A hét idézete

„Mert az élet végül is csak várakozás valamire, ami más, mint amit most csinálunk, és a halál az egyetlen, ami biztos.” /Bram Stoker: Drakula/
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: De Sade márki. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: De Sade márki. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. március 21., szerda

De Sade márki: Justine, avagy az erény meghurcoltatása

/A bejegyzés eredeti keletkezési időpontja: 2017.04.05./

Szodoma után kissé rettegve kezdtem bele Sade másik listás művébe, és nem is alaptalanul. Egyszerűen nem is tudom, hogyan foglaljam érthető mondatokba az érzéseimet, annyira fel vagyok háborodva. Az elmém folyamatosan azt sikítja, hogy BOTRÁNYOS! Nem, nem alapvetően a könyv. Hanem, hogy egy ilyen könyv fent van a listán. Hogy ez a könyv egyáltalán bármilyen listán rajta lehet a tiltott művek listáját kivéve. Hogy ezt a könyvet valakik, akik állítólag még szakértők is, ajánlják másoknak. Ez véleményem szerint egyszerűen FELHÁBORÍTÓ!

Nagyon sajnálom, és előre elnézést, ha totálisan érthetetlen lesz, amit itt most össze fogok írni, de egyszerűen magamon kívül vagyok. A Szodomát ugyebár végig sem bírtam olvasni. Ezen nagy nehezen végigszenvedtem magam, de többször is felmerült, hogy félbe hagyom. Sőt, az is megfordult a fejemben, hogy az egész projektet abbahagyom. Mert miért hallgatnék olyan emberek tanácsára, miért fogadnám el a javaslataikat arra nézve, hogy mit olvassak, amikor egy ilyen szennyet meleg szívvel ajánlgatnak az egész világnak. Nagyon sajnálom, de véleményem szerint ennek a könyvnek semmilyen értéke nincs. Nincs kifejezetten jól megírva, sőt, a barokkos körmondatok már az elején elveszik az ember kedvét az olvasástól, a történet nem csak simán rossz, hanem undorító, felfordult a gyomrom tőle. Sőt, mi több, ki merem jelenteni, hogy ez a könyv egyenesen veszélyes. Az erény meghurcoltatása, mert az erényt szapulja, lealacsonyítja, elértékteleníti, a bűnt pedig magasztalja, és rossz kezekbe kerülve ez könnyen olaj lehet a tűzre. A kurta-furcsa lezárás pedig nem jelent feloldást.

Nem is akarok ezzel tovább foglalkozni. Könyörögve kérek minden jóravaló embert, hogy soha, ismétlem, SOHA ne olvassa el!!

„A boldogtalan számára legkeservesebb az ébredés; az érzékek szunnyadnak, a gondolat megpihen, a gondok tovareppennek, s akkor hirtelen vad erővel tör rá a sors minden keserűsége, hogy csaknem összeroppan belé.”

2016. január 20., szerda

De Sade márki: Szodoma 120 napja

Emberek! Nem is tudom, hogy kezdjem. Megpróbálom kulturált formában kifejezni a felháborodásomat, de nem ígérem, hogy menni fog.

Szóval, az olvasógépemen kb. 1400 oldal ez a förtelem. A 300-ig sem jutottam. Amit elolvastam belőle, az a következőkről szólt. Van négy beteg faszi, akik egy négy hónapig tartó orgiát szerveznek, feleségekkel, szolgálókkal, kisfiúkkal, kislányokkal és adoniszokkal. Részletes bemutatásra kerülnek a főszereplő fazonok, a feleségeik is, akik egyébként valamelyik másik szereplőnek a lányai. Valamint leírják, hogy hogyan cserkészik be a kisfiúkat és kislányokat. Továbbá szintén részletes leírásra kerül az orgia helyszíne és szabályzata. Aztán elkezdődik az első nap, aminek körülbelül a feléig jutottam szerintem, amikor azt mondtam, hogy kész, vége. Nem érdekel, hogy listás könyv, nincs az a pénz, amiért én hajlandó vagyok ezt tovább olvasni. Egyszerűen nem vagyok hajlandó ilyen szintű kínzásnak kitenni magam.

Ez a de Sade márki egy beteg állat volt, és az idiótája még könyvet is írt a perverzióiról. Valakik pedig ezt kiadták, nem is egyszer. Valakik pedig lefordították más nyelvekre, és úgy is kiadták. De a legfelháborítóbb, hogy kritikusok és irodalmárok ajánlják ezt a könyvet elolvasásra.

Nem akarok több szót pazarolni erre.

Nyomatékosan megkérek minden jó lelkű embert, aki ide téved, hogy SOHA ne olvassa el ezt a könyvet, ha jót akar magának. Tényleg!