A rossz nő | Ivan Szergejevics Turgenyev: Tavaszi vizek

 

Turgenyevtől ez volt a második könyvem. Ezelőtt az Apák és fiúkat olvastam tőle, és ahogy visszaolvastam az arról írt értékelésemet, arra kellett rájönnöm, hogy tulajdonképpen ennél a könyvnél is ugyanezt érzem. Na de nem lövöm le előre a poént, haladjunk csak szépen sorban.

A címről csak annyit, hogy rögtön a könyv elején kiderül a választás oka, ugyanis egy versidézettel indítunk, amiben szerepel ez a kifejezés, és maga az idézet nagyon is illik a történethez.

Nem másról van itt szó ugyanis, mint hogy egy idős ember visszaemlékszik a fiatalságára. Illetve egy konkrét időszak eseményeire, amelyek megpecsételték az egész hátralevő életét.

A cselekmény keretbe van foglalva, az elején és a végén is az idős Szanyint látjuk. Elsőként, ahogy megtalálja a gránátkeresztet, ami aztán emlékeket juttat eszébe, végül pedig megtudjuk, mint tesz a kereszttel. A két esemény közt pedig arról olvashatunk, hogyan került hozzá a szóban forgó tárgy, és mi a jelentősége.

Egy gyönyörű szépen kibontakozó első szerelmet követhetünk nyomon. Bár kicsit furán indul, mert Szanyin elvileg csak átutazóban van Frankfurtban, mégis ott ragad. És ha már ott ragadt, jól bele is szeret egy menyasszonyba. Nehogy már egyszerű legyen a helyzet! 😊 De ha eltekintünk ezektől a „meseszerű” elemektől, egy igazán éterien romantikus kapcsolatot látunk.

Sajnos azonban amilyen váratlanul kialakul ez a szerelem, olyan váratlanul el is enyészik. Szanyin fejét ugyanis elcsavarja az alávaló, gonosz, férfifaló Marja Nyikolajevna.

Persze el lehet ítélni Marja Nyikolajevnát, mert tényleg egy gonosz, számító nőszemély. De pontosan ugyanannyira el lehet ítélni szerintem Szanyint is, akinek ezek szerint az érzelmei, akár a szalmaláng, fellobbannak majd el is lobbannak, egyáltalán nincs benne kitartás.

Nem nagyon volt egyensúlyban a két kapcsolat bemutatása. Nem tudom, hogy ez mennyire volt szándékos Turgenyev részéről, de én azt hiszem, hogy nagyon is az volt. Talán így akarta érzékeltetni, hogy ő maga is melyik kapcsolat mellett tette volna le a voksát. Ugyanakkor, ha azt nézzük, hogy melyik kapcsolatnak volt hosszú távon nagyobb jelentősége Szanyin életére, akkor éppen fordítva kellett volna lennie az arányoknak.

Távolról sem lett kedvenc a könyv. Visszatérve az első bekezdésbeli célzásomra, pontosan azt érzem, amit az Apák és fiúk esetében. Hogy nem rossz ez. Turgenyevnek iszonyú jó a stílusa. És egyébként az említett másik könyvvel összehasonlítva itt a sztori is jobb volt. De valami mégsem az igazi. Pedig azt el kell ismerni, hogy ritka jó a témaválasztás. Mert azért nem túl sűrűn látunk olyat, amikor egy férfiember beismeri (még ha csak magának is), hogy bizony annak idején, mikor előtte volt a nagy lehetőség, rossz nőt választott.

Utalás történik Az ifjú Werther szenvedéseire és az Anyeginre.

Magyar utalás is van a könyvben: „Ide nézzen, úgy teszek, mint a magyar király koronázáskor (s ostora végével a négy égtáj felé mutatott).” Milyen szokásainkat nem ismerték akkoriban!

Mi volt életed legrosszabb választása?

Ivan Szergejevics Turgenyev: Tavaszi vizek

 

Soron következő olvasmányom Turgenyevtől a Tavaszi vizek című kisregény volt. Mindösszesen körülbelül 150 oldalról van szó, úgyhogy csak egész röviden áttekintjük most a tartalmát.

Főszereplőnk egy jómódú, orosz ember Dimitrij Pavlovics Szanyin, aki egy magányos estén keserűen turkál a fiókjaiban, és kezébe akad egy rég elfeledett gránátkereszt. Erről pedig eszébe jut fiatalságának egy egyszerre csodás és sötét korszaka. Az ő visszaemlékezését követhetjük nyomon.

Fiatal emberként Európában utazgatott, és az egyik utolsó állomása Frankfurt volt. Ott tulajdonképpen csak néhány órát akart eltölteni, míg a kocsijára várt. A városban sétálgatva betért egy cukrászdába. Éppen a legjobbkor jött, ugyanis a tulajdonos fia rosszul lett, elájult, a nővére pedig teljes pánikban volt. Szanyin segített az ifjú Emilen, aztán megismerkedett a családdal – a nővérrel, Gemmával és az anyjukkal, Frau Lenoréval, ugyanis hálából meghívták vacsorára.

