Szólásmondásgyűjtemény | George Eliot: Middlemarch

Breaking News: most láttam a molyon, hogy a KNW kiadó idén elkezdte a Middlemarchot új köntösben és új fordításban kiadni. Az első kötet már meg is jelent, ezt pedig további hét fogja követni. Nekem nagyon-nagyon tetszik a borítója az első kötetnek, viszont én általában nem szoktam megvenni olyan könyveket, amelyeket már más formátumban olvastam. De ha valaki most szeretné beszerezni, annak meleg szívvel ajánlom ezt az új verziót, mert csodaszép.

Az előző héten nagyon röviden összefoglaltam George Eliot közel ezer oldalas művének tartalmát. Ma megnézzük az eseményeket egy kicsit bővebben.

Ahogy múlt héten be is linkelgettem, nem ez volt az első könyvem Eliottól. Nagyon megszerettem az írónőt, mindhárom korábbi könyve belopta magát a szívembe. A nagy könyvben az áll, hogy ez, a Middlemarch a legjelentősebb műve. Szeretném rögtön az elején leszögezni, hogy nekem sajnos ez tetszett a négy közül legkevésbé. De még így is sok más, rövidebb műnél is százszorta jobb volt.

Ránéztem most a molyos értékelésekre, és megmondom őszintén, meglepődtem, mert ott is a Middlemarch áll a legjobban 81%-kal. A Kései boldogság 79%-ot, A vízimalom 76%-ot, a Bede Ádám pedig csupán 69%-ot kapott. Nálam biztos, hogy mind a négy jobb értékelést kapna, de épp fordított sorrendben állnának.

Az értékelést kezdjük rögtön az elején, azaz a címnél. Sajnos nem mehetek el mellette szó nélkül, hiszen ez vesszőparipám: nem szeretem, ha egy név a könyv címe. Persze értem én, hogy miért, de akkor is lehetett volna valami találóbb címet adni.

A regény könyvekre van osztva, összesen nyolc könyvből áll, de én nem nagyon értettem a felosztás logikáját, mert a sok-sok szereplőnk összevissza jelenik meg ezekben a könyvekben, és valamennyi szerepet minden karakter kap minden könyvben. Persze nyilván unalmasabb lett volna úgy, ha először végigkövetünk egy szálat, aztán a következőt, majd még egyet, és még egyet és így tovább. Az azért sem lett volna jó, mert jó néhány szál több ponton is találkozik és összekapcsolódik. Így viszont bizonyosan mindenki megtapasztalja azt, hogy egy-egy szereplőre vagy szálra, akivel/amivel az olvasó jobban szimpatizál, adott esetben elég sokat kell várni.

A regény egy hosszú bevezető fejezettel kezdődik, amelyben Eliot Szent Terézről ír, amivel előre is vetíti, hogy ő kit szán igazából főszereplőnek. És valóban Dorothea az egyik olyan szereplő, aki igen sokszor előtérbe kerül, de szerintem nem kizárólag ő a főszereplője ennek a történetnek. Én inkább azt mondanám, amit már a tartalmi leírásban is igyekeztem hangsúlyozni, hogy vannak főbb szereplők, akik többször előkerülnek, és akiknek az életével behatóbban megismerkedünk, és aztán vannak még fontos és kevésbé fontos mellékszereplők.

De ha mindenképp ki akarunk emelni egy főszereplőt, akkor az maga Middlemarch, a kisváros lenne, amely az események (egyik) fő helyszíne, ahol a szálak összeérnek. Nem csak bizonyos emberek életét követhetjük ugyanis nyomon, hanem megtudjuk, kik a helyi vezetők, kik népszerűek vagy épp kevésbé népszerűek, és úgy összességében beleláthatunk egy kisváros működésébe. Egy olyan kisvároséba, ahol mindenki ismeri a másikat, mindenkinek van véleménye mindenről, és egy rossz lépés az adott személy jó hírébe kerülhet.

Ez a központi téma – a vidéki kisváros működése – mind a három másik regényben is megjelent, de ott még tényleg csak mellékszereplők voltak. Itt azonban ez a lényeg. Itt érezhetjük igazán, mennyire meghatározza a kisvárosi dinamika az egyes emberek életét. Itt értelmét nyerik az olyan szólásmondások, mint hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb, illetve dögöljön meg a szomszéd tehene is.

Eliot a vidéki élet egyik legnagyobb szakértője, én épp ezért (is) kedveltem meg a könyveit. Ugyanakkor azt kell mondjam, szórakoztatóbb ez a szakértelem, ha egy konkrét sorssal párosul. Ha tehát valaki megkérdezne, hogy melyik Eliot könyvet ajánlanám első olvasásra, biztos, hogy nem a Middlemarchot mondanám.

Lehetne még sok mindent írni erről a hosszú könyvről, hiszen témát szolgáltat bőven, de azt hiszem, a lényeget kiemeltem. Aki pedig az egyes szereplők sorsára kíváncsi, az vegye kézbe a könyvet. Nem könnyű olvasmány, de érdekes. Van benne bőven szereplő, akinek lehet drukkolni (vagy éppen ellene szurkolni 😊). És az kétségtelen, hogy ez a könyv Eliot életművének megkoronázása, hiszen itt kerekedik ki az őt foglalkoztató, fő téma. Ám véleményem szerint messze nem ez a legjobb könyve.

Utalás történik a Murr kandúr életszemléletére, a Rasselasra, a Gulliver utazásaira, a Humphry Clinker kalandozásaira, az Ivanhoe-ra, A wakefieldi lelkészre.

Ebben a regényben is whisteznek…

Bár a fordítás 1976-os, mégis sikerült benne egy zseniális szóviccet elsütni:

„ - Keményen odamondogatott neki tegnap, Keck – dicsérte Sprague doktor gunyorosan. – Csak azt tudnám, mi az az energumen?

- Ó, az valami kutyagumen, amit a francia forradalomban főztek ki – felelte Keck.” (Az energumen egyébként fanatikust, rajongót jelent.)

Tartod a kapcsolatot a szomszédaiddal?