Anatole France: Thaisz

Egy újabb első könyvön vagyok túl. Ezúttal az irodalmi Nobel-díjas Anatole France Thaisz című regényével ismerkedtem meg.

A regény az ókori Római Birodalomban játszódik, közelebbről az egyiptomi Alexandriában és környékén. A történet elején megismerkedünk egy szerzetessel, Antinoé apátjával, Paphnutiusszal. Megtudjuk, hogy mielőtt a szent életet választotta, szerelmes volt egy világszép lányba, Thaiszba. Szerencsére a félénksége és a pénztelensége megmentette attól, hogy a vesztébe rohanjon. Mégis ezt a szerelmet tartja élete legnagyobb bűnének.

Paphnutius a sivatagban él néhány tanítványával. Életét nagyon szigorú szabályok mentén éli. Egyszerű ruhája alatt ciliciumot visel, szegényes étrendet követ, napjai java részét pedig elmélkedések és imádkozás töltik ki. Ugyanakkor gyakran vannak látomásai, és minden természeti jelenségben valamiféle isteni vagy ördögi kinyilatkoztatást lát.

Egy látomás aztán arra sarkallja, hogy megmentse Thaiszt a bűntől, és elvezesse Istenhez. Azon nyomban útra is kel Alexandriába, hogy ezt a hatalmas vállalkozást véghez vigye.

Míg Paphnutius úton van, röviden megismerkedünk Thaisz életével is. A szülei nem igazán szerették, ezért nagyon korán rákényszerült, hogy maga szerezze meg a betevő falatját. Ehhez, mása nem lévén, szépségét és tehetségét bocsátotta árba. Erre aztán felfigyelt egy öregasszony, aki a saját hasznára mindenféle trükkökre és praktikákra tanította a lányt. Thaisz később színészként is kipróbálta magát, és így a leggazdagabb és legrangosabb férfiak lettek a kuncsaftjai. Kényelmes életet rendezett be magának. (Hasonló karriert fut be, mint Nana). De örökké félt, hogy a korral elveszíti a szépségét, és félt a haláltól is. Ugyanakkor azt is megtudjuk, hogy egy rabszolgának köszönhetően Thaisz már igen korán megismerkedett a keresztény hittel, és meg is lett keresztelve.

Mikor Paphnutius a városba ér, elsőként egy régi iskolatársát keresi fel, akitől ruhát és pénzt kér kölcsön, hogy gazdagnak látszódjon. Úgy gondolja, másként Thaisz szóba sem állna vele. Először megnézi a nőt a színházban, egy görög drámában, aztán pedig felkeresi az otthonában. Thaisz megpróbálja elcsábítani, de Paphnutius ellenáll. A férfi a bűnbánat jutalmaként járó örök boldogságról beszél neki. A téma kezdi felkelteni Thaisz érdeklődését, de egy vacsorára hivatalos, ahova végül Paphnutiust is magával viszi.

A vacsorán több férfi és nő is részt vesz. Paphnutius „tiszteletére” a férfiak arról filozofálégatnak, melyik vallás a jobb, az igazibb, illetve hogy mi a jó és a rossz. A vacsora aztán orgiába torkollik, majd valaki öngyilkos lesz.

Ezen események teljesen elborzasztják Thaiszt, aki amúgy is megcsömörlött már az életétől, így önként aláveti magát Paphnutius akaratának. A férfi kimenekíti Thaiszt a városból, és egy közeli kolostorba viszi, ahol a rendfőnöknő gondjaira bízza.

Paphnutius ezek után visszatér tanítványai közé, de már nem találja a helyét. Thaisz kísérti álmában és látomások képében is. Isteni sugallatra kivonul a sivatagba, egy régi, pogány templom romjaihoz, felmászik egy oszlopra, hogy ott vezekeljen. Az emberek a csodájára járnak, és Paphnutius elkezd betegeket gyógyítani. De még ez sem hoz neki megnyugvást. Egy este ugyanis megtudja, hogy az ördög vezette oda. Tovább menekül a sivatagban, és egy sírboltban rendezkedik be. De Thaisz és a bűnös vágyai itt sem hagyják nyugton. Innen is továbbáll. Majd aztán valaki más látomásából megtudja, hogy Thaisz meg fog halni. Ekkor elfogy az ellenállása. Thaiszhoz rohan, hogy még egyszer láthassa. Színt vall neki, hogy szereti, mindig is szerette. De más későb. Thaisz bűnbocsánatot nyert, és megdicsőülten távozik a mennybe, Paphnutius pedig bűnei „jutalmaként” megcsúnyul.

„Bárhol vagy is, ne siess máshová.”

„Önmagában semmi sem becsületes, sem nem gyalázatos, sem igazságos, nem igazságtalan, nem kellemes, sem nem kínos, nem jó, sem nem rossz. A vélekedés adja a dolgoknak tulajdonságaikat, mint a só az ételek ízét.”

„Ezen a világon csak akkor boldog az ember, ha megfeledkezik a világról.”

„De te, testvérem, ismered a betűket, s ezért hálát kell adni Istennek, mert semmi sem olyan csodálatra méltó, mint a szép írás.”

„…a lélek és a test betegségei néha a bennük szenvedőknek olyan erőt kölcsönöznek, amellyel az ép ember nem rendelkezik.”

„A nő nem más, mint a könnyű légbe, a virágos földre, a tiszta vizekbe szétszórt kísértések összessége.”

Mi a különbség szerelem és vágy közt?