A hét idézete

„…ez csúnya vonás férfiakban: szégyelik a szívüket: Ez is hiúság, ez is hamis dolog, jobb lenne, ha az eszüket szégyelnék néha, az gyakrabban hibázik.” /Ivan Alexandrovics Goncsarov: Oblomov/

2022. július 21., csütörtök

Személyes | Pesszimista optimista

Ma reggel azzal a kósza gondolattal ébredtem, hogy talán be kellene fejeznem ezt az egész blogolósdit úgy, ahogy van, mert egyszerűen nincs rá úgy időm, ahogy szeretném.

Aztán inkább úgy döntöttem, hogy írok erről.

Éppen Dosztojevszkijtől olvasom A félkegyelműt. Már hetek óta. Oké, hosszú egy könyv. Viszont mérföldekkel jobb, mint Dosztojevszkij másik két könyve, amit olvastam. Nem lesz kedvenc, ezt már most határozottan kijelenthetem, de legalább érdekelnek a szereplők sorsai. De nem haladok vele. Néha több nap is eltelik úgy, hogy a kezembe se veszem. És ez már nem olvasási válság.

Sosem voltam kibékülve a világ menetével, de vannak időszakok, amikor még kevésbé vagyok. És azt hiszem, most épp egy ilyen időszakban vagyok. Van egy jól fizető állásom. Mi másra is vágyhatna az ember ebben a pánikhangulatban? Mondjuk arra, hogy ne pusztuljon meg a lelke ebben a jól fizető állásban. Úgy érzem, hogy túl sok mindent kell feláldoznom azért a jó fizetésért. Fizikai és szellemi energiákat, egészséget, elveket és rengeteg-rengeteg időt. És ezt nem tartom helyénvalónak. Ugyanakkor a világ nagy ívben tojik arra, hogy én mit tartok helyénvalónak. Nem fogja érdekelni, hogy tudok-e majd kaját venni, vagy ki tudom-e fizetni a számlákat. Minden szívfájdalom nélkül megszabadul tőlem, ha arról van szó.

Amennyire nem volt pánik hangulatom nekem például a korona alatt, annyival inkább van most. Mert terveim vannak, amihez kellene némi kis pénz. És akkor most jön a kérdés, hogy mit vagyok hajlandó feláldozni ennek a büdös, zöld istennek az oltárán. Hát, a jelek szerint sajnos elég sok mindent…

Egyszóval az utóbbi időben meglehetősen borúsan látom a helyzetet. Hasonlóképpen ahhoz, mint amikor annak idején elkezdtem ezt a blogot. Akkor is úgy éreztem, hogy kell még valami személyes értelem az életembe, és a jelek szerint most is erre lenne szükségem. Csak honnan vegyem rá az időt és az energiát? Nos, ezt még nem tudom. De azt igen, hogy ha felmerül bennem a gondolat, hogy ennek a projektnek véget vetek, éppen akkor van rá a legnagyobb szükségem. Szóval talán nem kéthetente, hanem még ritkábban, de itt vagyok. Akarom. Csinálom, ahogy tudom. Ez életem egyik szerelme, vezérfonala és biztos pontja 2016 óta, és nem, csak azért sem fogom hagyni! Ez az én gyerekem, és küzdeni fogok érte a végsőkig, meg még lehet, hogy utána is egy kicsit.

2022. július 7., csütörtök

Tökéletlenül tökéletes | Louisa May Alcott: Kisasszonyok

 

Legutóbbi kiadás: 2022 (Lazi)

Még mindig Dosztojevszkijtől szenvedve valami könnyeddel szerettem volna folytatni, meg körülbelül sorrendben is már ez következett, ezért esett a választásom a Kisasszonyokra.

A könyvet még a legújabb filmadaptáció mozikba kerülése környékén szereztem be. A filmet azóta sem láttam. És az is csak halványan rémlett, hogy volt akkor valami hőbörgés, hogy a magyar Kisasszonyok az tulajdonképpen nem az eredeti Kisasszonyok, mert hogy az eredeti verzió itthon tulajdonképpen két külön könyvben jelent meg, de valójában ezek egyek. Mindenesetre elolvastam a könyvet, és hogy a témánál maradjak, mikor befejeztem, elolvastam az értékelését a nagy könyvben, amiből tökéletesen egyértelművé vált számomra, hogy a magyar Kisasszonyok és Jó feleségek címen megjelent regények teszik ki valójában az eredeti Little woment. Nekem viszont csak a Kisasszonyok van meg, és egyelőre nincs is alkalmam beszerezni a Jó feleségeket. De hogy véletlenül se vesszen kárba ez az olvasás, következzenek most a gondolataim a Little women első feléről. 😊 (Ez egyébként nem is annyira mosolyogni való dolog, de ebbe most nem menjünk inkább bele. Csak például összevetve a Zabhegyező körüli őrülettel nem nagyon értem, hogy miért nem éreznek a kiadók késztetést arra, hogy ezt a nyilvánvalóan kapitális (sic!) hibát kiküszöböljék!? Vagy már megtörtént volna, csak szokás szerint le vagyok maradva??)

