NO HUN #2 Garci Rodríguez de Montalvo: Amadís de Gaula

A NOHUN sorozat következő könyve Garci Rodríguez de Montalvotól az Amadís de Gaula. Egy újabb lovagregénnyel állunk szemben. (Na jó, talán ha minden lovagregény meglett volna magyar fordításban, lovagregényitiszt kaptam volna… J) Illetve egész pontosan egy több könyvből álló regényfolyamról van szó, amiről a kutakodásaim során egyértelműen kiderült, hogy elég kevés a biztos információ. Nem lehet tudni, hogy pontosan hány könyvre is duzzadt fel az évek során. Általában az első négy könyvet tekintik az alapműnek, melyeknek egyébként nem írója a fent megnevezett Montalvo. Csupán azért van ő íróként megjelölve, mert talán ő volt az első, aki összegyűjtötte, és egyben kiadta a könyveket, sőt, kicsit ki is egészítette. Az ő kiadása a XVI. század elejére datálható, de nem kizárt, hogy az első könyvek már a XIV. század elején vagy akár a XIII. század végén megjelentek.

A könyv címe tulajdonképpen a főszereplő neve. Amadís a tökéletes férfi, a lovagi erényeket mind megtestesíti, inkább egy ideál, mint egy hús-vér ember. És ez tulajdonképpen az egész könyvre igaz. Minden eléggé valóságtól elrugaszkodott benne, vagy azért, mert nem is létezik (pl. a varázslók), vagy azért, mert túl tökéletesek. Ezért egy időben egyfajta erkölcsi kódexként is szolgált.

Az én feltételezésem az, hogy valószínűleg volt ennek az egész lovagság dolognak az irodalomban egy szép íve. Kezdődött a tényleges cselekmények megírásával, ilyen lehetett a Fehér Tirant. Már úgy értem a tényleges cselekményeket, hogy közelebb álltak a valósághoz az események; azért a főszereplő még megsérült, legyengült, elfáradt, néha rossz útra tért. Aztán kezdték egyre jobban piedesztálra emelni a hősöket. Ennek a tetőzése lehetett a szóban forgó Amadís. Végül pedig kezdték már ezt az egész tökéletes hőst nevetségesnek tartani, és akkor jöttek a paródiák, mint például a Don Quijote.

Ami miatt kiemelkedő a könyv, hogy rengeteget merít az angol Arthur-mondakörből, gyakorlatilag azt dolgozza át egy, a katolikus spanyolok számára is emészthető könyvvé.

A tartalmáról bővebben nem akarok értekezni. Egyrészt azért, mert arról legtöbbet a könyv magyar nyelvű Wikipédia oldalán olvastam, ami, mint tudjuk, nem a legmegbízhatóbb forrás. Másrészt pedig az innen-onnan felcsipegetett morzsákból gondolom, hogy csak olyan lovagformán mennek benne az események. Van ármány meg szerelem, meg titkok, meg harcok.

Mivel a Fehér Tiranthoz képest ez inkább már átcsaphat mesébe, így ez annyira nem keltette fel az érdeklődésem. (Persze A gyűrűk ura is egy nagy mese, szóval… J)

(Forrás: https://www.britannica.com/topic/Amadis-of-Gaul)

NO HUN #1 Joanot Martorell: Fehér Tirant

Most, hogy túl vagyok az első nagyobb volumenű blokkon, összegyűlt már pár könyv, melyeknek nincs magyar fordítása, ez pedig remek apropó egy új sorozat indítására. Arra gondoltam ugyanis, hogy egy-egy bejegyzés keretein belül bemutatom ezeket a „szerencsétlenül járt” könyveket. (Már azért jártak szerencsétlenül, mert valamiért nem voltak méltóak a fordításra. Ami szöges ellentétben áll azzal, hogy viszont ezeket a könyveket feltétlenül olvasásra ajánlják. Ami meg megint csak szöges ellentétben áll azzal, hogy azért nem kell ezeket az ajánlásokat készpénznek venni… Nehéz dolgok ezek. J J )

Szóval a legelső olyan könyv a listán, amelynek nincs magyar fordítása, Joanot Martorelltől a Tirant Io Blanch. A nagy könyvben magyarul Fehér Tirantként szerepel a címe. Amennyit ki tudtam deríteni, Martorell eleve elég jómódú családba született, így volt pénze utazgatni, és mindig közel volt ahhoz a bizonyos tűzhöz, így elég magas szinten vett részt a Konstantinápoly eleste utáni újabb keresztes háború szervezésében. Mivel a részvételt a kereszténység újraegyesítésében egyenesen kötelességének tekintette, így mondhatjuk, hogy többé-kevésbé saját magát írta bele a Fehér Tirantba, mely – nem meglepő módon – lovagregény.

Fehér Tirant a lovagi erények száz százalékos megtestesítője, valószínűleg nem véletlenül kaphatta a fehér jelzőt. Azonban egészen emberi alak is lehetett, mert a nagy könyvben az áll róla, hogy nem segítik őt emberfeletti erők, minden eredményét saját kitartásának és képességeinek köszönheti, valamint bemutatásra kerül a gyenge oldala is. És ezalatt nem csak azt kell szerintem érteni, hogy elfárad vagy megsebesül, hanem a szerelembe esése is ide sorolható. Éspedig azért sorolnám ezt a dolgot a gyengeségei közé, mert a könyv tartalma szerint (amely egyébként itt olvasható, németül tudók előnyben) Konstantinápolyt elérve már kevésbé lelkesen veti bele magát a harctéren folyó küzdelembe, inkább a párnacsatát választja.

Összességében azonban bizonyára érdekes olvasmány lehet, mert a nagykönyv szerint kellemes mértékben keverednek benne a valós lovagi élet történései az eszményi lovagi élet elképzeléseivel, és kis mértékben csodás elemeket is tartalmaz. Valamint valós helyszíneket és eseményeket vonultat fel, tehát történelmi szempontból sem lebecsülendő.

Mivel általában véve jó tapasztalataim vannak a lovagregényekkel, és ennek a könyvnek kifejezetten figyelemfelkeltő tartalma van, én fájlalom, hogy ez a mű nem volt érdemes a fordításra.