Dosztojevszkij ajánló

Végére értem a listás Dosztojevszkij életműnek. Négy könyve van a listán, a Feljegyzések az egérlyukból, A félkegyelmű, a Bűn és bűnhődés és Az ördöngősök.

Én ebben a sorrendben olvastam őket: 2021-ben olvastam a Feljegyzések az egérlyukbólt, 2022-ben A félkegyelműt és a Bűn és bűnhődést, és idén, 2025-ben Az ördöngősöket.

Az első megjelenésük sorrendje viszont a következő: Feljegyzések az egérlyukból (1864), Bűn és bűnhődés (1866), A félkegyelmű (1869), Az ördöngősök (1872). Majdnem jó sorrendben sikerült olvasni. 😊

A molyos értékeléseim szerint pedig a következőképpen alakul a lista, kezdve a legalacsonyabb értékeléssel: Bűn és bűnhődés (0,5 csillag), Feljegyzések az egérlyukból (1,5 csillag), Az ördöngősök (2 csillag), A félkegyelmű (3 csillag).

És e négy könyv alapján sikerült megfejtenem, mi a bajom nekem Dosztojevszkijjel. Mert az az értékelésekből is látszik, hogy ő és én nem találtunk egymásra. Ami egyébként igen sajnálatos, mert kiváló témákat választott a regényeinek. A négy könyvből egyedül a Bűn és bűnhődés témájával nem voltam kibékülve.

Ez a bizonyos baj talán részben összefügg(het) a fordítással is, de én ezt nem tartom túl valószínűnek. Arról van ugyanis szó, és ezt már említettem A félkegyelmű és Az ördöngősök értékelésében is, hogy Dosztojevszkij regényeinek a cselekménye, a szereplők motivációja és mondanivalója sokszor túl ködös. Dosztojevszkij úgy ír egy szereplőről, vagy éppen úgy ad szavakat egy szereplő szájába, mintha az a szereplő egyébként országos cimbije lenne az olvasónak, nála jobban nem ismerne senkit, és ha a szereplő azt mondja, hogy megyek, akkor az olvasó tudja, hogy honnan, hova, miért, kivel, minek, meddig, és ezeket az egyébként sokszor fontos információkat nem kell külön kifejtenie. Emiatt én egy csomószor elvesztettem a fonalat a regényekben, nem igazán értettem, hogy pontosan mi és miért történik, és ettől meg a lelkesedésem veszett el.

Szóval, ez lehet, hogy az én szegénységi bizonyítványom, de én bizony sokszor nem tudom dekódolni Dosztojevszkijt. És sokáig azt hittem, hogy ez úgy általában igaz az orosz írókra. És az igazság az, hogy eddig nem sok mindenkinek sikerült lenyűgöznie közülük, de azért van egy-két kiemelkedő mű (például a Kreutzer-szonáta vagy az Oblomov). Sajnos Dosztojevszkij – számomra – pont nem az. De ha mégis ajánlanom kellene tőle egy könyvet, az egyértelműen A félkegyelmű lenne. (Vagy szinte bármi a Bűn és bűnhődésen kívül.) Zseniális a történet, zseniálisak a karakterek, és aki le tudja küzdeni Dosztojevszkij stílusát, vagy netán be is jön neki, az akár még kedvencre is találhat benne.

Melyik távoli kultúrával ismerkednél meg szívesen és miért épp azzal?

Görbe tükör | Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból

 

Utolsó kiadás: 2021, Helikon

Tolsztoj eme rövidke művét a MEK-ről szereztem be, ide kattintva ti is letölthetitek ingyenesen és legálisan. De mielőtt ezt megtennétek, kötelességemnek érzem figyelmeztetni titeket, hogy ez valószínűleg nem lesz a kedvenc könyvetek.

A Feljegyzések az egérlyukból névtelen főhőse az életnek arról az aspektusáról ír, amit akkor fedezhetünk fel, amikor rossz passzban vagyunk. Sopánkodik, szidja a rendszert, szidja az embereket, szidja saját magát, szidja a munkáját, szidja az életet, szidja a sorsot. Némileg depressziós szegénykém.

Ezen kívül végtelenül átlagos, ami őt nagyon zavarja. De hogy ezt kiküszöbölje, a lehető legrosszabb eszközhöz, a füllentéshez nyúl.

Továbbá szeretethiányos is, ami miatt igen kínos szituációkba keveredik. Például meghívatja magát egy baráti ebédre, amin tényleg barátok vesznek részt, csak épp nem az ő barátai, mert neki olyanok egyszerűen nincsenek.

Mindezek ellenére viszont időnként nagyon is átlát a szitán, és komoly alapigazságokat fedez fel, és mond ki. Olyan dolgokat, amelyek szerintem igen sokunkra jellemzőek, viszont amiket csak igen kevesen vallanak be saját maguknak, mert kínosak. Például, hogy sokszor saját magunk szabotáljuk magunkat a céljaink elérésében. Hogy erélyességgel leplezzük a félelmünket. Hogy bármennyire is az ellenkezőjét állítjuk, igenis hatással van ránk mások véleménye rólunk. Nem kellemes belenézni a görbe tükörbe, pedig sokszor hasznunkra válna.

Mindazonáltal bármennyi jót is találtam ebben a könyvben, azok csak morzsák voltak, amelyeket úgy kellett összekapargatni. Összességében nehéz, komplikált, zagyva és már-már értelmezhetetlen volt. Ha én lennék a könyv főszereplője, azt mondanám, Tolsztoj bizonyára nagy író volt kérem szépen, én ezt a címet nem vagyok hivatott elvitatni tőle, de ez a valami igencsak szar volt. Ezután persze sűrű bocsánatokat kérnék a véleményem durvasága miatt, de attól még maga a vélemény nem változna.

Utalás történik Rousseau Vallomások című művére.

Milyen szerepet játszik az életedben a hazugság?

„De hát az ember annyira rajong a rendszerezésért és az elvont következtetésért, hogy képes szántszándékkal eltorzítani az igazságot, képes behunyni a szemét, befogni a fülét, csak azért, hogy igazolja a saját logikáját.”

„Vajon nem azért szereti-e a rombolást meg a káoszt (hisz vitathatatlan, hogy néha nagyon szereti, ez már így van), mert ösztönösen fél attól, hogy eléri célját…?”

„Az élet még bánatban is szép, jó a világon élni, akárhogy él is az ember.”

„…az ember csak a baját szereti számon tartani, a boldogságát nem tartja számon.”

„Az ördög tudja, mi mindent csinálhat a megszokás az emberből.”

„…a nő számára a szerelem a feltámadás, a menekvés bármiféle pusztító veszélytől, az újjászületés, és hogy ezt nem adhatja meg neki semmi más.”

„Csend volt, hullt a hó, csaknem függőlegesen esett, dunnát terített a járdára, a kihalt utcára.”