Gemma első pillantásra megtetszett Szanyinnak, így nagyon nem bánkódott, hogy lekéste a kocsit, amire jegyet váltott. De nem csak, hogy lekéste, még jó pár napig ott is maradt a városban, és minden nap elment a Roselli cukrászdába.

Egyszer aztán kiderült, hogy Gemmának vőlegénye van, egy kereskedősegéd, Klüber úr. Szanyin vele is megismerkedett, és másnapra szerveztek egy közös kirándulást négyesben, Klüber úr, Gemma, Emil és Szanyin.

Ezen a kiránduláson aztán végzetes dolog történt. Egy katonatiszt túlzottan kihívóan viselkedett Gemmával. Klüber urat ez a dolog annyira nem érintette meg, Szanyin viszont kiállt Gemmáért, és ennek az lett az eredménye, hogy a katonatiszt párbajra hívta Szanyint.

A párbajnak szerencsére nem lett végzetes kimenetel, már abban az értelemben, hogy nem halt meg, és még csak nem is sérült meg egyik fél sem. Viszont Gemmát annyira elvarázsolta Szanyin lovagiassága, hogy felbontotta az eljegyzését Klüber úrral – akit egyébként sem szeretett. Az anyja teljesen kétségbe esett, hogy mi lesz így velük, mert erősen Klüber úrra alapozta az egész család jövőjét. De Gemma hajthatatlan volt.

A fiatalok titokban vallották meg egymásnak az érzéseiket, aztán bejelentették házasodási szándékukat Frau Lenorénak. Ő ettől eleinte nem volt elragadtatva, de azért nem kellett nagyon sokáig győzködni, és megenyhült.

Szanyin biztosította Frau Lenorét, hogy anyagilag ő is megfelelően tudja biztosítani a jövőjüket. Ennek érdekében elhatározta, hogy eladja oroszországi birtokát. Szinte rögtön az elhatározás után belefutott egy volt iskolatársába, és tudván, hogy ő gazdag, megemlítette neki a birtok ügyét. Polozov erre azt felelte neki, hogy ezt a feleségével kell megtárgyalnia, mert valójában ő a gazdag, és ő intézi a családjukban az üzleti ügyeket. Szanyin kapva kapott az alkalmon, elutazott Polozovval a közeli Wiesbadenbe, hogy találkozzon Marja Nyikolajevnával.

Marja Nyikolajevna egy rendkívül szép, ám megbotránkoztatóan szabadelvű nő volt. Szanyin eleinte feszengett a közelében, ideges volt, sietett volna vissza a szerelméhez. Ám két nap alatt Marja Nyikolajevna teljesen elcsavarta a fejét. Szanyin röviden értesítette Gemmát, hogy nem fog visszatérni hozzá, aztán Polozovékkal utazott Párizsba, Marja Nyikolajevna szeretője lett.

Ezután visszaugrunk a jelenbeli Szanyinhoz, akit nagyon bánt, hogy ilyen csúnyán elhagyta az első szerelmét, aki ráadásul tényleg viszontszerette őt Marja Nyikolajevnával ellentétben. Megérinti őt, hogy megtalálta a kis gránátkeresztet, amit egyébként Gemma ajándékozott neki szerelme, odaadása és hűsége jeléül. Elutazik Frankfurtba, hogy újra felkeresse a Roselli cukrászdát, hogy megtudja, mi lett a lánnyal. A cukrászdát nem találja meg, és egyáltalában szinte senkit nem talál, aki akár csak a Roselli névre emlékezne. Ám sikerül rábukkannia arra a katonatisztre, akivel annak idején párbajozott. Tőle tudja meg, hogy Gemmának sikerült férjhez mennie, és az egész család kivándorolt Amerikába. Még az amerikai címüket is megszerzi, és, bár nem sok reménnyel, de levelet ír Gemmának, és kéri, hogy válaszoljon neki Frankfurtba. Néhány hetet ott is tölt, és várja a választ, ami csakhamar meg is érkezik. Gemma örül Szanyin levelének, sajnálja, hogy neki nem jutott ki a boldogságból, és elmeséli, hogy neki, Gemmának viszont igen, hogy milyen jól sikerült férjhez mennie, és hogy öt gyermeke született. A legidősebb lányáról, aki már menyasszony, küld is egy képet Szanyinnak, aki mosolyogva állapítja meg, hogy a lány teljesen úgy néz ki, mint a fiatal Gemma. A kis gránátkeresztet elküldi a lánynak nászajándékként.

„…nincs a világon semmi erősebb… és erőtlenebb a szónál!”

„Az első szerelem forradalom: a kialakult élet egyhangúan szabályszerű rendje egy pillanat alatt széttörik és összeomlik, az ifjúság barikádon áll, magasan lobog ragyogó zászlaja, s akármi várja holnap – halál vagy új élet –, lelkes üdvözletét küldi mindennek.”

