Megjelenési statisztikák 1.

Mióta külföldön élek, az otthoni könyvesbolti könyvvásárlás valamiféle rituálévá vált. De általában nem a listás könyveket szerzem be ilyenkor, ezért mindig meglep, ha meglátok egy friss megjelenést, ráadásul központi helyen, erősen felhívva rá a figyelmet. Idén viszonylag sokszor sikerült már hazautaznunk, és emlékeim szerint minden egyes alkalommal láttam listás könyvet új köntösben, frissen, fiatalosan a polcokon. Ez egyrészt megmelengette a szívemet, másrészt pedig arra sarkallt, hogy utánanézzek, hogy is állunk e téren.

Sorra vettem tehát az összes könyvet a listáról, amelyeket már el is olvastam, és egyenként megnéztem a moly.hu segítségével, mikor adták ki utoljára. Ez először is remek alkalomnak bizonyult arra, hogy egyáltalán összeszámoljam, hol is tartok már éppen. 80 darab könyvet számláltam, viszont ennél biztosan többnél tartok már történetileg, mert a nagy könyv a novellákat, kisregényeket (pl. Poe két novelláját) külön számolja. (Talán neki kéne ülnöm a nagy könyv alapján is átszámolni őket, nehogy elsuhanjunk a százas mérföldkő mellett…)

A blog archívuma alapján mentem végig a könyveken, szóval elméletileg nem maradt ki semmi. Először arra gondoltam, úgy válogatom szét őket, hogy 2010 előttiek és utániak. De az utániak annyira vegyes társaság lett, hogy azt tovább bontottam. Végül az új megjelenéseket úgy számoltam, hogy külön a 2010 és 2019 közöttieket, valamint a 2000 és 2009 közöttieket.

2010 és 2019 között 38 könyvet adtak ki frissen felújítva, ami tök jó, mert ez azt jelenti, hogy majdnem a fele a társaságnak újra ott virít a könyvespolcokon. Ehhez jön még 15 darab 2000 és 2009 közöttről. Éljen-éljen!

Kiadók tekintetében is megvizsgáltam a társaságot. Itt egybe vettem a 2000-ben és utána újranyomott könyveket. Persze nyilván ez nem verseny, legalábbis itt a blogon biztosan nem az, de nyilván a darabszámok kiadtak egy rangsort. És hát az első helyezett őszintén szólva nem lepett meg, mert otthon nálunk, és az összes házban, ahol eddig jártam, és volt sok könyv, ott százszámra sorakoztak az Európa Diákkönyvtár megbarnult gerincű klasszikusai. Szóval az Európa neve nálam így tudat alatt összefonódott egyrészt a kötelező olvasmányokkal, másrészt a klasszikus regényekkel. Az 53 friss nyomásból 13-at ők adtak ki. Utána következik 7-7 könyvvel a Helikon és a Lazi kiadó. Ami viszont ezután jön, az őszintén megdöbbentett. 5 kiadó 2-2 könyvvel szerepel a listán, 15(!) kiadó pedig 1-1 könyvvel. Ez azt jelenti, hogy az 53 könyvet összesen 23(!) kiadónak sikerült kiadnia.

Elgondolkodtam, hogy az ország népességét figyelembe véve szükség van-e vajon ennyi kiadóra. Habár gyanítom, ezek közül egy-kettő már megszűnt, de akkor is. Viszont mivel nem vagyok szakértő a könyvkiadás témájában, ezt a dolgot nem nagyon feszegetem tovább, csak így itt hagyom ezt a statisztikát: még egyszer tehát 53 könyv – 23 kiadó.

Mielőtt tételesen felsorolnám az idei megjelenéseket, csak hogy ti is tudjátok, melyek a legropogósabb választási lehetőségeitek a klasszikusok közül, szeretnék pár érdekességet megemlíteni. A Digi-Book Magyarország kiadó e-könyv formájában adott ki néhány könyvet (zárójelben a kiadás éve), ezek A Kincses sziget (2013), a Holt lelkek (2016) és egy igazi csemege, A magányos sétáló álmodozásai (2017). Ezúton is hálás köszönetem a Digi-Book Magyarországnak, amiért leporolta Rousseau művét, ami kissé mintha feledésbe merült volna, holott szuperjó könyv.

Valamint a MVGYOSZ (Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége) hangoskönyv formájában jelentette meg a Gargantua és Pantagruelt. Ez a könyv nagyon távol áll az én ízlésemtől, bármekkora irodalmi jelentősége van. De kétségkívül van neki (legalábbis azt mondják az okosok), úgyhogy mindenképp említést érdemelt.

Jöjjenek most a legfrissebb példányok ABC sorrendben (zárójelben a kiadó nevével). (A kiadási év minden esetben 2019.):

• A gyertyák csonkig égnek (Helikon)
• A gyűrűk ura (Európa)
• A kút és az inga (Helikon)
• A párizsi Notre-Dame (Európa)
• Az utolsó mohikán (Park)
• Frankenstein, avagy a modern Prométheusz (Móra)

Hat könyv, és még hátravan 5 hónap az évből.

A következő bejegyzésben megnézzük a másik csapatot, a 2000 előtt megjelent könyveket.

