Előismeretek egy könyv értelmezéséhez

Ismét egy nem könyves bejegyzés következik, ugyanakkor úgy érzem, fontos erről írnom. Ugyanis majd minden egyes könyvnél elgondolkodtam eddig, vajon fontos-e ismerni az adott időszakot és helyet, amelyben az író alkotott, a könyv megértéséhez. Vagy egyáltalán kell-e bármilyen előismerettel rendelkeznünk egyes regények értelmezéséhez?

A magam részéről a következőkre jutottam. Sokat adhat hozzá az értelmezéshez vagy akár a szórakozásunkhoz is, ha rendelkezünk bizonyos előismeretekkel a könyvről és az íróról. Feltétlenül ide sorolnám az életrajzi ihletésű könyveket (pl. Az ifjú Werther szenvedései). Ha tudunk valamit a könyv keletkezésének történetéről, az is jól jöhet időnként (pl. Vörös és fekete).

Azután jó, ha rendelkezünk némi kulturális előismerettel, ha az adott könyv merőben más kulturális közegből származik, mint mi (pl. Gendzsi regénye, A skarlát betű), hogy megértsük a szereplők tetteit, döntéseit.

Másfajta, de ugyancsak kulturális előismeret szükséges az olyan könyvekhez, ahol az író előszeretettel hivatkozik mondákra, mitológiai történetekre, réges-rég történt, igaz sem volt dolgokra (pl. A lusiadák). Néha szinte nem is lehet értelmezni a szöveget ezen előismeretek nélkül. Persze ennek megkönnyítésére találták ki a könyv végi jegyzeteket, de őszintén szólva nekem sokszor nincs kedvem megszakítani a történet folyását azzal, hogy hátralapozok. (Pláne ha minden második mondat után hátra kéne lapoznom.)

Aztán nem árt, ha vannak történelmi előismereteink, ha olyan könyvet olvasunk, amelyben valós történelmi események is szerepelnek (pl. A kalandos Simplicissimus).

Szerencsére persze vannak olyan művek, amelyekbe a szükséges ismeretek fondorlatos módon bele vannak építve, hogy megkönnyítsék az olvasó dolgát (vagy hogy növeljék az oldalszámot, pl. Az ártatlanság kora).

Van aztán két helyzet, amelyben igen fontosak bizonyos előismeretek. Ide sorolom én az adott kor (vagy az adott korban jelen lévő egy bizonyos jelenség) kritizálásaként született műveket (pl. Az orr). Továbbá az adott könyv irodalomban betöltött szerepének megítéléséhez is szükséges lehet, hogy rendelkezzünk előzetes információkkal (pl. a felvilágosodás íróinak könyvei vagy az új műfajok első képviselői). De e két esetben én úgy vagyok vele, hogy ezeket a könyveket olvassák azok, akiket az adott kor, jelenség vagy irodalomban betöltött szerep érdekel.

MERT véleményem szerint egy jó könyv ismérve, hogy akármilyen előismeret NÉLKÜL is tud szórakoztatni és/vagy tanítani valami újat. Egyik is jó, másik is jó, de ha mindkét dolog megvalósul, az a legjobb. És az, hogy ezen felül még vannak további rétegei is a történetnek, csak egy PLUSZ értéket kellene, hogy jelentsen. És persze ez nagyon fontos, én magam is szeretek egy-egy történetet boncolgatni, lebontani, mint egy hagymát, de feltétlenül csak a saját értelmezésemben. Nem tartom pozitívnak, ha lexikonokat kell átnyálaznom, hogy megértsem, mit is akar mondani egy történet.

Régóta forgattam már a fejemben, hogy erről írok, de a végső lökést egy interjú adta meg. A Könyvhét című folyóirat 2018/3. számában olvastam egy interjút Horváth Viktorral, akit legújabb regénye, a Möbion kapcsán kérdezgették. És ebben a beszélgetésben elhangzottak dolgok, amelyekkel magam is mélyen egyetértek:

„A szerzőnek ne legyenek szándékai. (…) Más szavakkal: a szerző ne akarjon semmit, hanem hagyja, hogy a munkája megmozduljon, tanuljon meg örülni ennek, tanuljon meg a munkájával együttműködni. (…) A szerző ne értelmezze az irományát… Komponálja a művét olyanra, hogy élményt adjon. Az a művészet, ami értelmezés nélkül is megél, de mellesleg még az értelmezést is elviseli; a többféle – esetleg egymással ellenkező – értelmezések pedig erősítik. És ha valaki mindenképpen értelmezést akar, akkor szórakozzon vele maga. …az értelmezés valóban lehet szórakozás, szabadság, játék, kaland.”

A teljes interjú itt olvasható.