„Gyenge emberek sohasem végeznek maguk – mindig csak várják a véget.”

„Ha sikerült megtenned, amit kívántál, ami lehetetlennek látszott, lélek, használd ki a legvégsőkig!”

Milyen volt az első szerelmed? (Nem a személy, hanem az érzés.)

Világszám! 2. | Joaquim Maria Machado de Assis: Brás Cubas síron túli emlékezései

 

Folytassuk tehát most ott, ahol múlt héten abbahagytuk. (Igen, szeptember lévén újra visszatérnek a heti bejegyzések.) Vagyis mi az a legfontosabb dolog, amit szerettem volna kiemelni a Brás Cubas síron túli emlékezései kapcsán.

A legtöbb könyvnek van egy központi témája, minden szál egy meghatározott pontban fut össze. Ám Brás Cubas emlékiratainak tényleg csak az a célja, hogy egy emlékirat legyen. Felvillantja Brás életének meghatározó pillanatait. És persze véleményez is. De a végén anélkül csukjuk majd be a könyvet, hogy bármilyen őrületes nagy tanulságot le tudtunk volna vonni.

Rögtön a könyv elején, a 33. oldalon olvashatjuk Brás véleményét a saját emlékiratairól, aminél helytállóban egyébként én magam sem tudnám jellemezni a könyvet: „…mélyen filozofikus mű lesz, de egyenetlenül filozofikus, egyszer komoly, azután pedig játékos, nem építő, de nem is romboló jellegű, nem tüzel fel és nem is hűt le senkit, a puszta szórakoztatásnál többet kínál, de nem akarja megváltani a világot.”

És tényleg ez a leghűbb összefoglalása az én érzéseimnek is. Ez a könyv olyan, mint abban a bizonyos mesében a királylány, aki ad is ajándékot meg nem is. Ez a könyv is ad valamit, de egyáltalán nem azt, amit az ember általában vár egy könyvtől. Egy kicsit belekóstolunk Brazília történelmébe, egy kicsit belelátunk egy ember, Brás életébe, politikai ambícióiba és szerelmi életébe. Látjuk, hogy maga Brás ebből mit értékel nagyra és mit nem, de nincs nyomás az olvasón, hogy neki is ugyanúgy kéne gondolkodnia, mint Brásnak. Ez egyszerre az erénye és a hátránya is a könyvnek.

Azért azt nagyjából mégis kijelenthetjük, hogy a szerelem, illetve egész pontosan Brásnak egy szerelmi kapcsolata áll többé-kevésbé a középpontban. A Virgíliával való találkozása és kapcsolata ugyanis jó időre meghatározza Brás életének folyását.

Ez a kapcsolat fantasztikusan van ábrázolva. Machado de Assis olyan képekkel érzékelteti egy titkos szerelmi viszony minden aspektusát, amellyel azért ritkán találkozik az ember. És ezekért a képekért abszolút megéri elolvasni a könyvet. (Aki esetleg rászánná magát – és én erre bíztatok minden romantikus lelkületű embert –, annak szívből ajánlom Az ingaóra, Az alkalmas pillanat, A fejpárna, illetve A házikó című fejezeteket példaképpen.) Ezek a képek már-már lírai jelleget kölcsönöznek egy-egy résznek. De ebből a szempontból is sok különböző részből tevődik össze a könyv. Mintha Machado de Assis kísérletezett volna egyes stílusokkal, adott témákhoz adott stílusokat párosított, és ezeket fenomenális módon sikerült neki egy nagy egésszé turmixolnia.

Az egészet pedig nem csak a külsőségekre, hanem a történetre is érthetjük – még ha nem is érezzük olvasás közben egésznek. Machado de Assis úgy határozta meg a könyvét, mint „utazás az élet körül”. És itt tényleg ez történik. Egy életet mutat be. Egy embert, akinek teljesen természetes módon talán más volt fontos, mint az olvasónak. Mást tekintett az élet értelmének. Más döntéseket hozott, mint akár az olvasó hozott volna az ő helyében. És talán az olvasó számára Brás élete értelmetlennek tűnhet. Mert mit is ért el? Mit tud felmutatni? Nem lett családja, nem lettek gyerekei, nem lett említésre méltó karrierje. De oly kevés ember hagy akkora nyomot a világban, hogy bekerüljön a történelemkönyvekbe. Brás csak egy egyszerű ember volt sajátos világlátással. Nem kell mindenkinek megmondania a tutit. Talán lehetett volna „hasznosabb” élete, de tartalmasabb aligha. És ahogy megírta az életét (ahogy Machado de Assis megírta ezt a könyvet), az mindenképp megér egy misét.

Utalás történik Az ezeregy éjszaka meséire, a Candide-ra és A lusiadákra.

Mi a legnagyobb, legfontosabb dolog, amit eddig véghez vittél az életedben?