a kiadók, mind a könyvesboltok idén nagyon is rászorultak a „könnyű pénzre”, másrészt pedig a klasszikus az klasszikus. Hanem itt kérem szépen még extra energiát is fektettek a dologba, hiszen ezt a könyvet most először fordították magyarra. Vagyis a klasszikus könyvek piacán belül még azon szegmensnek sem áldozott le a napja, amelyik nálunk gyakorlatilag még nem is számít klasszikusnak. Elmondhatatlanul boldog voltam, természetesen a könyv azonnal a kosaramban landolt (sajnos még nem jutott ki hozzám), és rögtön eltökéltem magam, hogy ebből biza bejegyzés fog születni, mert ezt feltétlenül méltányolni kell.

Tehát hálás köszönet a Lazi Kiadónak, amiért idén megjelentette Thomas Hardy Távol a világ zajától című művét, ami most már nem a NOHUN sorozatba fog kerülni.

Egyébként személyes okokból is örültem a dolognak, ugyan Hardy-nak még csak egy könyvét olvastam, de az nagyon tetszett, szóval kíváncsi vagyok a munkásságára, és nagy reményeket fűzök a szóban forgó művéhez is.

Ezen felbuzdulva pedig úgy döntöttem, hogy utánanézek, mik is jelentek meg idén újra. Azt kell mondjam, hogy iszonyú sok klasszikust adtak ki idén. Nincs ugyan összehasonlítási alapom, tehát nem tudom megmondani, hogy többet-e vagy kevesebbet, mint egyébként, de az az érzésem, hogy többet, a már fentebb említett okból kifolyólag. Vagyis hogy a kiadóknak szüksége volt idén olyan biztos pontokra, amik tutira beváltják a hozzájuk fűzött reményt. Amivel, mint már szintén mondtam, egyáltalán semmi probléma sincsen. Sőt, én kifejezetten örülök neki. J

Végül húszig folytattam a kutatást, de biztos vagyok benne, hogy ennél sokkal több jelent meg. A tavalyi statisztikák alapján azt a három kiadót vettem szemügyre, amelyek akkor a legmagasabb számokkal szerepeltek, ez pedig az Európa, a Lazi és a Helikon voltak. Egyiken sem okoztak csalódást, nekik köszönhetően dúskálhatunk a jóban. Az Európa olyanokat adott ki (a teljesség igénye nélkül), mint A ragyogás (Stephen King), a Pi élete (Yann Martel), a Zsivago doktor (Borisz Paszternak) vagy a Szeretetről, sötétségről (Ámosz Oz). A Helikon egy egész sorozatot épített a klasszikusokra, ez a Helikon Zsebkönyvek, és ennek részeként idén friss köntösben olvashatjuk például az Alice Csodaországbant (Lewis Carroll) vagy a Dorian Gray arcképét (Oscar Wilde). (Egyébként nekem ez a sorozat nagyon tetszik, praktikus, pénztárcabarát és szép is, imádom!) A Lazi pedig a Hardy könyv mellett többek közt a Kisasszonyokat (Louisa May Alcott) is újra kiadta.

És mindenképp meg kell említenem még két könyvet. Az elsőt, azt hiszem, talán Facebookon vagy Instagramon láttam, és hát valami gyönyörűség. A Menő Könyvek újra kiadta a Büszkeség és balítéletet, de valami csodálatos borítóval, úgyhogy akinek még esetleg nincs meg, az mindenképp nézzen rá, és tuti, hogy a Menő Könyvek kiadását fogja választani. Én egyelőre még türtőztetem magam, ami az ilyen gyűjtenivaló szépségek megvételét illeti, de ha így folytatják a kiadók, lehet, hogy elcsábulok…

A másik pedig a már emlegetett Hemingway könyvek, melyek közül három jelent meg a 21. Század Kiadónál, és ezek is csodálatosan néznek ki, úgyhogy kezdetnek Az öreg halász és a tengert már be is szereztem.

Nos, végezetül még egyszer hálás köszönet a kiadóknak, hogy foglalkoznak a világ jó öreg klasszikusaival, ráadásul még „újakat” is adnak nekünk.

Megjelenési statisztikák 2.

