José Maria Eca de Queirós: Amaro atya bűne

Mindig nagyon izgatott vagyok, amikor egy nem túl felkapott országról olvashatok. Mert hát lássuk be, eléggé angol központúak vagyunk. Szóval izgatott voltam emiatt a könyv miatt. Lássuk először a tartalmát.

Előrebocsátom, a könyv tele van különféle megnevezésekkel a papokra vonatkozóan, úgy mint kanonok, apát, páter, atya, plébános, vikárius stb. Ezeknek, bevallom őszintén, nem néztem utána, tehát a következőkben én mindenkit egyszerűen csak papnak vagy atyának fogok titulálni, és a nevükkel fogom megkülönböztetni őket.

Tehát, amikor Leiriában megüresedik egy papi állás, azt csakhamar Amaro atya fogja betölteni. Ez az indító jelenetünk, ám rögtön ezután megismerkedünk egy picit az előzményekkel. Megismerjük Amaro atya múltját, amit azért fontos tudni, hogy megértsük, egy fikarcnyi papi elhivatottság sincs benne.

Dias atya rögtön beajánlja egy „jóravaló” családhoz, akikhez Amaro egy kissé vonakodva, de beköltözik. Joaneira asszony a lányával, Améliával lakik egy házban, és bár valaha jómódú család voltak – a férjéről, úgy emlékszem, nem tudunk meg semmit –, most szobát kell kiadniuk, és egyéb bevételi forrásokhoz kell folyamodniuk, hogy meglegyen a mindennapi betevőjük. Mindkét hölgy nagy megbecsülésnek örvend a város papjai körében.

Amélia múltjáról is megtudunk ezt-azt, de ebből a legfontosabb az lesz, hogy egy Joao Eduardo nevű hivatali írnoknak többé-kevésbé már elígérkezett. Tehát a történet elején még nincs meg a hivatalos eljegyzés, de később az is megtörténik, és a fiatalok több-kevesebb örömmel készülnek az esküvőre.

Ám mindeközben két jelentős dolog történik. Az egyik, hogy Amaro és Amélia kölcsönösen beleszeretnek egymásba. Eleinte persze titkolják és küzdenek is ellene bőszen. De a sors olyan véletlen szituációkba sodorja őket, amik csak növelik a vágyukat egymás iránt, és végül szabadjára engedik a „gonoszt”.

A másik pedig, hogy Joao Eduardonak előbb-utóbb feltűnik ez a „kapcsolat”, pedig akkor még egyébként éppen semmi különös nem történt Amaro és Amélia közt. És a fiatalember féltékenységében ír egy csúnya, lejárató cikket a papságról, és konkrétan a leiriai papokról, ráadásul ezt a cikket, ugyan névtelenül, de meg is jelenteti.

Az egyik pap persze rögtön nyomozásba kezd, hogy ki áll a cikk mögött, és nagy nehezen ki is deríti. Ez persze kapóra jön Amarónak, mert így lebeszélheti a lányt a házasságról (mert hogy ő is elég féltékeny típus). Amélia persze boldogan tesz eleget ennek a kötelezettségnek, elvégre mégsem mehet hozzá egy hitetlenhez. És egyúttal bele is veti magát a mi jó Amarónk ágyába.

Nos, mind ismerjük a korabeli felvilágosító órákat és védekezési módszereket, tehát gyakorlatilag tudható, hogy mi lesz a dolog végkimenetele. Amíg lehet, roppant agyafúrt módon kiélvezik a helyzetüket, aztán amikor balul üt ki a dolog, a férfi persze megpróbál nagylelkűnek mutatkozni, de annál jobban félti a kis életét.

Nem szeretném konkrétan elárulni, hogy hogy végződik a könyv, csak annyit, hogy totális katasztrófával az egyik oldalról, és hát… végeredményben kevésbé katasztrofálisan a másik oldalról. Ez tipikusan az a történet, ahol, ha lehet is szó boldogságról, csak az egyik fél fog boldogan élni, míg meg nem hal. A részletek pedig következnek jövő héten egy, a szokottnál is spoileresebb bejegyzésben. 😊

„Ki gondolhatja komolyan, hogy egy erőteljes ifjú vérét le lehet csillapítani csupán azáltal, hogy egy öreg püspök kimondja felette az igét: „Szűz maradsz!” S hogy a megszeppent szemináriumi növendék számára a reszketve kimondott egyetlen latin szó – accedo – elégséges lesz, hogy örökre visszafojtsa benne a test csodálatos lázongásait?! Ugyan, ki találta ki ezt?”

„…az egészség szárnyakon szökik el az embertől, és gyalog tér vissza.”

