Fedezzük fel Flandriát! | Hendrik Conscience: Flandria oroszlánja

 

Ahogy azt már az előző bejegyzésben említettem, sajnos túl sok (eseménydús) idő telt el az olvasás és aközt, hogy most írom ezt a bejegyzést, tehát nem tudok nagyon részletekbe menően írni erről a könyvről. De azért a két legfontosabb dolgot arról, hogy miért érdemes elolvasni ezt az alig 300 oldalas könyvet, mindenképp szeretnék említést tenni.

Flandria nem az a része Európának, amelyik nagyon benne lenne a köztudatban, ezért kimondottan jó volt a történelméről olvasni. És ezzel gyakorlatilag el is mondtam az egyik legfőbb indokot, amiért érdemes lehet elolvasni Hendrik Conscience Flandria oroszlánja című művét.

Valós történelmi személyek és események jelennek meg a könyvben, amelyeket Conscience kiváló érzékkel színezett ki, és így egy igen kellemes történelmi regényt kaptunk. Nem megy scotti vagy dumas-i magaslatokba, de azért nincs túl messze tőlük. És szerintem nem is kellett volna, mert mint ahogy azt az imént fentebb már írtam, a könyv már azzal leveheti az olvasót a lábáról, hogy egy olyan néppel ismerkedhetünk meg, amelyikről nem túl gyakran esik szó regényekben. Legalábbis magyarra fordított, népszerű regényben. A népszerű persze relatív, mivel ezt a könyvet utoljára (és először is) 1924-ben adták ki. Nekem is beletelt néhány évbe, mire be tudtam szerezni. De legalább megjelent. És én igazán sajnáltam volna, ha nem ismerkedhetek meg ezzel a művel.

A könyv cselekménye egész hűen követi a valós történelmi eseményeket Guido gróf angolokkal történt szövetségkötésétől a kortryk-i csatáig. (Magyarul ma már Kortrijknak írjuk a várost, de a könyvben még Kortrykként szerepel, ezért maradok az y-os változatnál.) Ez már önmagában is egy nagyon izgalmas dolog. De Conscience két kiváló szereplővel turbózta fel a történetet, nevezetesen a két céhmesterrel, Dekoninckkal és Breydellel. Dekoninckot egyébként szintén egy valós személyről mintázta valószínűleg, aki jelentős részt vállalt a valódi eseményekben.

Ahogy arra már az előző bejegyzésben is tettem egy célzást, Dekoninck és Breydel a személyiségüket tekintve ég és föld, ami jó néhány konfliktushoz vezet, és ezek roppant szórakoztató módon viszik előre a cselekményt. Egyértelműen ők a legizgalmasabb szereplők. Olyannyira izgalmasak, hogy ha valaki esetleg nem szimpatizálna történelmi regényekkel, akkor is érdemes ezt a könyvet elolvasnia Dekoninck és Breydel „párharca” miatt.

Azért találhatunk néhány sztereotipikusnak mondható jelenetet is a könyvben, például van benne egy nemesi származású lány, akit védelmezni igyekeznek, van benne egy barát (mármint vallási értelemben vett barát), akiről kiderül, hogy nem teljesen az, akinek látszik. És mellette még egyéb álruhás alakok is felbukkannak, akik színesítik a történetet.

Továbbá volt számomra három megdöbbentő dolog is a könyvben.

Az egyik a könyv címe. A Flandria oroszlánja megnevezést Guido gróf fia, Robrecht viselte, ez elég hamar kiderül. Robrecht is egy valós személy egyébként. Flandria zászlaja pedig sárga alapon egy fekete oroszlán, szóval vannak itt érdekességek egyébként is. De ezzel kapcsolatban számomra mégis a legérdekesebb az volt, hogy miért adta Conscience éppen ezt a címet a könyvének, mikor Robrecht vajmi keveset szerepelt a történetben, tekintve, hogy a teljes cselekmény idején szinte végig fogságban volt. Ebből én némi nemzeti büszkeséget érzek ki, de ez persze csak spekuláció.

A következő, ami meglepett, az szintén kapcsolódik egy icipicit a nemzeti büszkeséghez, de éppen ellentétesen, mint a cím. Nem másról van szó ugyanis, mint Charles de Valois ábrázolásáról. Ő ugyanis a flamandok által utált franciákhoz tartozott, mégis egy pozitív karakter. Én azt mindig nagyon pozitívnak találom, mikor valaki elismeri az ellensége érdemeit.

Végül az utolsó dolog, ami egy kissé megdöbbentett, hogy bár persze vannak benne csaták meg mészárlások, ahogy az általában a történelmi regényekben lenni szokott, de van a könyvben egy konkrét jelenet, ami a brutalitása miatt kiemelkedett a vérengzések közül. Teljesen hihető volt egyébként, illett a korhoz és a helyzethez is a jelenet. Csak mivel konkrét szereplőkről szólt, eléggé megérintett. Mert amíg csak arról van szó, hogy mondjuk a támadók lekaszabolták a helyőrséget, az persze sajnálatos, hiszen emberek halnak meg, de azon valahogy nem akad fenn az ember. De mikor egy konkrét embert ölnek meg, aki bár távolról sem főszereplő, de azért van némi kapcsolódása egy főbb szereplőhöz, az már teljesen más tészta.

Összességében nagyon tetszett a könyv. Rövid volt, izgalmas, szórakoztató, és sokat lehetett belőle tanulni. Szeretem azokat a regényeket, amelyekből egy kevésbé ismert népcsoport kultúráját, történelmét ismerhetjük meg, és úgy gondolom, ezeknek abszolút ott a helye a listán.

Szerinted igaz a mondás, hogy az ellentétek vonzzák egymást?