Két héttel ezelőtt megnéztünk néhány statisztikát az újra kiadott klasszikusokról, ma pedig a régieket vesszük egy picit górcső alá.

Rögtön hoznék is egy többé-kevésbé örömteli statisztikát. A 80 könyvből csupán 16 darab olyan volt, amelyet utoljára a 90-es évek előtt adtak ki. De mivel itt klasszikusokról van szó, talán nem okozna túl nagy veszteséget ezekkel is foglalkozni. Persze ezt én csak mint olvasó mondom.

Összeállítottam egy listát azokból a 2000 előtt megjelent könyvekből, amelyekből szerintem már nagyon időszerű lenne egy új verzió. A lista ABC sorrendben tartalmazza a könyveket, zárójelben az utolsó megjelenés évével és kiadójával.

• A lusiadák (1997, Mundus)
  A portugálok hősi eposzát meglehetősen nehéz olvasni. Ennek két oka is van, az egyik, hogy egy nagy vers az egész, a másik pedig, hogy telis tele van mindenféle antik utalással. Aki viszont kedveli a klasszikusokat úgy általában, annak mindenképpen érdemes egyszer belevágnia, mert ez egy nagyszerű történet gyönyörűen megírva.
• A vörös szoba álma (1975, Kriterion)
  Egy óriási, távol-keleti családregény. Izgalmas utazás egy másik korba és egy másik kultúrába. Habár nem egy hőseposz, mint a Nyugati utazás, annál sokkal földhözragadtabb, nekem mégis jobban tetszett.
• Az otrantói várkastély / Kalandos históriák (1974, Európa)
  A rémtörténetek üknagyapja igazán megérdemelne egy kis vérfrissítést. Nem borzongja halálra magát tőle az ember, de jó kis atmoszférája van. És mégiscsak egy műfaj alapköve.
• Eugénie Grandet (1977, Európa)
  Eugénie egy olyan hihetetlen női karakter, akit minden lánynak/nőnek meg kellene szerintem ismernie.
• Hüperión (1958, Európa)
  Ezt a könyvet én meleg szívvel osztogatnám minden egyetemistának, akik naivan belevetik magukat a nagybetűs életbe, aztán a valóság jól pofon vágja őket. Terápiás célzattal. Íme, itt egy sorstárs.
• Kohlhaas Mihály (1975, Magyar Helikon)
  Ez a történet egy olyan témával foglalkozik, amely számomra nagyon fontos, ráadásul annak több aspektusát is bemutatja. Meglepően összetett és hihetetlenül jó.
• Moll Flanders (1983, Európa)
  Ezt a könyvet azért választottam ide, mert az ő „korosztályából” annyi, jóval ismertebb könyv van, amelyek szinte egy kaptafára íródtak, természetesen fiú/férfi főszereplővel. És íme, itt egy nő, akinek bár egyáltalán nem követendő példa az életútja, de azért mégis lehet belőle tanulni, és ennek ellenére teljesen el van hanyagolva.
• Új Héloise (1882, Ramazetter)
  Felháborító, hogy Rousseau szerelmes regénye valamiért még a múlt század(!) folyamán sem találtatott elég értékesnek ahhoz, hogy újra kiadják. (És ez eddig az egyetlen olyan könyv, amelyet 1900 előtt adtak ki utoljára.) Pedig szerintem zseniális, sok más, népszerűbb klasszikust lepipál. Annak fényében pedig, hogy van egy könyv a listáról, amely annyira felháborított, hogy végig sem olvastam (nem fogom megnevezni sem, mert mai napig marha ideges leszek, ha csak eszembe jut!), és azt kiadták 2012-ben, Rousseau remekművének hanyagolása csak még bosszantóbb és elkeserítőbb.
• Vízparti történet (1977, Európa)
  Ez a könyv egy kicsit kakukktojás, mert az ő újrakiadását inkább egy feldolgozás formájában tudnám elképzelni. Szerintem szuper ifjúsági kalandregényt lehetne belőle faragni.

Ahogy látjátok, a kiválasztottaim közt is az Európa kiadó szerepel a legtöbbet, szóval reméljük, hogy előbb-utóbb eljutnak majd ezekhez a könyvekhez is.