„Mert ha valaki mellének tejével életben maraszt egy gyermeket, az bizony szomorú sorsot készít a csöppség számára: robotot és könnyet.”

„Ó, mindannyian Kharon ladikjának utasai vagyunk.”

Az egyértelmű történeteket szereted, vagy elvársz némi rejtélyt, csavart, váratlan fordulatot egy regényben?

Na még egyszer: üdv 2024-ben! | Listázzunk

Van néhány lista a blogon, amelyeket sajnos elfelejtek rendszeresen frissíteni. De év elején mindig eszembe jutnak, úgyhogy le is csapok most az alkalomra, és mindegyiket belinkelem ide, mert A) ez itt a reklám helye 😊 és B) mert mindegyiket aktualizáltam.

A legfontosabb az ajándéklista. Ezen a listán olyan könyveket találtok, amelyek megvannak nekem, de nem szándékozom újraolvasni őket, ezért elajándékoznám őket. Tényleg. Ezeket ajándékba szánom. Nem kerülnek semmibe. A hozzáférés persze picit problémás, lévén, hogy nincsenek jelen pillanatban nálam, de minden évben felbukkanok otthon, olyankor szívesen postázom is akár, vagy személyes átvételre is van lehetőség. Ha valami megtetszik, vedd fel velem a kapcsolatot, biztos találunk megoldást, hogy megkaphasd a vágyott könyvet.

A legfontosabb listáimat a Saját listák fül alatt találjátok. Ki hitte volna, ugye? 😊 Van itt szó:

• a kedvenc könyvekről, amelyekről bármikor bárkinek tudok áradozni,
• a kedvenc gonosz karakterekről,
• a kedvenc, de általában gonosz papjaimról (perverz, nem perverz, én bírom őket 😊)
• és az erős nők listája.

Ezen kívül, csak úgy mellékesen frissítettem a bemutatkozó oldalamat is, ha valaki arra lenne kíváncsi, ki bujkál a képernyő mögött.

Vezetsz bakancslistát?

A könyv, amiben senki sem szimpatikus | Thomas Hardy: Távol a világ zajától

Két okból is nagyon vártam a Távol a világ zajától olvasását. Egyrészt azért, mert a könyv éppen csak lecsúszott a NOHUN listáról, ugyanis csak 2020-ban jelent meg a Lazi Kiadó jóvoltából. Másrészt pedig azért, mert én már olvastam Hardy-tól. A kék szempár című könyvét ismerem korábbról, ami sajnos nincs rajta a listán, de emlékszem, hogy nagyon-nagyon tetszett, ezért természetesen kíváncsi voltam Hardy más könyveire is.

Sajnos azt kell, mondjam rögtön így az elején, hogy a Távol a világ zajától egyáltalán nem nyűgözött le. Hogy miért, az a bejegyzés címéből kitalálható. Kaptunk ugyanis négy főszereplőt is, de nem, hogy egyiket sem kedveltem, hanem ki kisebb, ki nagyobb mértékben, de mind a négyen határozottan unszimpatikusak voltak. Ám a slusszpoén a dologban az, hogy bármennyire nem kedveltem is a szereplőket, a történet viszont érdekelt.

Bathshebát Hardy egy erős, független nőnek próbálja beállítani, de nagyon hamar kiderül róla, hogy fogalma sincs a férfi-női kapcsolatok működéséről, ezért nagyon hamar belesétál olyan csapdákba, amelyek kikerülhetőek lennének. Illetve főleg egyre gondolok itt, az pedig az a szerencsétlenül elküldött „szerelmeslevél” Boldwoodnak. Bathsheba nem tudta felmérni, miféle gonoszt ébreszt fel ezzel. Habár, ha ezt kihagyja, azzal csak a szenvedéseinek egy részét tudta volna megspórolni. Az ugyanis, hogy belegabalyodott Troy hálójába, elkerülhetetlen volt. Ki ne tette volna?

Boldwood szerelme, mint már írtam, maga volt a gonosz. Nem is szerelem volt az, hanem valamiféle megszállott rajongás. Boldwood már aggastyánnak számított, és köztudomású volt róla, hogy a női szépség és báj őt teljesen hidegen hagyja. Ez szerintem csak azért volt, mert várt a megfelelő nőszemélyre, aki kellően fiatal lesz majd hozzá képest, és ezáltal irányítható az ő kedve szerint. Ha Bathsheba nem küldi el neki viccből azt a levelet, kettejük közt maximum gazdasági kapcsolat lehetett volna, más semmi. De a levél, ami azt sugallta Boldwoodnak, hogy Bathsheba vágyakozik a házasságra, méghozzá pontosan vele, elment, és elindított egy megfékezhetetlen folyamatot. Bár Bathsheba próbálta később elmagyarázni Boldwoodnak, hogy a levél csak tréfa volt, ezt a férfi meg sem hallotta, és természetesen megpróbálta úgy irányítani az eseményeket, hogy az neki megfelelő legyen. Ám akkor teljesen véletlenül felbukkant Troy.