Szóval bevallom őszintén, valami Jane Austen féle, fekete-fehér nyáladzást vártam a könyvtől. De szerencsére valami teljesen mást, egy sokkal jobb élményt kaptam. (Igen, minden pozitív élményem ellenére még mindig nem vagyok teljesen kibékülve Austennel.)

A regényben négy lánytestvér egy évét követhetjük nyomon. Már az alapszituáció is nagyon érdekes. A család elszegényedett, vagyis a négy lánynak egyik fő feladata, hogy hozzászokjanak a megváltozott életkörülményeikhez. A történet elején éppen karácsony van, és az anyuka sugallatára a lányok egy „játékba” kezdenek. Azt játsszák, hogy megjavulnak az alatt az egy év alatt, míg az apjuk távol van, hogy mire hazaér, nagyon-nagyon büszke lehessen rájuk. A lányok érdekes módon már a próbatételek előtt teljesen tisztában vannak saját legfőbb, leküzdendő gyengeségeikkel, de ez roppant megmosolyogtató módon cseppet sem zavarja őket a rossz tulajdonságok gyakorlásában. Egy szóval ez a négy lány, Meg, Jo, Beth és Amy annyira, de annyira emberiek, mint egyik másik alak sem például Jane Austen regényeiben. És ettől volt ez a könyv szerintem ennyire zseniális.

Megvoltak persze a maga hibái, például semmilyen őrületesen nagy dolog nem történik benne. Csupa hétköznapi, vidéki, lányos apróság. Van benne persze szerelem, de még a pók hálójánál is finomabb szövevénnyel állunk szemben. Na és persze egy csipetnyi dráma sem maradhat ki. De ebben a részben szerencsére minden jóra fordul.

Ja, és tele van a könyv mindenféle erkölcsi intelemmel. És még jól az olvasó szájába is rágja a tanulságokat. Éppen ezért azt le kell szögeznem, ha tizenévesen próbálkoztam volna ezzel a könyvvel, biztos, hogy az első két-három fejezet után félbehagyom. Akkor még idegesített volna. De most elmondhatatlanul jól esett. A kemény munkanapjaim után ez a történet volt esténként a jutalomfalat (már amikor nem ájultam alvásba rögtön a zuhanyzás plusz vacsora kombó után).

Bár az volt az érzésem, az írónő igyekezett nagyjából igazságosan elosztani a szereplési lehetőségeket a lányok közt, azért elég egyértelműen kitűnt, hogy Jo-t szánta főszereplőnek. Ő kapta a kakukktojás szerepét, de nagyon jól állt neki. Meg-nek, mint a legidősebb nővérnek jutott a szerelmi szál. Amy volt a legfiatalabb, és ennek köszönhetően a leghangosabb is. De az én kedvencem mégis Beth lett, annak ellenére is, hogy belőle látunk talán a legkevesebbet. És azt hiszem, nem csak azért, ami történik vele, hanem mert elsőre talán ő tűnik a legunalmasabbnak a nővérek közül. De a csendessége, a szégyenlőssége és a mérhetetlen szenvedélye miatt hozzám ő állt a legközelebb. És egy csomó olyan tulajdonsággal is rendelkezik, amit nekem még illő lenne elsajátítanom.

Egy szóval engem teljesen magával ragadott a March kisasszonyok története. Édes volt mint a méz, és mint olyan, kiváló gyógyír volt a Bűn és bűnhődéstől még mindig megtépázott szívemre.

Említésre kerül több listás könyv is: A wakefieldi lelkész, a Tamás bátya kunyhója, az Ivanhoe, az Evelina és a Rasselas, Abesszínia hercege.

Mi az az erény, aminek az elsajátításán még dolgoznod kell?

„Visszük a terhünket, előttünk az út, vezérel rajta a vágyunk a jóra és a boldogságra, hogy oly sok viszontagság és tévelygés után elérjük az igazi Mennyei Várost: a lélek békességét.”

„…sose fáradj bele a próbálkozásba és sose gondold, hogy lehetetlen legyőzni a hibádat!”

„Folytassátok a szokott munkátokat, mert a munka áldott gyógyír.”

„Mihelyt túl voltak az első izgalmon, úgy érezték, derekasan viselkedtek, dicséretet érdemelnek érte. Ami egyébként igaz is volt; csak abban tévedtek, hogy a derekasságot, amint ezt sok keserűség és könny árán kell majd megtanulniuk, nem lehet szabadságolni.”

