2019 - Összegzés

Eljött az év utolsó szerdája, így itt az ideje, hogy összegezzem az évet. De még mielőtt belevágnánk, először is szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni mindenkinek, aki ezt olvassa! És előre is nagyon boldog, sikerekben és minden földi jóban gazdag új évet! (Legközelebb már csak jövőre jelentkezem, méghozzá épp január 1-jén. J)

Idén 13 könyvről került fel bejegyzés a blogra. Azért fogalmaztam most így, mert 2013 óta ez az első év, hogy több könyvet sikerült elolvasnom, mint amennyiről bejegyzés született. Végre sikerült tehát kicsit előre dolgoznom, aminek azért is nagyon örülök, mert már most tudom, hogy a jövő évem nagyon sűrű és zajos és hangos és minden ilyesmi lesz. J

A könyves bejegyzéseken kívül született még 12 NOHUN bejegyzés, kitöltöttem 3 book tag-et, hoztam 7 #hallgasdhétfőn bejegyzést, ezeken kívül értekeztem a klasszikusok friss megjelenéseiről, ami számomra nagyon meglepő eredményeket hozott (és ennek kapcsán elindítottam a blog első kihívását Molyon), és csomagot is bontottunk. Egyszóval azt mondhatom, izgalmas éven vagyunk túl, annak ellenére is, hogy idén csupán tizenhárom könyvről született bejegyzés.

Na de milyen tizenhárom könyvről! Idén is sikerült elég széles skálán mozognom mindenféle tekintetben. De ami most leginkább érdekel, hogy melyek lettek az új kedvencek, ha lettek egyáltalán, mik voltak a totális mélypontok, és kik lettek az új szerelmek. J

Hogy születtek-e kedvencek? Naná, hogy születtek! Hajaj! A legkiemelkedőbb élményem idén egyértelműen Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című könyvének olvasása lett. Gyomorforgatóan valóságos képet fest a háborúról (konkrétan az első világháborúról, de úgy gondolom, amiket általánosságban leír, azok nagyjából bármilyen háborúra vonatkoztathatók). Mindenkinek receptre írnám fel, hogy megértsük végre, a háború ocsmány dolog, akár a harcmezőn van az ember, akár a pihe-puha bársonyfotelben várja a jelentéseket. Egyáltalán nem könnyű olvasmány. Én körülbelül minden harmadik oldalon vagy elhánytam, vagy elbőgtem magam. De az életünk része kellene, hogy legyen, hogy megértsük, bármit is szerzünk a háborúval, az nem fog előrébb vinni.

Ezen kívül megismerkedtem Alexandre Dumas két könyvével (A három testőr, Monte Cristo grófja), amelyek szintén zseniálisak voltak. És ennek kapcsán indítottam a második kihívást Molyon, amelyben Walter Scott és Alexandre Dumas munkásságát hasonlítgatjuk össze egy kicsit.

Új szerelem nem született, de új kedvenc karakter viszont igen Edmond Dantes személyében. Aki olvasta a könyvet, annak szerintem nem kell magyaráznom, aki pedig nem, az kezdje el, de gyorsan! J

A tizenhárom könyvből szerencsére csak kettő olyan volt, amelyekre nem emlékszem vissza valami szívesen. A Korunk hőse annyira nem tett rám mély benyomást, hogy már most nem emlékszem, miről szólt. Az Orlandot pedig én személy szerint egy értelmetlen zagyvaságnak találtam, de hát ízlések és pofonok.

Amit még mindenképp meg szeretnék említeni, hogy nagyon örülök, hogy elkezdtem foglalkozni a magyarra le nem fordított könyvekkel is, én nagyon érdekesnek találom ezeket.

További jelentős esemény volt még a blog életében, hogy a hatodik születésnap alkalmából átalakítottam kicsit a dizájnt. Én magam nem nagyon szeretem a fehér színű egyenblogokat, szerintem olyanok, mint egy szépségverseny indulói. Mindegyiknek ugyanolyan az alakja, a haja, a sminkje, alig lehet megkülönböztetni őket. Persze mások meg épp a túl színes blogokat nem szeretik, de hát nem kötelező olvasni (mint ahogy nem is teszik túl sokan, de ez engem sosem zavart).

Köszönöm mindenkinek, aki velem tartott az évben, remélem, jövőre is kitartotok. Én biztosan itt leszek, mert minél régebb óta csinálom ezt a projektet, annál inkább élvezem. Találkozunk jövő héten, immár egy új évben és egy új évtizedben.