NOHUN #12 Charlotte Lennox: Női Don Quijote

A NOHUN sorozat következő könyve Charlotte Lennoxtól a Női Don Quijote (The Female Quixote: Or, the Adventures of Arabella).

A könyv címe elég egyértelműen meghatározza a témáját. Főhősünk itt újfent tévképzetektől szenved, csak itt most egy nőről van szó. Arabella sok éven át él egy kastélyban özvegy apjával. Mivel nincs, aki példát mutasson neki, így francia romantikus regényeken szocializálódik. Apja hirtelen halálakor rákényszerül, hogy kilépjen a való életbe. De ő ezt a való életet azonosítja a regények cselekményeivel. Emiatt pedig egy sor furcsábbnál furcsább helyzetet idéz elő. A történet vége felé egyszer egy folyóba veti magát, állítólag azért, hogy megvédje a becsületét, és emiatt súlyosan lebetegszik. Ekkor lép be az életébe egy orvos, aki mindenféle értelemben megmenti az életét. Ő lesz az ugyanis, aki nem csak pusztán kineveti vagy rosszallóan néz rá különös szeszélyei miatt, hanem elmagyarázza neki, miért nevetséges a viselkedése. Felvilágosítja arról, hogy a regények, amelyeken felnőtt, csupán a képzelet szüleményei, és közük nincs a valósághoz. Ekkor belátva saját csacsiságát Arabella megkomolyodik, és hozzámegy ahhoz a férfihoz, akihez őt eredetileg is szánták.

A „nagy testvérrel” ellentétben ennél a könyvnél az a benyomásom, hogy alapvetően egy vidám történet lehet. Mármint hogy Arabella mókás helyzeteket idéz elő a tévképzeteivel. De ha jobban belegondolunk, és ezt emeli ki a nagy könyv is róla, tulajdonképpen a XVIII. századi nők siralmas helyzetét láthatjuk itt leírva. Persze sarkítva, az igaz, de mégis. Mert hát a nők akkor még igencsak távol álltak az oktatástól. Az ő feladatuk gyakorlatilag az volt, hogy a lehetőségeikhez mérten minél jobb partit fogjanak maguknak, aztán gyerekeket szüljenek, és azokat megfelelően felneveljék.

Összességében a könyv alapvetése érdekesnek tűnik, adnék neki egy esélyt. (Miközben hosszú értekezéseket írnék arról, miért is alakult ez a dolog így. Mármint hogy a nőket nem tartották oktatásra érdemesnek. Bezzeg most boldog-boldogtalanra ráerőltetik a központilag megálmodott, túrót sem érő katyvaszt…)

Forrás:

http://medhum.med.nyu.edu/view/300

# hallgasdhétfőn 5. | Gargantua és Pantagruel

Az elmúlt hetekben Rabelais: Gargantua és Pantagruelje ihlette zenéket hallgattunk. A könyv két óriásról szól, akik tágabb értelemben véve a humanizmust érintő témákról filozofálgatnak. Magyar kissé nehézkes olvasni, mert a fordítás enyhén szólva nem friss, valamint nem is fordították le a teljes könyvet magyarra.

Amikor elkezdtem a zenéket keresni, egész sok mindent találtam hozzá. Azonban nem mindegyiket sikerült ténylegesen összekapcsolnom a regénnyel, úgyhogy csak azokat osztottam meg a Facebookon, ahol a kapcsolat bebizonyosodott.

A következő zenéket hallgattuk meg:

Pantagruel: Come live with me and be my Love

Stefan Schäfer: Gargantua

France Gall: Gare á toi… Gargantua

Erik Satie: Jeux de Gargantua

Ez már a ötödik része a sorozatnak, és a kíváncsiságom a zenéket illetően egyre inkább afelé fordulna, hogy a zeneszerzők miért épp az adott könyvet választották múzsának, de erről ugye nem szokott szólni a fáma. Úgyhogy meg kell elégednünk annyival, hogy meghallgatjuk, és igyekszünk élvezni a becses szerzeményeket.

Az óriások ihlette zenék közül nekem az első, a Pantagruel nevű együttes száma tetszett a leginkább. Szeretem a középkori zenéket, úgyhogy most nem volt nehéz a választás.

A fenti műveken kívül találtam még egy archív New York Times cikket egy színházi előadásról, ehhez azonban nem találtam videót.

Valamint találtam még jó pár zeneszámot, amikor csak úgy beírtam a Youtube keresőjébe, hogy Gargantua / Pantagruel / Gargantua and Pantagruel. Ezeknek itt hagyom a linkjét. Ha bárki bármit ki tud deríteni róluk, azt megköszönöm. Nekem nem sikerült teljes biztonsággal összekapcsolnom ezeket a számokat a könyvvel. (Egyébként a kortárs zenéknél elég nehéz dolgom van, mivel nem áll rendelkezésre túl sok írott forrás sem az előadókról, sem az albumokról. Főleg ha egy kevéssé ismert előadóról/együttesről van szó.) Ráadásul egyik sem az én világom, úgyhogy őszintén szólva nem is töltöttem túl sok időt velük.

Dusty Kid: Pantagruel (techno)

C3B: Pantagruel (techno)

Gargantua Soul: True Kingdom (rock)

Nedelko: Pantagruel (rap)