Troy volt a tipikus nőcsábász, akinek – ez kezdettől fogva egyértelmű volt – kár megházasodnia. A házasság egyáltalán nem a terepe. Csak ugye nehéz ellentmondani a társadalmi elvárásoknak. És akkor még figyelembe kell venni azt is, hogy a jövendőbeli jómódú legyen. Bathsheba tűnt a tökéletes választásnak. A házasság viharos gyorsasággal megköttetett, ám boldognak kezdettől fogva nem volt mondható.

Végezetül ott van még Oak. Azt hiszem, őt szánta Hardy a jó fiúnak, az abszolút pozitív szereplőnek, nekem viszont mégsem sikerült megkedvelnem őt. Rögtön a könyv elején elvágta magát nálam, amikor is az első fejezetben felállított magában egy – véleményem szerint – nem túl hízelgő képet Bathshebáról, ám a következő fejezetben mégis megkérte a kezét. Ezt a pálfordulást én nem tudtam mire vélni. Ha ez nem lett volna, akkor egyébként még meg is kedveltem volna valószínűleg Oakot. Nagyon szimpatikussá tette volna őt az éleslátása és a bölcsessége.

Itt volt tehát ez a négy főszereplő, akik közül senkit sem kedveltem, de mint említettem, a cselekmény mégis érdekelt. Ez valószínűleg azért lehetett, mert egy majd 400 oldalas könyvben már az első 130 oldal során kapunk két lánykérést is, amiket a főszereplő, a világban teljesen egyedül álló leányzó elutasít (vagy legalábbis megpróbálja). Kíváncsi voltam tehát, mi fog ebből kisülni. És ami kisült belőle, az a maga félelmetes módján egyébként rendkívül szórakoztató volt.

Három dolgot még mindenképp szeretnék megemlíteni a regény kapcsán.

Az egyik szorosan kapcsolódik még a szereplőkhöz. Boldwood személyében kaptunk ugyanis egy rendkívül félelmetes gonoszt. Olyan érzéseket ébresztett bennem, mint annak idején a Veszedelmes viszonyok főszereplői. Teljesen egyértelmű volt, hogy Bathsheba nem akar hozzá menni, sem érdekből, szerelemből meg aztán pláne nem. Mégis ráerőszakolta az akaratát, vagy legalábbis megpróbálta, és ez engem komoly rettegéssel töltött el. És bár úgy emlékszem, Bathsheba egyszer sem állt igazán a sarkára, és jelentette ki kategorikusan, hogy már pedig nem megy hozzá, az volt az érzésem, hiába tette volna ezt, Boldwood akkor is kikényszerítette volna belőle a házasságot.

A másik a cím. Bár nem lett egy az egyben lefordítva az angol cím, mégis sikerült egy frappáns megoldást kiötölni. (Érdekesség, hogy az 1001-es könyvben, mivel akkor még ugye nem volt meg ennek a könyvnek a fordítása, a címet szó szerint fordították, így ott Távol az őrjítő tömegtől szerepel.) Ugyanakkor engem ez a cím – mármint eleve az angol – nem kifejezetten nyűgöz le. Persze csendes, vidéki tájakon játszódik majdnem az egész regény, egy-két eseménytől eltekintve. Ugyanakkor a táj nem különösebben játszott főszerepet szerintem. Persze kapunk jó sok tájleírást, meg megismerkedhetünk a vidéki gazdálkodás bizonyos elemeivel, amiket én alapból egyébként nagyon szeretek. De ezek itt csak a hátteret biztosították a „szerelemi” szálaknak.

Végül pedig nem hagyhatom szó nélkül Hardy írásmódját, ami csodálatos. Nem tudom jobban megfogalmazni, egyszerűen szépen ír. A leírásai az ember lelkét simogatják, ókori és bibliai utalásai megcsillantják a műveltségét. Néhol talán egy icipicit túlzásba viszi, de még azt is nagyon fennkölten teszi.

Összefoglalva a dolgokat, szerintem abszolút érdemes Hardy-tól olvasni, de talán nem a Távol a világ zajától című művével kell indítani.

Utalás történik a Robinson Crusoe-ra.

Mi tesz számodra valakit szimpatikussá?