Ezen könyvek (reményeim szerint) népszerűsítésére csináltam egy kihívást a Molyon, nézzétek meg, és persze jelentkezzetek!

Ez lett volna az én kis, megjelenésekről készített statisztikám. Ahogy az előző bejegyzésben is említettem, csak az általam már olvasott könyveket vettem figyelembe, tehát a lista nem teljes körű. Ugyanakkor jól mutatja, hogy tényleg vannak örök klasszikusnak számító művek, amelyekhez a kiadók időről-időre visszanyúlnak. Köszönet ezért nekik! (Meg azt is mutatja, hogy van még munka bőven… Új Héloise-t a népnek!!!)

J.R.R. Tolkien: A gyűrűk ura összefoglaló

Elérkeztünk tehát az összefoglalóhoz.

Az első és legfontosabb dolog, amivel talán az első kötetnél kezdenem kellett volna, én az Európa Kiadó 2004-es kiadását olvastam. Bár szerintem a borító alapján ki lehet keresni, mert mindegyik kiadásnak más a borítója.

Magát a cselekményt már nem szeretném tovább ecsetelni, ezekről bővebben írtam itt, itt és itt. Azt hiszem, az egyes részekből lehetett érezni, hogy ez a könyv valamiért nem lett a szívem csücske, és ez némi magyarázatra szorul.

Tolkien érdemeit nem lehet elvitatni, kétségtelenül nagyot alkotott, ezt el kell ismernem. Elvégre egy komplett új világot hozott létre földrajzzal, történelemmel, nyelvekkel. És ezt a világot mindenféle egzotikus lényekkel népesítette be: tündékkel, törpökkel, hobbitokkal, entekkel, stb. És valami újról, a mi emberi világunktól ennyire eltérő dolgokról olvasni, ez valahogy alapból felkelti az ember kíváncsiságát.

Tolkien azonban alapvetően tudós ember volt, nyelvész. Ugye kitalált egy mesterséges nyelvet új betűkkel, szavakkal és nyelvtannal. És eköré kerekített egy hosszú-hosszú történetet. És nekem olvasás közben végig az volt az érzésem, hogy Tolkien elszórakoztatta magát unalmas perceiben ezzel a történettel, de alapvetően nem a nagyközönségnek szánta. Mert nekem valahogy nem voltak egyensúlyban a dolgok ebben a könyvben. Tolkien kikerekítette azokat a témákat, amik őt jobban foglalkoztatták, a többivel nem különösebben foglalkozott. Ez a szereplőknél látszik meg igazán. Sok szereplőt csak olyan szinten ismerünk meg, hogy tudjuk, melyik fajba tartozik. Egyik karaktert, még a legfőbb szereplőket sem éreztem igazán kidolgozottnak.

Azért sikerült kedvenc szereplőt találnom magamnak, igaz, csak a végére kristályosodott ki bennem, hogy ő lesz az. Ez pedig Samu. Én azt hiszem, hogy ő a rejtett kincs ebben a történetben, az olvasó szerintem vele tud a legjobban azonosulni. Mert ő olyan kis egyszerű életet él, egyszerű vágyai vannak. De belecsöppen ezekbe a sorsfordító eseményekbe, és akkor maga is meglepődik, milyen rejtett képességei vannak. Próbálja mindig a dolgok jó oldalát nézni, hűséges, odaadó és kitartó. Egy olyan hős, aki például Aragornnal szemben nem született nagy dolgokra, mégis helytállt az események sűrűjében.

Azért mégis egy mondat a cselekményről. Mennyiféleképpen meg lehet írni a jó és a rossz párharcát! Mert alapvetően ez a könyv is arról szólt. Sőt, mintha minden történet a világon, a romantikus regények és még a saját életünk is erről szólna. Minden-minden visszafejthető ehhez az ősi alapvetéshez.

Összességében tehát emelem a kalapom Tolkien munkássága előtt, kétségtelenül valami zseniálisat hozott létre, de talán még dolgozhatott volna rajta. Épp ezért ezt a könyvet én nem is ajánlanám jó szívvel mindenkinek. Csak az igazán kíváncsiaknak, akik szemet tudnak hunyni a hiányosságai felett.