Henry James: Egy hölgy arcképe

Kissé nyögvenyelősen, de befejeztem Henry James regényét, az Egy hölgy arcképét. A nyögvenyelősség oka többek között a regény terjedelme volt. Egy hétszáz oldalas műről van ugyanis szó. Ezt már csak azért is érdemes észben tartani, mert, ahogy azt nemsokára látni fogjuk, viszonylag sok szereplővel dolgozik a történet.

Az Egy hölgy arcképe főhőse Isabel Archer, akit édesapja halála után egy nagynénje, bizonyos Mrs. Touchett vesz a szárnyai alá. A hölgy magával viszi Isabelt Európába, ahol a bő képzelettel megáldott lány eleinte sziporkázik.

Először Angliában töltenek el huzamosabb időt, ahol van szerencsénk megismerkedni ifjabb és idősebb Mr. Touchettel is. Mind a ketten elég beteges alkatok. Mármint az egészségünk nincs éppen a topon. Viszont mindketten elbűvölő emberek, és az ifjabb Touchett, Ralph kimondottan egy üde színfolt nem csak ebben a könyvben, hanem úgy általában az irodalmi karakterek között szerintem. Szellemes, sziporkázó, ám éleslátó is ugyanakkor. Persze neki is megvannak a maga gyengéi. Nagyon megkedveli Isabelt, és egy gyenge pillanatban ráveszi a halálos ágyán lévő édesapját, hogy hagyjon egy komolyabb összeget a lányra.

De mielőtt még az események elébe szaladnánk, meg kell ismerkednünk még néhány kulcsfontosságú szereplővel Isabel angliai tartózkodása során. (A szereplők nem a megjelenésük sorrendjében kerülnek bemutatásra.) Az egyik ilyen Henrietta Stackpole, Isabel jó barátnője Amerikából, aki egy újságnak ír tudósításokat. Henrietta egy elég karakán nő, akinek nincs szüksége segítségre, tökéletesen jól feltalálja ő magát még a konzervatív Európában is. Talán kissé szívtelennek hat a karaktere, de komolyan foglalkoztatja őt a barátnője jólléte. A következő Lord Warburton, Ralph Touchett egy barátja, aki igen gyakran teszi tiszteletét Touchettéknél, miután megismerkedett Isabellel, és kisvártatva meg is kéri Isabel kezét, de elutasító választ kap. A harmadik Caspar Goodwood, Isabel egy korábbi kérője Amerikából, aki bár nem kap egyértelmű bátorítást, mégis feljogosítva érzi magát, hogy a szerelmével üldözze a lányt.

Legkésőbb pedig Madame Merle-lel ismerkedünk meg, aki Mrs. Touchett barátnője, de csakhamar elég közeli és bizalmas viszonyba kerül Isabellel is. A hölgy elbűvölő. Maga a kifinomultság, az elegancia és az udvariasság.

Isabel tehát szegény rokonból csakhamar jómódú, független, önálló nővé változik. Világot akar látni, ezért az idősebb Mr. Touchett halála után csatlakozik Mrs. Touchetthez egy kisebb európai körútra, amelynek során többek közt Párizst és sok olasz várost is érintenek. Végül pedig Firenzében kötnek ki, ahol Mrs. Touchett egyébként is lakik.

Firenzében mintegy véletlenül Madame Merle összeismerteti Isabelt egy másik, régebbi ismerősével, Gilbert Osmonddal. Hogy a dologban valami turpisság van, azt kezdettől fogva lehet sejteni. Olvasóként fültanúi lehetünk ugyanis egy beszélgetésnek Madame Merle és Osmond között, amelyben arról folyik a szó, hogy Osmondot bizonyára szórakoztatni fogja Isabel.

Ez így is lesz, és ráadásul Isabel is meglehetősen szórakoztatónak találja Osmondot. És azt fundálja ki, hogy nem is „tehetné” jobb helyre azt a termérdek pénzt, amit igazából érdemtelenül kapott, mintha önként „odaadja” ennek a jóravaló, ám végtelenül szegény férfinak. Így Isabel hozzámegy Osmondhoz. Ezzel a friggyel pedig nem csak egy férjet, hanem mindjárt egy kislányt is kap. Osmondnak van ugyanis egy lánya, Pansy. Szerencsére Isabel Pansy-t is nagyon megkedveli, és az érzés kölcsönös lesz. Ez a kapcsolat pedig nagyon nagy befolyással lesz később Isabelre. Viszonylag rövid idő alatt ugyanis Isabel rájön, hogy Osmond mégsem az az eszményi férj, akinek képzelte, és ezután figyelmét igyekszik inkább Pansy felé fordítani. Már csak azért is, mert Pansy kiházasítása egyre égetőbb problémává válik az Osmond háztartásban. Isabelnek néhány korábbi ismerőse is érdekelt lesz a házasítási kérdésben, ami sajnálatos módon csak további nézeteltéréseket szül Isabel és Gilbert közt.

Emellett Isabel több jóakarója is próbálja kimenteni Isabelt szorult helyzetéből, tudniillik a boldogtalan házasságából. Természetesen ide tartozik Isabel szívbéli jó barátnője, Henrietta is. Ám Isabel hajthatatlan. Bár a regény végén ugyan sor kerül egy informális szakításra, az utolsó jelenetekben arról értesülünk, hogy Isabel úton van vissza Rómába, ahol a férjével élnek.

Ez lett volna a közel hétszáz oldalnyi cselekmény rövid összefoglalása. Jövő héten a szokásos módon érkezik az elemzés.

„Röviden szólva: a szépirodalom házának nem egy ablaka van, hanem milliónyi – mert az ablakok számát megállapítani lehetetlenség; s mindegyik ilyen ablakot az egyéni látásmód szükségessége vagy pedig az egyén akaratának nyomása véste – vagy vésheti még – a ház hatalmas homlokzatába.”

„Önmagunkban kételkedni majdnem olyan szükségtelen, gondolta Isabel, mint legjobb barátunkban kételkedni; meg kell próbálni önmagunk legjobb barátja lenni, s ily módon kell előkelő társaságban részeltetni magunkat.”

„ - …De azért mindig tudni akarom, mit nem lenne szabad tennem.

-       Hogy aztán megtedd? – kérdezte a nagynéni.

-       Hogy választhassak – felelte Isabel.”

„Szülőhazát éppoly kevéssé lehet megtagadni, mint mondjuk a nagymamánkat. Ezt sem mi választottuk, azt sem. Olyan alkatelemeink, amelyeket nem tudunk kiküszöbölni.”

„Egy nő természetes küldetése: ott lenni, ahol a legjobban értékelik.”

„A pénz után futni: szörnyű; találkozni vele: elragadó.”

„Valahányszor Isabel boldogtalan volt, mindig körülnézett – részben ösztönösen, részben elméleti megfontolásból -, hogy vajon mit lehetne cselekedni. Sohasem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy beteges állapot a boldogtalanság, a szenvedés állapota: ellentétben a cselekvéssel. Csinálni valamit – nem nagyon fontos, hogy mit -: menekülés, bizonyos mértékben gyógymód.”

„A saját házasságát sosem tudja megmagyarázni az ember.”

Előfordult már, hogy teljesen félreismertél valakit?