Thomas Hardy: Távol a világ zajától

Legfrissebb (és egyben a legelső) megjelenés: 2020, Lazi

Szeretettel üdvözlök minden kedves olvasót 2024-ben! Az évet Thomas Hardy Távol a világ zajától című művével indítjuk. Maradva a tavaly bevezetett szisztémánál, először megnézzük a könyv tartalmát, a következő bejegyzésben pedig az én gondolataimat a könyvről.

A Távol a világ zajától főszereplője Bathsheba Everdene. Őt rögtön a könyv elején egy elég független nőnek ismerjük meg. Így nem okoz túl nagy meglepetést, hogy amikor a nagybátyjától egy kisebb birtokot örököl, maga akarja irányítani a gazdaságot. Úgy gondolja, nem szorul rá egy férjre. Ám a sors három ígéretes(nek tűnő) férfit is az útjába sorol, nevezetesen Gabriel Oakot, William Boldwoodot és Frank Troyt.

Oakot állattartó gazdaként ismerjük meg, ám igen hamar a történet elején, egy szerencsétlenség következtében elveszíti az állatait, és kénytelen „beosztotti” munka után nézni. Egy véletlen folytán Bathsheba birtokára vetődik, és a nő felfogadja, mint pásztort.

Boldwood maga is birtokos és Bathsheba szomszédja. Eléggé magának való férfi, ám egy szerencsétlen véletlen fellobbantja benne a szunnyadó szenvedélyt Bathsheba iránt. Megszállottan üldözni kezdi a szerelmével a nőt, és már majdnem el is nyeri a kezét, amikor feltűnik a színen Troy őrmester.

Igazság szerint Troy már hamarabb is feltűnik a történetben, de akkor még egy másik lány után fut. Egy véletlen esti találkozás Bathshebával azonban új utakra tereli. Troy nagy nőcsábász hírében áll, ami nem is csoda, mert két mondattal sikerül bármilyen nőt elkápráztatnia. És nincs ez másként Bathsheba esetében sem. A nő, feladva függetlenségét, egy hirtelen jött elhatározás után feleségül megy Troy-hoz, de a házasságuk nem alakul szerencsésen. Egyrészt elég hamar kiderül, hogy Troy lelkes udvarlása csak a pártában lévő nőknek szól. Másrészt pedig felbukkan a férfi múltjából egy másik lány, és az ő tragédiája végzetes eseményeket indít el.

Troy megszökik a feleségétől, és csakhamar a halálhírét kezdik terjeszteni. Ezen felbuzdulva Boldwood újra ostromolni kezdi Bathshebát, aki a régi tévedését jóváteendő kész arra, hogy újra elköteleződjön Boldwoodnak a kötelező gyászidő letelte után.

Épp a meglehetősen erőszakosan kicsikart eljegyzésüket ülnék meg, amikor Troy váratlanul felbukkan. Boldwood ettől teljesen bekattan, lelövi a férfit, aztán feladja magát a rendőrségen. Troy a helyszínen szörnyethal. Boldwood, mivel jó gazda hírében áll, és az emberei erősen kampányolnak érte, elkerüli a halálbüntetést, de határozatlan időre szóló börtönbüntetést kap.

Troy és Boldwood drámázása közben pedig Oak csendesen megbújik a háttérben, de azért nem tűnik el. Végig hű segítője és őszinte tanácsadója Bathshebának, s bár a lány egyszer már kikosarazta, mégis megkockáztat egy újabb lánykérést. Talán nem is maga miatt, hanem hogy szíve hölgyének életét boldogabb irányba terelje.

„Ha egy tárgyalás végkimenetele épp úgy lehet katasztrofális, mint kellemes változás, a remélttől való minden eltérés a kezdet kezdetén a kudarc érzetével riogat.”

„…szívesen lennék menyasszony egy esküvőn, ha férj nélkül is lehetne csinálni. De mivel egy nő egymagában nem illegetheti magát, így hát nem megyek férjhez… legalábbis egyelőre.”

Az olyan ember, mint Oak, aki ismerőseinél sokkal inkább hajlott az önvizsgálatra, sohasem száműzheti magából egészen a belső melankóliát, ha élettörténete szerencsétlen szakaszán elmélkedik. Szerelmi és pásztori viszontagságain merengve elaludt, mert a pásztorok, akárcsak a tengerészek, könnyűszerrel magukhoz tudják szólítani az álom istenét, nem kell rá várakozniuk.”

„Mondják, az emberi testnek nem azok a sugarak adják sajátos színét, amelyeket elnyel, hanem amelyeket visszaver; hasonlóképp inkább ellenszenveink és idegenkedéseink határoznak meg bennünket, s nem a jóakaratunk.”

Szerinted igaz a mondás, hogy a nők mindig a rossz férfit választják?