„Sok nehéz perce van az életnek, de mindig elviselhetjük őket, ha megfelelően kérünk segítséget.”

„…ha valaki komolyan elhatározza, hogy jó lesz, félig már meg is nyerte a csatát.”

„Van az úgy ebben a prózai világban is, hogy időnként meséskönyvbe illő dolgok történnek.”

2022. június 22., szerda

Az igazi Bűn és bűnhődés | Émile Zola: Thérése Raquin

 

Legutóbbi kiadás: 1923

A könyvet a MEK-ből töltöttem le, itt ti is beszerezhetitek ingyenesen és legálisan.

Első találkozásom Zolával, és meg kell mondanom, abszolút le vagyok nyűgözve. Csak nem tudtam még eldönteni, hogy azért, mert tényleg annyira jó volt ez a könyv, vagy azért, mert annyira rossz volt az előző. De azt hiszem, inkább az előbbi.

Ugye a Bűn és bűnhődés volt az ezt megelőző olvasmányom, amit még áprilisban(!) olvastam. Az a könyv láthatóan egy súlyos olvasási válságba taszított, ugyanis a Thérése Raquint (nem, nem így kell leírni, de sajnos nincs megfelelő irányba dőlő ékezetes e betűm) csak bő egy hónappal utána kezdtem egyáltalán el. Legnagyobb szerencsémre rögtön beszippantott a történet.

Csak röviden, egy nőről szól (mily meglepő, nem? 😊), akit némileg elnyomásban nevelnek fel, ám eljön az a roppant veszélyes pillanat, amikor megismerkedik azzal a valakivel, aki segít neki felfedezni a benne szunnyadó szenvedélyeket. Ám a dolog, ahogy az egyébként várható, igen rosszul sül el, a két ember bűnt bűnre halmoz, hogy egymáséi lehessenek, de mire eljutnak erre a pontra, már nem teszi boldoggá őket a tény, hogy sikerrel jártak. Sőt, a kapcsolatuk erős mélyrepülésbe kezd.

Nem akarok több részletet elárulni, sokkal inkább arról szeretnék beszélni, mennyire kísértetiesen hasonlít sok dologban ez a könyv a Bűn és bűnhődéshez. Mert hogy van benne bűn. Sőt, ebben igazából több bűn is van. Egy egész kis bűnlajstrom. És szépen fel van építve. Az első bűn, vagyis inkább bűnök elvezetnek a második, mondhatni a fő bűnhöz. Aztán pedig a szerencsétlenek további bűnökkel próbálják palástolni a korábbi bűneiket.

Aztán, szinte már gyönyörűen, megjelenik a bűnhődés is. Elsőre talán hihetetlenül, és talán nem úgy, ahogy azt az ember várná, de ott van az kérem, és higgyétek el nekem, nagyon is valóságosan. (Mármint nincsenek konkrétan ugyanilyen tapasztalataim, de előfordult már, hogy nálam is eggyel többen voltak a kelleténél az ágyban. És nem, ezt nem kell félreérteni, tessenek elolvasni a könyvet, és akkor világossá válik a gondolat.) Szóval számomra ebben a könyvben olyan valóságos volt a bűnhődés, hogy majdnem megsajnáltam a szereplőket.

Az egész történet valahogy annyira szépen (már ha lehet egyáltalán ilyet mondani egy tragikus és elborzasztó történetről) és logikusan volt felépítve, hogy egyszerre gyönyörködtem és gyanítottam, hogy itt aztán minden szó pontosan ki van számítva. De összességében nagyon tetszett. Itt valahogy mindennek volt értelme, nem úgy, mint Dosztojevszkijnél. Nagyon várom a következő találkozást Zolával.

Kávés kisokos: a gloria konyakos feketekávét jelent.

Mi az a legfőbb dolog a gyerekkorodban, ami a mai napig meghatározza az életed?

„…ő gyermek maradt, s ostobán hitt ezer bolondságban s nem látta, hogy a valóságos élet a szenvedélyek véres sarában folyik…”

„Amikor a jövő reménytelen, a jelen is csúfosan keserű.”

2022. május 11., szerda

Bűn és büntetés | Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés

Legutolsó kiadás: 2021 Európa / GABO

Második találkozásom Dosztojevszkijjel, és ahogy a címből már sejthető, újfent nem sikerült lenyűgöznie.

Főszereplőnk, Raszkolnyikov diák volt, de félbehagyta a tanulmányait, és helyette inkább egy gyilkosságot fundált ki. Meg is teszi, ez lesz ugyebár a bűn része a címnek. Bűnhődni azonban már jóval a gyilkosság előtt elkezd. Példaértékű szenvedést vág le azelőtt, hogy végre rászánná magát a tettre, és ami utána jön, az se piskóta.

A baj csak az, hogy egyáltalán nem tudunk meg se róla, se a tettének okairól semmit. Vagyis megtudjuk például, hogy félbe hagyta a tanulmányait. De miért? Mert nincs elég pénze? És akkor az a megoldás, hogy étlen-szomjan otthon ülök egy hónapon keresztül, és azt fontolgatom, hogy megölök és kifosztok egy tehetős vénasszonyt?

Szóval már rögtön az elején elbukott nálam ez a történet, és sajnos a többi szereplő sem tudta feldobni a hangulatot, ugyanis számomra mindenki teljesen érthetetlen lépéseket tett ebben a könyvben. Bár meg kell hagyni, a főszereplő logikátlan dolgaira csak és kizárólag hülyeségeket lehetett válaszolni.

Nem értettem például Razumihin nagy rajongását, Szvidrigajlov szónoklatait és Szonya döntését. A leglogikusabban talán Katyerina Ivanovna viselkedett, de csak azért, mert róla legalább egyértelműen tudtuk, hogy nem beszámítható szegényke.

Eddig jutottam a dühöngésben, amikor is félbe kellett hagynom a bejegyzés írását, és napok teltek el, mire folytatni tudtam. És ezalatt a néhány nap alatt rájöttem, hogy tulajdonképpen a legfőbb indok, amiért ennyire kiakasztott ez a történet, az az, hogy számomra túlontúl ismerős az alaphelyzet. A kétségbeesett diák helyzete, aki valamilyen okból (és az ok most mindegy is) nem tudja folytatni a tanulmányait. Elveszve áll a nagyvilágban, az álmai szertefoszlottak, totális csődtömegnek érzi magát, és szent meggyőződése, hogy nincs mit vesztenie. Az ember ilyenkor azt hiszi, az egész élete véget ért. És nincs ennél veszedelmesebb.

Így már nagyjából minden érthetővé válik. A céltalan bolyongások, a logikátlan tettek, a folyamatos közeledés és távolodás a rokonokhoz és barátokhoz. A gyötrődés, hogy mit is kellene tennie. Végül pedig a logikus lépés el nem ismerése, de mégis meglépése, majd a gyógyulás.

Tudom, ez így most kacifántosan hangzik, de aki volt már a gödör mélyén, az biztosan érti, mire gondolok. Aki pedig még nem tapasztalt hasonlót, az legyen nagyon hálás érte.

Az egyetlen dolog, amivel viszont nem tudtam megbarátkozni ebben a könyvben, az maga a gyilkosság volt. És mivel az a történet kulcsmomentuma, így sajnos az egész történet bukott. Legalábbis nálam.

Én azt hiszem, hogy mindig igyekszem megtalálni a jó dolgokat egy könyvben. Most is sikerült többé-kevésbé. De azért összességében számomra ez megint csak egy olyan könyv volt, amiről soha nem jelenteném ki, hogy mindenkinek olvasnia kellene.

Te mit tartasz bűnnek?

2022. április 27., szerda

Nemzeti alaptankönyv 2. | Jules Verne: Utazás a Föld középpontja felé

Nem hagyott nyugodni a legutóbbi bejegyzésem, mert tényleg úgy gondolom, hogy ezt a regényt kiválóan lehetne használni az iskolában. Ezért úgy döntöttem, a teljesség igénye nélkül – mivel nem vagyok képzett szakember – összegyűjtöm, milyen témákról lehetne beszélni egy tanóra keretén belül.

Avagy szentelek ezúttal egy külön bejegyzést az apró kincseimnek. J

Földrajz

  • Érdekes vulkáni képződmények: a könyvben konkrétan az Óriás útjáról Írországban és Fingal barlangjáról a Hebridákon esik szó.
  • Meteorológiai jelenségek, például Szent Elmo tüze
  • Meteorológiai mérőműszerek (hőmérő, légnyomásmérő)
  • Földrajzi szélesség és hosszúság meghatározása
  • Iránytű használata
  • Földtörténeti korok
  • Flóra és fauna változása a földtörténeti korokban
  • Híres barlangok, például a Mamut-barlang Kentucky-ban, vagy a Dionüszosz füle

Történelem

  • Találmányok, például a Ruhmkorff-féle készülék
  • Tudomány változása az évek során
  • Titkosírások

Irodalom

  • Mi valóságos ebben a regényben, és mi az, ami fikció?
  • Következetlenségek egy regényben (Igen, még ilyesmit is véltem felfedezni a könyvben, de nem árulom el, hogy pontosan mit, mert szerintem nem túl zavaró, és lehet, hogy másnak fel sem tűnik.)

Melyik (volt) a kedvenc tantárgyad, és miért?