A hét idézete

„Vizsgálódj előbb, azután helyeselj, s végül szeress. Szemed legyen vak a vonzó külsőre, füled süket a csábító hízelgésre, sima beszédre.” /Anne Bronte: Wildfell asszonya/

2023. április 13., csütörtök

Lev Tolsztoj: Háború és béke Második könyv, második felvonás

Ezen a héten folytatjuk a Háború és béke második könyvének áttekintését.

A harmadik rész elején már 1809-et írunk. Elsőként Andrej Bolkonszkijt láthatjuk, amint a birtokain tevékenykedik. Üzleti ügyben azonban fel kell keresnie Rosztovékat, és ott egy furcsa, új, üdítő érzés keríti hatalmába, minek eredményeképpen elhatározza, hogy nem temeti el többé magát a gyászba és az életuntságba. Pétervárra utazik, ahol újra szolgálatba áll, hadi emlékiratokat ír és a törvénykezésben segít.

Hamarosan Rosztovéknak is Pétervárra kell utazniuk, ugyanis komoly anyagi problémákkal küzd a család, ezért az öreg gróf elhatározza, hogy munkát vállal valami hivatalban.

Pierre is visszatér Pétervárra, és látszólag kibékül Elennel. Valamint Borisz is éppen Péterváron tartózkodik. Mikor hírét veszi, hogy korábbi szerelme Natasa Rosztova is a városban van, elkezd hozzájuk járni. És bár egyáltalán nem akarja már elvenni Natasát (ugyanis egy gazdag lányra fáj a foga), mégis egyre többet van náluk.

A rész végén több fejezeten keresztül olvashatunk egy nagy bálról, ahol megjelenik Pétervár krémje, vagyis az összes főbb szereplőnk egyszerre lép a színre. Ezen a bálon Andrej Bolkonszkij több táncot is eljár Natasa Rosztovával, és ekkor tudatosul benne, hogy az érzés, ami annak idején Rosztovéknál megcsapta, az a szerelem volt. Andrej ezután rövid úton megkéri Natasa kezét, aki igent is mond neki. Azonban Andrej apja, az öreg herceg nincs elragadtatva attól, hogy a fia ennyire rangon alul szeretne újraházasodni, ezért azt mondja neki, hogy legalább egy évet várjon a dolog nyélbe ütésével. Andrej belemegy, külföldre távozik, hogy az egészségét feljavítsa ezalatt az egy év alatt. Mielőtt elmegy, „felmenti” Natasát az ígérete alól, vagyis csak titokban maradnak jegyesek, hivatalosan nem, hogy ha Natasa az egy év alatt beleszeretne valaki másba, nyugodt szívvel mondhasson nemet Andrejnek.

A negyedik rész kizárólag Rosztovékkal foglalkozik. Nikolajt folyton levelekkel bombázza az anyja, hogy térjen már haza a seregtől, mert minden takarékoskodás ellenére egyre rosszabbul állnak anyagilag, és az öreg gróf már nem tudja helyrehozni a dolgokat. Nikolaj nagy nehezen beadja a derekát, pedig nagyon jól elvolt most a seregben, mivel éppen nem állnak hadban, ezért gyakorlatilag alig csinálnak valamit.

Hazaérkezve először is szembesül a kishúga eljegyzésével, amitől nincs túlzottan elragadtatva.

Másrészről pedig újra felfedezi magának az egyre inkább nővé érő Szonyát. Pechjére azonban az anyagi problémák megoldását az anyja abban látja, hogy Nikolajt egy gazdag lánnyal akarja összeházasítani, és már szerzett is egy jelöltet a csúnya és túlkoros örökösnő, Karagin Julie személyében. Nikolaj azonban nem csak, hogy tiltakozik, hanem be is vallja, hogy mégis arra jutott, hogy Szonyát akarja elvenni. Ebből aztán nagy családi perpatvar keveredik.

A karácsonyi ünnepek alatt alkalom adódik rá, hogy Szonya és Nikolaj egy pillanatra kettesben maradjanak, és ekkor elcsattan köztük az első csók.

Nikolaj azzal a szándékkal tér vissza a sereghez, hogy minél előbb leszerel, hogy elvehesse Szonyát.

Az idős gróf úgy dönt, annak érdekében, hogy Natasának elég hozományt tudjon biztosítani, el kell adniuk a moszkvai házukat és a környéken lévő birtokát. Hogy vevőt találjon, a lányokkal, Natasával és Szonyával fel is utazik Moszkvába. A grófnő sajnos gyengélkedik, ezért őt vidéken hagyják.

Az ötödik részben Moszkvában találkoznak a szereplőink. Az öreg Bolkonszkij herceg a lányával, Marjával és Bourienne kisasszonnyal utazik fel. Egyre rosszabbul bánik Marjával, úgy érzi, hogy minden gondjának ő az okozója. Egy ponton pedig közli is vele, hogy jó lenne, ha elválnának az útjaik, és célozgat rá, hogy jó lenne, ha Marja hercegnő mihamarabb találna magának egy potenciális kérőt, mert az felgyorsítaná az elválásukat.

Borisz is felbukkan Moszkvában, ahol két gazdag lány közt ingadozik. Az egyik éppen Marja hercegnő, a másik pedig az a Karagin Julie, akit előzőleg Nikolaj Rosztovnak szántak. Borisz végül Julie mellett dönt, és be is jelentik hivatalosan az eljegyzésüket.

Natasa bemutatkozik leendő apósánál és sógornőjénél, de sajnos nagyon rosszul sül el a találkozás. Egyértelművé teszik számára, legalábbis az öreg herceg, hogy nem látják szívesen, és nem örülnek ennek az eljegyzésnek. Natasa nagyon rosszul érzi magát.

Egy este az öreg Rosztov gróf a lányokkal, Natasával és Szonyával színházba megy, ahol találkoznak Elennel. Elen bemutatja Natasát a hóhányó bátyjának, Anatolne-nak. Anatole halálosan beleszeret a lányba, és Natasának sem közömbös a pasas.

Elen meghívja Rosztovékat az estjére, ahol Natasa szinte szándékosan úgy szervezi, hogy kettesben maradhasson Anatole-lal, ahol elcsattan az első csókjuk. Ezután titkos levelezésbe kezdenek. Kitervelik Natasa megszöktetését arra az estére, amikor a gróf nem tartozik a házban. Szonya azonban felfedezi a titkos cselszövést, és a vendéglátójukkal együtt megakadályozza a szöktetést. Natasa ezután nagyon ki van borulva. Először megpróbálja megmérgezni magát, arzént vesz be, de rögtön szól is Szonyának, így még időben sikerül megmenteni. Ezután levélben felbontja az eljegyzését Andrejjel.

Az egész városban híre megy a szöktetésnek, bár az öreg grófhoz valahogy ez nem jut el, így ő csak annyit tud, hogy a lánya megbetegedett.

Nem sokkal ezután Andrej visszatér. Egyrészt értesül az eljegyzése felbomlásáról, másrészt pedig a pletykákról. Pierre útján visszaküldi Natasa leveleit és arcképét a lánynak.

Az utolsó jelenetben Pierre-t látjuk, amint az 1812. évi üstököst bámulja, amitől a világ csupa rosszat vár, de Pierre-t ez mégis inkább felvillanyozza. Rádöbben, hogy szerelmes Natasába. (Az említett üstökös 1811-ben volt megfigyelhető, az 1812 vagy elírás, vagy pedig az orosz időszámítás szerint értendő.)

Romantikusnak vagy ostobaságnak tartod a lányszöktetést?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése